zárjuk rövidre a vitát, imdb erről tud https://www.imdb.com/name/nm0883351/?ref_=nv_sr_1
+ https://en.wikipedia.org/wiki/Andrew_G._Vajna
amit az imdb + wiki nem tud, az nem is létezik :)
zárjuk rövidre a vitát, imdb erről tud https://www.imdb.com/name/nm0883351/?ref_=nv_sr_1
+ https://en.wikipedia.org/wiki/Andrew_G._Vajna
amit az imdb + wiki nem tud, az nem is létezik :)
Nem állítottam ebben az ügyben semmit. Azon kívül, hogy kusza a helyzet. :) Mert igazán szerintem a legnagyobb filmes témában mellékes T2 -ben milyen szerepet játszott. Nem módosít érdemben ezzel kapcsolatos véleményemen a T2 -es szerepe, vagy annak hiánya. :)
De ha már ez ilyen kulcskérdés lett akkor kicsit utánanéztem ha már ennyit dumálunk róla . Azt találtam a Terminátor James Cameronnak volt a projektje. Ő volt az első rész rendezője, forgatókönyvírója. Producere az első résznek nem az Andy féle csapat volt , ahhoz semmi közük nem volt.
Aztán 10 millió dollárért Vajnáék megvették a jogokat az első rész sikere után. A 2. rész kusza mert Vajna ott már hivatalosan nem szerepel , de valószínű valamilyen módon közvetve közvetlenül a projekt körül motoszkált. Pl találtam ilyet bp-en forgatták és azt állítólag ő intézte el az legyen a forgatási helyszín.
Elképzelhető azért köszöngetik neki mert az első rész után ha nem tesznek bele 10 millió dolcsit akkor nincs 2. rész ha ők akkor nem látnak benne fantáziát. Lehet, hogy az előkészítésben vállalt komoly szerepet és utána lett hivatalosan senki és ezt köszöngetik , hogy nélküle nem jött volna össze. Tehát hivatalosan ő senki volt mire forgatásra került a sor, nem hivatalosan ki tudja micsoda. Lehet, hogy valamilyen rejtett módon benne volt pénzzel, és dolgozott is rajta.
T3-nál a jogokat újra kellett vásárolni. Részben csődbe vitt Carolco részben T2 executive producer akárkitől aki a jogok 50%-át birtokolta. Eleve a T2-ben Andy korábbi cégének a Carolconak (amiből ugye kiszállt még a forgatás előtt) már csak töredék részesedése volt mire elkészült a T2. Ezért a T3-at le tudják forgatni jogokat kellett vásárolni.
Már lehet soha nem tudjuk meg ki volt ő a T2-ben . Ezt fel tudom azért dolgozni akkor is ha rejtély marad. :)
Az alaphelyzet az vsz van egy konjunktúra azon belül az építőipart még élénkíti a csok . Az ingatlanpiacon van egy nagy zuhanás utáni fellendülés ami már a 2008-as árak fölé vitte a piacot. Ezt támogatják az alacsony kamatok, növekvő bérek, bevándorlás, külföldi befektetések stb.
Van egy általános bérnövekedés főleg az utóbbi 2-3 évben komoly kétszámjegyű / év.
Ez elméletileg mindenhol hat a jövedelmekre az építőiparban. Valószínűleg régiónként eltérő mértékben. Valószínűleg a régiók közti különbséget nem egyenlítette ki. Csökkentette, vagy növelte a különbséget a régiók között az egy jó kérdés. Valószínűleg növelte, erre tippelnék. Nagyobb ütemben nőhet az eleve jobb helyzetű régiókban.
Elvándorlás ügyben a munkaerő mobilitása nem túl magas Mo-n. Ilyen alapon amit mondasz mindenki Bp-en, vagy a ti környéketeken , vagy még inkább Deutschlandban kellene éljen már 30 éve. :) Ha ilyen rugalmasan reagál a jövedelmi különbségekre . Nyilván van egy áramlás, de vannak korlátai azért. Mondjuk Boby amit mond 60 év környékén lévő ismerőse , nem biztos, hogy annyira mobilis ezen a téren mintha 20 éves lenne. Eleve az alacsony mobilitású magyar lakosságon belül.
Az valószínű mindenhol keresleti piac van az építőiparon belül. Bármelyik régióban egy villanyszerelőre valószínűleg kereslet mutatkozik, nem túlkínálat van. Még a leghátrányosabb környéken is. De ettől még a bérekben a különbségek nem hiszem csökkentek mondjuk Borsod és Győr-Moson között. Mindkét helyett nő a jövedelem, és valószínű Győrben az eleve magasabb szintről jobban nő mint Ózdon.
Némileg árnyalja ezt az általad felvázolt képet egy cikk amit nemrég olvastam. Nincs kedvem most megkeresni. Abban azt boncolgatják, hogy a nálunk elsőként forgalomba helyezett autók nem kis részét, (ha jól emlékszem 30%) néhány napon belül kivonják a forgalomból és kiviszik az országból. Főként a prémiumra igaz.
Aki ennyire szét akarja baszni a fórumot egy franchise x-edik folytatásával, az vegye a fáradtságot és menjen a forráshoz, és nézze meg mindegyik film elsö 3 percét.
A youtube keresöbe a következöket kell beütni
Terminator 1 opening credits
Terminator 2 opening credits
Terminator 3 opening credits
Total Recall opening credits
Addig viszont hagyja a témát, de dulván. Ha mégis megtette valaki, akkor legyen annyi gerinc is benne, hogy utána beírja az eredményt, hogy ki beszélt hülyeségeket.
Ki kezdi?
