Regisztráció Elfelejtett jelszó

Nagyvilág

Re: nincs cím

#545391 Előzmény: #531339

S' minő csoda, hirtelen máris meggondolta magát egy szervezet (na vajon hol, nát NewSraelben)

http://inforadio.hu/hir/eletmod/hir-515234

Hogy Hofira utaljak a másság kapcsán mondott viccére, "addig csomagolok fiam, amig kötelezővé nem teszik". Mert lassan ezt is eléri a lobby.

http://index.hu/tudoman…

#544801 Fornit

http://index.hu/tudomany/egeszseg/2012/08/28/engedelyeztek_a_hiv_virus_ellenszeret/

Az amerikai gyógyszerügyi hatóság (FDA) engedélyezte a négy hatóanyagot kombináló HIV-gyógyszert. A Gilead Sciences gyógyszercég Stribild márkanéven forgalomba kerülő szerét az FDA napi egyszeri alkalmazásra hagyta jóvá olyan felnőttek számára, akiket korábban még nem kezeltek a HIV-fertőzés miatt.

A szer tartalmazza a most Truvada néven forgalmazott gyógyszer hatóanyagait, amelyeket két újabb hatóanyaggal kombináltak. Utóbbiak közül az elvitegravir egy olyan enzimmel lép kölcsönhatásba, amelyre a HIV-vírusnak szüksége van sokszorozódásához. A cobicistat pedig ennek a szernek a hatását hosszabbítja meg.

A cég által végzett kísérletek, illetve az eredményeket összegző tanulmány azt mutatja, hogy az új szert szedő páciensek 88-90 százalékának a vérében 48 hét után már nem volt kimutatható a HIV.

Re: nincs cím

#543343 Előzmény: #543257

Már mi is itt tartanánk, a lakosság kifosztása itt is megkezdődött, Sukoró sz. és h.-ért megszerzése is folyamatban volt. Kifosztani mindenkit...

http://www.portfolio.hu/gazdasag/ami_hat_ev_alatt_duzzasztotta_az_allamadossagot_2.171783.html

A cikkben szereplő kép:

http://www.portfolio.hu/img/upload/2012/08/adossagdevizaosszetetel12823.png

"Ami hat év alatt duzzasztotta az államadósságot (2.)2012. augusztus 23. 11:52"

Az államadósság (azon belül is a központi költségvetés adósságának) 2006 és 2011 közötti alakulását vette górcső alá legfrissebb jelentésében az Állami Számvevőszék. A számvevők ebben megállapítják, hogy az államháztartás központi alrendszerének adóssága a vizsgált hat év alatt 64,2%-kal (SIC!) emelkedett, amiért több tényező a felelős: a központi alrendszer hiánya, a kamatterhek, az átvállalt adósságok és a forint gyengülése. A számvevőszék négy javaslatot fogalmazott meg a jelentés alapján Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek. A 2008-ban felvett IMF-hitellel kapcsolatban arra a következtetésre jutottak, hogy az államadósság-kezelés igénye nem indokolta az IMF hitel ilyen gyors felvételét. Emellett arra is kitérnek, hogy a 2009-es devizakötvény-kibocsátás nem volt indokolt. (SIC!)

Miért növekedett az adósság?

Az Állami Számvevőszék mostani vizsgálatában az államháztartás központi alrendszerének 2006-2011 közötti adósságfolyamatait vizsgálta, a jelentés így nem tér ki az önkormányzati alrendszer adósságának alakulására.

Az ÁSZ anyaga rámutat arra, hogy az államadósság növekedési üteme 2006-ban (15,2%) (SIC! Választási év, az elcsalt választás éve...) és 2008-ban (16,2%) kiugró volt, a többi évben 4,6-6,0% között alakult. (SZERK: Vö mostani állapottal, amikor CSÖKKEN az adósság). A nagyobb arányú növekedést 2006-ban a magas központi költségvetési hiány (a végleges hiány 1961,6 milliárd forint volt, amely 430,5 milliárd forinttal lépte túl a tervezettet (SIC! SZERK: Vö manyup ~2800 milliárddal... így lopnak ezek jeligére, meg hogy ki kótyavetyél el micsodát)"

És hölgyeim uraim, itt a nagy büdös valóság, amit oly szokszor leírtam, tessenek csak megnézni:

2008-ban a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) lehívott első hitelrészlet (1561,3 milliárd forint) devizabetétként való elhelyezése okozta.

TEHÁT MOST MÁR BÁRKI SZÁMÁRA EGYÉRTELMŰ LEHET: AZ IMF HITEL UZSORA, AMIRE UZSORÁT FIZETÜNK ÉS AMI ADÓSSÁGOT NÖVELT! Magyarán szó sem lehet, mert szó sem volt bármiféle hitelkiváltásról, vagy gazdaságos felhasználásról! AKI tehát azt mondja, hogy ezt a továbbiakban is az MNB-ben kell tartani, annak halvány fogalma sincs a legalapabb dolgokról sem.

