Regisztráció Elfelejtett jelszó

OLAJ(WTI,BRENT,CERTI)

100$

#878293 Koffein Előzmény: #878133

Kína rásegít, hogy mielőbb elérjük a 100$-t...

"A WTI 75,2, a nyugat-európai Brent típusú kőolaj pedig 77,4 dollárig emelkedett ma reggel, ami azt jelenti, hogy a hét egészét nézve 1,2%-kal lett drágább az amerikai nyersolaj. Az emelkedés mögött az hír állhat, hogy a kínai kormány arra kérte az energiacégeket, hogy mindenáron biztosítsák az elégséges ellátást a téli hónapokban. Kínában komoly áramkimaradások voltak a héten, részben az alacsony kőszén tartalékok miatt. Az ország néhány éve szigorított a kőszénbányászat feltételein, ami azt eredményezte, hogy a hazai kínálat nem tartott lépést a kereslettel. Ehhez hozzájárult az is, hogy Kína politikai okok miatt nem akar Ausztráliából szenet importálni. A hír hat az olaj keresletére is, mivel Kína különösen cseppfolyós földgázból vásárolt nagy tartalékokat idén, de a földgáz kínálat így is alacsony, ami miatt az ország a nyersolajhoz is hozzányúlhat a téli időszakban. A földgáz alapú, elektromos áramot előállító erőművek egy része ugyanis kőolajtermékekkel, például fűtőolajjal is üzemelhet. A piac figyeli az OPEC körüli híreket is, mivel a nyersolaj exportáló szervezet gondolkodik azon, hogy novembertől az előre meghirdetett 400 ezer hordó/nap felett növelje a kínálatát. Az OPEC szerint a magas globális gázárak miatt ugyanis a kőolaj kereslet is nőhet."

Vége az olaj korszaknak?

#875399 matgab Előzmény: #875366

így tettem. Ismét Seadrill tulaj lettem.

Pink sheet. Remélem emiatt nem kell megint szarul adózzak, ha lesz néhány millió nyereségem...!

Vége az olaj korszaknak?

#875366 Koffein Előzmény: #875359

ne gondolkodj a múlton, hogy mi lenne ha lenne, mert felőröl... nézzünk előre és a jövőbeni nagy durranást próbáljuk megtalálni :)

ha látsz benne fantáziát, tegyél rá egy jelképes összeget, ami nem fáj, ha ismét esik 90%ot, oszt így kevésbé kesernyés az íze, hisz benne vagy... :)

Vége az olaj korszaknak?

#863074 Koffein

"Ezt a kérdést nem akárki tette fel, hanem a British Petrol (BP), az egyik legnagyobb olajóriás. A történelemben először csökkent a fosszilis energiahordozók iránti kereslet az idén – írta az N-Tv.de.

A társaság abból indul ki, hogy a járvány miatt összeomlott olajfelhasználás a következő években, az utazási korlátozások feloldása után is csak részben fog magához térni. Ehhez hozzájárul a fokozott otthoni munkavégzés, ami kisebb energiafelhasználást igényel. Ráadásul a kormányok klímapolitikája is a megújuló energiahordozók felé tereli a keresletet. A 111 éves vállalat saját prognózisa alapján a jövőben teljes egészében a megújuló energiaforrásokra akar koncentrálni. Na nem egyik napról a másikra, de a század közepére, azaz körülbelül 30 év alatt szeretne oda jutni, hogy tevékenységének széndioxid-kibocsátását nullára redukálja.

A részvényesek ezt az elemzést mindenesetre nem nagyon kedvelték, az árfolyam majdnem két százalékkal esett. Több más olajcég is csatlakozott, másfél és két százalék közötti süllyedést mutatott a Royal Dutch Shell és a Total részvénye is."

https://privatbankar.hu/cikkek/reszveny/vege-az-ol...

Az azért durva felismerés lehet, amikor egy cég rájön, hogy vége az aranykorszaknak, s ezt világgá is kürtöli... talán greenwashing szemtanúi lehetünk? ... nem felbeszéli az árfolyamot, hanem dirr bele, lesz ami lesz... habár bennem vannak kérdőjelek, hisz 3-5 év múlva, visszaállhat nagyjából a kereslet..

SDRL célár

#855996 prfecó Előzmény: #855865

Annyí azért hozzátartozik a nyereség 85 % kizárólag a szaud arábiai kisbefektetőket és a szaudi űállamot illeti meghatározott elszámolás alapján. Tulajdonképpen leszarják az árfolyamot , majd később visszaveszik , ha akarják.

SDRL célár

#855865 Ddavid Előzmény: #855839

Kevésre értékelték a céget, emiatt 3 nappal az IPO előtt backeltek, amikor már a könyvek buildelve voltak nagyjából. Az alul értékelést lenézésnek vette szerintem emiatt volt ez a gyors újratervezés. Most pedig nyeleti a világot majd ahogy Ő akarja.

Érdekes grafikon az olaj…

#855863 Koffein

Érdekes grafikon az olaj kitermelési költségeiről, szaudiak ~10$, oroszok ~40$, usa ~50$, venezuella ~65$ körül...

Kép

SDRL célár

#855822 Ddavid Előzmény: #855820

Mert az olajat visszahuztak. De tartosan a kiraly 6 dollaros bekerulesi koltseggel siman tudja nyomni 20-ig, hogy megmutassa a hatalmat. Aramco IPOja ota amugy is elege van a nagy nyugati bankokbol

SDRL célár

#855820 matgab Előzmény: #845542

Azt nem értem, hogy az olaj már felmen -30%-ról -15%-ra, az olajos cégek viszont folyamatosan esnek...

Ez miért lehet?