Regisztráció Elfelejtett jelszó

Puzsér Róbert fórum

Závecz Research

#839668 Koffein

"Karácsony Gergely és a Magyar Szocialista Párt háztáji közvéleményformáló intézete, a Závecz Research hetek óta azzal haknizik a sajtóban, hogy egyedül Karácsony Gergelynek van esélye leváltani Tarlós Istvánt. Még el sem kezdődött a kampányom, még be sem mutattam a programom, még egyetlen vita sem zajlott Karácsony Gergely és köztem, még nyolc hónap van hátra a választásig, és Závecz Tibor máris az alávaló hazugságaira hivatkozva zsarolja a közvéleményt. Ugyanazt teszi, amit amerikai kollégái tettek Bernie Sandersszel három évvel ezelőtt. A demokrata elit véleményformálói a Wall Street pénzéért hónapokon át hazudták azt a nyilvánosság minden eresztékén keresztül, hogy egyedül Hillary Clintonnak van esélye, hogy aztán a végtelen pénzükkel és a végtelen sajtónyilvánosságukkal végül kicsinálják azt az embert, aki legyőzhette volna Donald Trumpot.

Karácsony Gergely a régi baloldal jelöltje, aki valamennyi közvéleménykutatásban kiválóan szerepel, csak épp ember fia nem szavazna rá: kamupártja, a Párbeszéd az egy százalékot sem éri el. Alig fél éve bukott meg miniszterelnök-jelöltként, s míg én egyetlen fillért sem költöttem, ő már most milliókat vert el hirdetésekre, nem is beszélve azokról a százmilliókról, melyeket tavaly költött rá a szocialista pártmaffia.

Szándékomban áll részt venni az előválasztáson – hiszem, hogy van esélyem legyőzni Karácsony Gergelyt. Látom, Závecz Tibor mennyire szeretné megrendelői jelöltjét esélyesnek látni, s éles szemével azt is kikutatta, hogy Karácsony győzelmére előválasztás nélkül nincs remény. Nos, ha valóban óhajtja az előválasztást, ha valóban „kezelni kívánja a Puzsér-problémát”, akkor javaslom, hogy ezt azzal tegye, hogy leállítja magát. Jelzem Závecz Tibornak, hogy ha még egyszer meghallom, hogy megpróbál egy demokratikus választást befolyásolni, akkor nem veszek részt semmiféle előválasztáson. Aztán ha nem nyerek, és Tarlós István marad a főpolgármester, majd járulhat a Botka Lászlót megbuktató budapesti MSZP-elnök, Molnár Zsolt elé a kalapját gyűrögetve motyogni, hogy nem is ő a hibás.

Javaslom Závecz Tibornak, hogy takarodjon el a halál f@szára, és ott kutakodjon, aztán ha a budapestiek már ismerik a programomat, majd akkor ismertesse, mit kutatott ki! Karácsony Gergelyt jól ismerik a budapestiek, és láthatóan nem akarják – megtapasztalták, hogy minden szava hazugság. Nyilvánvaló, hogy velem szemben is van bennük szkepszis, mert félnek az ismeretlentől. Karácsony alkalmatlanságán nem lehet változtatni, a velem szemben táplált fenntartásokon azonban igen. Már ha Závecz Tibor meg a hozzá hasonló közvéleménybefolyásolók ezt engedik. Ha pedig nem, akkor nem lesz előválasztás. Na, ez az ultimátum hogy tetszik?"

https://www.facebook.com/Robert.Puzser/posts/20993...

#839614 Itt válaszolok, …

#839620 Koffein

#839614 Itt válaszolok, hogy ne offoljuk szét az otp topikot. én Gulyás Marcira gondoltam, hogy banyiz leoltotta, meg az szimpatikus, hogy Puzsérral von párhuzamot :))

persze, hogy jobban utálja az ellenzék Puzsért, hisz görbe tükröt tart, rámutat a szerencsétlenségükre s pacekba belemondja bármilyen médiumba, legyen az ellenzéki, vagy kormányközeli. Ilyen egy ellenzéki? lópikulát!! a jó ellenzéki, olyan mint a Karácsony, vagy a Széll, na de a Puzsér?? a Puzsér egy troll, akkor is, ha van egy kis valóságalapja...

