Regisztráció Elfelejtett jelszó

A kínai csoda alakulása

vám

#823926 Kissherceg Előzmény: #823703

Donald Trump amerikai elnök június 15-én jelentette be, hogy az Egyesült Államok 25 százalékos vámot vet ki összesen 50 milliárd dollár értékű Kínából importált csúcstechnológiás termékre július 6-tól. A bejelentésre Kína már júniusban jelezte, hogy az amerikai döntéssel megegyező válaszlépést tesznek, szintén július 6-tól. Először 34 milliárd dollárnyi amerikai termékre vetnek ki 25 százalékos vámot, majd ezt fokozatosan összesen 50 milliárd dollárnyi termékre terjesztik ki.

Amikor Donald Trump bejelentette a kínai termékek vámjára vonatkozó döntését, a kínai kereskedelmi minisztérium azt közölte, hogy "Kína nyilvánvalóan nem kíván kereskedelmi háborúba bocsátkozni, de az Egyesült Államok ezen rövidlátó, kártékony és rosszindulatú viselkedése miatt kénytelen erős válaszlépéseket tenni és határozottan megvédeni nemzeti érdekeit". Az időeltolódás miatt Kína 12 órával korábban lépteti életbe az importvámot, mint az Egyesült Államok.

Kína a tervek szerint 106 termékre vet ki 25 százalékos pótlólagos importvámot, amelyek között olyan mezőgazdasági cikkek is szerepelnek, mint a szójabab, a kukorica, a marhahús, a narancslé és a dohány, illetve a listán vegyi anyagok mellett gépjárművek, valamint 15 és 45 tonna közötti önsúlyú repülőgépek is vannak.

na most akkor?

#823703 Kissherceg Előzmény: #822912

hírügynökség betekintést nyert a National Institution for Finance & Development (NIFD) kínai agytröszt által készített jelentésbe, értesüléseit pedig a szervezet képviselői is megerősítették. A kormány által támogatott, így a kínai vezetéssel szoros kapcsolatot ápoló kutatóintézet jelentése szerint az egyre gyakoribbá váló vállalati csődesemények, az esetenként fellépő likviditáshiányos időszakok, illetve a pénzpiacokon az elmúlt időszakban látott jelentős esés komoly kockázatot jelent Kína stabilitására nézve (a Shanghai Composite részvényindex idén januári csúcsához képest már több mint 20%-os mínuszban van, miközben a jüan árfolyama a dollárral szemben az utóbbi két hétben 3%-ot esett). A kialakult helyzet különösen aggasztó most, hogy az amerikai jegybank folyamatosan kamatot emel, az Egyesült Államokhoz fűződő viszonyt pedig beárnyékolja egy kereskedelmi háború veszélye.

Nagyon valószínűnek tartjuk, hogy Kínának egy pénzügyi pánikkal kell szembe néznie. Ennek megakadályozása, illetve a teljes pénzügyi rendszer megroppanásának elkerülése a szabályozói szervek és a gazdasági döntéshozók legfontosabb feladata kell, hogy legyen.
- olvasható abban a jelentésben, ami hétfőn került fel az internetre, azonban rövidesen eltávolításra került, arra hivatkozva, hogy belsős felhasználásra készült.

Az NIFD szerint a kínai vezetésnek - a jegybankkal és a szabályozói intézményekkel karöltve - készen kell állnia, hogy egy rendszerszintű krízis esetén fiskális ösztönzőlépésekkel, illetve szükség esetén vállalatok kimentésével akadályozza meg a teljes pénzügyi rendszer megfertőződését

na most akkor?

#822912 Kissherceg Előzmény: #822499

https://index.hu/gazdasag/2018/06/15/trump_vam_kin...

Donald Trump amerikai elnök pénteken bejelentette, hogy az Egyesült Államok kormánya 50 milliárd dollárnyi kínai termékre vet ki 25 százalékos védővámot - írja a BBC. Erre válaszul a kínai kormány nagy valószínűséggel hasonló vámokat vet majd ki amerikai termékekre, vagyis hónapok fenyegetőzése után élesbe fordulhat a kereskedelmi háború a világ két gazdasági óriása között.

Trump a vámok bejelentésekor azt mondta, hogy ezzel a kínai kormány "Made in China 2025" stratégiájának akar gátat szabni, vagyis annak a tervnek, hogy minél magasabb hozzáadott értékű és komplexitású technológiai termékek gyártására álljon át a kínai gazdaság. Ez az amerikai elnök szerint árt az Egyesült Államok és sok más ország gazdasági növekedésének.

