Mégis csak van megoldás ebben az ügyben:
https://index.hu/belfold/2018/09/21/szekely_laszlo...
Kezd elrugaszkodni a lakosság bizalma az egészségügyi mélypontról???
Mégis csak van megoldás ebben az ügyben:
https://index.hu/belfold/2018/09/21/szekely_laszlo...
Kezd elrugaszkodni a lakosság bizalma az egészségügyi mélypontról???
http://hvg.hu/elet/20180920_nograd_megye_kozgyule...
aszongya, hogy nógrádban,
(ahol pl 'a mammográfiai szűrések aránya 2003-ban még meghaladta a 60 százalékot, erre az évre pedig 26 százalékra csökkent.')
szóval nógrádban
134 háziorvosi körzetből 18 betöltetlen. A megyében a háziorvosok átlagéletkora 61,7 év, a házi gyermekorvosoké 62,6 év
gondolj bele 10 év múlva mekkora ellátás lesz, azta
és úgy kell ezt nézni, hogy ez átlag életkor, a két 29 éves rezidens a megyében mekkorát javíthat rajta...
az etikai kódex a betegek érdekében kódex, ha azt megsértik, akkor a beteg érdeke sérül, per definitionem
idevezet a hálapénz
összekeveredik mindenféle dolog és semmi sem tiszta
a sebész (és társai) fusiban csinálnak mindenféle, kétes dolgot, a beteget, kollégákat, államot átverve
de ami rendszerszinten következik ebből az egészből:
Budapesten 1 (!) sebész van, aki minimálinvazív szívműtétet tud csinálni?
2018-ban?
wtf?
miért nem nevelt ki 8 másikat?
mert hálapénz, és majd baszik konkurenciát csinálni magának, meg dehogy fog betanítani valaki mást, hogy ő csak asszisztáljon, hogy esetleg ne ő csinálja kiskétkezivel a műtétet és ne neki fizessen a beteg
ezért fain dolog a hálapénz, 20-30 év alatt teljesen lenullázza a szakmai színvonalat, mert nincs utánpótlás, nincs tudás átadás és mindenki a 20 évvel ezelőtti technikákkal dolgozik
30-50 éve világszínvonalú mesteriskolákat hoztak létre sebészek, a legújabb műtéti technikákat csinálták, és tanították, egyetemi vagy vidéki kórházakban egyaránt, és tucatnyi(!) neveltjük volt, akik mentek a világba és vitték a hírnevünket, és a sebész hírnevét
a világ bármely részén ha meghallják, hogy magyar vagy, azonnal mondanak valami iskolateremtő nevet, akinek mi mindent köszönhetnek
de csak 30-50 évvel ezelőttről (56-ban szétszóródtak mindenfelé)
mindez milyen alternatívával működik mondjuk az angol állami egészségügyben? ahogy csak a csövön kifér tolják a minimálinvazív műtéteket, mert olcsóbb(!) és a betegnek jobb
(Magyarországon az átlag orvos azt sem tudja mennyibe van a műtét amit csinál)
ha egy orvos megtanulta, akkor onnantól tanítja, ami azt jelenti, hogy ő asszisztál, vagy később, csak felügyel
majd hülye lesz műteni, éjjel-nappal, dolgozzanak a tanítványok, akiket ő irányít
magyar orvos meg hajtja a nyomorult hálapénzt, mindegy mi az ára
Ötzi is magasan fejlett orvosi ellátásban részesült:
https://index.hu/techtud/2018/09/20/az_5000_eves_o...
Lehet, hogy már akkor is működött a Kárpát-medencei (Alpok-környéki) tb-ellátás?
Hát én itt úgy látom az etikai kódex áll szemben a betegek érdekeivel:
https://index.hu/belfold/2018/09/20/gottsegen_gyor...
Én most nem tudnék mit dönteni.
"A sok pártfanatikus birka majd akkor fog ezzel szembesülni, ha szükségük lenne valamilyen komolyabb vizsgálatra, műtétre."
Te is szembesülni fogsz vele, nemcsak a birkák .
Azt kellene kirúgni, aki kirúgta.
Ilyen jól állunk, hogy a legjobb sebészeket is lapátra tesszük?!
Tárt karokkal fogják várni bárhol külföldön sokkal nagyobb fizetésért.
Ha ennek se lesz személyi következménye, akkor ez az ország menthetetlen. Sikeresen lerohadt az egészségügy az utóbbi évtizedekben MSZP-Fidesz koprodukcióban. A sok pártfanatikus birka majd akkor fog ezzel szembesülni, ha szükségük lenne valamilyen komolyabb vizsgálatra, műtétre.
felhívnám a figyelmet, mondjuk piros színkiemelövel kihúzva, hogy mit is mondott
- vizitdíjról
-Molnár Lajosról
a megelözésnek három szintje van, egyre csökkenö fontossággal, egyre növekvö költségekkel.
-Primer, elsödleges
Ez tulajdonképpen a megelözés, csökkentem a kialakulási kockázatokat
Pl tüdörák esetében nem cigizek.
Ez életmódot jelent. Ehhez tudnom kell, mit kell kerülnöm, mik a kockázatok. Ha ismerem a kockázatokat, tudatosabb lesz a döntésem. Bevállalom vagy nem.
Ha tudom, de mégis kockázatot vállalok, akkor azt is tudom, hogy fokozottan kell figyelnem a késöbbi, a másodlagos szürésre. Még fontosabb, hogy menjek. Esetleg gyakrabban megyek szürésre.