Súlyos tévedésben vannak…

#839216 Koffein

Súlyos tévedésben vannak azok a pártok és civil szervezetek, melyek tagjai elhatárolódnak, lesütött szemmel bocsánatot kérnek, és úgy tesznek, mintha a Fidesz antifasizmusa akár egyetlen pillanatig is komolyan vehető volna. Köztudott, hogy miféle párt volt a Jobbik. Köztudott, hogy épp ugyanúgy játszottak antiszemita húrokon, mint az a Fidesz, amely épp Soros György alakjából formált főgonoszt gyűlöletkampányához. Gyöngyösi Márton hét évvel ezelőtt egy izraeli jogintézmény bevezetésére, konkrétan az államigazgatásban dolgozó kettős állampolgárok összeírására tett javaslatot. Volt ennek a javaslatnak antiszemita éle? Persze, hogy volt. Ráadásul Gyöngyösi rosszul is fogalmazott: izraeli állampolgárok helyett zsidókról beszélt, amit aztán hiába korrigált, hiába kért érte bocsánatot – senki meg sem hallgatta. A balliberális szekértábor Karácsony Gergellyel a soraiban hatalmas fesztivált rendezett. A felháborodás ténye jogos volt – a mértéke semmiképp. Most, hét évvel később ezt újra elverik Gyöngyösin. Ugyanazt az őrjöngést adják elő, ami már akkor is túlzás volt.

Ez a hisztéria még a Soros György ellen zajló kampány kapcsán sem volna indokolt. Nyilvánvaló, hogy a nyilvánosság minden eresztékéből ömlő sorosozás erősíti Magyarországon az antiszemita indulatot, akkor is, ha Izraelben is fut hasonló. Nyilvánvaló, hogy a Fidesz tudatosan játszik a tűzzel – ezúttal éppúgy, mint a gyalázatos megszállási emlékmű, vagy más emlékezetpolitikai provokációi esetén. Épp ugyanilyen nyilvánvaló ugyanakkor, hogy ebből nem következik jogfosztás – nyilvánvaló, hogy a Fidesz vezetése valójában nem antiszemita. Az antiszemitizmus egy elv – nekik pedig nincsenek elveik. Azért tettetik magukat sötét eszmék híveinek, hogy fenntartsák a polgárháborút, besöpörjék az antiszemita szavazatokat, és konzerválják a hatalmukat. Ezzel a cinikus és aljas hergeléssel csakis józan kritikát és korrekt érveket érdemes szembeállítani – a jelenlegi ellenzék erre sajnos képtelen.

Eközben a Jobbik szemlátomást változik: maga mögött próbálja hagyni a múltját, hogy elfoglalja a Fidesz hűlt helyét a jobbközépen. A kormánypárt ezzel szemben kabalájává és ideológusává tette azt a Bayer Zsoltot, aki az ellenzék tagjait az orgoványi erdőbe akarja nyakig beásni, aki a civileket taknyukon és vérükön akarja az Országházból kirángatni, akinek a nyelve Joseph Goebbelsé, világnézete Habony Árpádé, hűsége Orbán Viktoré. Vajon Gyöngyösi Márton hét évvel ezelőtti kijelentése ma a veszély forrása, vagy a totális médiadominancia birtokában uszító kétharmados kormánypárt?

Miért nem utasítják vissza a baloldali politikusok ezt a megalázó diskurzust? Miért tesznek úgy, mintha a Fidesznek bármiféle erkölcsi alapja volna arra, hogy az antifasizmus pózát felöltve civilizációs normákat kérjen számon? Ha holnap Sneider Tamás és Gyöngyösi Márton adja elő ugyanazt, amit ma Orbán Viktor és Gulyás Gergely, a baloldal előttük is lerakja majd a fegyvert? Hogy lehet képes ez a miniszterelnök egy ilyen nevetséges blöffel kicsavarni a balliberális értelmiség kezéből az antifasizmust, hogy saját autoriter, inhumánus rendszerének eszközévé tegye? Talán csak nem azért képes erre, mert ezt az antifasiszta kártyát a baloldal sokszor épp ugyanilyen számító és hazug módon játszotta ki? Talán ezért nem merik leleplezni ezt a gyalázatos színjátékot?

