Siker-e az, ha egy chatbot az ügyfélszolgálaton felmerülő kérdések 1/3-át meg tudja válaszolni?

Ha igen, miért?

Ha nem, miért?

???

Hamarosan eljön a világ, amikor már senkinek nem kell dolgoznia

Nem telik el úgy nap, hogy ne jelenne meg egy újabb tanulmány arról, hogy a mesterséges intelligencia fejlődésével hogy szűnnek meg állások milliói. Nyilvánvaló, hogy a negyedik ipari forradalom teljesen átalakítja az életünket és természetes emberi reakció, hogy félünk tőle. De jobban belegondolva: miért kellene dolgoznunk, ha az élethez szükséges termékeket és szolgáltatásokat a robotok is előállíthatják? Ilyen esetben pedig milyen lenne az optimális jovedelemelosztás, elkerülendő a társadalmi egyenlőtlenségeket? Előfordulhat, hogy a jövőben az adatainkkal teremtünk majd értéket és a jövedelemtermelő "munkának" az számít majd, hogy a Facebookra és az Instagramra posztolunk?

Sok dologban megkönnyítheti a mindennapi életünket a mesterséges intelligencia, de a legszembetűnőbb változás, ami széles tömegeket érint majd, az a foglalkoztatás átalakulása lesz: több millió állás "eshet áldozatul" az automatizációnak. Nem csak a futószalag mellett vannak veszélyben a munkahelyek, de az olyan magasan képzett munkaerő, mint a jogászok, a könyvelők és a gyógyszerészek munkáját is kiválthatják a robotok. Egész iparágak degradálódhatnak le és egyetemek zárhatnak be.

Az aggodalmak érthetőek, hiszen jelenleg a munkahely a vagyonfelhalmozás és jövedelemelosztás elsődleges csatornája. Amikor valakinek van állása, akkor van jövedelme és tud fogyasztani, ami tovább hajtja a termelést. Amennyiben a mesterséges intelligencia tömeges munkanélküliséget okoz, abban az esetben valamiféle kompenzációra szükség lesz a jövőben a munkájukat elvesztőknek. Erre többfajta megoldást is javasolnak a tudósok.

Elveszik a munkánkat a robotok - sajnáljuk?

A Nobel-díjas közgazdász, Christopher Pissarides és a McKinsey szakértője, Jacques Bughin szerint a kormányzatok feladata, hogy a munkavállalókat felvértezzék azzal a tudással, amire a jövőben szükség lesz. Nem újkeletű dolog, hogy az új technológiák átveszik a dolgozók helyét, de ez általában hullámokban érkezik. A termelékenység javulásából eredő hasznokat pedig innovációba, új munkahelyekbe és iparágakba forgatják vissza a gazdasági szereplők, tovább hajtva a gazdasági növekedést, ahogy a kevésbé hatékony munkahelyeket felváltják a fejlettebb technológiák.

Az SAP vezérigazgatója, Bill McDermott szerint az automatizációval nem állások milliói szűnnek meg, hanem milliók szabadulnak fel a veszélyes és lélekölő ismétlődő feladatok ellátása alól. Lesznek együttműködő robotok is, amelyek az emberi munkaerő partnerei lesznek, nem pedig a riválisai.

Forrás: AFP / Roslan Rahman

A kaliforniai Berkeley egyetem professzora, Laura Tyson szerint a legfontosabb kérdés az, hogy hogyan válaszol a politika a változásokra. Már három évtizede tart az a folyamat, hogy a gyárakban robotok veszik át a munkások helyét, az amerikai feldolgozóipari állások csökkenésének 80 százalékáért az automatizáció a felelős. A kormányzatoknak arra kell fókuszálniuk, hogy azok számára, akik a robotok miatt vesztették el munkájukat, képzési programot indítsanak, nyugdíjat, egészségügyi ellátást biztosítsanak és tudják finanszírozni (akár hitelből) az átképzésüket.