*

"A vizsgált hat év alatt az államháztartás központi alrendszerének adóssága 8190 milliárd forinttal növekedett (SIC! SZERK: Ismét vö: manyup pénzek, mint "megtakarítás"), melyért elsősorban (86,7%-ban) a központi alrendszer hiánya volt a felelős (az államadósság után fizetett kamatok is itt jelentkeznek a kiadási oldalon) (SIC! SZERK: Tehát az IMF uzsora növelte költségek ÉS például a manyup). A hiány államadósság-növelő hatása annak ellenére volt magas, hogy a deficit csökkentésére irányuló intézkedések következtében az éves központi költségvetési hiány a 2006. évi 1961,6 milliárd forintról 2010-re 853,9 milliárd forintra csökkent (SIC! SZERK: Jóindulatúan megfeledkeznek arról, hogy ehhez privatizációs bevételek, azaz vagyonfelélés is kellett - egyebekben jóval rosszabbak lettek volna az eredmények!), illetve az elsődleges egyenleg 2008-tól 2010-ig pozitívvá vált" - áll a jelentésben. A szakértők arra is kitérnek, hogy 2011-ben elakadt a hiány csökkenő trendje elakadt az egyszeri kiadási tételek (MOL-részvényvásárlás és áfa-visszatérítés) miatt. (SIC! SZERK: Imhol látható az NPD mocsadék gazdaságpolitikája: Amikor feléled a vagyont, az jó, mert az elszámolható hiánycsökkenésnek, tehát úgy, mintha jól gazdálkodnál, amikor viszont vagyont növelsz, akkor azt hiánynak nevezik ki. Teljesen egyértelmű, hogy a vagyon növekedése a hiány csökkenő TRENDJÉRE nézve indifferens, hiszen az csak vagyonátrendezés, ráadásul egyszeri tételként)

Az adósság növekedésének másik tényezője az adósság-átvállalások. A központi alrendszeren kívüli szervezetektől (autópálya-társaságok, Magyar Államvasutak (MÁV) Zrt., megyei önkormányzatok, Fővárosi Önkormányzat) átvállalt adósságok egyedi jelleggel 2006-2011 között 720 milliárd forinttal növelték az államadósságot.

A devizaadósság arányának növekedése és az árfolyam kedvezőtlen alakulása (forint gyengülése) is az adósság csökkenése ellen hatott. Ezek együttesen ugyanis 1656 milliárddal növelték az adósságot."

És imhol feleim a következő "adósodjunk devizában, mert az cool" című lózung világos cáfolata:

"Az árfolyamveszteség összegét növelte, hogy a hat év alatt az államadósság-növekedés 80%-a devizában valósult meg, aminek következtében a devizaadósság aránya a 2006. évi 28,1%-ról 2011-re 48,5%-ra (a 2006. évi 3590,7 milliárd forintról 2011-re 10 170,4 milliárd forintra) nőtt a központi alrendszer adósságán belül. A devizaadósságot, illetve annak államadósságon belüli részarányát növelte a 2008-2009. években az IMF-től és az EB-től lehívott 3550,8 milliárd forint hitel (SIC! SZERK: Ahogy mindig is írtam: Ez nem tartalék, ez adósság!), valamint az éves devizakötvény kibocsátások duplájára emelése (a 2006. évi 2870,0 milliárd forintról 2011-re 5712,3 milliárd forintra)" - hívják fel a figyelmet az ÁSZ szakemberei. "2008-ban a devizafinanszírozás negatív hatásai jelentkeztek: növekedett az árfolyamkockázat, romlott a befektetői megítélés, a hitelminősítés" - emlékeztetnek."

*

Csökkentette viszont az államadósságot a magánnyugdíjpénztárak által a Nyugdíjreform Alap részére átadott állampapírok bevonása 1407 milliárddal.

(SIC! SZERK: Itt a válasz arra, hogy hol a pénz. Kifizettük belőle az általa generált adósságot. Ha ehhez a MOL pakettet hozzátesszük, és azt, hogy mintegy ~700 milliárd az MNB-ben van, akkor látható, hogy az egész pénz megtalálható)

Mit okozott az IMF-hitel?

"Az IMF-től és az Európai Bizottságtól (EB) felvett hitel miatt az adósságállomány összetétele kedvezőtlen irányban változott, és 2009-től a devizafinanszírozás negatív hatásai bekövetkeztek. (SIC! SIC! SIC!) A finanszírozási kockázatot növelte a külföldiek felé fennálló kötelezettség növekvő aránya, az adósság alacsony átlagos hátralévő futamideje, a belföldi állampapírpiac gyenge teljesítménye, a forintárfolyam alakulása és az adósság lejárati szerkezete: 2012-ben 4000 milliárd forint, 2013-2014-ben évente 3000 milliárd forint körüli a törlesztendő forint- és devizaadósság összege" - derül ki az ÁSZ anyagából.