Remélem senki, faszom a terminátor 2-be :)
komolyan baszki, nem ismeritek az internetet? google, esetleg IMDB??? faszt kell lovagolni a nyilvánvalón
Vajna helped his longtime partner form Carolco Pictures in 1976 and was notably associated with the 'Terminator' franchise in the 1980s. In 1989, Vajna resigned from his position at Carolco to start his own production company, Cinergi Pictures, but that company eventually failed in the late 1990s. Vajna eventually re teamed with Kassar in 2003 to form C-2 Pictures, solely to bring back the 'Terminator' franchise once again.
(netán angolul se tudtok?)
James Cameron: "Andy Vajna was a great friend and collaborator. He believed in me on one of my toughest shoots, Terminator 2. " A qrva életbe ez az amnézia ragadós lehet, ha főszereplő meg a rendező is rosszul emléxik, mert Andy nyilván hazudik
ezek szerint off https://444.hu/2019/01/24/befejezi-a-termelest-az-...
szerintem ahol rosszul pörög, onnan rég elment mär mindenki...minek maradna is ott, ha máshol kapkodnak érte?
Ebben a nyílászárós sztoriban nálunk se voltak kétségbeesve , hogy nem kértük az utómunkát. Nem jöttek azzal akkor olcsóbban is elvállalják. Gondolom volt más melójuk is mert fele annyiért is megérte volna nekik.
Gondolom azért Ózdon kevésbé pörög ez mint Sopronban. Az arányok hogyan alakulnak, nő a különbség régiók között , vagy csökken. Mi a helyzet az átlagon belül a legrosszabb és legjobb helyek különbségében.
Bár ezen 2016 os adatok vannak de ne zavarjon De én elhiszem a régiók közötti hasonló különbséget de Komárom Esztergom ot Ausztria hatására fogni elég erős nem beszélve Fejér megyéről
De ha Bobby kis mintás ,az elmúlt két napban írt adatainak hiszel akkor megértheted végre hogy a KSH adatok pontosan semmit nem érnek hisz eddig minden építőipari alkalmazott minimálbérre volt bejelentve Bobby információi szerint is és kerestek mellette 1200 tól 1900 forintot óránként nettóban
csak amolyan társadalmi jellegü felvilágosítás gyanánt (majd hasznosíthatod a szimulációid során):
Ha öröklésmenetet vizsgálsz, akkor nagy számú reprezentatív minta, pont teljesen semmitmondó lesz, minél reprezentatívabb annál inkább
Nagyon nagyon kis elemszámú , és nem reprezentatív speciális populációk, ikervizsgálatok, örökbefogadások, testvérvizsgálatok, családfakutatások fognak információt hordozni
A választási becslés egész más dolog, mint öröklésmenet vizsgálat
Belátását rád bízom, ha nem megy, latin szótáron kívül is vannak egyéb kiadványok
Csak azt mondtam Swarczi-Vajna-T2 ügyben semmilyen lehetőséget nem zárok ki , még az időskori szenilitást sem. Ilyen óvatos duhaj vagyok. :) Megadom azt a lehetőséget is Swarzi tévedett , és azt is, hogy ekkora tévedést azért a barátjáról megemlékezésen csak nem követ el.
Az ügyészségtől is kicsit óvatosabb duhajkodást várnék el Hadházy ügyben mert éppen valahogy kikerültek az Ahmed ügyből , nem kéne az újabb ámokfutás.
De akkor te is érzed az ellentmondást hogy a jelenlegi hatalmas kereslet mellett ha egy napon 20000 et meg tud keresni, mi a fenéért kéne alkalmazottként ezért kétszer annyit dolgoznia sőt két és félszer?
dehogy
Http://Www.index.hu/gazdasag/2017/03/26/magyarorszag_csak...
A legviccesebb dolog nyuszi h azt hiszed igazad van a t2-ben, a bonumban, az átlagban, h 100 fős minta igaz lehet milliárdos néptömegnél mikor a választási becslésnél is tízezres minta az igazi standard de minimum ezer ami mondhat még valamit 10 millás embertömegnél, nem is tudom mit mondjak annyira elszakadtál a valóságtól a tudás pedig nem zavar az tuti, a debilek párhuzamos univerzumában igazi király lehetnél :)
És ezzel egy darabig lezártam, leszarom mit mondasz
igen, lehet politikai fronton nehézség
Ez az Eu-s ügyészség
Ha vizsgálhatná magyarországon a nyugati terrortámadások hátterét, lenne politikai bonyodalom...
De inkább az Eu-ból is kilép a rezsim, mint hogy bevárja a guillotine-t
Ennek nincs realitása (bár Hadházy érzi hogy ez a gyenge pont, de ha összejön kétmillió aláírás akkor mi van?)
Majd gazdasági nehézség viszi el öket, kérdés hogy meghálálja-e majd Mexikó, aki senki felé nem rendelkezik kiadatási egyezménnyel, hogy " véletlenül" néhány milliárdot "befektetett" a magyar állam oda...a repülök már megvannak vészhelyzetre.
A statisztikák amire nyuszi és Bobi annyira szeretettel hivatkoznak semennyire nem támasztják ezt alá hisz Győr Moson Sopron átlaga mind nettó, mind szektorok, mind bruttó és GDP tekintetében a budapesti és Pest megyei és talán még Fejér megyei átlag alatt is van
Ez pontosan így van itt a szakemberekre szó szerint rá licitálnak tehát végül valakinél többért dolgoznak mint amit maguk mondanak illetve kérnek
EU-s ügyészség majd kézbeveszi őket. Egy kis dádá , helyre kell igazítani ezt+azt. :) Azt valahogy meg kell szavazni csatlakozzunk 1 millió aláírás csak összejön.
Egyébként ez a közigazgatási bíróság téma sokkal fajsúlyosabb mint a munkatörvénykönyv módosítás. Egy füst alatt átvitték .