A Fidesz politikusai nem gondolnak a világról semmit – csak pénzt és hatalmat. Így fordulhat elő, hogy a nemzeti együttműködés rendszerében vezető értelmiségi és elismert publicista lehet az a Varga-Bíró Tamás, aki nemrég még a Zyklon-B áldásos hatásairól énekelt. Most ugyanez a gazember engem mocskol emberalatti stílusban egy nyíltan kormányközeli portálon, mert van pofám elindulni Tarlós István posztjáért. Így fordulhat elő, hogy az antiszemita szubkultúra teljes mellszélességgel támogatja a kormányt, mely antifasizmussal kampányol, s eközben minden erejével segíti a Jobbikból távozó fasisztákat.

Nem ártana, ha Karácsony Gergely meg a balliberális kurzus egyéb tagjai végre tököket növesztenének. Ha hagyják, hogy Habony Árpád így szórakozzon velük, akkor nemcsak további kétharmadok sorozatára kell felkészülniük, hanem arra is, hogy a nemzeti együttműködés trolljainak cinizmusa minden értéket elrohaszt.

https://www.facebook.com/Robert.Puzser/posts/20865...

31 percnél, amikor a pol…

#838837 Koffein

31 percnél, amikor a politikusokról beszél, a két lmp.s, meg a jobbikos enyhén elkezdenek mosolyogni. Mintha a gondolatukba olvasna... éééés a végén egyetértenek...

Ismerősöm, aki a VII.ker…

#837388 TrendMan Előzmény: #837386

Ismerősöm, aki a VII.kerben lakik azóta sopánkodik, hogy munka után már nem is talál a köryéken pariolóhelyet.

A korábban a Felvonulási téren parkolók java a kerületi kis utcákban oszlik el.

Nekem az a tippem, hogy ők ott is laknak.

És ha így van, akkor a helyi lakosoknak húzták el a nótáját, nem az ingázókét.

miért is van tele? mert …

#837386 Koffein Előzmény: #837383

miért is van tele? mert vidékről jönnek és elfoglalják, majd munka után mennek tovább. tapasztalatból mondom, hogy hengermalom, budafoki út, bocskai út környéke, villányi, gellért, a többség vidékről jön be és parkol azon részeken, ahol nem fizetős és megy tovább ahogy tud.persze, van aki ott dolgozik, de kis része lehet...

ugyanez volt az ötvenhatosok terén. ahogy fizetőssé tették kb 10autó volt, az ajtósi dűrertől a műcsarnokig, azelőtt meg tele. vicces volt látni egyik nap teltház, másnap, ahogy az órák élesre lettek állítva tök üres hónapokig, amíg az építkezés át nem vette a helyét..

Részben pl. a Science-Pa…

#837383 TrendMan Előzmény: #837380

Részben pl. a Science-Park, Info-Park, Műegytemi épületcsoport 'háromszögben' szabad a parkolás az adott területen futó utcáczkákban (csak sokszor nincs hely). Fizetni nem kell érte.

Részben igen sok vidéki dolgozik ezekben az ágazatokban Budapesten (és külfoldiek is!), akik ilyen-olyan albérletben laknak. Ők tömegközlekednek.

Jah, a válság után királ…

#837382 KawaBazsy Előzmény: #837380

Jah, a válság után királyosan lehetett autózni, meg a benzin is occsó volt.. meg az OTP is. :-)

Persze, irodai munkások …

#837380 Koffein Előzmény: #837378

Persze, irodai munkások vannak, de nincs annyi parkoló, hogy mindenkinek legyen helye az irodaházba... vagy hogy gondolod, bent a belvárosba fizetik óránként 3-500 ft-os óradíjat? :)

Hoppá, én is XI ker, lehet hogy szomszédok vagyunk :)

Amúgy, az a durva, hogy napközben 10-11 órakor is dugók vannak a városban, szombat, vagy akár vasárnap du2magasságában is, ez a jólét jele. Emlékszem 5-6évvel ezelőtt tök üres volt a város, most meg alig lehet közlekedni...

Budapesten irodai személ…

#837378 TrendMan Előzmény: #837377

Budapesten irodai személyzet van, hivatalnokok vannak, talán tudományos munkatársak (bár lehet, hogy leépítették őket már.).