"A 10 537,5 millió SDR összegű IMF készenléti hitelkeretből 6372,5 millió SDR-t (7400 millió euró), az EB által biztosított 6500 millió euró összegű hitelkeretből 5500 millió eurót hívott le a magyar állam. Az EB hitelt, illetve az IMF hitel 34,2%-át adósságtörlesztésre fordították.

Az IMF hitel első részletének lehívása és annak felhasználása közötti időbeli eltérés alapján ellenőrzésünk is alátámasztja az ÁKK Zrt. álláspontját, miszerint "...az államadósság-kezelés igénye nem indokolta az IMF hitel ilyen gyors felvételét". (SIC! SIC! SIC!) Az IMF hitel 2008 novemberében lehívott első részletét (4900 millió euró) az MNB-nél helyezték el devizabetétként. (SIC! SZERK: Ahogy mindig is írtam: valójában a "tartalék nem más, mint uzsora") A hitel cél szerinti felhasználása (banki hitelnyújtás, adósságtörlesztés) 2009 áprilisától kezdődött. Az MNB által a devizabetétre fizetett kamat lényegesen elmaradt a lehívott hitelre fizetendő kamattól. A devizabetét kamatbevétele 11,3 milliárd forint, míg a lehívott hitel kamatkiadása mintegy 30 milliárd forint volt - mutatnak rá a számvevők. (SIC! SIC! SIC! Ennyit arról, hogy ez "mekkora üzlet volt...")"

ÉS AKKOR MOST TESSÉK FIGYELNI ABSZURDISZTÁNRA:

"Az IMF hitel 3. részletét (1404,5 millió euró) a magyar állam helyett az MNB hívta le 2009. június végén pénzügyminiszteri döntés alapján. (SIC! SIC! SIC! SZERK: Ahogy mindig is írtam: A hozam az MNB-nél, a költségek a kormánynál, tehát a zsíros üzletet a népnyúzással finanszíroztatja meg az NPD helytartójha, bizonyos simor andrás) Ugyanakkor 2009. júliusában az ÁKK Zrt. pénzügyminiszteri felhatalmazással az MNB javára lemondott hitellehívástól kedvezőtlenebb feltételekkel (3,95%-os hozamfelárral) bocsátott ki 1000 millió euró értékben devizakötvényt. Ez a devizakötvény kibocsátás az IMF hitel első lehívásából még fel nem használt devizabetét-állomány (2072,4 millió euró) mellett nem volt indokolt" - fogalmaz az ÁSZ. (SIC! SIC! SIC! Akkor most miért is bocsájtottunk ki kötvényeket?! Miért nem az "olcsó" IMF hitelt használták?)

Mit javasol az ÁSZ?

A jelentés alapján az Állami Számvevőszék négy javaslatot fogalmaz meg a nemzetgazdasági miniszternek:

- írja elő jogszabály, hogy kötelezően be kell mutatni minden évben részletesen az adósság növekedésének összetevőit annak érdekében, hogy az adósságnövekedés évenkénti alakulásának okai átláthatóak, követhetőek legyenek

- vizsgálja meg, hogy a deviza forrásbevonással kapcsolatos döntéshozatali rendszer során összhangban vannak-e a felelősségi és döntési hatáskörök, szükség esetén intézkedjen az összhang biztosításáról

- intézkedjen az adósságkezelési tevékenység költséghatékonyságát mérő értékelési rendszer kialakításáról az adósságkezelési költségek nyomon követése, illetve csökkentése érdekében

- intézkedjen az ÁKK Zrt. által kialakított költség- és kockázatkezelési modell felülvizsgálatáról"

Re: készülve az összeomlásra

#543334 Előzmény: #543256

"Quod licet Iovi, non licet bovi"

Re: nincs cím

#543265 Csilla76 Előzmény: #543257

a világ újrafelosztása, kiosztása, megszívatása folyik... a görögök elb#szták rendesen. én felkötném azokat, akik az országot így kiárusították, az előző kormányokat felelősségre vonnám, és elkoboznám a vagyonukat. vagy eladnám őket rabszolgának.

Re: készülve az összeomlásra

#543260 Csilla76 Előzmény: #543256

nyugi, ne legyen eleged, toljad a véleményeket, én olvasgatlak titeket.:-D

Re: készülve az összeomlásra

#543256 Dr. ursi Előzmény: #543248

le vannak ejtve.

minden más ország beavatkozhat országai belügyébe az euban csak mi nem ?

fkv

és a MFB ? tolják akkor azon keresztül. vagy oké ne legyen hitel hanem legyen kötvény.

nem hiszem el h ne lehetne valahogy megoldani !!!

nem hiszem el h németoban olcsóbban tudnak disznót neveln mint itt

a takarmény ott is annyi vagy nem ?

és jóval több a bére a disznógondozóknak

nem hiszem el h ez támogatás nélkül lehetséges lenne ?

ott lehet tám itt nem ?

elegem van.

