Regisztráció Elfelejtett jelszó

Mélypontra zuhant a lakosság egészségügy iránti bizalma

bárányhimlő félrekezelve

#811944 banyaiz Előzmény: #811939

Gondolom, hogy ezen a belosztályon ahol apám feküdt olyan esetek voltak akiket muszáj volt ott kezelni függetlenül attól, hogy szellemileg nem voltak teljesen beszámítható állapotban. Pl aki apu szobájában volt aki mindig a büfébe indult ő trombozissal volt ott. De nem tudták az ágyban tartani mert hiába mondták neki mindig felkelt, lekötözni , begyógyszerezni gondolom nem akarták biztos megvolt az oka miért nem.

De volt egy másik eset , nagy ordibálás , egy másik kórteremben. Kiderült az oka egy cukorbeteg ki tudja milyen egyéb baja is volt diétás kaját kapott. Nagyon éhes volt és a szobatársai megsajnálták és adtak neki süteményt. Mert azt mondta nekik ő mindent ehet, és szobatársa nem tudta mi a szitu aztán adott neki kajából amit behoztak neki ünnepek alatt sütikből stb . Ebből nagy balhé lett ott, mindenki rohangált nagy kiabálások az orvos és nővérek is. Később kiderült ez volt az oka .

Itt volt pl ez az eset még hírekben láttam Zacher doki a sürgősségin meghalt a beteg és beperelték. Neki is valamilyen érelzáródása volt és akkor a sürgősségin ott várt nem tudom hány órát már nem tudtak rajta utána segíteni.

Szóval van egy orosz rulett jellege ezeknek a dolgoknak.

Amit mondasz, hogy a háziorvos és osztályos orvos kórelőzmények téma. Apámnál is úgy volt a doki kérte vigyük be a papírokat milyen vizsgálatok voltak a múltban prosztatára és annak milyen eredményei voltak. Nem kérdeztem rá , hogy ezt nem látja a rendszerben, mondom nem okoskodok itt ha ezt kéri akkor hozom , de furcsa volt. Mit látnak mit nem számítógépen a másik kezelésekről nem tudom. Ráadásul ünnepek miatt 3 orvos is kezelte mert aki felvette az elment szabira utána a másik, aztán a 3., aztán az első visszajött . Egyik bekérte a prosztata vizsgálatok korábbi eredményeit másnap már egy másik orvos helyettesítette.

a bessz folytatódik

#811943 banyaiz Előzmény: #811938

71 évében van édesapám, nem cigizik pár évtizede, de előtte igen.

Most igazán nem tudtak konkrét dolgot mondani a dokik amihez ezt kötni lehetne volt mindenféle vizsgálat tumorra, hasi ultrahang, trombózisra, szívbetegségre stb. De nem találtak szerencsére ilyen kiváltó nagyobb okot amire fogni lehetett volna.

Azt mondták lehet olyan vérrögképződés ami nem járt olyan trombózissal ami figyelmeztető lett volna, és ez a tüdőben állt meg. Gyakori eset az ilyen állítólag és sokaknál azonnali halálok. Prosztatáját nézték még az is bekavarhat vérrög témában. De nem találtak gondot ott.

...

Valami jó tapasztalatot is mondjak mikor már megvolt a diagnózis , hogy vszínű embólia , utána nagyon gyorsan intézkedtek, sürgősségin is , belosztályon is. CT-n is szinte azonnal bevitték attól féltünk ott kell várni órákat, de odaszólt a tüdőorvos, hogy küldi ct-re ilyen gyanúval, már várták. Ez a része az ellátásnak nagyon gyors volt. A belosztályon milyen állapotok vannak az egy másik sztori. Vagy ha ő maga nem indul el tovább a tüdőgyulladás diagnózissal amit a háziorvos összehozott akkor mi történik az is egy másik kérdés.

bárányhimlő félrekezelve

#811939 TrendMan

Én is mondok egy sztorit:

Karácsony előtt beszéltem unokahugommal, aki a budapesti agglomerációban lakik.

Meséli, hogy egy ismerőse, egy anyuka Szolnokról most néhány napig náluk lakik.

Az ismerős kislánya bárányhimlővel került be a szolnoki korház gyermekosztályára.

Nincs virológus és a rezidens félrekezelte. Olyan gyógyszert adott neki, amit nem lett volna szabad.