Ez a primer szint jelent tájékoztatást. Ismeretterjesztést.
Ami alig valami.
Mert meg is kell változtatni a hozzáállást. Ami nagyon nehéz, szinte lehetetlen.
Minél fiatalabb vagy, annál könnyebb. Már a középiskola is kezd késö lenni.
Magyarországon a primer prevenció nulla, nem létezik. Ez a legfontosabb, ugye. A legolcsóbb. A leghatékonyabb.
Nagyon hasonló pl az újraélesztés. Nem elég az ismeretterjesztés, attitüd, életmód váltás kell, rendszeres frissítésekkel, megerösítésekkel.
Magyarországon a lakosság 4-7%-a tud újraéleszteni. (Az eü személyzet a lakosság 3%-át teszi ki.)
Norvégiában 80% feletti lakosság tud újraéleszteni.
-Szekunder, másodlagos megelözés.
Minél korábban deríted ki a bajt, annál könnyebb kezelned.
Ez a szürés. Rendszeres, megfelelö, országos szürésekkel biztosíthatod, hogy ha meg is betegedtél, könnyen gyógyítható legyen amikor felfedezed.
Fontos, hogy ezt olyankor kell tenni, amikor semmi jeled, tüneted nincs. Ezért kell, hogy rendszeres legyen.
Magyarországon szinte nulla, ilyen szinten valami nögyógyászati szürés van (méhnyak és emlö), meg TBC szürés, ami nem daganatos és jelenleg alig érint valakit, de legalább országos, és erre alapozva könnyen lehetne akár pl egy tüdörák szüréssé fejleszteni. A résztvétel, együttmüködés általánosságban gyenge. Mert nem volt alapozás a primer szakaszban.
Ja, update, a TBC szürés is megszünt, 2013-tól, mert minek a prevenció.
-tercier prevenció
Amikor már nagy baj van. Akkor próbálni tenni valamit. Leginkább a halál idejét kitolni minél messzebb.
Ez rohadt drága dolog. És a betegnek a legmegterhelöbb.
Na ezt tudjuk. Ezt csináljuk, ezt toljuk.
Csak ezt is szarul. Nagyon szarul. (Részben következik a szekunder hiányából, nem fedezed fel idöben. Részben meg a tercier szint világviszonylatban is elavult, nem hatékony)
Mindezeket két év alatt meg lehet csinálni, szervezni, de 4 évnél több idö csak akkor kell, ha nem akarod megcsinálni.
Hálapénz ugyanez...
a daganatos betegségek a világ szégyene
Mindenben top 5-ben vagyunk, sok mindenben elsök. Ebben tényleg teljesítünk.
Gyakorlatilag civil szervezet formájában teljesen ingyen kiaknáztuk orvosegyetemisták eröforrását a primer prevencióra (megelözés, életmód változtatással, oktatással), és neveltünk középiskolákban.
Urológia és nögyógyászati szürésre jártak iskolás tinik(!) teljesen önként. Ingyen biztosítottuk a szüréseket. Megszerveztük. Meg börrák szürésre. Az akkori legklasszabb technológiát biztosítottuk. Elhivatottságból.
Egyáltalán nem célcsoport orvosilag a korosztály, a hozzáállást befolyásoltuk. Ez volt a cél. Ha most elmegy, majd 45 évesen amikor számít, akkor is elmenjen. Ha most változtatunk az életmódon, 60-70 évre megváltoztattad.
És mégis, volt akiket ebben a korosztályban is kiszürtek! Olyan korán, hogy 100%-ban épültek fel, recidíva, meg semmi baj nem lesz. Nem is csak 1-2.
És egy csomó nem daganatos betegséget is kiszürtek.
Nagyon kevés pénzböl, inkább kapcsolati tökéböl, nagyon komoly eredmények voltak. Óriási hatékonysággal.
Az iskolák is imádták. Volt iskola, ahol én személyesen egy teljes osztályt megkaptam, egy évre, heti egy órában. Az eredmények olyanok voltak, hogy több cikket lehetett késöbb írni belöle és publikálni.
Be kellett vonni nem egyetemi vagy diplomás emberkéket is mert olyan ütemben nött a program.
Aztán a politika hatalmilag lelötte az egészet. Majd az állam csinálja országosan is. Népnevelökkel. Jó, nyúlja le, nem gond, csinálja hivatásosokkal, nyúljon le egy csomó pénzt, egy csomó embert, csak csinálja, de azért mi is. Ingyen továbbra is.
Nem.
Mert a civil csinálná tovább ingyen is.
De nem. Tilos.
Így nincs kontroll. A nevelésen. Meg a kivehetö pénzen.
Azóta sincs semmi a hült helyén. Már lassan 45 évesek lesznek az akkori tinik, és még mindig nincs szürés, amire mehetnének!
a hiba az USA-ban is inkább 20% , csak ott a rendszer igyekszik mindig javulni
A hibát pedig azonnal kezelik, így nem lesz annyi szövödmény
Magyarországon a hiba 30% , ebböl amiröl tud maga a szakma, és kezelni fogja, az 10%
Így lesz egy csomó szövödmény is a hibákból
Amiröl a társadalom tud, az meg 2%
más....mivel én nem tudom megoldani...csak felháborit.
(azon a szavazáson,nem voltam itthon kb.15éve,beismerem nem szavaztam)
a daganatos betegek száma MO-n ,mint statisztika.
azt harsogta több forum-statisztika 2017ben,hogy 300.000fő,én ezt komolyan inkább legalább 1-2millio főnek érzem az elmult 10-12 évben Mo-n.
a magyar orvostársadalom rendkívül korrupt, mind anyagilag, mind morálisan, erkölcsileg
Amíg marad a hálapénz, az is marad.