én sokkal drasztikusabban csinálnék sok mindent és mosolyogva cinikusan ugyanazon kommunik eszközöket és jogi furfangokat használnám ki amiket mások is euban.

Re: készülve az összeomlásra

#543248 Előzmény: #543095

Nem az olcsó forint hitel a lényeg, hanem az, hogy magyar tulajdonú, DE NEM állami bankra van szükség. Ez utóbbit ugyanis terrorisztánban beavatkozásnak tekintenék a piaci folyamatokba és mindent megvétóznának, amit csak lehet. Vagyis nem a százalék okozza a problémát szerintem, hanem egyszerűen az, hogy nincs. És amig nincs magyar magánbank, addig nem is lesz. Sajnos.

Az alábbi első mondatok …

#543244

Az alábbi első mondatok mindent elárulnak rólatok és az irományaitokról, köszönöm, hogy ezzel kezdtétek és megkíméltetek a továbbolvasás szenvedésétől.

Re: készülve az összeomlásra

#543137 gilgalad Előzmény: #543071

Szevasz te pince mélyén írogató bértollnok!

Igen elegánsan lehazugozol folyamatosan, miközben nyilvánvalóan lejáratod magad a válaszoddal. Mi közöd neked a való élethez, jártál már utcán, tárgyaláson, cégben mostanában, vagy csak az ima malmodat pörgeted? (mocskos komcsik, libcsik, barom NDP-k és a többiek). Egyébként nem a fityesz fújta fel egészen véletlenül az ingatlan és hitellufit? Nem ők áhítoztak volna a költségvetési- és államháztartási deficit elengedésére, cserébe az állítólagos növekedésért (fújj NDP, szemét hitelezés, mocskos beruházók stb.)? Aztán rájuk szóltak és jött helyette ami van. Persze lehet ezt óriási csodának beállítani, de ez már több mint szemfényvesztés.

Ti megmagyarázzátok még a csökkenést is, hogy ez egy hatalmas csoda és igazából ez növekedés :-) Cégnél dolgoztál mostanában, hogyan alakulnak a megrendeléseik, adó és járulék terheléseik, pályázati elbírálásaik? Segítek, ahol én dolgozom és nem csak okoskodom a búra mögött, ott a cég adóterhelése 6 Mio Ft-al nőtt fél év alatt, ami ****ul nem kevés. Ha annyira büszke vagy az EU-s pénzek kiosztására, légyszi nézzél már utána, hogy konkrétan a pályázatok elbíráslása és kifizetése hogyan is zajlik, kik bábáskodnak körülötte, mennyit kérnek vissza stb. Az elborult gyűlölködő skicceidre innentől nem reagálok, csókoltatom matolcsyt a sumér agysebészt!

Re: készülve az összeomlásra

#543108 Ibiza Előzmény: #543092

írj már rövidebben mert idegbaj a szófosásod..

ha vállalkoznál tudnád.. ha exportálsz kb be vannak határolva az áraid.. és ha ebből alapanyag változik az bizony csökkenti az árfolyam okozta nyereséged.. nem beszélve arról az exportáló vállalkozó - mivel pénzre pénzáramlásra van szüksége,ezért nekiáll akciózni.. azonos szinten tartva a nyereségét..

ha külföldivel tárgyalsz megkérdezi a céged forgalmát kapitalizációját..és ezt bizony hiába mondod forintban..

okoskodsz folyamatosan ..nincs vele gond de olyan vagy mint akoska a törpéknél.. kiütést kap mindenki tőle ..sok dologról összelapátolsz dolgokat csak az összefüggések nem tartoznak össze..

Re: készülve az összeomlásra

#543099 Ibiza Előzmény: #542742

nincs türelmem végig olvasni mindent..nem tudsz lényegretörő lenni..ha már tőlem idézel akkor ne a berüházó befektető cégekre használd a betelepülő szót.. azokról beszélek akik csak élni akarnak itt..mert esetleg otthol már fosnak..és csak jogaikat értvényesíteni..a kötelességeket nem kérik..és csak a nemzeti véráramból kívánnak parazitaként vért szívogatni..

én lesz@rom zsidó vagy arab tulaja van a gresham..amíg itt van működik és nem akarják lebontani..

