1: Persze, hiszen ez egy figyelemfelkeltés céljából készített rövid beszélgetés
2: Ez viszont érdekes, mert ha egy közösségben biz. számú 'egyed' elkezd hülyén viselkedni, akkor a józan ész háttérbe szorul és mindenki elkezd konfliktuskerülő módon viselkedni.
Egyébként is ritkán népszerű az, aki markánsan foglal állást:-)
3: becslésem szerint kb 3-4 hónapja linkelte Koffein a Nők és Férfiak topikban vagy ebben.
1. nem reprezentativ (es nem is kontrollalt) a dolog, lehet hogy volt 50 masik alany, aki mast valaszolt...azaz nem tudjuk mi az alaphelyzet
2. nem arrol van szo, hogy elhiszik (nem hiszik), hanem hogy nem erzik szukseget hogy tudassak vele, hogy hulye...
3. a 7 nembe sorolas erdekes, van hozza link?
Erről érdemes lenne többet és mélyebben elgondolkodni és beszélni.
Tehát az alaphelyzet az, hogy egy amerikai egyetemi kampuson az interjuwer azt kérdezi a diákoktól, hogy elfogadható lenne-e számukra az, ha ő mondjuk azt mondja bemutatkozáskor, hogy:
a) Én egy kínai fickó vagyok (annak érzem magam, úgy sorolom be)
b) És, ha én úgy érzem, hogy 197 cm magas vagyok? Az még oké neked? Elfogadod?
c) Na és ha egy 197 cm magas kínai kosaras lánynak érzem magamat? Az még rendben van?
stb stb.
Hol a határ? Meddig veszi be az emberek gyomra?
A korábban linkelt 'anyagokban' már szó volt arról, hogy liberális kanadai kampusokon a diákok már 7 különböző nembe sorolják be magukat és azért kezdenek ki oktatókat, diákokat, mert azok nem hajlandók ezt tudomásul venni és ennek megfelelően szólítani őket.
talán idevaló, de akár a nők&férfiakba is elmehetne
Más kutatások viszont ezt cáfolják.
Mennyire kedveled a nőket most?
0 -egyáltalán nem
10 - nagyon
5 - kevésbé, mint korábban
???
Egyes kutatások szerint a nők soha nem ismerik be, ha tévednek.
Érdekes cikk. De ha mondjuk anyámat veszem, ő egy értelmes nő, s mégis nagyon erős benne a kognitív disszonancia. Nagyon nehezen, vagy akár sosem látja be, h téved(ett), tán mert az azt jelentené, h nem elég okos..
Jó cikk. Mindig eszembe jut a Matrix-ból a könyv címe amit Neo leemelt a polcról- "Látszat és láttatás."
Egyébként pedíg, minél több hírrel bombáznak valakit, annál inkább válik belőle is kognitív kihívásokkal küzdő, problematikus egyed.
Ez állhat a média hírgyárai mögött, amelyek azért butítják el a lakosságot, mert utána az sokkal jobban irányítható (hiszen már nem tudja megkülönböztetni az igazat a hamistól --> birka lesz:-)
https://index.hu/tudomany/2018/02/16/a_butasag_inf...
Az információ hasznos, de nem mindenkin segít: a genti egyetem kutatása szerint a kognitív kihívásokkal küzdők még azután is ragaszkodnak az álhírekhez, ha megmondják nekik, hogy álhírekről van szó.
Van itt egy lány, úgy hívják, Nathalie. Nathalie ápolónő egy kórházban, férjezett, de amikor nem látják, Nathalie csúnya dolgokat csinál: Nathalie-t most le is tartóztatták, mert kiderült, hogy már két éve lopkodja ki a kórházból a gyógyszereket, az utcán adja el őket, hogy a pénzből designer ruhákat vásároljon magának.
Mondja meg, mennyire szimpatikus önnek ez a Nathalie 1-től 10-ig?
Jó.
Na most el kell árulnunk valamit: ez az egész lopássztori nem igaz, puszta kitaláció. Nathalie-val nincs semmi baj, nem tartóztatták le, Nathalie nem tolvaj, csak egy ápolónő a kórházból. Így akkor hányast adna Nathalie-nak?
Nagyjából ezt kérdezték azoktól a kísérleti alanyoktól, akiken az álhírek és az információk hatását vizsgálták a genti egyetem kutatói, hogy kvázi laboratóriumi körülmények között lássák azt a mechanizmust, ami mostanában az egyik legfontosabbnak számít a nyugati világban.
