Varga Kevin nagyon pozitív benyomást keltett rám, ő a jövő! Mellé kellene még találni valakit. Meg Hahn-ra a Paksból mondják mostanában, hogy nagyon jól játszik, bár még nem láttam, de érdemes lenne ha tényleg ilyen jó beépíteni a csapatba.
Nagyon jó kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott a csapat, nagyon tetszett Nagy Ádám és Szalai Attila játéka (Kevin mellett). Könyves is brusztolt, jobban elfárasztotta a védőket , mint Szalai Ádám szokta. Fiola és Sigér is jól mozgott...
Kalmár az első 15 perc után elfogyott sajnos, Cseri viszont jól állt be a helyére.
Botkának már beállásakor is láttam, hogy olyan zavart a tekintete, még jó, hogy csak rövid ideig volt bent, mert ezen rövid idő alatt vagy háromszor adta el a labdát.
Gyurcsó nem igazán csatár, de középpályásnak elmegy.
Szép volt Fiúk!
És Rossi nagyon kitalálta, hogy mit kell játszatni a srácokkal! Ilyen siker sorozatra 1985 óta nem emlékszem , hogy lett volna!
Végülis igaza lett a károgóknak, hogy nem tudunk megmaradni a B ligában...:-)
Gratuláció! :-)
Most majd mi lehetünk az új Bosznia-Hercegovina?
Valahogy azt látom, hogy nekünk a zárt kapus meccsek jönnek be klub és válogatott szinten is.
Elég megnézni a Fradi meccseit:
Zárt kapu:
Celtic, Dinamo Zagreb, Molde idegenben 2GY 1 D,
válogatott:
Töröko (i) GY , Szerbia (i) GY +D
nézős meccsek:
Barca: 1-5 V , Juve: 1-4, V, Kijev: D
Oroszok: V, D,
Arra most jó nekünk ez a sorozat, hogy a kapitánynak lehetősége van kikísérletezni a működőképes változatokat.
Több játékosunknál úgy tűnik, mintha fejlődtek volna.
Ez viszont csak akkor nyer bizonyságot, ha legközelebb tétmeccsen kell bizonyítaniuk 80.000 fanatikus néző előtt.
Addig simán lehet porhintés és látszat eredmény is.
Ha kikapunk a törököktől, ők akár még csoportgyőztesek is lehetnek.
Kíváncsi vagyok erre a mai törökök elleni meccsre.
Szinte minden jobb játékosunkat már visszaadtuk a klubcsapatának, vagy sérültet jelentett.
Én a következő csapattal állnék ki
Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros),
Védők: , Botka Endre (Ferencváros), Kecskés Ákos (FC Lugano – Svájc), Lang Ádám (Omonia Nicosia – Ciprus), Szalai Attila (Apollon – Ciprus)
Középpályások: Holender Filip (Partizan Beograd – Szerbia), Kalmár Zsolt (Dunaszerdahelyi AC – Szlovákia), Nagy Ádám (Bristol City – Anglia), , Sigér Dávid (Ferencváros), Loic Nego
Támadók: Könyves Norbert (Zalaegerszegi TE FC), akit a 60. pecben Nikolics Nemanja (Mol Fehérvár FC)-ra cserélnék,
Nem tudom, hogy a törökök vagy a szerbek mennyire fogják komolyan venni, vajon ugyanennyien hiányoznak a törököknél is?
a Török Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint Zeki Celik, Mert Cetin és Orkun Kökcü a legutóbbi mérkőzésen egyaránt sérülést szenvedett, így egyikük sem utazott el a magyar fővárosba. Az oroszok ellen gólt szerző Cengiz Ünder sárga lapos eltiltása miatt nem állhat a szakmai stáb rendelkezésére, Enes Ünalt pedig klubja, a Getafe rendelte vissza Spanyolországba. Később Caglar Söyüncü és Efecan Karaca is kidőlt a sorból, így a kora délutáni órákban, a nagyjából másfél órás repülőutat követően nélkülük landolt a Turkish Airlines járata a Liszt Ferenc repülőtéren.
Sokat érhetne a győzelem, főleg a 2024-es EB kvalifikáció szempontjából.
De reálisan nézve a szerbeket úgy tűnt egyáltalán nem érdekli ez a Nemzetek Ligája bohóckodás- meg azért ahogy akár a németeket látjuk vagy akár a magyarokat- igazából senkit nem érdekel.
Jó, hogy van egy ilyen bajnokság, ahol amúgy azonos kaliberű csapatok mérkőznek egymással és nem azt kell nézni, hogy Franciaország 4 vagy 8 nullára pofozza-e le San Marino-t vagy Gibraltárt. Csak semmi presztízse nincs egyelőre.
Várhatóan én amndó vagyok, hogy örüljünk annak, hogy nem estünk ki, de reális az lesz, hogy az oroszok behúzzák az első helyet, a törökök meg másodikok lesznek.
Aztán a franc se tudja. Jó lenne. Rajtam nem fog múlni ott fogok ülni a TV előtt.