Re: készülve az összeomlásra

#543095 Dr. ursi Előzmény: #543081

wazz, szted én miről beszéltem ?!

erről.

pl. gyulai kolbász, hogy ehessünk még, mert a folymatos termelésre már nincs pénzük ...

nekem nem kell magyaráznod a rendszerszintű problémát ! én nem azt akarom visszahozni ! Isten ments ! de pl hogy a magyar utakon jó minőségű sőt extra szuper legjobb világszínvonalú buszaink futhassanak ahhoz kellene a **** olcsó forinthitel. - nem a raffitól, nem az erstétől meg ilyenektől sőt még csak otépétől sem ! hanem értelemszerűen magyar tulajdonú állami banknak ami talán lesz az mkbból mondjuk 1-3% forinthitellel ! és teremtődne a sok versenyszféra munkahely és nem külföldre kerülne az adófizetői forint másoknak profitot termelve.

nem látod h egyetértünk ?!

a sok bugyutának meg úgyis hiába magyarázod.

fingjuk nincs az egészhez.

csak szajkózzák az állib tanokat nem látják be h a fejlődés az egész történelem folymán úgy jött létre h magunk mögött hagyjuk a régit ami elavult megbukott és csak a régi értékekekt valós értékekekt visszük tovább.

ez minig is így volt de annyira hülyék hogy még ezt sem veszik észre. h épp megbukott a kapitalizmusnak a hitelre épülő modellje.

Re: készülve az összeomlásra

#543092 Előzmény: #543091

"GDP-t mindent eurban dollárban tartanak nyílván.."

Na ne röhögtess már, mindenhol a nemzeti devizában tartják nyilván. Ha neked lenne igazad, és EUR-ban tartanák nyilván, akkor például a HUF árfolyama teljesen lényeges lenne az adósságrátára nézve.

"a Forint leértékelők - mint te is- nem jönnek rá a termelési költség jelentősen emelkedik leértékelésnél hiszen nem hazai nyersanyagokkal dolgoznak..hanem devizáért veszik..de minden apró és nem apró költségbe begyűrűzik.."

Bullshit. Mint írtam, MINDEN exportőr ország leértékelni akar, ugyanis az importra szánt termék esetében az alapanyag ára lényegtelen, hiszen az valójában végig EUR-ban marad, vagyis a HUF árfolyama szempontjából lényegtelen. Ha pedig belföldi fogyasztásra kerül, akkor is lényegtelen azért, mert igaz, hogy az alapanyag drágul, de a termékbe épített alapanyag ára akkor is ugyanannyival drágul, ha külföldön állítják elő, hiszen (ahogy fentebb levezetted) EUR-ban nincs különbség aközött, hogy itt, vagy ott számolod el. Ennek megfelelően erre már csak a munkadíj jön rá, ott meg nagyon nem mindegy, hogy mennyit kell rátenni. Szóval, már megint nincs igazad, ami megint abból fakad, hogy össze-vissza kevered azt, hogy miben mutatsz ki valamit.

"a világ és a gazdaság változik alkalmazkodni kell.."

Ezért kell leszámolni a hitellel, mint fizetőeszközzel és ezért kell értékteremtő munkára alapozni a társadalmat, mert nemhogy nem lesz más, hanem most sincs már más.

"a betelepülők meg mellényzseb..kicsit nevetséges..a 10% áremelkedés meg egy genetikai infarktus nekik."

Valóban nevetséges, hogy 10%-on múlna, hogy felvásárolnak valakit, vagy sem. Ez még egy tőzsdei cég felvásárlásánál is nevetségesen alacsony prémiumszint lenne...

Re: készülve az összeomlásra

#543091 Ibiza Előzmény: #542731

megint nem látsz az orrodnál tovább.. GDP-t mindent eurban dollárban tartanak nyílván..és bizony van olyan statisztika ahol a nemzeti vagyont is értékelik devizábsan... a Forint leértékelők - mint te is- nem jönnek rá a termelési költség jelentősen emelkedik leértékelésnél hiszen nem hazai nyersanyagokkal dolgoznak..hanem devizáért veszik..de minden apró és nem apró költségbe begyűrűzik..pl szállítási költség stb stb..ha vállalkoznál tudnád..

Ingatlanárak valóban a "kedvező" hitelek miatt mentek fel..-(makik nem vették észre annyival lettek drágábbak ingatlanok mint amennyi hitelt kaptak nyílvánvaló céllal) DE!! az így kialakult ingatlanbuborék természetes velejárója az összeomlás..ráadásul a válság- és a vételi szándékok teljesülése miatt csökkent a kereslet..a bedőlő hitelek és menekülések csökkentik az árat...leng az inga.

ibizának nincs szabályrendszere..felismerései vannak.. makik szajkózzák megcsontosodott baromságaikat..

a világ és a gazdaság változik alkalmazkodni kell..

a betelepülők meg mellényzseb..kicsit nevetséges..a 10% áremelkedés meg egy genetikai infarktus nekik..

Re: készülve az összeomlásra

#543081 Előzmény: #542834

Akkor én is segítek, hogy én hol látom a problémát, például itt:

http://inforadio.hu/hir/belfold/hir-514373

"az egyedüliként versenyben maradt ajánlattevő új Mercedes buszokkal pályázott.

A vezérigazgató arról is beszélt, hogy akár a magyar buszipar is megrendelést kaphatna, de jelenleg nincs olyan hazai jármű, amelyre a vállalkozások hitelt kapnának."

