Ez tényleg így van, egy bizonyos szint felett.
Illetve hozzátenném, hogy az emberi kapcsolatok minőségén nagyon sok múlik.
Ha a számondra fontos ember értékrendje eltolódik, akkor ezt te sem tudod kikerülni.
Ez tényleg így van, egy bizonyos szint felett.
Illetve hozzátenném, hogy az emberi kapcsolatok minőségén nagyon sok múlik.
Ha a számondra fontos ember értékrendje eltolódik, akkor ezt te sem tudod kikerülni.
Bár a legendás amerikai befektető, Warren Buffett jelenleg 91,1 milliárd dolláros összvagyonnal rendelkezik, legutóbb mégis azt mondta, nem a pénz a boldogság kulcsa. A guru bevallotta, nagyon is élvezte azokat a napokat, amikor jelenlegi vagyonának még csak a töredéke volt meg.
„Akkor sem voltam boldogtalan, amikor 10 ezer dollárom volt" – mondta a CNBC-nek adott interjújában Warren Buffett, legendás befektetési guru, a Berkshire Hathaway vezérigazgatója.
Buffett hangsúlyozta, az emberek hajlamosak azt gondolni, hogy a több pénz nagyobb boldogságot is jelent. Ez azonban önmagában nem igaz.
Ha valakinek 100 ezer dollárja van, és boldogtalan, akkor az az ember egymillió dollárral sem lesz boldogabb – foglalta össze bölcsességét a befektető.
Ráadásul, ha valakit csak a pénz érdekel, és összejön az 1 millió dollárja, akkor körülnéz, és ez a boldogság azonnal eltűnik, ha meglátja azokat, akiknek 2 millió dollárjuk van. „Nem leszel sokkal boldogabb, ha megduplázod a vagyonodat" – mondta.
Éppen ezért Buffett azt tanácsolja, ne az határozza meg a boldogságot, hogy valakinek éppen mije van, hiszen vagyonszerzés közben is elég jól érezheti magát az ember.
Noha Buffett közönségének jelentős része számára az egymillió dolláros vagyon is messze elérhetetlen, a kutatások valóban igazolják azt, hogy az emberek hajlamosak azt gondolni, hogy a boldogság és a vagyon, illetve a pénzköltés közvetlen összefüggésben állnak egymással – mint ezt Elizabeth Dunn, a British Columbia University pszichológia professzora kifejtette a CNBC-nek.
Érdekesség, hogy Dunn társszerzője volt egy tanulmánynak, amely kimutatta, ha boldogságról van szó, a legfontosabb „valuta" manapság az idő. Mint állítják, az embereknek nincs végtelen mennyiségű pénze, vagyis valaminek a megvásárlása egy másik dolog megvásárlásáról való lemondást is jelent.
A fókusz tehát sokkal inkább átáll a puszta vagyonszerzésről egy olyan szemléletre, amely központjában az áll, hogy az egyén olyan dolgokat vásároljon meg a pénzén, melyek valóban boldoggá teszik.
Buffett egyébként még tavaly mondta, hogy teljesen elégedett lenne azzal, ha csak évi 100 ezer dollárt keresne, mivel már megvan az a befektetése, amely boldoggá teszi:
egy ház, amelyet 1958-ban vásárolt, és amelyben ma is lakik.
A guru hozzátette, elég nagy vagyona van ahhoz, hogy akár 120 méteres jachtot vagy 20 házat vegyen. Azonban kiemelte, ha mindezeket megvenné, akkor sem lenne boldogabb.
talán, aki követi buffett tanításait? ( ugyanitt jólárasított buffett könyv eladó :-P )
És mitől lesz valaki sikeres?
Ha kerüli a nőket, az alkoholt és a tőkeáttétet?
***
A Kipling idézet (is) nagyon jó!
Itt egy másik elgondolkodtató:
Még nem döntöttem el, hogy tetszik vagy sem.
egy példával szemléltetem, hogy mitől megy tönkre a buta,
uzsora hitelt vesz fel, majd 19k-n bitcoint vásátol és kiszáll 6k-n
tehát a vakmerőségtől :-P
Jó idézet! De vajon mitől megy tönkre a buta?
jó idézet, ma részben elolvastam már a jelentését. Jó a nyelvezete :)
"csupán három módja van annak, hogy egy okos ember tönkremenjen: alkohol, nők és tőkeáttétel miatt."
https://www.portfolio.hu/vallalatok/harom-dolog-am...
