KawaBazsy, a Malév esete óta MINDENKINEK tudnia kellene, hogy valójában az úgynevezett állami pénznyelők, avagy szociális foglalkoztatók valójában GDP növelő tényezők, és ÖSSZESSÉGÉBEN egyáltalán nem veszteségesek az állam számára.
Azt is tudni kell azóta, hogy ezek bedöntése valójában nemhogy pénzt hoz a konyhára, hanem egyenesen pénzt visz, mind rövid, mind hosszútávon, mind direktben, mind áttételes módokon.
És ami még fontosabb: Pontosan kell azt látni, hogy ezen cégek EREDMÉNY GDP tényező, azaz ha ezen cégekben csökken a munkaerő létszáma, akkor az nem költségmegtakarítást fog jelenteni, hanem egyenesen GDP csökkenést! És mit jelent a GDP csökkenés? Azt, hogy "túl pazarló a költségvetés", azaz ÚJABB(!) megszorításokra van szükség.
Tehát még egyszer: HA csökkented a GDP-be beleszámító tételeket (közmukások->segélyezés, MÁV+BKV->máv+bkv), akkor az nem kiadáscsökkentéssel fog járni, vagyis többletpénzzel, ami vagy szétosztható, vagy annyival csökkenthető az egyébként beszedendő adó, hanem éppen ellenkezőleg, azzal fog járni, hogy KÖTELEZŐEN MÉG TÖBB adót kell kivetni annak érdekében, hogy "csökkentsed a pazarlást".
Ettől beteg a GDP alapú rendszer egy olyan ország esetében, amelynek valójában alig van saját GDP termelése és valójában a GDP nagy részét a saját belső fogyasztása(!) és újraelosztása adja, mert a "normális" államokban, amire a GDP számítást kitalálták (avagy teljesen szuverén államokban) a GDP-adóbevételek között egyenes arányosság van, azaz a csökkenő GDP csökkenő adóbevételeket, a növekvő GDP növekvő adóbevételeket jelent.
Avagy például egy szuverén államban, amelynek vámkivetése joga van, eleve van lehetőség az importáruk vs. hazai áruk védelmére, de még ha nem is ez a cél, akkor is igaz marad, hogy a növekvő importból az állam a vámok miatt profitálna, tehát az import GDP adóbevételnövekedéssel jár, a csökkenő import pedig adóbevétel csökkenéssel.
Nálunk ez sem igaz, hiszen a lakossági import a GDP-ben kizárólag olyan fogyasztással párosul, amelynek az esetében a pénz az országból kimegy, vagyis elköltődik, a profit máshol jelentkezik, vagyis a csökkenő import bár csökkenti a GDP-t, valójában növeli az országban maradó pénzt akár megtakarítás, akár egyéb fogyasztás útján.
Pontosan EZÉRT nincs egyébként értelme Magyarországon a GDP érdekű fogyasztás növelésének sem, mert a megvásárolt áruk jelentős értéket képviselő része idegen termék, vagyis azzal NEM a magyar ipar támogatódik, azaz a fogyasztás GDP-je nem a hazai GDP-t és azon keresztül a hazai adózást segíti.
Mindezek alapján szerintem egyértelmű lehet már a számodra is, hogy NE tapsolj annak, ha kiadásokat csökkent az állam, mert abból nem megtakarítás és kevesebb adó, hanem egyenesen több adóbevételi igény fog jelentkezni, akármilyen hülyén is hangzik ez a számodra és elsőre.
Gondolj ennek utána és rájössz, hogy MIÉRT volt az előző két ciklusban "látszólag" rendben a magyar GDP és hogy most miért zuhant össze látványosan:
Azért, mert az előző két ciklusban a GDP a KÖLCSÖNÖKBŐL növelt fogyasztásból volt magas, ami a kölcsönök elapadásával mindenképpen összezuhant volna, egyszerűen azért, hiszen amögött nem volt termelés, csak importfogyasztás, akár plazma, akár ingatlan, akár kölcsön formájában.