Na és vajon ez hogyan lehet? Csak nem úgy, hogy Magyarországon termelni tilos? Mercedest az utakra, mert arra van hitel - a magyar ne termeljen, csak fizessen.

Na látod, ITT lenne értelme a hitelnek, hiszen ebben az esetben csak a gyártást kellene megfinanszírozni, tehát valójában minimális kockázatú, igazi hitelről beszélhetnénk.

TEHÁT AZ NINCS. Vagyis ennek alapján kijelenthető, hogy MAGYARORSZÁGON HITELEZÉS NINCS, és érdemes észrevenni, hogy nem is volt, és amig nem lesz számottevő része a magyaroknak a bankszektorban, addig nem is lesz. Itt külön felhívom figyelmed arra, hogy jelen esetben az (részben) állami bankok nem segíthetnek be, mert az terrorisztánban kiverné a biztosítékot, vagyis csak magánbank segíthetne be, esetleg minimális állami tulajdonnal - de olyan meg nincs.

Ahogy láthatod, nem a hitelezés a probléma, hanem az a rendszer, ami már csak a hitelre épít, nem pedig a pénzre. EZT pedig nem olyan egyszerű megoldani, hogy kiadjuk a jelszót, hogy "hitelezzenek a bankok", mert nem fognak, mert nem az az érdekük, nem az a megbízóik szándéka.

Re: készülve az összeomlásra

#543071 Előzmény: #542986

"Azért írtam azt, amit, mert már egyéb kontextusban is és megannyi topicban nyakló nélkül hangoztatod, hogy nekünk a gyenge forint kell semmi más."

Ez egyszerű szemenszedett hazugság. Amikor a forint árfolyamáról van szó, akkor írom, hogy a gyenge forint a jobb a gazdaság számára.

"Én nem hinném, hogy őskomcsi lennék amiatt, mert én a forintgyengítés mindent megoldó receptjében nem igazán hiszek."

Hát, mindenesetre elég furcsa, hogy a kapitalizmusban minden kapitalista állam veled ellentétesen gondolkodik.

"USA jól el lesz az erős dollárjával is, ha majd odáig fajulnak a dolgok."

Az USA-nak van egy FED-je és ha a "dollárexport" többet hoz, mint a reálgazdaság, akkor neki az is jó. Ettől függetlenül mindennapos a Jüan felértékelési elvárásuk. Ugyanis a "gazdasági vetélytárs értékeljen fel" valójában pont ugyanaz, mint ha ő értékelne le.

"Japánnak mindegy, ők csak a még nagyobb recessziót, depressziót akarják elkerülni."

Japánnak rohadtul nem mindegy, azért is próbált a japán jegybank többször is kétségbeesetten és elképesztő összegekkel interveniálni, a japán vállalatok többsége pedig pont azért van bajban, mert az erős jen egyszerűen elviszi a profitukat. Nem kevés japán cég jelentésében szerepel, hogy egyszerűen már nem tudnak YEN-ben nyereséget kimutatni.

"Kína félig mese, félig valóság ország, de nem szeretnék hozzájuk hasonló rendszert."

Csak így négyszemközt, most úgy őszintén, meséljed el nekem, hogy például a hong-kongi rendszerrel konkrétan mi a konkrét problémád, illetve mi az, amitől olyan rossz manapság Kínában élni, mondjuk egy elmaradott nagyvárosában? Tudod, én úgy öt-hat évvel ezelőtt feküdtem meg, amikor a magyar riporter talán Shanghaiban forgatott egy riportot, hogy miért van annyi luxusbrand abban az utcában amiben forgatnak, hiszen ez mégiscsak Kína, nem Párizs. Mire az interjú alany hosszasan bólogatott, hogy igen, jogos a kérdező felvetése, mert egyelőre még nem akkora a vásárlóerő, mint mondjuk Párizsban, hiszen jelenleg még ""csak"" a város lakosságának alig hat százaléka(!) tud luxustermékeket vásárolni, de véleményük szerint ez gyors növekedésnek fog indulni és nekik már ott kell lenni addigra, vagyis ""most"" (szerk: értsd akkor) már ott kell lenniük. Namármost, a riport végén elhangzott, hogy a város lakossága 20 millió volt.

Ez tudod mit jelent? Azt, hogy 1,2 millió(!) ember volt képes csak abban a városban olyan luxusban élni és azt megfizetni, amit Európában körülbelül ugyanennyi. A nagy számok elképesztő dolgokat rejtenek magukban.

"Olaszország nem tudom milyen devizáját gyengíti éppen"

Olaszország SZERETNÉ, csak nem tudja. Egyebekben számos alkalommal levezették már, hogy ha le tudná értékelni 20%-al a devizáját, akkor nem is lenne semmiféle problémája, mert azonnal versenyképes lenne az ipara és mindene működne.