A körzeti orvos tudta volna, de az osztályos orvos (rezidens) nem tudta és természetesen az információ nem jutott el egyik helyről a másikra.

A kislány életveszélyes állapotba került.

Egyik pillanatról a másikra fel kellett hozni mentővel Budapestre, különben meghal.

Épp ment az anyuka meglátogatni, semmi téli ruha vagy hosszabb tartózkodáshoz szükséges előkészület nélkül egyik pillanatról a másikra be a mentőbe teljesen váratlanul fel Budapestre, különben a gyerek meghal.

Így most néhány napig jobb hiján unokahugomnál lakott.

Szerencsére Budapesten megmentették a kislány életét.

Majdnem belehalt a bárányhimlőbe, amit a XXI. században rutinból kellene jól kezelni.

Vizsgálat terméstesen nem lesz.

a bessz folytatódik

#811938 TrendMan Előzmény: #811935

Elég döbbenetes! Örülök, hogy úgy néz ki jobban alakul már!

Dohányzik?

Orbánékat valahogy szembesíteni kellene a választások előtt, hogy mit csinálnak.

Kérdés pl, hogy a Lipót-mezőről hová lettek a pszichiátriai betegek?

Lehet, hogy egyéb osztályok fekszenek?

a bessz folytatódik

#811936 banyaiz Előzmény: #811116

Apám mikor már felkelhetett akkor félig ügyeletben volt . Mondtam is neki , hogy még a végén ott tartják főnővérnek, vagy segédápolónak. :) Szilveszterkor 2 nővér volt az egész osztályon éjszaka. Apám lemérte 155 lépés a folyosó hossza, faltól falig sétált párszor megszámolta. Durván 120-50 méteres folyosó végig kórtermek 3 ággyal, 2 nővér éjszakai ügyeletben. A szobájuk a folyosó közepén volt így gyorsabban odaértek. Többször volt, hogy éjjel/nappal ezt a betegtársat kellett visszairányítania az ágyba mint "segédápolónak". Vagy éjszaka elővette az automata borotváját , hogy segítsen valaki bedugni a konnektorba mert ő nem tudja és borotválkozni szeretne. Akkor apám felkelt hozzá pihenjen még nincs reggel, visszairányította valahogy az ágyba.

Elindult , hogy megy büfébe trombózissal a lábában . Megmutatták neki hol a büfé, két irányba lehetett menni a folyosón , napi szinten tízszer megkérdezte merre kell menni a büfé felé. Szegénynek nem sok fogalma volt hol van .

Szürreális volt az egész, és akkor apám és a másik beteg ott fekszik pihenne ez meg a másik része. De több ilyen állapotú beteg volt az osztályon , az ajtók nyitva , valaki éjszaka /nappal kiabált bármi akkor ébresztő. Kemény nem kívánom senkinek közelről lássa .

a bessz folytatódik

#811935 banyaiz Előzmény: #811116

Személyes tapasztalatokat tudok sajnos mondani az egészségügy témáról. Apámat ma vittem haza a kórházból. Tüdőembóliával bekerült karácsony előtt pár nappal belosztályra.

Az egész diagnózis amíg megállapították, először tüdőgyulladást diagnosztizált a háziorvos, antibiotikumot írt , és röntgenre küldte. Röntgen után is marad a tüdőgyulladás diagnózis. Szerencsére anyám 1 hét után rábeszélte menjen el egy tüdőgyógyászhoz. Aki azonnal embólia gyanúval kórház 1 lépést se tovább. Ct-re onnan sürgősségi, onnan belosztály.

Napi szinten láttam mi van ezen a belosztályon látogatások alatt. Hát egy diliház egy kutyafüle kb. Most csak ehhez a beteg kiugrott az ablakon történethez, volt több olyan beteg az osztályon akik trombózissal , cukorbetegséggel jó ég tudja mivel voltak ott, de mellette agyilag nem voltak képben hol vannak és mi van körülöttük. Ahogy mentem befelé az egyik kórteremből egy beteg mindig könyörgött engedjem ki az ágyból . Nővérek többször mentek oda hozzá csak a látogatási idő alatt is. Apám mesélte egyszer ki is jutott az illető akkor a folyosón gyűjtötték be éjszaka szegényt.