Forrás: Shutterstock

Kollégája, J Bradford DeLong szerint csak nagyon kevés olyan eset volt a történelemben, amikor a technológiai fejlődés közvetlen hatása az lett volna, hogy a kevésbé képzett rétegek elszegényedtek volna. Át kell képezni őket, a jövedelem újraelosztását pedig át kell gondolni.

Alapjövedelem? Vagy osztalékot mindenkinek?

A jövedelmi egyenlőtlenségek kiéleződése a digitális kor legnagyobb kihívása. Erre az egyik legkézenfekvőbb megoldás, amit például Bill Gates is támogat, hogy meg kell adóztatni a robotokat. Robert Shiller Nobel-díjas közgazdász szerint az ötletet sokan kritizálják, de érdemes megfontolni, mert a robotizációnak lehetnek externáliái, amelyek állami beavatkozást igényelnek. Többen említik az olyan alternatívákat is, mint az alapjövedelem vagy a progresszívabb jövedelemadó.

Robert Shiller, forrás: AFP / Pedro Pardo

Az athéni egyetem egyik professzora egyfajta "általános osztalékot" javasol megoldásként. Elmélete szerint az automatizáció beindulása és a vállalati profitok emelkedése nem fenyegeti majd a társadalom stabilitását akkor, ha maga a társadalom lesz minden vállalat tulajdonosa és az osztalékot szétosztják az emberek között. Kaushi Basu a Cornell Egyetemről hasonló megoldást jósol, szerinte a profitfelosztást kellene alkalmazni anélkül, hogy a növekedést akadályoznák. A hatalmasra hízó technológiai monopóliumok profitjából mindenki részesedik majd, de ezzel egyidőben a monopóliumellenes törvényeket fel kellene adni és a részvényesi tulajdonlást kiterjeszteni.

Az Asian Development Bank szakértője szerint a kormányzatoknak támogatásokat vagy adókedvezményeket kellene biztosítaniuk a vállalatoknak azokra a továbbképzésekre, amelyek az "emberi" képességeket fejlesztik, például a kommunikációt és a tárgyalási technikákat, mert ezekben az emberek jobbak a gépeknél. A Brooking Institution szakértője pedig egy olyan javaslattal állt elő, miszerint azok a vállalatok, amelyek tudják előre, hogy bizonyos tudásra szükségük lesz a későbbiekben, egyfajta "szponzorokká" léphetnének elő és jövőbeli munkalehetőségeket is kínálnak azoknak a személyeknek, akik hajlandóak elsajátítani ezt a tudást.

A digitális kor nagy kérdése: miért kell még mindig dolgozni? Ha a mesterséges intelligencián alapuló megoldások elő tudják állítani azokat a termékeket, amelyekre szükségünk van, ráadásul olcsóbban, akkor miért fordítsuk az értékes időnket munkára?

Forrás: Shutterstock

A hagyományos értelemben vett foglalkoztatás az iparosodás eredménye. A munka és a fogyasztás együttese hajtja a gazdasági növekedést. De ez a modell felborulhat a negyedik ipari forradalommal. A tőke, a föld és a munkaerő volt az iparosodás korának három alappillére. A digitalizáció elértéktelenítette a földet, a mesterséges intelligencia pedig a munkaerőt veszélyezteti. A kérdés, hogy elképzelhető-e egy olyan jövő, amikor a munka és a jövedelem között nincs összefüggés és a fogyasztás sem függ a jövedelemtől.

El lehet képzelni egy olyan világot, amikor napenergiával hatott robotok (amelyeket egyébként más robotok építettek fel) mesterséges intelligencia által irányítva ellátják az embereket azokkal a javakkal és szolgáltatásokkal, amelyek szükségesek az emberi élethez. A megosztott platformokon számtalan új termék és szolgáltatás keletkezik és új üzleti modellek jönnek létre, amelyekkel ingyen juthatnak dolgokhoz a fogyasztók. Ez nagyon utópisztikusnak tűnik, de jobban belegondolva nem is áll annyira távol a valóságtól. Emberek milliárdjai használnak olyan platformokat ingyen, mint a Facebook, a WhatsApp, vagy a Wikipedia. Az értékteremtés egyszerűen abból fakad, hogy az emberek használják őket, ez jelenti a bevételek forrását is.

