köszi a megfejtést :)
köszi a megfejtést :)
Az őseim tulajdonában ill. irányítása alatt állt a történelem során sok Felvidéki és kárpátaljai falu, város, sőt vármegyék is. Mára már csak egy polgármesteri szék jutott, de azt hiszem ha a magyarok arányát nézem most ott, az sem kis fegyvetény, főleg demokráciában. Mi nála jártunk ősszel, és vele jártuk körbe a vidéket, így semmi kellemetlen tapasztalatunk nem volt.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Szolyva
Van ukrajnából ide települt, azóta magyar állampolgár baráti párunk is (mi segítettünk nekik ebben), azóta egyikőjük a családi orvosunk (ha gond van), akik szerint Kijev annyira nem veszélyes... nappal. De atrocitás bárkit érhet bárhol... akár a saját utcájában is. :-(
nem értek hozzá. Most vasárnap láttam először valakinél.
Első hegymászós élményem, nagyon élveztem a Rysy-t, jut eszembe 2x is voltam ott fent, fénykép is van róluk :-).
Szinte biztos hogy Te is ott jártál akkor.
Szokás szerint elég későn indultunk túrázni, így hazafelé már sötétedett, és egy róka kinézett minket magának vacsorára, mikor már fáradtan és sántán bandokoltunk a kocsi felé... keselyű fílingje volt a dolognak, de szerencsére róka volt és nem medve. :-)
Rozsnyó felé nem vagyok ismerős.
Tavaly rákérdeztem, hogy a Remete barlangjába is behédereltek-e a hajléktalanok. Azt mondták, hogy itt konzervatív népek élnék és kiűznék őket.
Nagykovácsiról bejöttünk a Hűvösvölgybe kéken 2 hete. Ott is vannak remete barlangok. Az út miután áthozott az Ördögárok patak jobb partjára (muszály volt belelépni)))) ) egy kanyar után ott van az egyik barlang. Úgy néztem igencsak le vannak telepedve benne, de nem mentünk át. (Nagyon vadregényes és szép rész egyébként, nem is tudtam róla.)
Közel hozzánk van a Balogh Ádám szikla. Ott még virágoskertjük is volt tavaly a hajléktalanoknak és épp bográcsoztak. A virágok emlékeztettek a környékbe kitelepített árvácskákra))))
az lesz az, köszönöm. Effektíve turista útvonalon fellehet jutni, rázósabb szakaszon lánc van kifeszítve és egy peremen kell felmenni, de ez lesz az talán :) Poprádi tó partján is voltam tényleg.
Rozsnyó környékén van egy kis falu és egy szép szállás az erdő közepén, csak nem jut eszembe a hely neve. Varázslatos, civilizációktól 20perc busszal, foc pálya, erdei patak szállás mellett, friss levegő, csodálatos... Éveken át jártam oda táborozni, de nem jut eszembe a neve...
Igen Encián. Köszi.. már lassan elfelejtem a szép helyek nevét :)
Volt egy haverom, aki ukrajában élt, szülei ott laknak, Ő itt tanult, megkapta a letelepedésit, de annyira Ő sem ajánlotta a helyet :)
Rysit szokták megmászni túristák (magyarul Tengerszem-csúcs (2499m) egyszer én is voltam fent), és alatta van egy tavacska, lejebb meg egy nagyobb tó is (Poprádi-tó). Aztán a Csorba-tó van még arra felé. A lengyel oldalt viszont ilyen szempontból nem ismerem, csak a Kasprowy-csúcson voltam fent, de síléccel.
Nekem az egyik nagyszülőm kárpátaljai, másik erdélyi, (a harmadik és negyedik pedig alföldi és kisalföldi) de én alapvetően már budai vagyok. :-)
Encián van a Lomnic alatt. Tény hogy ritkán tiszta a csúcs sajnos. Én egyszer kifogtam. Hihetetlen volt.
Én is nagyon paráztam Ukrajnától, de kellemesebbet még nem csalódtam semmiben, persze a rossz előítélet miatt. Nomeg távoli rokonnál voltunk, aki az egyik kisváros polgármestere.
Mi alapvetően az őseink nyomában jártunk, ami másoknak annyira nem feltétlenül érdekes.
Nem túl rózsás most a helyzet. Volt ugye az árvíz ősszel, most meg a válság oda is kihat, és alapból nagy a szegénység, de a fejlődés is látványos: Ukrajna kiemelt üdülő, gyógyfürdő és télisport központjává akarják tenni. A magánbefektetések áramlanak oda, az államiak kevésbé.
Nem tudom melyik tavat mondod, de attól lehetet nyáron hideg... A balaton is tud "hideg" lenni nyáron :)
Hm ...
Vajon melyik utazási emlékkel keverem el? Pedig a települések neve és sorrendje ismerős.
...
Affene tuggya ...
:(
Kárpátalján is voltam, anno még nagy szegénység volt, most kevésbé hallok rosszakat kintről. Munkács szép nagyon, Hágókról nem beszélve, de Erdély az Én édes hazám :)
ott Én is voltam, nyáron hegyetmászni, nem tudom mi volt a csúcs neve, de 2400 vagy 2600méter magas volt, tóra lehetett rálátni, ami talán tengerszemnek azért nagy. Gyönyörű szép emlékeim vannak Zakopaneról. Nyáron hógolyózni :)
jó ez a pisis story :)
Lomnicon voltam kétszer, mindig felhőben volt nyáron is. Kétszer voltam még alatta, ahonnan a felvonó megy fel az utolsó szakaszon (nem jut eszembe ez a pont), de már ott láttam, hogy ismét felhőben, így nem mentem fel feleslegesen :))
Kárpátalja is jó lehet. Én is parázok egy kicsit arra, azért nem vettem számításba.
Ha van valami jó útvonal leírásod azt szívesen venném. Mondjuk a picikkel nem vágok most neki.. de hátha átveszik egy hétre a nagyik :)
Tavaly voltam itt barátnőmmel, ha jól látom Pákozdon voltál Arborétumban és lementél a halászcsárdába az emlékmű után. Szép volt élveztük! :)
Pár éve voltam Wielickában... sosem felejtem el (annyira kellett pisilnem, de már indult le a csoport, nem volt időm elmenni). Azt hittem megrongálom a Világörökségi helyszínt, de szerencsére volt lent wc, és végre fel tudtam lélegezni a sós levegőben, és gyönyörködni a szépségekben, és történelémünk epizódjaiban is.
Krakkó, és Zakopane (télen és nyáron) is a kedvenceim közé tartozik, és természetesen a Magas-Tátra is (szintén minden évszakban).
A Lomnici - csúcsot tiszta időben mindenkinek ajánlom, kihagyhatatlan élmény! A panoráma a Kárpátmedencére csodálatos.
A másik csodálatos vidék, ahová idén vissza szeretnék térni, az Kárpátalja. Csodálatos, szinte érintetlen, nagyon olcsó, és egyáltalán nem veszélyes. Vannak csúcsszuper szállások, a főutak jó minőségűek, és a rendőri ellenőrzések semannyira gyakoriak, mint hírlik.
A Tisza forrásokat szeretnénk célbavenni most.
Csónakázni lehet :) Állni a tavon meg jól néz ki :)