Regisztráció Elfelejtett jelszó

Migránsok és bevándorlók

Ez kamúúúú videjó, ilyen…

#840546 Koffein Előzmény: #840507

Ez kamúúúú videjó, ilyen nincs, tuti befogadták az összes Alit :))

Pl az Usa-ban ahol ez m…

#840312 banyaiz

Pl az Usa-ban ahol ez most nagyon komoly téma. Mikor Trump a bölcs tanácsadóira hallgatva a falat már a választási kampányában kiemelt témává tette ezzel nagyon sok szavazatot szerzett.

Mert egyszerűen ez úgy csapódott le a sok elméleti vita és kevésbé látványos intézkedés mellett, hogy itt egy ember aki nem tököl konkrét cselekvési terve van és víziója a fal. :) Bármennyire röhejen hangzik ez , és ezért ragaszkodik ehhez még ezzel a rendkívüli állapottal is. Valahogy ez megvalósuljon , és ezzel megmutassa ő cselekszik.

Okos emberek azok akik ezt kitalálták mint a témából kiragadható eszközt és ezen való rugózást. Jól értik az emberi psziché működését és a politikai játszmák működését.

Bár Usa-ban azért ennek mostanra kicsit vegyesebb a megítélése mint nálunk annak idején. Árnyaltabb a kép, és a vita is sokrétűbb . Ami valahol szomorú a számomra bármilyen silány vita folyik ott ebben a témában mégis magasabb értelmi szinten zajlik mint annak idején nálunk. De ez talán annak tudható be, hogy nálunk ez egy frissebb téma , nincs olyan múltja mint az Usa-ban ahol már ragozzák ősidők óta a politikusok. Legalábbis ezt szeretném hinni, hogy ez a különbség erre vezethető vissza.

"Nem a kerítésépítés a megoldás a menekültválság kezelésére"

#840311 banyaiz Előzmény: #840268

Még erről a kerítés/fal műfajról miért tér ehhez mindig vissza a politika, miért tölthet be ilyen kályha szerepet.

Mert könnyen annak a szimbólumává lehet tenni aki falat/kerítést /vizesárkot stb épít az egyenlő azzal aki nem akar migránsokat. Aki ezt ellenzi számtalan okból ellenezheti a konkrét létesítményt az migránsokat akar.

Ez nyilván egy elég leegyszerűsített megközelítése még ennek a rendészeti eszköznek is, és szerepének és ezzel kapcsolatos vitáknak is. Nemhogy az egész témának.

Lebutított megközelítése még a kályhának is, de hát az emberek ezzel jól érzik magukat meg kell adni nekik a szellemi táplálékot gondolják a vezetők.

Lásd pl a mi kerítésünk körüli Monty Python történetet. Vagy most Usában Trump fala című szappanoperát.

Az egész témából ezért kerülhet ilyen kiemelt szerepbe ez. Közérthető , kézzelfogható, szimbólummá tehető . Nem mellékesen egy olyan része a problémának ahol valami cselekvés mutatható ki. Az elméleti vitán és a kevésbé látványos intézkedéseken túl egy konkrét cselekvés amihez mint kályhához vissza lehet térni. Kerítés tövéből el lehet indulni . :)

Mókás.


"Nem a kerítésépítés a megoldás a menekültválság kezelésére"

#840268 banyaiz Előzmény: #839622

Jól mutatja a probléma kezelésének nehézségeit az, hogy a politika pro/kontra a kerítésnek/falnak mekkora szerepet ad a tömegek felé kommunikációban .

Enyhén szólva túldimenzionált szerepet. Kályha szerepet. Mint amikor kis nebulók voltunk és matektanár annak aki 1-2-3-4-10-20 lépés átugrásával egy idő után sem bírt a kályhától való indulást javasolta. :) Minden témában volt ilyen kályha aki az 1x1-el se bírt annak nehéz volt ilyet javasolni ott be kellett látni ez reménytelen.

Ilyen szerepet tölt be ez a kerítés téma az ügyben . Minden politikus pro/kontra előszeretettel tér vissza hozzá. Ami igen vicces dolgokat eredményez ha arra gondolunk mindez a probléma rendészeti ágában tölt be egy részszerepet. Részben mulatságos , részben szomorú ha erre gondolunk.