"Németország sunyin megszedte magát ezzel az EU dologgal (politikai gittegylet, piacszerzés álcája alatt)"

Ebben az ügyben maradjunk abban, hogy a náci jelző újra felaggatását jóval azelőtt megírtam, mielőtt elkezdték volna ezt az egész PIIGS-ben alkalmazni Németországra. Egyszerűen az a probléma, hogy Németország NEM teheti meg azt, amit elvárnak tőle, mert akkor ő dőlne össze, ugyanis ha valóban bevállalnák a közös kötvényeket, akkor Németország adósságfinanszírozási igénye is megugrana (a jelenlegi akár negatív hozamhoz képest) és azt természetesen nem tudná látványos életszínvonal csökkenés nélkül megúszni, ami egyben a teljes EUR zóna tönkremenetelét jelentené, hiszen zuhanó kőként esne szét minden.

"Svájc pedig örüljön a rablók pénzének, nagyon nagy a nyomás rajtuk, hogy az adókerülőket kiadják, transzparencia irányába vigyék a bankrendszerüket."

Ennek történetesen semmi köze a menekülő deviza jellegéhez, ha az összes adóelkerülőt kiadják, a transzparencia is 100%-os lesz, akkor is menekülő deviza marad a CHF. És történetesen az a vicc, hogy minél átláthatóbb lesz, annál inkább az lesz.

"az összes bankszámla tulajdonos adatát felvásárolja a német kormány valahol a bajor erdők homályában."

Én úgy tudom, hogy már kiegyeztek azzal, hogy Svájc átalányadót fizet a német bankbetétek után Németországnak, ezért cserébe viszont marad az annonimitás, hiszen valójában ettől kezdve legalizáltnak számítanak ezen pénzek.

"Majdnem egy évig szerintem megfelelően gyenge volt a forint és mégis -0,5 - -1,2% a növekedésünk, bocsánat csökkenésünk."

Az a baj, hogy az NPD elveit vallókkal nehéz azt megértetni, hogy a gazdaság minden szegmense erősödött, kivéve az uzsoraszektort. Természetes ugyanis az, hogy ha nincs hitelezés, ha visszafizetés van, akkor az az uzsoraszektor összeesését vonja maga után, ami a GDP-ben így jelenik meg. Ezzel szemben érdemes megfigyelni a költségvetés helyzetét, amely kifejezetten jó, sőt mi több, több mint jó állapotban van. Vagyis, ordít az, hogy valójában csak a virtuális gazdaság árazódott ki, az, amit az ElQro és társai nevű bűnbanda művelt. Ez volt az, amikor elképesztő uzsorapénzeket felélettek a zemberekkel a ga zemberek, és ezt kimutatták "gazdasági növekedésnek", aminek az lett az eredménye, hogy 2002-2010 között valójában iszonyatos recesszió volt, leépült a teljes gazdaságunk (most a cukoripart csak példának említem), kivágatták a szőlőket, tehát a termelést gyakorlatilag felszámolták - ezzel szemben a fogyasztást "gazdasági tevékenységnek" mutatták be. Magyarán szólva, 2002-2010 között a REÁLGAZDASÁG elképesztő recessziós pályát és összezuhanást szenvedett el, éves szinten 2-3%-al zsugorodott Magyarország, csak az 5-6%-os eladósodottságnövekedés miatt ezt képesek voltak 2-3%-os növekedésnek kimutatni. Ettől erősödött a forint is, hiszen az elképesztő méretű és elmebeteg méretű lakossági CHF vásárlás a forint árfolyamát teljességgel irreális szintre árazta (pont semmi köze az alapkamathoz). MOST tehát mi történik? Kiárazódik a rendszerből az ugyanez az évi 5-6%-os uzsorából fogyasztás, vagyis élből 5-6% közötti visszaesésnek kellene lennie, ha pedig ehhez hozzátesszük azt, hogy a felgyorsult törlesztések miatt csökken a vásárlóerő, akkor valójában akár 6-8%-os NPD féle GDP csökkenést kellene látni. AZ tehát, hogy ehhez képest 0% környékén vagyunk ÚGY, hogy 3% alatt van bőségesen a GDP arányos hiány (vö ElQroék féle 6-10%-os hiánnyal, ami úgy lett ennyi, hogy elképesztő méretű kótyavetyét folyattak be a költségvetésbe!), az tulajdonképpen éppen azt jelzi, hogy a gazdaság elképesztő növekedésben van, amiben nyilván szerepet játszott a gyengülő forint miatti emelkedő turizmus és a versenyképesebb ipar is.

"Én csak azt szeretném jelezni, hogy eddig duma szintjén kiválóan ösztönözték a gazdaságot, megannyi új munkahely keletkezett stb., csak valahogy ezt a való élet baromira nem tükrözi vissza."