70 évvel ezelőtt egy német filozófus azt mondta, hogy

a modern ember azért dolgozik, hogy élhessen és azért él, hogy dolgozhasson.

A mesterséges intelligencia világában az emberek az adataikkal teremtenek értéket (és ebből lehet a jövedelmük is), amikor például képeket, videókat, vagy sztorikat osztanak meg, vagy egyszerűen csak szórakoztatják magukat.

Ezek a tevékenységek már most is bevételt termelnek az alkalmazások fejlesztőinek. És a befektetők ítélete szerint valóban értékesek, amihez elég megnézni a Szilícium-völgy startupjait. A Facebook már a világ öt legnagyobb vállalata közé tartozik piaci kapitalizáció alapján, a Snapchat 21 milliárd dollárt ér, a Twitter pedig 24-et.

Egyes vélemények szerint az, hogy az lesz a "munkánk", hogy szórakozzunk, jelentős veszélyeket is hordoz magában. Az, hogy a mesterséges intelligencia elvégzi a szellemi munka nagy részét, a társadalom "elhülyülését", a kognitív képességek elcsökevényesedését eredményezi.

Mindent összegegezve könnyen lehet, hogy a jövő technológiájával okosabban, kreatívabban élhetünk. De új gazdasági modellek, új kormányzati formák és új jogi keretek kellenek majd. Azzal, hogy a mesterséges intelligencia világában hatalmuk legyen az embereknek (és nem a nagyvállalatoknak), ahhoz birtokolniuk kell a saját maguk által létrehozott adataikat.

De a mesterséges intelligencia fejlődése számos etikai kérdést is felvet, amivel a fejlesztők nem tudnak mit kezdeni. A klasszikus példa, hogy ha egy gyerek kiszalad egy önvezető autó elé, akkor hogy döntsön a jármű, feltételezve, hogy ahhoz, hogy ne üsse el a gyereket, olyan dolgot kell tennie, ami veszélybe sodorja az utas életét. Tény, hogy meg tudja verni a mesterséges intelligencia sakkban vagy go játékban az embert, de más kérdés, hogy hogyan viselkedne a valódi világban, ahol a megjósolhatatlan környezetben egy esetleges szoftverhiba katasztrofális következményekkel járna.

Ami egyszerű nekünk, az bonyolult lehet még a szofisztikáltabb mesterséges intelligenciának is és sokszor számunkra bonyolult dolgokat egyszerűen megold a mesterséges intelligencia

-véli az MIT szakértője. A feladatunk annak megállapítása, hogy hol alkalmazzuk és hol ne alkalmazzuk a mesterséges intelligenciát.

Forrás: Shutterstock

(World Economic Forum)

http://marketingmorzsak.hu/idiota-plasztikai-trend...

1: Persze, hiszen ez egy figyelemfelkeltés céljából készített rövid beszélgetés

2: Ez viszont érdekes, mert ha egy közösségben biz. számú 'egyed' elkezd hülyén viselkedni, akkor a józan ész háttérbe szorul és mindenki elkezd konfliktuskerülő módon viselkedni.

Egyébként is ritkán népszerű az, aki markánsan foglal állást:-)

3: becslésem szerint kb 3-4 hónapja linkelte Koffein a Nők és Férfiak topikban vagy ebben.

1. nem reprezentativ (es nem is kontrollalt) a dolog, lehet hogy volt 50 masik alany, aki mast valaszolt...azaz nem tudjuk mi az alaphelyzet

2. nem arrol van szo, hogy elhiszik (nem hiszik), hanem hogy nem erzik szukseget hogy tudassak vele, hogy hulye...

3. a 7 nembe sorolas erdekes, van hozza link?

Erről érdemes lenne többet és mélyebben elgondolkodni és beszélni.