Apám egyik szobatársa egy idős bácsi pedig semmit nem tudott kb magáról, de olyan szinten trombózisa volt és feküdnie kellett volna, de állandóan elindult valahová, hogy ő hazamegy, vagy megy a büfébe, éjszaka. Vagy elkezdett telefonálni éjszaka végighívta a rokonait, nővérek éjszakánként többször kellett foglalkozzanak vele. Apám másik szobatársa úgy került abba a szobába szólt az orvosnak tegye át máshová mert ott is volt egy ilyen beteg és nem tud aludni tőle. Átrakták , pár nap múlva behozták ezt a bácsit és kezdődött ismét az éjszakai/nappali műszak.

Ez egy belosztály nem a pszichiátria, vagy hasonló.

Szerencsére ma kijutott onnan.

2017. decemb…

#810590 tozsdenyul


Adományokból és akár TAO-ból. Az első gyerekonkológia kórház építése kezdődhet meg abból a 4 millió euróból, amit egy civilszervezetnek sikerült összegereblyézni a kampánya során, megelégelve, hogy az állam évtizedek óta nem épített semmi hasonlót. A cégek az adójuk 20%-át felajánlhatják a célra – Romániában. És eléggé költséghatékonynak tűnik a beruházás, mert 8000 m2-es kórházat sebészeti részleggel, steril szobákkal, sugárterápiás eszközökkel, tokkal-vonóval felépíteni 8 millió euró lesz, azaz kijön 1 négyzetméter 1000 euróból. (Az államtól ne várjunk efféle hatékonyságot.)

véradás

#806120 TrendMan

Jól emlékszem, hogy régebben kereken 4 dl vért vettek le véradáskor? Nem 4,5 dl-t? Emelkedett az elmúlt években?

Ksz

persze, csak az OEP fina…

#804710 tozsdenyul Előzmény: #804704

persze, csak az OEP finanszirozas minosege miatt, ingyen sem eri meg atvenni a praxist

De amugy alkudhatnak errol, hogyne

a piaci erteke nulla a praxisnak

Mivel az OEP finanszirozas olyan, amilyen, es nincs sok alternativad, ezert ez egyfajta furcsa ado tulajdonkeppen, amit meg pluszba le kell gombolnia a kalandvagyo haziorvosjeloltnek, hogy amugy egy kb nullszaldos, allamilag szabalyozott praxist indithasson


nem veletlen, hogy elvetve van ilyen orult, es 80% kulfoldon van (a maradek 20% meg gondolom palyaelhagyo es gyogyszeriparban vagy mashol van mar) es 2020-ra egymillio ember lesz haziorvos nelkul (szerintem tobb, de ez mindegy)


Ha jól értem egy adott p…

#804704 TrendMan Előzmény: #804702

Ha jól értem egy adott praxis tulajdonosa és az arra aspiráló fiatal orvos között van egy alkufolyamat, ahol kialkudhatnak egy árat.

Vagy megegyeznek vagy nem.

milyen piacra gondolsz?O…

#804702 tozsdenyul Előzmény: #804700

milyen piacra gondolsz?

OEP finanszirozas van. Nincs piac...

A rendszer a szolgaltatasi allammonopoliumra pelda.

A munkavallalo szemszogebol, allitasa szerint szinte lehetetlen a rendszerben maradni.

ket idezet a cikkbol:

"Egyetemi csoportjának 80 százaléka már nem Magyarországon dolgozik, említette példaként"

"2020-ra egymillió ember maradhat háziorvos nélkül Magyarországon"

Nem tudtam, hogy ez így …

#804700 TrendMan Előzmény: #804685

Nem tudtam, hogy ez így működik.

Ezek szerint a rendszerváltás itt is fordulatot hozott, előtte gondolom nem volt nyitott a praxis vállalkozásként történő működtetése.

Újabb példa arra, hogy a piac tökéletlenül szabályoz.

Négy tényező, ami meghat…

#803960 TrendMan

Négy tényező, ami meghatározza az egészségügy jövőjét

Drámai és alapvető változások mennek végbe az egészségügyi szektorban, amihez mind a szolgáltatóknak, a betegeknek és a finanszírozóknak is alkalmazkodniuk kell. Világszinten a költségek emelkedésébe mutatnak a tényezők, ami válaszlépéseket kényszerít ki a szereplőkből: a szolgáltatók oldalán konszolidáció jellemző világszerte, miközben egyre több érv szól az értékalapú ellátás mellett - vetíti előre globális egészségügyi anyagában a Deloitte.