Bár álhírek mindig is voltak, kabátlopási ügybe is keveredtek sokan, és zörgött a haraszt internetkapcsolat nélkül is, amióta csak fúj a szél, most szinte mintha az álhírpara uralná az egész közéletet. Agitprop munkát végző felbérelt hekkerek, Trump zsigeri fake news reakciója minden számára kellemetlen hírre (sad), birodalmi szintű befolyásolási és propagandakísérletek, trollhálózatok, az „alternatív igazság” terjesztésére szakosodott párhuzamos médiauniverzumok: a politikai termékeknek a buborékfújó Facebook algoritmusok korában mintha végleg megszakadt volna a kapcsolata a valóság nevű állítólagos létezővel. Igaz, az álhírek tényleges politikai jelentősége vitatott, de az azért jogos aggodalomnak számít mindenhol, hogy egyre kevésbé van visszacsatolás, ráadásul vannak, akiknek éppen ez az érdeke, hogy ez az „úgysem lehet eldönteni” érzet legyen az általános, hiszen ebben lehet a legjobban kavarni.
Főleg, hogy az álhírek nagyon tartós hatást képesek elérni. Ha eleget szajkózzák őket, szinte beépülnek az elmébe, megszokva őket természetesnek tűnhet – ugyan, miért is beszélnének annyit arról, hogy a demokraták egy pizzériából irányították a titkos pedofilhálózatukat, ha nem lenne benne semmi?
Hogy a sokat hallott információk idővel elkezdenek pusztán a rendszerességük miatt hitelesnek tűnni, ismert szociálpszichológiai jelenség. Biztos sokan tudnának erre példákat hozni akár a saját családi életükből is, de már annak is negyven éve, hogy laboratóriumi körülmények között is megerősítették ugyanezt. Még azok is hajlamosak voltak elfogadni a három napon keresztül ismételgetett hamis állításokat (például, hogy Ausztrália és az USA közel ugyanakkora), akik előtte még tudták a helyes választ, hogy az előbbi alig fele Amerikának.
A hazugságok sikeres sulykolását kicsit eufemisztikusabban és tudományosabban az „igazság illúziója hatás”-nak hívják. De mi történik akkor, ha a korábban hallott információkról egyértelműen kiderül, hogy hamisak voltak? A legtöbben valószínűleg azt várnánk, hogy ilyenkor revideáljuk korábbi álláspontunkat, és miután már tudjuk, hogy az álhír csak álhír, nem fogunk jelentőséget tulajdonítani neki. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű – és éppen erről szólt a gyógyszerlopási ügybe keveredő képzeletbeli Nathalie története.
Nathalie-ról a kísérleti alanyok egy (fiktív) életrajzot és egy fényképet láthattak – egy részük azzal a Nathalie lecsukásával végződő verzióval, amit a cikk elején mi is összefoglaltunk, a kontrollcsoport pedig anélkül, egy rendes, normakövető Nathalie-ról; ezután különféle dimenziókban kellett egy tízes skálán a lány személyiségvonásait értékelniük, hogy mennyire látják őt negatívnak, megbízhatónak, barátságosnak, intelligensnek, és így tovább. Nem meglepő módon Nathalie-t sokkal ellenszenvesebbnek találták azok, akik arról értesültek, hogy a lány tolvaj. Ők az aggregált skálákon átlagosan 25-ös értéket adtak a lány személyiségvonásaira, míg azok, akik nem találkoztak a negatív információkkal, 83-at.
Nathalie személyiségvonásaira adott átlagértékek a negatív információk birtokában; azután, hogy kiderült, a lopás csak álhír volt; és a kontrollcsoportban. A sötétebb oszlop a gyengébb, a világosabb a jobb kognitív képességűeket jelöli.
Ami valójában érdekes, az az, hogy mi történik akkor, ha a kísérleti alanyoknak megmondják, hogy az előző negatív információ hamis volt, Nathalie igazából nem követett el semmit. Azt várhatnánk, ilyenkor az ember átgondolja a dolgot, és nem befolyásolja az, amiről már maga is tudja, hogy nem igaz. Ez részben meg is történt: amikor a kísérleti alanyok a korrekció után újraértékelhették a személyiségvonásait, Nathalie-nak majdnem ugyanolyan magas pontszámokat adtak (82), mint eredetileg a kontrollcsoport tagjai.
Mi akkor a truváj?
Az, hogy ez mégsem megy mindenkinek, és az is látszik, kik azok, akik akkor sem tudnak eltekinteni a negatív információktól, ha már megmondták nekik, hogy azok hamisak voltak. A genti kutatók ugyanis a kísérlet résztvevőivel is többféle tesztet elvégeztettek, és ez alapján a fő összefüggés: a gyengébb kognitív képességekkel bírók kevésbé tudják felülbírálni magukat, hiába közölték velük, hogy az eredeti információ hamis volt. Ők a Nathalie-ra vonatkozó helyesbítés után is rosszabb véleménnyel voltak a lányról, mint a kontrollcsoport tagjai. Bár az adott átlagpontszám náluk is sokat emelkedett, nem annyit, mint a többieknél.