Szerintem még te is találkoztál olyan írásommal, ahol írtanám tüzzel-vassal a hálapénzt.
Ez ellen Prospero szólalt fel, na meg a fidesz, aki legalizálta is a hálapénzt.
Csak, hogy tiszta legyen.
(Az orvosok jelentös része azért húz el, mert az orvostársadalom szar, de aki marad is, az egyetemröl kikerülve nem született szarnak a többség, csak a rendszer nyomorítja majd öket azzá - amíg fenntartják a t. választók ezt, addig az orvostársadalom jelentös utánpótlását szintén szarnak neveli, tehát ma látod már a jövöt is )
A hiba sokkal több, mint 10%
Egyrészt a túlterhelés miatt (ez föleg pénz kérdés), másrészt a nyilvánosság teljes hiánya miatt (ez tisztán politika).
Harmadrészt a hálapénz miatt.
A teljes rendszer így ezek miatt együtt úgy müködik, hogy rendszerszinten ellenérdekelt gyakorlatilag a hibákat csökkentö minden irányban.
Sosincs kibeszélve semmi, így aztán javítani sem lehet semmin.
(Ez amúgy megint föleg hálapénz . Ha nyilvános lenne, hogy mi minden lépés nem szakmai, hanem hálapénz alapján megy, és káros a betegnek, lenne döbbenet. Vagy nem. Mert most is elég sokan mondják, csak ezt ilyen formában az emberek leszarják. Mert birka, akit nem érdekel hogy nyúzzák éppen , amíg csendben teszik )
Ezen felül persze a fidesz tüzzel-vassal irtja a nyilvánosságot központilag is.
Zacher utóda egy olyan típusos magyar eü hibakezelésböl jön, hogy ihaj. Mármint az, ami nyilvános (a többiröl nem tudunk).
Szóval minden szép.
A gond az, hogy
"szerintem pedig továbbra is egyén szinten minden takony orvos nézzen magába de jo mélyen."
Ennyi a megoldási javaslat.
Ez kevés...
"dehát piac,pénz, üzlet az egészség"
Erröl meg volt ugye szavazás, hogy de nem az.
Kíváncsiságból, te talán nem arra szavaztál a vizitdíjas szavazáson, hogy nem üzlet?
Szerintem meg minden kedves választó nézzen magába egyén szinten, a sumérok is, magyarok is, taknyok is, és ha erre adta a voksát akkor lesz szíves nem reklamálni az orvostársadalom miatt meg az eü miatt, amit az ö támogatásával nevelnek ilyen takonyra. Erre szavazott az ország.
Nincs nyilvánosság, nincs pénz az eü-re, legális a hálapénz. Nem a szakmaiság a szempont, hanem a párthüség.
Pontosan azt kapja vissza, a társadalom amit beletett.
Csak a t választó nem akar magába nézni, ugye.
teljesen igaza van,xaros társadalom az orvosi,de több az a 10%.
persze jön nyul és mondja a tulterhelés miatt(ezt mondja mindenki teljesen realis) és fideszsebfertőzés miatt és a fidesz miatt,persze van ebben vmi....
szerintem pedig továbbra is egyén szinten minden takony orvos nézzen magába de jo mélyen.
dehát piac,pénz, üzlet az egészség.
Zacher beszélt arról is, hogy az orvosi döntéseknek a 10 százaléka biztosan „mellé megy”, de míg Amerikában például ezeket a hibákat már beismerik, addig a magyar orvostársadalom ilyenkor még összezár. Ahogy Zacher fogalmaz: „Az egyik leggázabb a magyar orvostársadalom, ami létezik.”
Most a szlovákok is elmondják:
Az orvosok elvándorlása és annak mértéke volt a katalizátor Szlovákiában az egészségügy legújabb átalakításában - tudtuk meg Újlaki Ákostól, a Boston Consulting Group projektvezetőjétől. A tanácsadó cég dolgozta ki a legutóbbi egészségügyi reform alapjait a szomszéd országban, mely azért is különleges, mert politikai konszenzus alakult ki mögötte. A nulladik lépés a transzparencia megteremtése, ehhez pedig pontos adatokra van szükség. Erre alapozva lehet olyan érzékeny döntéseket meghozni, melyek végső soron egy kórház bezárását vonhatják maguk után. A munka azonban nem gyorsfutás, a szakember szerint 10 éves távlatban kell gondolkodni egy ilyen átalakítás során. A magyar egészségügyről úgy vélekedett, hogy a magánszféra elkezd jobban kiépülni, ezt az emberek out of pocket kiadásból finanszírozzák, ami drágább működést jelent, az állami rendszer pedig egyre kevésbé lesz kompetens. Be kell látni: nem kell ennyi főorvos a kórházakba.
Portfolio: Úgy tűnik, Szlovákia kényes ügyeket is hajlandó felvállalni, amikor most belefog az egészségügyi rendszerének reformjába. Mi kellett ahhoz, hogy a döntéshozók felvállaljanak politikailag érzékeny ügyeket is?