Örülök ha Erdogannak is sikerült elhelyezni az össz problémán belül a súlyának megfelelően ennek a szerepét. De remélem nem mostanáig tartott ez neki, sőt biztos vagyok benne. :) Megelőlegezem neki ezt , hogy a kályha nélkül is elboldogult a kérdésben az első perctől, és tovább is látott rajta. :) Bízom azért ebben és reménykedem benne. :)

Az EU -nak kellett 4 év …

#840267 banyaiz Előzmény: #838561

Az EU -nak kellett 4 év , hogy az Orbán migráns műfajt kiismerje?

Szerintem ahhoz 4 perc sem kellett egy átlagos EU diplomatának /bürokratának/ politikusnak ezt teljesen átlássa. :)

Nagyon remélem legalábbis , hogy a legszerényebb képességű ember aki bármilyen szinten az EU bürokráciában, vagy politikában dolgozik annak ennél több időre ehhez nincs szüksége, vagy nem volt szüksége 2015-ben vagy mikor indult ez .

Az erre adott reakciók időzítése, reakciók hiánya , politikai eszközök stb az egy másik kérdés.

"Nem a kerítésépítés a megoldás a menekültválság kezelésére"

#839622 Koffein Előzmény: #839618

Persze, ezzel bárki egyet ért, hogy a problémát kéne megoldani és nem a kerítéseket felhúzogatni.

A probléma meg sokkal összetettebb, hogy megtudjuk érteni, vagy hogy megtudjuk oldani.

Jönnek a pakik

#838802 Boby.

https://www.penzcentrum.hu/karrier/tomegek-erkezne...

"Mi nem leszünk bevándorlóország!"

"Sok-sok ezer, elsősorban ukrán munkavállaló dolgozik jelenleg elsősorban a feldolgozóiparban, másodsorban az építőiparban. Ezen túl szerb, vietnami, és indiai munkavállalókról hallottunk, de utóbbiakról inkább az előkészítés fázisában"


A sok okos természetesen…

#838561 tozsdenyul

A sok okos természetesen nem értett semmit az itteni párbeszédböl 2015-böl, hogy orbán a migránsproblémára semmilyen megoldást nem nyújt, inkább a probléma része.

Az EU egyre erösebben érdekelt a probléma megoldásában, kellett nekik 4 év és egy tucatnyi, egyedül a fidesz által megvétózott javaslat, hogy rájöjjenek, orbán a migránsprobléma fenntartásában érdekelt.

http://444.hu/2019/02/04/komoly-fenyegetest-kapot...

https://index.hu/belfold…

#837205 banyaiz Előzmény: #837114

https://index.hu/belfold/2019/01/17/ahmed_h_per_ne...

Ahmed H ügy újabb fejezete. Ez is egy rendkívül érdekes per lesz sok szempontból. Ítélkező bírókon megint a világ szeme. Nehéz lesz ebből kihozni azt a magyar kormány nemzeti konzultációs célokra felhasználhat jogszerűen egy nem jogerősen elítélt csókát. Nevesítve a konzultációs íven. Vagy bárkit akár elítélt akár nem . Propaganda célra használva a beleegyezése nélkül mert miért ne alapon. Végre egy saját tenorista miért ne konzultáljunk róla egyet címszóval. :)

Szerencsétlen bírók éppen kikeveredtek valahogy az Ahmed H a nagy tenorista eljárásból , máris itt van az Ahmed H a nemzeti konzultáció szereplője eljárás. :) Nem lehet mondani nem adnak nekik fejtörőket az állam nem biztosítja nekik a munkát.

Putyin elvtársék már rég…

#836692 banyaiz Előzmény: #836650

Putyin elvtársék már réges régen átlépték ezt a határvonalat. Ott az, hogy valakit mondvacsinált dolgokkal súlyos ítéletekkel díjaznak az alap. :)

Mi ezt a határt nem léptük át szerencsére, centizgetjük , nézegetjük közelről de nem léptük át.