Többek között erről is szó lesz a Portfolio Private Health Forum 2017 című rendezvényünkön.



Végső soron a költségekről szól minden az egészségügyben: az újabbnál újabb technológiák kifejlesztése egyre drágább, a kormányzatok küzdenek, hogy lépést tartsanak a finanszírozási oldalon, a demográfiai folyamatok is meghatározzák a költségeket és az egyének is egyre tudatosabbak. A Deloitte globális csapata emiatt 2016-os jelentésében összegyűjtötte és csoportosította, melyek azok az egyedi tényezők, amelyek meghatározóak a globális egészségügyi szektor jövője szempontjából.



Így néz ki ez egyetlen ábrán:

Négy tényező, ami meghatározza az egészségügy jövőjét

Forrás: Deloitte 2016 Global health care outlook

A felaprózódás vége



Az egészségügyi ellátói szektor a tradicionális, szétaprózott irányból a konszolidáció felé mozdul. Néhány országban az egyre jobban emelkedő költségek és az egyre erősebb verseny a "nagyobb jobb" koncepció térnyerését segíti elő. Az önálló kórházak egyesülnek egymással és a független orvosi csoportokkal szövetkezve nagyobb egészségügyi ellátó rendszereket alakítanak ki, amivel kiaknázzák a méretgazdaságosság előnyeit és szélesebb szolgáltatást tudnak nyújtani, amivel megfelelnek a gazdasági és szabályozói követelményeknek. Egyre jellemzőbb a kockázatmegosztó rendszerek felépítése. Emellett a kormányzatok egészségügyért felelős szervei is új modellek kialakítására törekednek.



A népesség egészségügyi állapota



Az egészségügyi ellátórendszer szereplőinek és annak finanszírozóinak minél több információra van szüksége a népesség igényeiről, egészségügyi állapotáról, a legfontosabb kockázatokról. Emellett mérniük kell az ellátás folyamatának eredményességét is.

Négy tényező, ami meghatározza az egészségügy jövőjét

Érték alapú ellátás



A szabályozási és piaci változások lebontják a normál üzletmenetet ebben a szektorban is, mivel egyre inkább teret kapnak az értékalapú megközelítések az egészségügyben is. A klasszikus díj ellenébeni szolgáltatásnyújtás arra ösztönzi az egészségügyi ellátórendszer szolgáltatóit, hogy minél jobban növeljék szolgáltatásaik volumenét tekintet nélkül a költségekre. Habár a szolgáltatóknak azt a célt is ki kellene elégíteniük, hogy javítják az egészségügyi mutatókat, a régi modell erre nem képes. Ezért terjed egyre jobban az érték alapú egészségügyi ellátás, ami ösztönzi a minőségjavítást.



Hatékony és méltányos ellátás



A költségek folyamatos emelkedése és a betegek növekvő száma mellett a szolgáltatók rá vannak kényszerítve az egyre hatékonyabb működésre. Az érintett szereplők (szolgáltató, finanszírozó, beteg) együttműködésével, az egészségügyi kiadások kontrolljával, az ellátás változatosságának csökkentésével, a költséghatékony technológiaalkalmazással, és a fogyasztók tudatosabbá válásával tovább fejleszthető az ellátórendszer.



Ahogyan az a fenti ábráról is leolvasható, az egészségügyet meghatározó tényezőket további 5 csoportba sorolták a szakértők, és ezen belül azonosítottak további folyamatokat:

  • Pénzügyi aspektus: kormányzati költekezés, egészségügyi reformtörekvések, alternatív pénzügyi/üzleti modellek, állami és magánszektor együttműködése.
  • Innováció: orvostudományi előrelépések, digitalizáció az egészségügyben, adatelemzés.
  • Szabályozás: beteg- és termékbiztonság, kiberbiztonsági kérdések, csalás és visszaélés elleni harc.
  • Működés: infrastruktúra üzemeltetés-fejlesztés, pazarlás, alternatív szolgáltatások, felvásárlás és egyesülés.
  • Demográfia: öregedő népesség, krónikus betegségek, fertőző betegségek, hozzáférés az ellátáshoz, fogyasztói elkötelezettség.