Olyan értelemben, mint régen a nagy gyárakban, vagy talán most vidéken a nagyobb üzemekben - már nincsenek munkások.

XI.

szóval azt mondod, hogy …

#837377 Koffein Előzmény: #837375

szóval azt mondod, hogy nincs munkás bp-en. ide az emberek csak starbuck ozni, vásárolgatni, meg mozizni járnak, na meg néha tüntizni... egyre jobb :D

kezdek csalódni benned, hogy ennyire nézed bp-et :)

amúgy az ország melyik részén laksz? :)

Az átlag ingázó miatt ál…

#837375 TrendMan Előzmény: #837374

Az átlag ingázó miatt áll be. És ez nem azonos a felső 10%-al.

Az meg, hogy ilyen eseteket látsz, a jéghegy csúcsa.

Munkás meg Budapesten már alig van, mert termelő cégek is alig vannak.

De, megoldják. Hajnali f…

#837374 Koffein Előzmény: #837373

De, megoldják. Hajnali f7 körül, kutyasétáltatás közbe nem egyszer látom, hogy jön az ürge, leparkol, bicaj kivesz, majd megy dolgozni. Este 6kor ugyanaz az arc, jön vissza, bicaj vissza. Látok ilyen arcokat, akik tömegközlekedéssel járnak, vagy rollerrel. Sőt, mondok durvábbat, reggel 7kora anyuci megérkezik 2db bicaj ki, gyerekkel mennek oviba, anyuci melóba, este visszacuccolás...

Azt elhiheted, nem az átlag munkás miatt áll be, akinek parkolója sincs a cég parkolójában...

Biztos ilyen is van, de …

#837373 TrendMan Előzmény: #837372

Biztos ilyen is van, de nem ez a jellemző!

Van egy-két fura rolleres, nem tudom az parkol-e és hol, de akiket ismerek, azok autóval mennek haza, sokszor 1/2 7 után indulva, mert előtte nem lehet közlekedni.

Nem oldják meg.

És akkor Érdről még nem is beszéltünk.

Ha megoldják, miért áll be sokszor az M7 bevezető szakasza akár órákra?

Ugyan már, most is megol…

#837372 Koffein Előzmény: #837367

Ugyan már, most is megoldják :)

Nem mindenkinek van parkolója az infóparkba, az meg a külső kerületekbe parkol, ahol nem kell fizetni parkolásért díjat, majd kerékpárral, rollerrel, vagy tömegközlekedéssel megy tovább dolgozni. Felénk a parkolók 60%át ilyen autósok foglalják el.

Puzsér egy gondolkodási …

#837367 TrendMan Előzmény: #837269

Puzsér egy gondolkodási hibával indít:

Budapesten nem a felső 10 % használ autót!

Legalább a felső 50 %!

Rengetegen járnak pl. az agglomeráció és a Budapesten belüli munkahelyek között autóval, napi szinten.

pl aki Százhalombattáról jár be az Info Parkba, az hogy fogja megoldani?

Nincs meg az elképzelés támogatottsága, bár Puzsér lelkesedése szimpatikus.

Az egész dolog a megfelelő számú, méretű és hozzáférhetőségű P+R parkolóval indul.

És ott folytatódik, hogy ezekből a csomópontokból nagyáteresztő képességű tömegközlekedés kell, hogy összekösse a város egyes pontjait.

Tőlem Puzsér akár elektronos mozgó járdákat is létesíthetne, akkor lenne igazán forradalmi és működőképes az elgondolás.

ja meg a csóró népnek té…

#837273 Bendeguz Előzmény: #837269

ja meg a csóró népnek tényleg az a legfontosabb, hogy a burzsujok hogy jutnak el egy évben egyszer az operába :D tiszta idióta

elég felkészületlen a nő…

#837269 Koffein

elég felkészületlen a nőci az autóklubtól, ha puzsér ül vele szembe, szétkapta volna, mint bohóc a biciklit :)

meg részéről a felhozott példák is nevetségesek... kisestélyiben magassarkú cipőben az operába, na meg oda is csak autóval lehet menni... pfff ... taxiról nem hallott? autómegosztás? tiszta 20ik század...