Újlaki Ákos: Valóban nem lehet ezt a politikától elválasztani. A szlovák egészségügyi rendszert és kórházak rendszerét, ahogyan a régió többi ország esetében is, a posztszocialista maradványok jellemzik. Maga a rendszer is ebből az időből öröklődött. A kormányok jellemzően négyéves ciklusokban gondolkodnak, ezért ha belenyúlnak a rendszerbe, akkor azok jellemzően nem rendszerszintű reformok, hanem sokkal inkább adhoc jellegű beavatkozások. Szlovákiában azonban az elmúlt 2-3 ciklus már relatív egy irányba vezetett, ez pedig lehetőséget adott a kormányerőknek, hogy több területhez hozzányúljanak. Mindemellett a döntést megelőzően végig kell mennie egy katalizátornak a társadalomban, ami pedig már lépésre kényszeríti a kormányt.
Szlovákiában mi volt ez a katalizátor?
Az orvosok elvándorlása, annak mértéke és az okai. Ha erről szólnak a hírek három hónapon át tartósan, érdekelni kezdi az embereket, akkor az politikai problémává válhat és innentől kezdve a kormánynak rendszerszinten kell foglalkoznia a kérdéssel, a tűzoltó intézkedések már nem elegendők.
Tehát megvolt a felismerés. Ezek után mi a következő lépés, mi az alapja Szlovákiában az egészségügy átalakításának?
A value for money elv mentén zajlik az átalakítás, ennek javítása most a cél. Vagyis ha Szlovákia elkölt 4-5 milliárd eurót egészségügyre, akkor az a kérdés, hogy ebből hogyan lehet kihozni a legjobb eredményeket, hogyan javulhatnak a minőségi mutatók. Az a központi kérdés, hogy mi az a rendszerszintű felállás, amiben az adott költségvetés mellett a maximumot ki lehet hozni. Fontos látni, hogy ezzel még nem betonozzák be, hogy a jövőben nem emelkedik az egészségügy költségvetése. Ezzel elfogadjuk, hogy a jelenlegi rendszer nem működik hatékonyan. Ez a kiinduló helyzet.
Magyarországon is alapvetően két oldal feszül egymásnak, amikor pénzkérdésről van szó: van, aki folyamatosan több pénzt szeretne az ágazatnak, a másik iskola viszont azt vallja, hogy a hatékonyság mérése nélkül nem szabad többet költeni.
Valóban az a konvencionális nézet Szlovákiában is, hogy a kórházaknál finanszírozási probléma van. Nem állítom, hogy nincs finanszírozási probléma, de az is biztos, hogy több pénzzel nem lehet mindent megoldani. Ez egy feneketlen kút: ha többet öntesz egy nem hatékony rendszerbe, akkor attól az még nem lesz hatékonyabb. És ez nem csak az egészségügyre igaz. Az egészségügy azonban annyiban speciális, hogy szuperkomplex rendszer, rendkívül nehéz úgy belenyúlni, hogy az intézkedésnek minden lehetséges következménye jó legyen. A másik specialitása, hogy jelentősek az érdekellentétek, elég csak itt az ellátórendszerben fontos szerepet betöltő orvosokra gondolni.
Kezdjük a kórházakkal, esetükben hol és hogyan indult el a vizsgálódás?
Vizsgálni kell, hogy mennyibe kerül egy kórház működtetése, mennyi és milyen beteget lát el. Ez az adatfeldolgozás egyszerűbb oldala. De ha előre tervezünk, akkor már azt kell előre jelezni, hogy milyen szociáldemográfiai folyamatok várhatóak a következő 10-15 évben az országban. Például az öregedő társadalom, ami egyre több 60-65 év feletti réteget eredményez a korfában, ami pedig nagyobb forgalmat okoz a kórházakban, azonban ez nem ugyanaz a forgalom szerkezetében, mint 20 évvel ezelőtt. Például nem kell annyi aktív ágy, annyi szülészet.
A tervezést nehezíti, hogy az egészségügyi rendszerben nincs transzparencia. Ez egyrészt abból fakad, hogy sokszor nem ismert pontosan, mi mennyibe kerül, másrészt, hogy nehéz pontosan mérni, hogy bizonyos ellátásoknak milyen eredményei vannak a társadalom szempontjából. Ez utóbbira nagy makroszámok állnak rendelkezésünkre, azonban ezekben a mutatókban nemcsak az ellátórendszer minősége játszik szerepet, az orvosi közösség ilyenkor azt hangsúlyozza, hogy benne van ezekben az életmód is, így például a dohányzás, alkoholfogyasztás, stb. A szlovák rendszer elemzése során sikerült egy magas szintű transzparenciát kialakítanunk, ami annak köszönhető, hogy mindhárom egészségügyi biztosítóval, azok orvosi csapatával sikerült intenzív munkát folytatnunk. Ez az újfajta top down típusú megközelítés tudja jól megalapozni az átalakítás folyamatát. A minisztérium bevonta az orvosokat, a szakmai szereplőket és a biztosítókat. Ha egy bottom up rendszerben gondolkodtunk volna, akkor csak a jelenlegi rendszer toldozása-foltozása következett volna be a meglévő érdekellentétek miatt. A BCG hozta magával a vizsgálódásba a minőségi mutatók alapján történő megközelítést, és mivel ezek objektív számok, ezekkel nehezen lehet vitatkozni.
Mondana egy példát, hogy a makroszámokat hogyan bontották le az elemzések során?
Például hogyan lehet megmagyarázni azt az esetet, amikor egy évi 300 szülést lebonyolító kórház esetében rosszabbak a minőségi mutatók, mint például a kórházban töltött idő hossza vagy a komplikációk. Erre mondja azt az orvosi közönség, hogy vannak egyetemi kórházak, ahová a kockázatosabb esetek futnak be.