Mondjuk kínálta magát a Simicska ügy egy ilyen eljárásra. Ha ez a ruszkiknál történik vagy a törököknél akkor vszínű egy súlyos börtönbüntetéssel, vagyonelkobzással hasonlókkal jön ki a dologból, vagy lelövik az utcán , vagy felrobbantják.

Ehelyett egy gazdasági kiszorítást választottak megoldásnak ami még a fentiekhez képest európai megoldás. Ez is egy kényes ügyben bizonyos határokon belül maradásra egy példa. Ennek ellenére persze sok más határt átlépő példa , meredek eset, sok szempontból , de még néhány szintet ugrana ha felrobban a fél utcával együtt , vagy úgy jár mint a Jukosz vezetője.

Szóval ilyen szempontból érdekes a számomra Ahmed esete a tenorizmussal.

A nagy kép szempontjából…

#836691 banyaiz Előzmény: #836650

A nagy kép szempontjából kis pont Ahmed a terrorista. De ha elítélik 10-20 évre akkor túllőtt volna a célon az ügy. EU szinten a megfelelő helyeken ezt az ügyet nyomon követték. Magyar igazságszolgáltatás hogyan is működik címszóval , a politikai kampányok mennyire is hatnak rá a gyakorlatban.

Mert nagyon más kategória plakátkampányolni , politizálni, nemzeti konzultálni , paráztatni és megvédeni a népet szavak szintjén, és kipécézni egy embert és terroristává kinevezni. Aztán az még egy újabb szint mindezt végig is vinni egy jogi eljárásban és lecsukni mondjuk 20 évre. Azonos kiindulópontja van , de más szintjei a műfajnak, egyre élesebb szintjei .

Egy választóvonal valahol. Amit átlép egy rendszer vagy sem.

Ezekhez a vonalakhoz és ezzel való játszadozáshoz Orbánnak nagy érzéke van. Hol húzódnak ezek a választóvonalak és mi az ami még határeset elmegy és meddig lehet feszíteni a témát, és mikor kell elengedni.

Iskolapéldája az eset ennek. Ilyen szempontból érdekes igazán. Illetve még az a vonatkozása volt érdekes mit kezd ezzel a független magyar bíróság bírói kara. Nagy igyekezetben túllőnek a célon, vagy esetleg lesz olyan bíró aki kimondja koncepció szagú az ügy és egész más minősítéssel kellene tárgyalni. Egy salamoni döntéssel a kecske is jóllakott káposzta is megmaradt. :) Most már csak arra lennék kíváncsi az ítélkező bíró mindezt saját gondolatok alapján rendezte így vagy sugallták neki ez így lenne mindenkinek elfogadható.


mint téma, annyira engem…

#836655 Koffein Előzmény: #836654

mint téma, annyira engem se érdekel, de maga a tény, hogy eu vezető gazdaságaiban politikust vernek meg, fenyegetnek meg, ez elég meredek a 21ik században, hisz nem ehhez szoktunk... cáfolatát nem láttam sem az euronewson sem máshol... és ha ennek a jövőben lesz folytatása, akkor ez valamit előrevetít pol téren, mint a tőzsdén az árfolyam...

Valami volt, csak nem úg…

#836654 Bendeguz Előzmény: #836652

Valami volt, csak nem úgy. Engem ez a hír nem érdekelt, hamarabb láttam a cáfolatát, mint az eredetit.

Erről a német politikusr…

#836651 Bendeguz Előzmény: #836650

Erről a német politikusról kiderült, hogy az nem is úgy volt, videó van róla ;)

:o))) tudod miért mosoly…

#836650 Koffein Előzmény: #836646

:o))) tudod miért mosolygok? ezen a témán felcsillant a szemed és írtál egy kis eszét, de egyikőtök szeme sem csillant azon fel, hogy némtero-ba megvertek egy politikust, franciáknál a politikusok halálos fenyegetéseket kapnak...

tudom, az inga, de távolról, a nagy képben, ezaz ahmed ügy egy kis csepp, de a politikus fenyegetés, megverés már egy nagyobb csepp a lavórban, ami az ingát jobban kiüti... :)