Regisztráció Elfelejtett jelszó

A kínai csoda alakulása

kínai modell

#862545 Spade Előzmény: #862480

Az ugye megvan h a vírus miatti nagy amcsi visszaesés és a várhato kínai + gdp miatt a kínákok átvették a vezetést az amcsiktól a gdp-ben. Trumpi még egy utolsó elkeseredett ellentámadásba indult, a 2 amcsi hegemóniát megtörő céget vette célba a tiktok-ot és a huaweit. A tiktokot a szabadverseny mantrához képest elképesztő módon el akarják adatni a mikrosoftnak, na ez az igazi einstand. A huaweit pedig letiltják az operációs rendszerról és a legfejlettebb chipekről, amiben van amerikai nóhau. Az érv az h kínákok adatokat küldenek haza. Azt hagyjuk is ez igaz vagy sem, de az amcsik ezt csinálják vagy 70 éve, mindenkit mindenhol mindenkor lehallgatnak, közte szöviket is pl. merkel.. Nem az információ szerzés tehát a gond hanem h nem ők szerzik, esetleg h megszűnik a kizárólagosságuk, azaz eléggé sántít a jogalap. A huawei már megugrotta az android kiváltását. A chipek már jóval nagyobb gondot jelentenek, de ha világelső akar lenni ezt is teljesítenie kell tudni. Trumpi tehát ügyesen blokkolja a hatalom átvételét, de kockázatos amit csinál mert minden számítás szerint kb 1 évtizedig még elhúzhatja így (ha nem blokkol akár 2 évtizedig is egymás mellett, együttműködve létezhetnének), de ha nem sikerül akkor hamar és feltartóztathatatlanul mennek a levesbe mint anglia 100 éve.

előre gondolkodnak, még …

#843092 Koffein Előzmény: #843065

előre gondolkodnak, még mielőtt megfordulna a fejükben, hogy bármiféle terror cselekményt követnének el, átnevelik, hogy véletlenül se forduljon meg a fejükben, hogy lázadozni kéne... népnevelés a legrosszabb fajtából...

kínai modell

#841769 matgab Előzmény: #841603

nem néztem a videot, de a kínai csoda legfőbb tényezői szerintem:

1) szinte korlátlan munkaerő, amit az egy párt rendszeri diktatúrában központilag mobilizálható bevethető.

2) szellemi termékek kőkemény koppintása (ezzel rengeteg innovációs költséget megspórolnak, amivel a versenytársak árai alá tudnak menni

3) a természeti környezet kihasználása, iszonyatos negatív externáliákat az egész világra szétosztják. Környezetvédelemre nem sokat áldoztak és így persze szintén baromi sokat tudtak spórolni...

4) Más az emberek hozzáállása az élethez. Itthon is egy kínai nyit egy kis vegyesboltot és ott dolgozik hétfőtől vasárnapig minden nap a családtagjaival. Nincs hétvége, nincs szabadság. Az az életük , hogy dolgoznak.

kínai modell

#841759 Koffein Előzmény: #841757

ilyen liftes eset az usában is van oszt átlépnek a tetemen :)

miért lenne furcsa? kimaradt egy lépés az életükből. afrikában is vannak részek, ahol telefonon megy a bankolás, pénzküldés stb...

az is brutális, ahogy védik a saját piacukat. közös cégen keresztül tudnak belépni a piacra, oszt a végén az lesz, hogy ugyanarról a futószalagról lefut ugyanaz a termék, csak hasonló név alatt..

kínai modell

#841757 TrendMan Előzmény: #841756

Hát hiszen ez az illiberális demokrácia:-)

A csodát én egyébként idézőjelbe tenném:

"csoda"

Attól, hogy a nagyvárosokban rengeteg elektromos kütyü villog mindenfelé és a kínai - miután megette a dinnyét az újságpapírról - mobiltelefonon fizet, ez inkább furcsa, és nem csoda.

Felhúznak egy lakóparkot aztán ilyen olyan okokból üresen áll évekig .

Vagy kiürítenek egyet, lekapcsolják az áramot, de a lakók jelentős része nem is tud róla és bentragadnak liftekben, majd 2 hónap múlve a karbantartó találja meg a hulláját.

Ez inkább olyan, mintha Mézga Aladár elmenne egy idegen bolygóra abban a biz. rajzfilmben.

kínai modell

#841756 Koffein Előzmény: #841754

egypártrendszer előnye és hátránya... itt már attól ki vagyunk bukva 9éve egy kormány van, ha jól rémlik ott meg kb 70éve ez van..

kínai modell

#841754 TrendMan Előzmény: #841752

Ami még érdekes, az a gondolat, hogy a kínaiak minden gondolatot megpróbálnak integrálni.

Azaz nem két oldal áll szemben egymással, hanem - ahogy a hasonlatban elhagzott:

"Nem az számít, hogy a macska fehér vagy fekete, hanem, hogy megfogja-e az egeret!"

kínai modell

#841752 Koffein Előzmény: #841704

Vannak benne érdekes gondolatok :)

pl: - gsm finnország, 3g usa, 5g hálózatot meg kínai cégek építik ki. lehet érezni, hogy eu - usa - majd kína került poziba...

- ha hagyják az embereket dolgozni, vállalkozni, akkor gazdasági hasznot termelnek

- kínai állami cégek versenyeztetése

- szociális védőháló felépítése

- "az kap jogot a kormányzásra aki a legkiválóbb, azt a tömegdemokrácia megkérdőjelezi" ... és tényleg...

- egypárt rendszer

- tudatos versenypolitika

- a kínai ember sokkal kevesebbet vár el az államtól.

Tehát, kőkemény a kulturális különbség..

kínai modell

#841704 TrendMan Előzmény: #841603

Szerintem ez a beszélgetés több kommentet megérne.

Talán a legjobban tetszett, ez a mondás:

"A kapitalizmus a legjobb fogamzásgátló."