Szlovákiában azonban ismert minden eset kockázati profilja és ha ezeket kockázat szerint kiigazítjuk, és normalizáljuk, egy szintre hozva a kórházakat, akkor kialakul a valós kép és ha még ezek után is óriásiak a különbségek, akkor ott azonosítottuk a problémát. A probléma pedig abból fakadhat, hogy az ilyen intézményekben dolgozó orvosoknak egyszerűen nincs elég gyakorlatuk, sok területen.
Valószínűleg a személyzetnek megvan minden oktatása, szakvizsgája, de gyakorlata nincs megfelelő egy olyan kórházhoz képest, ahol több mint 3000 esetet ellátnak. De ez nem csak a szülészetek esetében volt így. Az adatok azt mutatták, hogy a legnagyobb szülészetek (a kapacitás 20%-a) látta el az esetek 80%-át, a többi intézmény nagyon kevés esetet lát el, így itt összességében nem tudnak elég gyakorlatot összeszedni az orvosok. Ezt nyilván az orvosok nem fogják elismerni, de a számok kimutatják. A helyzetért a finanszírozási modell a felelős, ez az egyik legnagyobb bűnös. Jelen pillanatban ugyanis a finanszírozás arra ösztönöz, hogy ami bejön az ajtón, azt ki kell szolgálni és a lehető legtovább bent tartani.
Ebben a tekintetben a fekvőbeteg intézmények úgy működnek, mint egy hotel. Ha hosszabb a bent tartózkodás, akkor azért magasabb finanszírozást kap az ellátó.
Vagyis az ilyen esetekben felmerül, hogy az ilyen osztályok működtetésének van-e értelme. Egy kórház vagy egy osztály bezárása azonban a helyi politikai erőknek kényes, és el is érkeztünk megint a politikai szempontokhoz.
Politikailag valóban az a kifizetődő, ha a kórház ott és úgy van jelen helyi szinten, ahogyan 20 évvel ezelőtt. A szülészetek mellett azonban vannak olyan esetek és kezelések is, ahol lényegesen nagyobbak a kockázatok. Például a csípőműtéteknél a halálozási arány a 65 év felettieknél egy standard indikátor, itt többszörös különbségek voltak a kórházak között, és itt emberi életekről beszélünk. Ezért fogalmaztunk úgy ebben a reformfolyamatban, hogy vegyünk egy tiszta papírt és vizsgáljuk meg, mennyi kórházra van egyáltalán szükség, ezek milyen részlegekkel működjenek és végső soron hogyan jöhet létre egy olyan dinamikus rendszer, ami összességében a minőség javítását célozza a költségek csökkentése mellett. A tervezéskor geoelemzési szempontokból indultunk ki: azt vizsgáltuk, hogy milyen gyorsan lehet eljutni az egyes kórházakba.
Jelenleg Szlovákiában 65 kórház működik (állami és magán mindegy, mert mindenhol ugyanaz a szolgáltatás érhető el), és a társadalom 91%-a 30 percen belül elér egy kórházba autóval. Ha viszont a lefedettséget elfogadjuk 90%-ban, akkor elegendő lenne 45 kórház. Ez ezt jelenti, hogy a kórházak egyharmada a társadalom 1 százalékát fedi le. Ahol nagyon kicsi a népsűrűség, nem éri meg berakni egy kórházat.
És most még csak a hatékonyságról beszéltünk, a minőségről még nem. A második szempont az ágyak szerkezete volt. Elemzésünk megállapította, hogy azok a részlegek a legjobbak kihasználtak, amelyek megfelelnek a társadalmi korfának. Van például az országban 54 szülészet, ami még az 1980-as évek születési száma indokolt, azonban a mai tendenciák már nem. Vagyis az örökletes rendszer, az ágyak struktúrája bebetonozza azt, hogy az egészségügyi ellátás nem tud hatékonyan működni. Nyugat-Európában csupán néhány országban láthatunk 80%-os ágykihasználtságot, ami az elfogadható határ lenne, Szlovákiában ez az adat 72% körül van. A hatékonyság harmadik dimenziója pedig ott fedezhető fel, hogy az egészségügyi és szociális rendszer mennyire integrált. Szlovákiában ennek szinte teljes hiányát tapasztaltuk.
Pontosan mit jelent ez, nem megfelelő az idős társadalom szükségleteit ellátó szociális háló?
Egy példán keresztül szemléltetve ezt: vegyünk egy 65 év feletti idős embert, aki egyedül él és a nyári hőségben nem figyel oda, hogy mennyi folyadékot iszik, elszédül, leesik a lépcsőn és kórházba kerül. A kórházban kezelik a sérüléseit, kijön pár nap múlva a kórházból, azonban az alapproblémát a rendszer nem kezelte. Mivel egyedül él, nem figyel rá senki, az államnak nincs megfelelő kapacitása, hogy vállalja, valaki kétnaponta meglátogatja, és biztosítja, hogy a beteg betartsa az előírásokat, amelyek például a gyógyszerszedésre vonatkoznak.
Ebben is transzparenciát tudtunk teremteni a szlovák ellátórendszerben: a 32 ezer ágyból 11-12%-ot azonosítottunk be, aminek nem kellene léteznie, ha a szociális rendszer megfelelően működne. És a szociális rendszer az alap problémát kezelné és mindezt sokkal olcsóbban.
Az így felszabaduló kapacitásokra szánt forrást pedig vissza lehetne forgatni az egészségügy többi területére?