Viszont - paradox módon - az ahhoz a GDP-hez belőtt adószint és újraelosztás is a GDP-t növelte, tehát duplán torzított a rendszer, vagyis ha a fogyasztás csökken az uzsora visszaszorításával, akkor az ahhoz kapcsolódó GDP is csökken. Ehhez tedd hozzá a mesterségesen letornázott HUF árfolyamot, amitől úgy nézett ki, mintha alacsonyabb lenne az adósság a valóságosnál, és máris láthatod, hogy amikor a nemzetközi uzsorás Ponzi piramis összedől, akkor az egész rendszer összes negatív hatása egyszerre jelentkezik, azaz:
- A HUF elgyengülése természetes folyamat, hiszen az devizauzsorázás beszűntetése a HUF vásárlás trendjét megállította, vagyis természtes, hogy a csökkenő igény gyengébb árfolyamot okoz,
- VISZONT ettől rögtön megnő a GDP arányos államadósság ANNAK ELLENÉRE, hogy az valójában nominálisan csökken(!),
- És ennek megfelelően máris meg kell szorítani, hiszen "látszólag", vagyis GDP arányosan "többet költ az állam", holott ez értelemszerűen nem igaz.
ÉS ehhez adódik az, hogy:
- mivel kevesebbet tud költeni a fentiek miatt is, valamint az uzsorázás beszűntetése csökkenti a forgalmat, ezért nyilvánvalóan csökkeni fog a GDP, annak ellenére, hogy valójában több pénz marad az embereknél,
- vagyis megintcsak csökkenteni kell a kiadásokat, ami lehetetlen, hiszen azok folyamatosan csökkennek az infláció miatt is és egyébként is rendkívül alcsonyak.
- ahhoz pedig, hogy GDP indifferens módon csökkentsed, ahhoz például azokat a kiadásokat kell, avagy lehet csökkenteni, amik abban nem jelennek meg, például gyógyszerkassza, egészségügyi ellátások, de:
- nem csökkenthető azoknak a kiadása, amelyek a GDP-re hatással vannak, azaz MÁV+BKV+SATÖBBI foglalkoztatók, vagy közmunkások, mert akkor a GDP számadat még kisebb lenne, és a még kisebb GDP még nagyobb elvonással járna ÚGY, hogy valójában a csökkenő foglalkoztatás miatt még kevesebb foglalkoztatottól kellene még többet elvenni.
A fentiekből gondolom látható, hogy sok csodát nem lehet tenni, vagy lehet visszavárni a GDP trükközőket és az új pénzügyi uzsorapiramist, vagy be kell látni, hogy gyakorlatilag semmi mozgástér nincs, mert egyszerűen az államnak már nincs más adóbevétele, csak a fogyasztás és a rabszolgák bére, és hogy a magyar költségvetés AZÉRT újraelosztó ilyen magas szinten, mert nincs más bevétele. Valójában ha megnézed más országok költségvetését, akkor MINDENHOL azt fogod találni, hogy MINDENRE többet költenek, mint mi - csakhogy az, amiből költenek, az például a pénzügyi ügyletek hozama, vagy a multijaik hazatalicskázott bevételeiből adódik.
Nálunk ez nincs, tehát aki azt mondja, hogy itt "kiadást lehet csökkenteni", az az orránál tovább nem lát, mert nem képes belátni azt, hogy az állami kiadáscsökkentés valójában adónöveléssel járna és ebben a beteg rendszerben bizony az állami pazarlás (például stadionépítés... no comment, de tény) jár GDP növekedéssel az építőipar révén.
Ebből adódik az a betegség, hogy egy 60 milliárdos stadionépítés azzal jár, hogy 30 millárddal kevesebb adót kell kivetni, mig egy 60 milliárdos kiadáscsökkentés 30 milliárdnyi adóemelést jelentene.
Ettől baromi rossz a GDP alapú rendszer egy olyan országban, amiben két cikluson át trükkök százaival pumpálták fel a GDP-t, hogy annak arányában el lehessen adósítani az országot és hogy ezzel mutassák azt, hogy jól megy a lakosságnak. ÉS amikor ez kiderül, akkor az kegyetlenül fájdalmas, aminél már csak az fájdalmasabb, hogy ezt nem képesek normálisan kommunikálni.
Persze, lehet, hogy nem is akarják, mert ha felfognák az emberek, hogy mit műveltek velük a liberálbolsevikok, akkor lehet, hogy amugy ellenzékben kötnék fel őket sorba a rendelkezésre álló lámpavasakra. És az nem valószínű, hogy jót tenne az ország megítélésének. Valószínűleg jobb a békesség alapon nem borítják rájuk az asztalt, habár úgy tűnik, ezzel lassan többet ártanak, mint használnak, mert máris terjed a liberálbolsevik nosztalgia és egyre több helyen kezdik újra éltetni mammont, és a pénzügyi uzsoráspiramis mindenhatóságát és bőségét, jólétét, hogy ne gondolkozzanak el az emberek, hogy mégis hogyan juthattunk egyáltalán idáig onnan, hogy 2000 környékén még mi voltunk a példakép és a legjobbak az egész térségben.