"Jó dolgukban már nem tudják, hogy mit csináljanak – akár így is lehetne reagálni a norvég értelmiség legújabb problémájára. Arra a heves vitára, amely a gleccserjégről szól. Hogy szabad-e ilyesmit bányászni, és aztán a világ luxusbárjaiban a whiskyvel együtt felszolgálni?
Történt ugyanis, hogy egy élelmes norvég cég szeptemberben jeget kezdett el felhozni a Svartisen gleccserből. Ez Norvégia második legnagyobb gleccsere, melynek a vastagsága eléri a 450 métert.
A vállalat munkatársai kézi kitermelést folytatnak, és az a céljuk, hogy már idén karácsonykor ezeréves jégkockákkal tudják ellátni London, New York és Dubaj legdrágább bárjait.
Az üzleti koncepció mögött az a felismerés áll, hogy a gleccserek mélyén ezer évvel ezelőtt lefagyott jégrétegek a rájuk eső, aztán meg is fagyó hómennyiségnek köszönhetően évszázadokon keresztül elképesztően erős nyomásnak voltak kitéve. Ezért a gleccserjégkocka minden más jégkockánál sűrűbb és tisztább.
Vagyis csak nagyon lassan olvad el a poharunkban. Ami például fontos lehet egy olyan méregdrága whisky esetében, melyet a vendég csak kicsit szeretne lehűteni, viszont nem akarja az italát a jégkockából kiolvadó vízzel felhígítani.
Micsoda probléma, ugye?
A lassan olvadó gleccserjég marketingötletének nemcsak a cég örül, hanem a Svartisen gleccser környéki legnagyobb település vezetője is. Ő ugyanis abban bízik, hogy a ma még csak a norvég természetjárók körében kedvelt jéghegy a különleges jégkockáknak köszönhetően világszerte ismertté válik majd, és így turisták lepik el a gleccservidéket. Vagyis pénz nemcsak a jég bányászásából lesz, hanem a nézegetéséből is.
De! Mert "de" az mindig van. Hiába a hatvan új munkahely, a norvég természetvédők közölték (nem azok, akik a sarkvidék közelében próbálnak megélni, hanem akik a fűtött oslói irodáikból harcolnak a kapitalista profit ördöge ellen), hogy mégiscsak vicc természetes, organikus és tiszta termékről beszélni, amikor a gleccserjeget helikopterrel emelik ki a mélyből, aztán repülővel, energiazabáló mélyhűtött konténerekben szállítják a világ távoli pontjaira. Szerintük épp az ilyen értelmetlen dolgok okozzák a klímaváltozást, az ózonproblémákat, a nemzetközi szállítmányozás környezetszennyezését, az üzemanyag-pazarlást és így tovább.
Vagyis New Yorkban a gazdagok ne akarjanak norvég gleccserjeget inni.
Az egyik környezetvédő száján még az is kicsúszott, hogy emiatt, az ilyen hülyeségek miatt olvadnak el a jéghegyek, a sarkvidéki gleccserek.
Mire a gleccserjeget előállító cég szóvivője közölte, hogy a kérdéses gleccser tőlük függetlenül is olvad, sőt, ők kifejezetten egy olyan pontján bányásszák a jeget, amely nemsokára tényleg el fog tűnni. Vagyis a cég a menthetetlen folyamatból csinál némi hasznot a helyi lakosság számára, eladják a jeget, még mielőtt magától is elolvadna, nem csak majd a whiskys pohárban.
Innen már nem lehetett megállítani a folyamatot. A norvég sajtót elöntötték a gleccserológusok, politikusok, önkormányzati képviselők, ipari érdekcsoportok és a nemzetközi természetvédő szervezetek egymással háborúzó nyilatkozatai.
Olcsó poén lenne azon viccelődni, hogy a közelmúltban még a szír polgárháború és az európai menekülthullám határozta meg a norvég sajtó tematikáját, most viszont a jég.
De akkor is így van…"