Igen, a felszabaduló pénzt nem kivenni kell az egészségügyből. Akár 2-3-szor is olcsóbb lehet ez a megoldás, vagyis a szociális rendszer megerősítése, a fennmaradt összeget vissza lehet fordítani a kórházak számára vagy a szociális rendszerbe, ez egy win-win szituáció. Megkapják a megfelelő ellátást az emberek, így ők be sem kerülnek a kórházakba, így az intézményeknél több pénz marad más kapacitásokra. Emellett a kórház személyzetének is javul a helyzete, csökkenhet a terhelésük és könnyebben tudnak olyan környezetben dolgozni, ahol tudják, hogy akit meggyógyítanak, nem fog visszajönni egy hét múlva. Az igaz, hogy ennek kapcsán felmerül a kérdés, hogy a kormány hogyan építi fel ezt az új, szociális szektort, ami végső soron megtakarítást hoz az államkasszának.
Lehet ebből szociális magánellátókat is finanszírozni, vagyis itt is megjelenhet a magántulajdon?
Abszolút. Szlovákiában úgy állnak ehhez a kérdéshez, hogy az állam a legrosszabb hatékonysággal tud működtetni intézményeket. A megfelelő feltételrendszer mellett lehet szabályozni a magántőke működését ebben a szektorban, ezért nem kizárt, hogy jelentős magántőkét von be a kormány erre a területre. Ebben az esetben a skandináv modell volt a döntéshozók előtt, ahol egy operációt követően sok esetben a lábadozó beteg nem is marad a kórházban, hanem otthon látogatják őt rendesen a szakápolók. Szlovákiában erre külön program jött létre, melynek keretében több száz fős nővércsapat működik országszerte. A program lényege pedig, hogy az egészségügyi rendszer és a szociális rendszer integráltan működjön. Az egyre inkább elöregedő falvak esetében pedig nővér poolokat kell fenntartani. A rendszer attól válik innen rendkívül komplexé, mert egy ilyen esetben megjelennek a helyi érdekek, az önkormányzatok is bele akarnak szólni ennek a szervezésébe, mert fontos pont a helyi választások szempontjából.
Visszatérve a kórházakban felszabaduló kapacitásokra, osztályokra. Mi lesz ezeknek az intézményeknek, kapacitásoknak a jövője?
A felszabaduló kapacitásra szükség lesz más feladatok ellátásához, ezért jellemzően átprofilozás vár ezekre az intézményekre. Az intézményrendszer több szintre épül.
Nyilván ha akut esetről van szó, az összes kórházban el fogják látni, nem lesz veszélyeztetve a társadalom, de ha arról van szó, hogy a minőségre megyünk, ebben más nem kell, mint transzparencia, a pénz kövesse a minőséget, az emberek pedig választhassanak.
Milyen hatékonysági szempontokat lehet még szem előtt tartani az ellátórendszer működtetése során?
Ha megállapítjuk, hogy a kórházi kapacitások egyharmadára nincs szükség, attól még valóban nem változik a rendszer hatékonysága. A gyógyítás hatékonyságát egy általánosan elfogadott OECD-adat alapján jól lehet mérni, ezt követi az összes ország: megmutatja, hogy átlagosan hány napot tölt valaki kórházban. Ez Magyarországon átlagosan 10 nap, Szlovákia esetében 8. A mutató értéke nyilván akkor csökkenhet, ha az egynapos sebészet aránya emelkedik, vagy megerősödik a járóbeteg-ellátás. Elengedhetetlen a kórházi rendszer hatékony működéséhez a járóbeteg-ellátás megreformálása.
A hatékonyság egy másik dimenziója pedig, hogy az adott kórház, intézmény milyen eszközökkel, technológiával, gyógyszerekkel dolgozik. Szlovákiában a szülészet finanszírozása például úgy működik, hogy az intézmény egy szülés után kap 3 napnyi finanszírozást. Ha az ellátás 4 napig tart, akkor azt már az intézménynek kell kigazdálkodnia, lesz viszont olyan, aki két nap után megy haza, ebben az esetben is megkapja a 3 napi finanszírozást a kórház. Ez arra ösztönzi a magánintézményeket, hogy keressék a hatékonyságjavító lehetőségeket. A magánintézmények szigorúbban fogják megvizsgálni, hogy mely eseteket lehet felgyorsítani és mely esetekben kell feküdni.
Ezek az input adatok hosszú távra visszamenőleg rendelkezésre álltak?
Több terabájt adattal dolgoztunk és igenis van egyre több minőségi adat. Ez nem feltétlenül az az irány, hogy milyen az emberek egészségügyi állapota, hanem azzal foglalkoznak, hogy például az orvosoknak milyen viselkedési gyakorlataik vannak. És ezzel eljutunk mikroszintre, ugyanis nem elég a kórházak szintjén figyelni a legfontosabb adatokat. Ezzel rálátunk arra, hogy mely orvosnak mennyi vizitje van, kinek kimagasló és ehhez milyen minőségi mutatók társulnak, például mennyi az újraoperálás hányada. Azt el kell ismerni, hogy lehetnek komplikációk, amiket nem lehet kiszűrni, az egészségügy nem egy abroncscsere, de ha látunk olyan mintát, ahol a betegek 20%-át újra kell operálni, annak már súlyos következményei kellene legyenek, akár engedélyvesztésre is lehetne beszélni.
Az eddigiek alapján a most eldöntött szlovák átalakítás valóban megalapozott. De mi a garancia, hogy ez a tervek szerint meg is valósul, még a politikailag érzékeny ügyek is?