Az eredmények szerint a kognitív képességek szignifikáns hatással vannak az attitűdváltoztatás képességére. Ha ez így van (lehet némi módszertani bizonytalanság amiatt, hogy itt nem volt mód például rendes IQ-tesztekre, csak szavak jelentésével kapcsolatos tesztkérdéseket vetettek be, igaz, ezek más kutatások szerint a kognitív képességek jó proxy-változói, általában szoros összefüggést mutatnak az IQ-val), az azt is megmutatja, hogy kik vannak a leginkább kitéve az álhírek veszélyeinek:
A BEHATÁROLT SZELLEMI KÉPESSÉGEKKEL BÍRÓK MÉG A HATÁROZOTTAN CÁFOLT ÁLHÍREKNEK IS IDEÁLIS CÉLKÖZÖNSÉGE.
Az egyik lehetséges magyarázat szerint náluk a nehézség a memória használatával függhet össze: olyan emlékeket, korábbi infókat is túlzottan figyelembe vesznek, amelyeknek az adott esetben nem lenne létjogosultsága. Ez a „memóriaszelekciós” képesség a mentális öregedéssel erősen hanyatlik, ezért az idősebbek különösen veszélyeztetettek lehetnek, akkor is, ha álhírekről van szó.
Jó kis elemzés a helyes befektetéshez vezető úton, sajnos németül:
https://de.scalable.capital/finanzplanung/maenner-...
Kivonatosan néhány pont:
1) A több információ néha kevesebb: Egy kísérletben amerikai és német diákokat kérdeztek arról, hogy San Diego vagy San Antonio a nagyobb város? A németek nagyobb arányban találták el, pedig kevesebb információjuk volt. Így van ez a tőzsdén is: Az intutív döntés többször helyes, mint a túl sok információra alapozott
2) Empírikusan bizonyított tény, hogy az ér el átlag feletti hozamot a tőzsdén, aki az árfolyamveszteségeket sikeresen el tudja hárítani.
3) A nők (állítólag) jobb befektetők, mint a férfiak, mert a nők a kockázat kerülésére figyelnek, a férfiak meg az izgalmat keresik.
4) A legjobb befektetők azonban a (csapatban dolgozó) vagyonkezelők, akik szabályokra alapozott kereskedéssel kézben tartják a kockázatokat - igaz néha éppen ezért nem minden rallyt csinálnak végig a piaccal.
https://www.portfolio.hu/vallalatok/hamarosan-nem-...
Na ez vajon hová vezet?
Talán ide???
https://index.hu/belfold/2018/01/31/targyalasrol_v...
??? :-)
A leegyszerűsített sémák diadala a kifinomult, összegett dolgok felett.
Kevésbé terheli le az agyat.
Jobb egy megnyerő, határozott, hazug politikus, aki egy leegyszerűsített valóságképet kínál fel, mint egy dadogó zseni, aki a két végpont között vacillál és esetleg tőled is állasfoglalást vár.
Jobb egy ismerős, gyors hamburger a zsúfolt Burgeresnél, mint egy lassú vacsora egy üresen kongó Michelin csillagos étteremben.
Legalábbis az átlagpolgár most inkább erre szavaz.
Arra, hogy a széklet nagyon népszerű dolog napjainkban :)
Érdekes cikk arról, hogy az amerikai bíróságokon egy 137 komponenst magában foglaló összetett algoritmust használnak annak eldöntésére, hogy melyik vádlott kerülhet feltételesen szabadlábra és mely esetben lenne ez túl kockázatos?
Ez a 'gépezet', egy un. 'black box', azaz az egyik felén bemennek az adatok, bent történik velük valami (nem tudni mi) és a másik végén kidobja a végeredményt.
Most egy kutatópáros megpróbálta leellenőrizni ennek a hatékonyságát és azt találták, hogy mind az Amazon 'Microjobs' alakalmazásából toborzott - jogilag alapképzettséggel rendelkező - jelöltek, mind egy sokkal kevesebb (mindösszesen 3 szempontot figyelembe vevő másik algoritmus) is ugyanolyan pontossággal képes megjósolni a visszaesés valószínűségét, mint ez az igen költséges és átláthatatlan gépezet!
Ráadásúl úgy tűnik, hogy a gépezet következetesen a feketék kárára torzít.
http://www.spiegel.de/wissenschaft/mensch/algorith...
A cikkben lévő linken angolul is elérhető, az Economist is lehozta ezt a kutatást:
https://www.economist.com/news/science-and-technol...
Felvetődik a kérdés, hogy ha ez igaz, akkor mi haszna a sok adatnak? Biztos, hogy a Big Data jó nekünk???