Re: Érdekes kontraszt
Netmaster Előzmény: #627776Erről a részről is szólt az általad lesajnált elemzés, amit korábban linkeltem. (hogyan is meri valaki a Bibliát értelmezni? :))
Szóval szerinted egy 5-7 éves gyerek még nem ért a szóból? Efelől erős kétségeim vannak, pláne, mivel ennyi erővel a tinédzserekre meg azt lehet rásütni, hogy már nem értenek a szóból, így akár náluk is jogos lehet a verés. Én erre azt mondom, ha elkerülhető, ha türelemmel és kitartással is célt lehet érni, milyen jogalapja marad a testi fenyítésnek? Esetleg ha már mindig a szentírásra hivatkozol, azt is megkérdezhetném, melyik bibliai iránymutatásból született az 5-7 éves korhatár?
Teljesen egyetértek vele, hogy a testi fenyítés tág keretek közt mozoghat, mind a motiváció, mind a fájdalom/bántalmazás tekintetében. Nem is állt szándékomban egy kalap alá venni mindent, attól függetlenül, hogy személyesen egyiket sem tartom helyesnek. Megjegyzendő, hogy az eddig felmerült támogató érvelés alapján a nevelő szándék volt az egyedüli kritérium a fenyítéssel szemben (és persze nyilván nem lehet halálos sem), ezen kívül származik még valamilyen felosztás a Bibliából a te értelmezésed szerint?
A tornatanár példája nem világos. Mennyire volt nevelő hatású a "végigverés"? Vagy az csak egy jó alibi volt, hogy minden menjen tovább a megszokott mederben?
Erről eszembe jutott egy történet egy napközis gyerekotthonról, ahol a gyerekükért késve jövő szülők eltántorítására pénzbüntetést vezettek be. Erre fel mi történt? A késések száma a várakozással szemben megnőtt, ugyanis a korábbi lelkiismereti gátlás megszűnt, és úgy tekintettek a dologra, hogy árcédulát kapott a késve érkezés, amit készséggel kifizettek: a vétség átalakult szolgáltatássá ( http://www.nytimes.com/2005/05/15/books/chapters/0515-1st-levitt.html ).