Kár hogy most pukkadtak ki a németek. Lehetett volna az EB-n is, hogy Münchenben kikapnak tőlünk 2-0-ra...
Németek igen nagy verést kapnak.
Visszavágás a Bayern - Barca-ért?
Ba+
Nem gondolod, hogy ez a részvény árfolyamokat is befolyásolja?
---
Én úgy látom, hogy Nikolic másodvirágzását éli, most is és Izland ellen is adott egy gol passzt, már nem ő fut el, hanem ő szolgál ki.
Szép volt!
Biztositottam azt h a magyar válogatott ne kapjon ki. Tettem egy kis pénzt a szerb győzelemre.
Érdekes kimegyek wc-re, akkor mindig rúg egy gólt a válogatott. Most is. Mondhatjuk, h minél rosszabb a prosztatam, annál eredményesebb a magyar válogatott. Sztem 2040-ben vb-t fogunk nyerni!
Tíz dinamikus, védekező felállású középpályás, akik ide-oda hullámzanak a pályán, pattog köztük a labda, mint a pörgős fociban?
Végigvitt csapatszintű támadásunk úgysem volt, egy labda bepattant, egyet meg Szoboszlai egyedül végigvitt.
Szép volt!
Tegnap rosszul játszott a válogatott. Azt hittem a szokásos formát fogjuk hozni végig a meccsen, miszerint az igazán fontos meccseket elbukjuk.
De most mellénk állt végre a szerencse és behúztuk. Most már többedjére fordult elő a Rossi csapattal, hogy nem játszottunk jól és mégis nyertünk. És ez azért mennyivel jobb, mint jó játék után kikapni!
Egy biztos, Szalai Ádit el kellene már felejteni. Amint lehozták a pályáról, attól a pillanattól fogva megindultunk , mint a buborék!
Szalai továbbra is borzasztóan lassú, pocakos, ügyetlen. Nem mindig volt ilyen, de eljárt felette az idő. Egy erő nélküli erőcsatár lett belőle. Egy fogatlan oroszlán. Már szabadrúgásokat sem harcol ki, mert összenyiklik mielőtt bárki hozzáérne. Kicsit olyan már , mint Király Gabi utolsó évében Szombathelyen. Nem illik egy olyan emberre ilyet mondani, aki ennyit tett anno a válogatottért, mint ők, de ez már a szánalmas kategória.
Az is igaz, hogy Nikolics sem az igazi már. Főleg nem egy teljes meccsre. Csere csaátrnak még megfelelő.
De ki lesz nyárig a csatárunk?
Ez egy baromi jó kérdés... Könyves 31 éves. Csupaszív játékos, de messze nem nemzetközi színvonalú. CSoboth Kevin a portugál B ligában sem rúgott gólt. Niko még öregebb lesz. Szőke Adriánt még sosem láttam, csak hallottam, hogy kerettag.
Legjobb lenne ha Balogh Norbi fél év alatt megtáltosodna és igazolná, hogy a Palermo nem benézte, csak rosszul használta. Bár ő meg nagyon sérülékeny, nem lehet rá tartósan alapozni.
Legjobb az lenne, ha honosítanánk magunknak még egy Lajost, mondjuk Suarezt...
De az is lehet, hogy Sallai mellett Nego , mint két árnyékék, valós csatár nélkül állunk fel és ezzel úgy meglepjük csoportellenfeleinket, hogy elsőként továbbjutunk!
Liszteséknek még jelentett valamit a Fradi mez.
Ezek meg profi zsoldosok nagyrészt.
Nem érdekeltek a nyitakozatok, Dibusz potyájánál elkapcsoltam.
Napközben láttam valami újságcikket, ahol Lisztes a fradi mezről áradozott, ehhez képest külön érdekes ez a mezcsere történet.
Sajnos Lovrencsics beadásai katasztrófálisak. Soha nem adta be úgy a labdát, hogy abból helyzet legyen. Vagy egy védőbe lőtte bele, vagy hosszan, vagy röviden ad be, pedig rengeteg lehetősége volt tisztán beadni.
Botka szerintem jó még, bár lehetne egy picit gyorsabb, mint szélső védő.
Blazic Kovacevic páros jó vétel volt sztem, Dvalit egy kicsit lassabbnak és bizonytalanabbnak látom.
Frimpong tartaléknak jó, de ő a leggyengébb védő sztem.
Dibusz nemzetközi szinten is megállná a helyét.
Civic is katasztrófálisan ad be, ő sztem gyengébb mint Heister, aki kicsit színtelen szagtalan, de nem rossz.
Robert Mak-ot én többet játszatnám , csak úgy mint Uzunit, gyors , kreatív játékosok. Ők a jövő évi Fradi alappillérét adhatják.
Sigér nem rossz, de ő is kicsit lassú, de legalább látunk magyarokat a pályán.
Skvarka-tól szerintem többet várt mindenki, de nem lóg ki lefelé. Laidouni is befér a játék tudása alapján a csapatba rotációs emberként.
Zubkov játéka és harcossága nekem nagyon tetszett amikor a Fradihoz jött, de utána érthetetlenül visszaesett, az idei BL szériában az egyik leggyengébb láncszem, rengeteget hibázik, persze egy két kulcspassza-gólpassza akad meccsenként.