TRUMP AZZAL VÁDOLTA MEG A KÍNAI CÉGEKET HOGY ÖSSZELOPKODTÁK A HIGGY-TECH TERMÉKEKHEZ SZÜKSÉGES SZELLEMI JOGOKAT,

amiben a kormány is segíti őket. Ilyen segítség például Trump szerint az a szabály, hogy nyugati cégek csak úgy léphetnek be a kínai piacra, ha közös alvállalkozást alapítanak kínai cégekkel.

Trump már egy ideje elkezdte a kereskedelmi háborút Kínával, először a mosógépekre, az acélra és a telekommunikációs termékekre kivetendő 25 százalékos védővámokról döntött. Többek között ezeket a vámokat vezetik most be.

A kereskedelmi csatározással amúgy már nagyjából a fél világot megfenyegette, többek az Egyesült Államok partnereinek számító Kanadát és az EU-t. Szóba került például a német autók megvámolása, ami a magyar gazdaságot is nagyon rosszul érintené.

csoda újragondolva

#821034 Kissherceg

https://index.hu/gazdasag/2018/05/21/az_urbol_bukt...


Egy új kutatás műholdfelvételek alapján arra jutott, hogy az autokratikusabb országok vezetése rendszeresen hazudik a gazdasági adatairól, így valójában sokkal kisebb a GDP-növekedés ezekben az országokban a hivatalos adatokhoz képest. Ez egyrészt érdekes, másrészt viszont félelmetes is, ugyanis az egyik legnagyobb kamugép Kína, ami viszont adóssághegyeken ül, ami ha bedől, még nagyobb probléma lehet, mint amekkorára eddig számítani lehetett.

Azt eddig is lehetett már sejteni, hogy az autokratikus országok gazdasági adatai független statisztikai hivatalok híján kevésbé megbízhatóak mint a demokráciáké. Egy nemrég megjelent egy közgazdasági tanulmány ezt igazolta is, méghozzá nem akárhogyan: a NASA-műholdak által készített éjszakai fotókkal.

A University of Chicago kutatójának tanulmánya alapján a demokratikus országok esetében 10 százalékkal több fényhez 2,4 százaléknyi átlagos GDP-növekedés társult a vizsgált 25 évben, miközben az autokratikus országok esetében a növekedés átlagosan 2,9-3,4 százalék volt.

ÉVES ÁTLAGBAN A LEGINKÁBB DIKTATÓRIKUS ORSZÁGOK 1,15-1,3 SZÁZALÉKNYI PLUSZ GDP-T KAMUZNAK BE .

Luis R. Martinez kutatása arra az összefüggésre épült, hogy a gazdasági növekedés automatikusan több fényt eredményez az éjszakai felvételeken. A módszertan igazából elég újszerű, először egy 2012-es tanulmány próbált meg a fényes területek nagyságából következtetni a GDP nagyságára.

nicsak

#817130 Koffein

Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke mai beszédében egyértelművé tette, hogy országa páratlan gazdasági és katonai szuperhatalommá akar válni az évszázad közepére. Bár elmondása szerint Kína nem akar más országokat fenyegetni, ellenségeikkel a végsőkig kitartva, véres csatában fognak leszámolni, hogy elfoglalhassák méltó helyüket a világszínpadon.

https://www.portfolio.hu/gazdasag/uj-vilagrend-epu...

Kína leminősítve

#795802 Koffein

Leminősítette Kínát a Moody’s 1989 óta először. A1 besorolásról Aa3-ra vágta vissza a hitelminősítő Kína adósbesorolását. A növekvő, de már most is magas adósságszinttel, a lassuló gazdasági növekedéssel, valamint a gazdaság előtt álló akadályok, problémák nem hatékony kezelésével indokolták a döntést. A kilátásokat negatívról stabilra változtatta a hitelminősítő. Kína pénzügyminisztere nem értett egyet a döntéssel, szerinte ugyanis az elemzés olyan módszertanon alapult, ami túlbecsülte a gazdasági nehézségeket, és alulbecsülte az ország képességét arra vonatkozólag, hogy kezelni tudja azokat. A Shanghai Composite közel 1 százalékos csökkenéssel reagált a hírre.