A szlovák kormány elfogadta a BCG ellátórendszer átalakítására vonatkozó javaslatát, ami pedig abszolút pozitívum, hogy az ellenzék is beállt mögé, ők is egyetértenek az alapelvekkel. Hogy az átalakítás végén a rendszer hogyan fog kinézni, az egy 10 éves folyamat után dől el, elég csak a dán példát felidézni. Most következik a finanszírozási modell megváltoztatása, és a minőségi szempontok figyelembevétele: például, hogy ki hol veszíti el a működési engedélyét, hol húzod meg a minőségi határokat az egyes beavatkozásoknál. Ez pedig egy óriási harc lesz, a kórházvezetők oldaláról megközelítve ugyanis egy bevételkarcsúsításról beszélünk a gyakorlatban. Eldől a minőségi mutatók alapján, hogy melyik kórház marad és melyik nem. Kiderül, hogy melyik kórház nem tud az elvárt minőségi szinteknek megfelelni. Ezt pedig politikailag már lehet jól kommunikálni. Az emberek már most is tudják, sejtik, hogy melyik kórházba nem szeretnének bekerülni, mert rossz a híre. Lehet, hogy ez a mostani szinten nem megalapozott, de a rendelkezésre álló adatokkal és majd a minőségi elvárásokkal kiderül az igazság, a mutatók igazolni fogják az adott intézmény létjogosultságát. Mindez oda fog vezetni, hogy nem lesz szükség annyi kórházépületre, nem kell ennyi ágy sem. A minőségi mutatók követése arra is jó lesz, hogy a kórházak elkezdenek profilt alkotni és beindul egy organikus átalakulás. Ez pedig egy évente megújuló folyamat lesz, a biztosító minden évben újraszerződik a kórházakkal, hogy mennyi és milyen ellátást biztosító ágyat fog finanszírozni, látva a minőségi mutatókat. A kórház is el fog azon gondolkozni, hogy mi az amit versenyképesen tud ellátni, miben kompetens és mit fog finanszírozni a biztosító.
A válaszai alapján számos megállapítása érvényes lehet a magyar egészségügyi rendszerre, azonban a rendszert feszítő érdekellentétek akasztják a változtatást.
Nem titok, hogy Magyarországon is óriási a stakeholderek száma az egészségügyben. Az egyik legerősebb a helyi politika, a városok vezetése és az egyes régiók politikusai. Ők márpedig azt mondják, hogy erre a kórházra, erre a szülészetre szükség van, még akkor is, ha nem biztos, hogy az intézményt fel tudják tölteni orvosokkal, szakápolókkal és betegekkel Ha nincs elég orvos egy osztályon, az eredményezi a túlórákat, a túlterhelést. Ebben az esetben pedig joggal merül fel a kérdés a biztosítottban, hogy szeretné-e, hogy olyan helyen operálják meg, ahol az orvos már a 18. óráját dolgozza le aznap. Én nem. Ha a rendszert felnyitjuk a hatékonysági és minőségi szempontok alapján, akkor transzparenssé válik és 10 év után kitisztul.
Milyen lényeges különbség van még a magyar és a szlovák modell között, az egyik ilyen talán a több biztosítós modell megléte, ugye? Van ennek előnye is és hátránya is. A több biztosítós modell hátránya, hogy egyszerre mindegyikkel meg kell egyezni. Magyarországon ez előnyt jelent, ugyanis rendszerszinten egyetlen biztosító tudna a leghatékonyabban működni, az állam azonban sok esetben nem a legjobb gazda. Látható, hogy Magyarország más irányba fog elmenni, mint Szlovákia, ami az eltérő finanszírozói helyzetből fakad. Fontos látni, hogy ez a magyar irány végül drágább lesz, a magánszféra ugyanis elkezd jobban kiépülni, ami viszont annak a hátán épül egyre inkább fel, hogy az állami szektor egyre kevésbé kompetens. Egyelőre Magyarországon a járóbeteg-ellátásban van nagyobb magántevékenység, azonban egyre erősebbé válik a magánkórházi kapacitás is. Ezeket az ellátásokat pedig a magyarok out of pocket kiadásból, zsebből finanszírozzák, ezért lesz drágább. Mert közben az emberek fizetik a járulékokat, amiből az állam finanszíroz egy olyan rendszert, amit egyre kevesebben fognak használni.
A jelek szerint az elmúlt években ez a folyamat felgyorsult, és innen megközelítve ez egy ördögi csapda.
Az állami rendszerben a minőség folyamatosan romlani fog, a kórházi dolgozóknak egyre kevesebb gyakorlatuk lesz, és egyre nagyobb lesz a különbség a magán és az állami szektor között. Mindennek az lesz a következménye, hogy az állam egy nagy kórházfelújítási programot indít, ami viszont nem fogja megoldani az alapvető problémát, vagyis hogy nem kell ennyi kórházi kapacitás. A value for money alapelve szerint a minőséget kell maximalizálni a költés racionalizálása mellett.
Ahogyan most leírta ezt a folyamatot, a legutóbbi 1-2 év alapján kijelenthetjük, hogy ez gyakorlatilag éppen most valósul meg Magyarországon. Akkor az irány már eldőlt Magyarországon?