Tehát az alaphelyzet az, hogy egy amerikai egyetemi kampuson az interjuwer azt kérdezi a diákoktól, hogy elfogadható lenne-e számukra az, ha ő mondjuk azt mondja bemutatkozáskor, hogy:

a) Én egy kínai fickó vagyok (annak érzem magam, úgy sorolom be)

b) És, ha én úgy érzem, hogy 197 cm magas vagyok? Az még oké neked? Elfogadod?

c) Na és ha egy 197 cm magas kínai kosaras lánynak érzem magamat? Az még rendben van?

stb stb.

Hol a határ? Meddig veszi be az emberek gyomra?

A korábban linkelt 'anyagokban' már szó volt arról, hogy liberális kanadai kampusokon a diákok már 7 különböző nembe sorolják be magukat és azért kezdenek ki oktatókat, diákokat, mert azok nem hajlandók ezt tudomásul venni és ennek megfelelően szólítani őket.

talán idevaló, de akár a nők&férfiakba is elmehetne

Más kutatások viszont ezt cáfolják.

Mennyire kedveled a nőket most?

0 -egyáltalán nem

10 - nagyon

5 - kevésbé, mint korábban

???

Egyes kutatások szerint a nők soha nem ismerik be, ha tévednek.

Érdekes cikk. De ha mondjuk anyámat veszem, ő egy értelmes nő, s mégis nagyon erős benne a kognitív disszonancia. Nagyon nehezen, vagy akár sosem látja be, h téved(ett), tán mert az azt jelentené, h nem elég okos..

Jó cikk. Mindig eszembe jut a Matrix-ból a könyv címe amit Neo leemelt a polcról- "Látszat és láttatás."

Egyébként pedíg, minél több hírrel bombáznak valakit, annál inkább válik belőle is kognitív kihívásokkal küzdő, problematikus egyed.

Ez állhat a média hírgyárai mögött, amelyek azért butítják el a lakosságot, mert utána az sokkal jobban irányítható (hiszen már nem tudja megkülönböztetni az igazat a hamistól --> birka lesz:-)

https://index.hu/tudomany/2018/02/16/a_butasag_inf...

Az információ hasznos, de nem mindenkin segít: a genti egyetem kutatása szerint a kognitív kihívásokkal küzdők még azután is ragaszkodnak az álhírekhez, ha megmondják nekik, hogy álhírekről van szó.

Van itt egy lány, úgy hívják, Nathalie. Nathalie ápolónő egy kórházban, férjezett, de amikor nem látják, Nathalie csúnya dolgokat csinál: Nathalie-t most le is tartóztatták, mert kiderült, hogy már két éve lopkodja ki a kórházból a gyógyszereket, az utcán adja el őket, hogy a pénzből designer ruhákat vásároljon magának.

Mondja meg, mennyire szimpatikus önnek ez a Nathalie 1-től 10-ig?

Jó.

Na most el kell árulnunk valamit: ez az egész lopássztori nem igaz, puszta kitaláció. Nathalie-val nincs semmi baj, nem tartóztatták le, Nathalie nem tolvaj, csak egy ápolónő a kórházból. Így akkor hányast adna Nathalie-nak?

Nagyjából ezt kérdezték azoktól a kísérleti alanyoktól, akiken az álhírek és az információk hatását vizsgálták a genti egyetem kutatói, hogy kvázi laboratóriumi körülmények között lássák azt a mechanizmust, ami mostanában az egyik legfontosabbnak számít a nyugati világban.

Bár álhírek mindig is voltak, kabátlopási ügybe is keveredtek sokan, és zörgött a haraszt internetkapcsolat nélkül is, amióta csak fúj a szél, most szinte mintha az álhírpara uralná az egész közéletet. Agitprop munkát végző felbérelt hekkerek, Trump zsigeri fake news reakciója minden számára kellemetlen hírre (sad), birodalmi szintű befolyásolási és propagandakísérletek, trollhálózatok, az „alternatív igazság” terjesztésére szakosodott párhuzamos médiauniverzumok: a politikai termékeknek a buborékfújó Facebook algoritmusok korában mintha végleg megszakadt volna a kapcsolata a valóság nevű állítólagos létezővel. Igaz, az álhírek tényleges politikai jelentősége vitatott, de az azért jogos aggodalomnak számít mindenhol, hogy egyre kevésbé van visszacsatolás, ráadásul vannak, akiknek éppen ez az érdeke, hogy ez az „úgysem lehet eldönteni” érzet legyen az általános, hiszen ebben lehet a legjobban kavarni.