„Ha nem veszted fejed, mikor zavar van ...
ha várni tudsz, és várni sose fáradsz ...
gondolkodol, s becsülöd a valót ...
ha kétkednek benned, s bízol magadban ...
tiéd a Föld és minden, ami rajta ..."
Kipling: Ha
Idén is kiemelt érdeklődés előzte meg Warren Buffett, a Berkshire
Hathaway első emberének levelét, amelyben az értékalapú befektetések
guruja a társaság részvényeseit tájékoztatja a tavalyi évről. A
részvényeseknek írt levelében Buffett az olcsó befektetési lehetőségek
hiányáról és lehetséges utódjának kérdéséről is fontos részleteket árul
el.
Az alábbiakban a híres befektető gondolataiból, és a Berkshire Hathaway tavalyi évéről gyűjtöttünk össze néhány érdekességet:
https://www.portfolio.hu/vallalatok/tovabbi-vasarl...
és az eredeti http://www.berkshirehathaway.com/2017ar/2017ar.pdf
Rafkós gyerek volt aki kitalálta ezt a bitcoint. Mert a mennyisége véges, és be tudta futtatni ezt. Válságban indította, hogy ez mint jegybankoktól , hagyományos pénzektől független fizetőeszköz.
Megvolt hozzá a kellő háttere ezt befutassa mint pénzt. Ez volt az egyik kulcs, a másik, hogy véges a mennyisége.
Kíváncsi lennék azoknak akik a kitalálásában beindításában ott voltak hány db bitcoinjuk lehet. Mert gondolom nem hobbiból dolgoztak rajta.
Most meg gyakorlatilag ez olyan mint egy virtuális arany ezzel, hogy így befuttatták.
Nem látom igazán az értelmét a gyakorlatban ezeknek a "pénzeknek". Mi szükség van rá mikor virtuálisan arannyal is lehet kereskedni mint menekülő fizetőeszközzel. Vagy más drágakövekkel , nemesfémekkel amikkel szinten véges a mennyiségük. Az állami fizetőeszközökkel is lehet virtuálisan fizetni.
Kicsit ilyen állam az államban hangulata van.
Valahol ennek az egésznek vsz az tehet be ha a kormányok megelégelik azt, hogy nem állam által kibocsátott fizetőeszközökben , "pénzekben" vagyonok halmozódnak és beavatkoznak , hogy kiszorítsák. Az azért kockázat lehet vsz ebben.
Nem is értem igazán, hogy amikor ez kezdett beindulni és drogkereskedőktől egyéb illegális bulikban résztvevőkig ez jó fizetőeszköz miért nem léptek fel . Elképzelhető, hogy akik ezt indították azoknak annyira messzire ért a keze ezt megakadályozták.
Mert teljesen abnormálisnak tűnik, hogy valaki kitalál egy fizetőeszközt aminek véges a mennyisége és abból párhuzamosan az állami fizetőeszközökkel ilyen őrület lesz. Gyakorlatilag egy virtuális aranyat teremtett ami mögött nincs semmi csak az, hogy az emberek elfogadják. Aztán jön a többi ilyen coin nem követem ezt de már annyi van mint égen a csillag. Ez kb olyan mintha holnap Jóska Pista kitalálná ő egy saját pénzt fog nyomtatni és ha ezt sokan elfogadják akkor milyen jó lesz.
Ugye tudjátok, hogy szinte kockázatmentesen lehetett ajvasolt eth/btc pozival háromszorozni 1 hónap alatt??
ETH/BTC pozik zárására érdemes készülni, de még sok profit lehet benne
"A kriptopénzek kapcsán általánosságban majdnem biztosra mondhatom, hogy nagyon csúnya vége lesz"
Buffet nevében köszönöm :)
végül blogbejegyzés lett a kezdetekről http://stocklandyard.hu/blog/404-warren-buffett-a-...