A rendszer rendkívül komplex, ezért nem csoda, hogy így nyúlnak hozzá. Tízmillió magyar lakosról beszélünk, akiknek változni fog az ellátási igénye a következő 10-15 évben, ami változást kényszerítene ki az ellátórendszer profiljában. Ezzel kellene tervezni. Ha viszont a magánszektor erősen kiépül, akkor abból az állami szféra a rövidebbet fogja húzni. Arról nem is beszélve, hogy a magánszektor jobban tud fizetni is, ezért azaz orvos, aki nem a külföldre vándorlást választja, az átmegy a privátszférába. A finanszírozás közben nem változik, drága marad, az emberek, azok akik megengedhetik maguknak, pedig saját zsebből fizetik a privát ellátásukat. Arról nem is beszélve, hogy a privátszféra nem feltétlenül azon gondolkodik és dolgozik, hogy egyetemleges ellátást adjon, hanem szeretne a legprofitábilisabb részekre fókuszálni.
Jelent-e megoldást ebben a helyzetben a szektorsemleges finanszírozás, vagy az együtt kell járjon más reformlépésekkel?
Ez szintén veszélyes út, ugyanis a jelenlegi feltételek mellett olyan versenyhátrányt jelentene az állami szférának, amibe belerokkanna. Szlovákiában a privátszféra úgy működik, hogy nem feltétlenül új kórházat építenek, hanem az állami fenntartó átadja egy állami kórház üzemeltetését, amit nem tud gazdaságosan működtetni. Meghatározza a nyereség maximális szintjét és az ellátandó régiót. Innentől az a kérdés, hogy a magántulajdonos tudja-e működtetni nyereségesen. Kiderül, hogy 1-2 éven belül el tud-e érni érdemleges fejlődést, anélkül, hogy nem töltik fel uniós forrásokkal. Volt, amikor az új üzemeltető visszaadta az államnak, az állam pedig végül úgy döntött, hogy bezárja az adott intézményt. Lehet felújításokat, fejlesztéseket végrehajtani, de attól még nem lesz több orvos, nagyobb volumen és jobb minőség. Ki kell mondani, hogy nem az a feladatuk a kórházaknak, hogy mindent ellássanak.
Maradva a magyar kórházak gazdálkodásánál. Látva a feszült légkört a kórházigazgatók és a kormány pénzügyi vezetése, Állami Számvevőszék között, úgy tűnik, a kormány azonosítani akarja a problémát, nem?
Igen, jó irány, hogy azonosítani akarják a problémát, a szlovákok is így fogták meg, azt azonban le kellene szögezni, hogy mi ezzel a cél. Szerintük a célnak annak kell lennie, hogy adott költés mellett a maximális minőséget kihozzuk a rendszerből és ennek érdekében milyen változtatásokat kell végrehajtani. Versenyre van szükség, a betegeknek áramlaniuk kell A-ból B-be, transzparenciát kell teremteni, amihez óriási mennyiségű adatra van szükség. Ez nem fog megtörténni egyik napról a másikra.
És azt is lássuk be, hogy nem kell ennyi főorvos a kórházakba, sokkal kevesebb struktúrarészre van szükség az intézményekben, ez pedig a jelenlegi rendszerrel szembemegy. És ha az egészségügyi rendszertől várjuk a választ, akkor az nem lesz támogató. A feladat adott: aki bejön az ellátórendszerbe, az gyógyuljon meg, ne kelljen visszajönnie két hét múlva, hanem elsőre kapja meg a megfelelő ellátást.
A Portfolio idén tavasszal interjúsorozatot indított útjára, melynek keretében a magyar egészségügy aktuális helyzetéről, kilátásáról, problémáiról, lehetőségeiről beszélgetünk a szektor képviselőivel, régiós kitekintéssel. Rajtuk keresztül kapnak az olvasók rálátást az egészségügy minden szegletére, így az állami- és magánellátás kapcsolatára, a fokozódó versenyre, a finanszírozásra, a huménerőforrás-helyzetre, és az innovációs tevékenységre. Emellett pedig külföldi egyedi- és országpéldákat is felvonultatunk. Az interjúk IDE KATTINTVA érhetőek el.
Bizony, semmi gond, a kormány dolgozik:
Polgári pikniket tartottak Kötcsén, ahol Orbán Viktor miniszterelnök is előadást tartott, beszédében megemlítette a magyar egészségügyet is. A kormányfő arról is beszámolt Kötcsén, hogy újabb alkotmánymódosításra készülnek, de konkrétumokat nem árult el.
Az egészségüggyel kapcsolatban azt mondta Orbán Viktor, a kórházak állapota rendben van, de az egészségügyben változtatni kell - írja az atv a piknik több résztvevőjének beszámolója alapján.
Első lépés az állami és magántulajdon szétválasztása lesz.
Ez a kijelentés nem újdonság a kormány részéről. Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter ugyanis még májusi parlamenti meghallgatásán is azt mondta többek között, hogy napirenden van a magán- és állami egészségügyi ellátás viszony kezelése is. Kérdés, hogy pontosan mit is értenek ez alatt a kormány szereplői. A miniszterelnök Kötcsén beszél. Kép és címlapkép forrása: Orbán Viktor Facebook oldala
Az állami egészségügyi intézmények gazdálkodása és működése azok után került ismét a figyelem középpontjába, hogy az Állami Számvevőszék elnöke gyakorlatilag nekiment a szektornak egy augusztusi interjúban. Azóta is tart az üzengetés az ÁSZ és a kórházvezetők között, és közben a kormány azon dolgozik, hogy feltérképezze a kórházak pénzügyi működését.
A Fidesz legutóbb júliusban szólalt meg az egészségügy kapcsán. A cafeteria átalakítását megvédő közleményükben azt írták, hogy "egyes érdekcsoportok olyan biztosítási és magánegészségügyi szolgáltatásokat próbálnak a cafeteria körében tartani, amiknek nincs ott a helyük, ennek a lobbinak nem engedünk".