Főleg, hogy az álhírek nagyon tartós hatást képesek elérni. Ha eleget szajkózzák őket, szinte beépülnek az elmébe, megszokva őket természetesnek tűnhet – ugyan, miért is beszélnének annyit arról, hogy a demokraták egy pizzériából irányították a titkos pedofilhálózatukat, ha nem lenne benne semmi?

Hogy a sokat hallott információk idővel elkezdenek pusztán a rendszerességük miatt hitelesnek tűnni, ismert szociálpszichológiai jelenség. Biztos sokan tudnának erre példákat hozni akár a saját családi életükből is, de már annak is negyven éve, hogy laboratóriumi körülmények között is megerősítették ugyanezt. Még azok is hajlamosak voltak elfogadni a három napon keresztül ismételgetett hamis állításokat (például, hogy Ausztrália és az USA közel ugyanakkora), akik előtte még tudták a helyes választ, hogy az előbbi alig fele Amerikának.

A hazugságok sikeres sulykolását kicsit eufemisztikusabban és tudományosabban az „igazság illúziója hatás”-nak hívják. De mi történik akkor, ha a korábban hallott információkról egyértelműen kiderül, hogy hamisak voltak? A legtöbben valószínűleg azt várnánk, hogy ilyenkor revideáljuk korábbi álláspontunkat, és miután már tudjuk, hogy az álhír csak álhír, nem fogunk jelentőséget tulajdonítani neki. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű – és éppen erről szólt a gyógyszerlopási ügybe keveredő képzeletbeli Nathalie története.

Nathalie-ról a kísérleti alanyok egy (fiktív) életrajzot és egy fényképet láthattak – egy részük azzal a Nathalie lecsukásával végződő verzióval, amit a cikk elején mi is összefoglaltunk, a kontrollcsoport pedig anélkül, egy rendes, normakövető Nathalie-ról; ezután különféle dimenziókban kellett egy tízes skálán a lány személyiségvonásait értékelniük, hogy mennyire látják őt negatívnak, megbízhatónak, barátságosnak, intelligensnek, és így tovább. Nem meglepő módon Nathalie-t sokkal ellenszenvesebbnek találták azok, akik arról értesültek, hogy a lány tolvaj. Ők az aggregált skálákon átlagosan 25-ös értéket adtak a lány személyiségvonásaira, míg azok, akik nem találkoztak a negatív információkkal, 83-at.

Nathalie személyiségvonásaira adott átlagértékek a negatív információk birtokában; azután, hogy kiderült, a lopás csak álhír volt; és a kontrollcsoportban. A sötétebb oszlop a gyengébb, a világosabb a jobb kognitív képességűeket jelöli.

Ami valójában érdekes, az az, hogy mi történik akkor, ha a kísérleti alanyoknak megmondják, hogy az előző negatív információ hamis volt, Nathalie igazából nem követett el semmit. Azt várhatnánk, ilyenkor az ember átgondolja a dolgot, és nem befolyásolja az, amiről már maga is tudja, hogy nem igaz. Ez részben meg is történt: amikor a kísérleti alanyok a korrekció után újraértékelhették a személyiségvonásait, Nathalie-nak majdnem ugyanolyan magas pontszámokat adtak (82), mint eredetileg a kontrollcsoport tagjai.

Mi akkor a truváj?