AZ a baj, hogy a hozzád hasonlók egy pillanatnyi fáradtságot sem vállalnak és nem nézik meg, hogy az, hogy egy világválság kellős közepén, amiben mondjuk a PIIGS-en belül akár megtízszereződik a munkanélküliség a munkakezdő korosztályban, de minimum duplázódik, de inkább négyszereződik ez a mutató, akkor az, hogy nálunk a legrosszindulatúbb MSZP-s hazugságokkal is "csak" összességében 50.000 fős csökkenést (tehát stagnálást) lehet kimutatni, az maga a csoda. Ha pedig hozzátesszük, hogy az elmúlt nyolc évben az uzsorából fogyasztásra épült ki improduktív ipar (építő, kereskedelem, satöbbi), akkor valójában éppen az a csoda, hogy nem dőltünk úgy össze, mint Spanyolországtól Görögországig a fél EUR zóna. Tessék elhelyezni nemzetközi kontextusban azt, hogy mi hogy állunk és hogy hogyan állnak a többiek.

"De amíg nincs értelmes itthoni előállítás, itteni háttéripar, mezőgazdaság, alapanyagra, szakértelemre stb. alapozva, addig csak pár cég jár jól, a többiek meg szívnak az importon, adókon, infláción, hitel nélküliségen stb."

BULLSHIT. Elsősorban az egész magyar exportot, azt, amiből a költségvetés él, azt döntő többségében az export állítja elő, amiből éppen az következik, hogy nem pár cég jár jól, hanem minden cég és minden lakos jól jár. Az import erőltetése NPD nemzetgazdaságpusztítási tan, az adók éppenhogy nem lettek akkorák, mint az NPD által támogatott ElQro-k elképzelése szerint történt volna, az infláció meg igazából mára már nem értelmezhető abban a kontextusban, ahogy használod, mert az árak már régen nem az inflációval változnak, a hitel nélküliség pedig kifejezetten kedvező, arról már nem is beszélve, hogy a kutyának sem kell már a hitel. Egyszer volt Budán kutyavásár, hogy be lehetett hülyíteni ezt a generációt a hitelezéssel, többé ez nem fog menni.

"Tehát, légyszi szóljon már valaki a fentieknek, hogy hagyják a cégeket dolgozni, az adótörvényeken ne változtassanak már fél évente"

Látszik, hogy csak elméletben osztod az észt, hiszen én például pont azt látom, hogy pont nem nagyon változtatták az adótörvényeket. Ez a korábbi két ciklusnak volt a sajátossága. Én pont azt érzem, hogy most végre hagynak dolgozni és nem kezelnek hazaárulóként (ElQro: A cégeknek el lehet innen menni), és már nem vagyok a nép ellensége, aki őket nyúzza. Nagy különbség ám ez. És jó.

"ne legyen már 27 féle adófajta, az EU legnagyobb áfája"

Nem akarlak ez ügyben sem elkeseríteni, de csak idő kérdése, hogy meddig lesz még nálunk a legmagasabb, egyebekben szép csendben kúszik fel mindenhol az áfa, utoljára Horvátországban emelték idén 25%-ra. A 27 féle adófajta nyilván semmit sem mond a számodra, és nyilván vannak cégek, amelynek ennyit kell fizetni, de egyebekben egy átlagos KKV-nak éppen kevesebbet kell utalnia, mint korábban. Egyebekben ez olyan, mint a kommunista kiáltvány, hiszen korábban még több volt és mellesleg, máshol sincs kevesebb.

"hanem inkább az állami pazarlást vágják vissza még jobban és az EU-s pénzeket tegyék már normál halandó cégeknek is elérhetővé."

ROTFLMAO. A Népszabadságon kívül tetszik más orgánumot is olvasni? Hiszen a többszöröse van kifizetve, mint korábban és ha méltóztatsz körülnézni a pályázatokon, akkor láthatod, hogy számos olyan pályázat van, ami kifejezetten mikrovállalkozásoknak van kiírva és kifejezetten mikrovállalkozások is nyerik el tömegével. Bezony. Mondjuk például tőkéhez juttatás is van, de akár ingatlant is vehettél, vagy berendezéseket is akár, méghozzá mindössze 10% (tíz százalék) önerővel.

"Nagyon sok pénz fog bentragadni, ha nem változtatnak."

Igen, az elvtársak valóban ezt szokták mondogatni, hiszen nem épülnek a főterek, a vendégek nélküli uszodák, és általában az improduktív beruházások. Ezzel szemben a kiírt pályázati keretösszegek többnyire teljesen elfogynak, és úgy általában a legtöbb pénzt nyerjük el, használjuk ki és hívjuk le a forrásokból egész Európában. Nem egészen értem tehát sirámodat.

"Ezen kívül hitel és beruházás nélkül a jelenlegi aggasztó helyzetet konzerváljuk csak. Lenne még sok minden, de nem fárasztanék senkit tovább."

Ez bullshit^3, régen lejárt lemez, ami a kapitalizmust próbála a cucializmus szemszögéből bemutatni. De tényleg nem fárasztanék ezzel senkit tovább, mert már régen leírtam ezt többször is, nem teszem meg újra.