Somalia régen nekem gyorsabbnak tűnt, nem rossz, de nemzetközi szintet inkább csak alulról súrolja.
Kharatin nagyon megbízható védekező középpályás , aranyat ér a Fradinak.
Isael tavaly sokkal jobb volt. Nagyon jól meg tudja tartani a labdát, de tavalyi rendkívüli meglátásai , kulcspasszai váratlan húzásai nagyon hiányoznak, neki lehet, hogy nem a Rebrovi iskola való , levágják a szárnyait...
Tokmac egyértelműen a Fradi legjobbja. Őt szerintem már télen el fogják vinni, legalább 3, de inkább 5 millió EUR-ért, ha tudja tartani a formáját.
Bolli is jó a Fradinál, én őt is többet játszatnám. Bár látom REbrov taktikáját, hogy Tokmac-kal szétfutattja a védőket és utána az ő elfáradásával beküldi a robbanékony Bollit.
A többi keretben lévő játékos igazából csak epizód szerepeket kapott a BL menetelésben, Vécseit szívesen látnám , hogy jó-e de valszeg nem eléggé ha Rebrov nem teszi be.
Ja és ha már Rebrov. Ő volt a Fradi legjobb igazolása az elmúlt 10 évben. Nagyon profi, nagyon komoly és hiteles szakembernek látom. Jó szeme van a pályán én majdnem mindig ugyanazokat az embereket hoznám le, akiket ő is lehoz. A játékosokat is látni , hogy szisztematikusan választja ki az igazolásoknál, posztra igazol. Nem engedi, hogy a bajnokság után szélnek eresszék a csapat meghatározó játékosait. Ezt évtizedeken keresztül hiányoltam a magyar labdarúgásban. És látszik, hogy mit akar játszani a csapattal , még ha nem is mindig jön össze. Hátul szépen tudatosan gyorsan adogatnak és felépítik a támadásokat, vagy hirtelen kontrákból veszélyeztetnek. Lehet látni, hogy mikor tolják feljebb a védekezést és mikor állnak vissza. És akkor az egész csapat együtt mozog. Ilyet más magyar csapattól nem láttam.
Igen, tegnap nagyon meg volt illetődve a Fradi. Azt láttam, hogy egész meccsen azt nézték, hogy a meccs végén kivel tudnak mezt cserélni és a végén az volt a legnagyobb öröm, ha elkérhették valamilyen neves focista mezét. Nem láttam a végén a nyilatkozatokat , de tényleg Bolli Juve mezben ment oda nyilatkozni?? Ne mááááár! Ilyet azért normális sportoló nem csinál! Ezzel megalázza a saját klubját és annak szurkolóit... Még jó, hogy nem a saját kapujába rúgta a gólt ő is, mint Dvali. Na azt sem értettem, hogy miért nem tudta kivágni a labdát, azért annyira nem lett volna az megoldhatatlan helyzet...
Nézzük pozitívan: megszerezte a Fradi a rutint, most már látja, hogy a másik csapatban is emberek játszanak. Talán nem fognak a visszavágókon már maguk alá pisilni attól, hogy a játékos kijáróban meglátják CR7 hasizmát...
Veszíteni még mindig nem veszíthet a Fradi, mert már azzal nagyon komoly eredményt ért el, hogy bejutott. Látjuk , hogy a BL és az EL az is teljesen más kávéház. Jövőre legalább jobb kiemelést kap a Fradi és remélhetőleg könnyebb lesz a sorsolása, mint idén. Azt gondolom , hogy ezzel a kerettel ez a maximum amit reálisan elérhetnek. Persze ha sikerülne egy félidőt kapott gól nélkül levédekezni, akkor még bármi megtörténhet egy adott meccsen verhető a Juve is vagy a Barca. (de legalább egy döntetlen simán összejöhet, lásd Crotone, Spezia vagy a Barca mostani botlásai).
Szóval emelt fővel kell férfiként kikapni lehet, nyusziként fület farkat behúzni, gyermeteg hibákkal- na úgy nem lehet!
Reméljük, hogy ebből az 5-6 millió EUR-ból és Tokmac remélem legalább 3 milliós eladásából vesznek legalább 3 2 milliós játékost erősítésnek, vagy 2 darab 3 millióst. És a maradék 50%-át tolják be az utánpótlás képzésbe!
Így jövőre már lehetne egy olyan csapatot aki viszonylag biztosan bejut vagy az EL vagy a BL főtáblájára.
Ez a tegnapi teljesítmény volt az eddigi leggyengébb.
Talán az eső miatt, de nagyon markánsan előjött az, hogy a fradi játékosok mennyire bizonytalanok a labdával, képtelenek támadást vezetni egy jól védekező ellenfél ellen.
Ha lenne 11 olyan játékosunk, mint Tokmac, akitől esőben sem pattant el a labda, akár a továbbjutásért játszhatnánk.
Mondjuk én örülök, hogy nem 0:5 lett, mert benne volt.