Az, hogy ez mégsem megy mindenkinek, és az is látszik, kik azok, akik akkor sem tudnak eltekinteni a negatív információktól, ha már megmondták nekik, hogy azok hamisak voltak. A genti kutatók ugyanis a kísérlet résztvevőivel is többféle tesztet elvégeztettek, és ez alapján a fő összefüggés: a gyengébb kognitív képességekkel bírók kevésbé tudják felülbírálni magukat, hiába közölték velük, hogy az eredeti információ hamis volt. Ők a Nathalie-ra vonatkozó helyesbítés után is rosszabb véleménnyel voltak a lányról, mint a kontrollcsoport tagjai. Bár az adott átlagpontszám náluk is sokat emelkedett, nem annyit, mint a többieknél.

Az eredmények szerint a kognitív képességek szignifikáns hatással vannak az attitűdváltoztatás képességére. Ha ez így van (lehet némi módszertani bizonytalanság amiatt, hogy itt nem volt mód például rendes IQ-tesztekre, csak szavak jelentésével kapcsolatos tesztkérdéseket vetettek be, igaz, ezek más kutatások szerint a kognitív képességek jó proxy-változói, általában szoros összefüggést mutatnak az IQ-val), az azt is megmutatja, hogy kik vannak a leginkább kitéve az álhírek veszélyeinek:

A BEHATÁROLT SZELLEMI KÉPESSÉGEKKEL BÍRÓK MÉG A HATÁROZOTTAN CÁFOLT ÁLHÍREKNEK IS IDEÁLIS CÉLKÖZÖNSÉGE.

Az egyik lehetséges magyarázat szerint náluk a nehézség a memória használatával függhet össze: olyan emlékeket, korábbi infókat is túlzottan figyelembe vesznek, amelyeknek az adott esetben nem lenne létjogosultsága. Ez a „memóriaszelekciós” képesség a mentális öregedéssel erősen hanyatlik, ezért az idősebbek különösen veszélyeztetettek lehetnek, akkor is, ha álhírekről van szó.

https://www.scientificamerican.com/article/cogniti...

Jó kis elemzés a helyes befektetéshez vezető úton, sajnos németül:

https://de.scalable.capital/finanzplanung/maenner-...

Kivonatosan néhány pont:

1) A több információ néha kevesebb: Egy kísérletben amerikai és német diákokat kérdeztek arról, hogy San Diego vagy San Antonio a nagyobb város? A németek nagyobb arányban találták el, pedig kevesebb információjuk volt. Így van ez a tőzsdén is: Az intutív döntés többször helyes, mint a túl sok információra alapozott

2) Empírikusan bizonyított tény, hogy az ér el átlag feletti hozamot a tőzsdén, aki az árfolyamveszteségeket sikeresen el tudja hárítani.

3) A nők (állítólag) jobb befektetők, mint a férfiak, mert a nők a kockázat kerülésére figyelnek, a férfiak meg az izgalmat keresik.

4) A legjobb befektetők azonban a (csapatban dolgozó) vagyonkezelők, akik szabályokra alapozott kereskedéssel kézben tartják a kockázatokat - igaz néha éppen ezért nem minden rallyt csinálnak végig a piaccal.

http://hvg.hu/tudomany/201805__facebookfuggoseg__d...

https://www.portfolio.hu/vallalatok/hamarosan-nem-...

Na ez vajon hová vezet?

Talán ide???

https://index.hu/belfold/2018/01/31/targyalasrol_v...

??? :-)

A leegyszerűsített sémák diadala a kifinomult, összegett dolgok felett.

Kevésbé terheli le az agyat.

Jobb egy megnyerő, határozott, hazug politikus, aki egy leegyszerűsített valóságképet kínál fel, mint egy dadogó zseni, aki a két végpont között vacillál és esetleg tőled is állasfoglalást vár.

Jobb egy ismerős, gyors hamburger a zsúfolt Burgeresnél, mint egy lassú vacsora egy üresen kongó Michelin csillagos étteremben.

Legalábbis az átlagpolgár most inkább erre szavaz.

Arra, hogy a széklet nagyon népszerű dolog napjainkban :)

Mire következtetünk ebből?

http://hvg.hu/kultura/20180130_Kiakadt_a_meno_graf...