Regisztráció Elfelejtett jelszó

Magyarország

Elég a kamuból

#784164 phiona

Asszem inkább ide mint a migráncsosba:

Nincs erő ami megállítsa a globalizációt. Aki jártas csak Európában látja a vegyes párokat, a tejeskávé és egyéb unokákat babakocsiban tologató echte angol nagyikat, maláj indiai paki feka stb befogadást, London nyitott város, el is szakadhat ha sokat szívóznak, és várjuk meg a brexit végét is. Még nyitottabb Hollandia és Dánia, nem szólva a skandinávokról, Merkel mama Németországáról. Kaptak erős ütést persze, a sok megélhetési geci migráncsossal, akiket kedélyesen transzportáltunk.

Hiba volt a nyitottság, de a jóhiszeműsége nem kérdőjelezhető meg, persze munkaerőt akartak de tudták h arra már ott vannak gépek is…Épp az a keresztényiség amit Viktorunk pártol és Ferenc pápánk mondja: elysium,menedék. Oszt most akkor mégse jár? Hát tömegében gusztustalan 1 csürhe, büdös, mosdatlan, agresszív, követelőző – utálatos. Először akkor éreztem amikor cuccokat vittem és semmi köszi, de aztán

az autópályáinkon gyalogoltak,mert nekik az jár? nem jár, ahogy a forgalmunkat blokkolni, követelőzni sem járt. Kultúráik különbözőek, nem csak a vallásaink. Biztos voltak valós menekültek is, de én láttam a tömeget: min 90 % fiatal ffi, menő nyugati cuccokban, nem kiéhezettnek tűnő, sőt, a további nyugati életre készülő tesztoszteronosok… amire Viktorunk válasza: basszuk a nyugatra őket, és a lúzerek be is nyelték. Ő meg röhögött a markába.

Csakhát jött a dilemma h Ferenc pápa szerint befogadás kell, mert voltak valós menekültek is. Viktor itt kezdte kaszabolni az egyházat h mellé vagy a pápa mellé áll? Példátlan, még szerencse h a Hit gyüli mellé (Viktor mellé) sorakozott fel, nah az a Németh Sándor (ATV) is mekkora 1 megélhetési :-) jól nyomja, a hívei hite inkább nekem a kérdés: ebben az emberben? Tramplinak is tövig nyal, kérte vki erre? Gesztesit is megmentette aki azóta is alkesz, pénzelnyelésben meg gyenge jellemek hipnotizálásában jó, lehet ilyen durva lopás ma Mo-n büntetlenül?

/Lehet persze, Rogán és Kertész Balázs cimbiója napok óta az Indexen – bármi történt? nem. Poltné MNB-nél 5 millás fizetéssel + alapítványi fizukkal bebetonozva, Polt bebetonozva, vejkója a Questoros bebetonozva – nem tudhatott semmi, aham. Pénzvezéreltek és pártvezertéltek ezek. Eltűnt ugye jónéhány milliárd, az MKB és Mato sem épp OK, Patai szőnyegén jógázik társasan ugye a Mato a ritkahajú de terpesztős új csajjal. Fejlettebb demokráciákban már égne az utca, itt nyel a jobbágynép./

Erkölcsileg gáz, anno a történelemben szembenéztünk, jöttek akik el akarták venni és szembementünk… volt h kevesen vö Mohács, történelmileg meg mindig cserbenhagytak átbasztak az úm hatalmak ’56-ot is beleértve. Most meg húzunk kerítéseket amiket 1 közepes szerszámmal bárki átvág és hiphopp a fővárosunkban van, onnan meg Párisban v Brüsszelben terroroskodni van… és ünnepeljük a kormányt h faszán megoldotta. Hát nem, csak a saját fényezéséhez adott alapot, semmit sem oldott meg. Tudja, cinikus. A migráncskák áramlásának akkor lesz vége legálisan, ha ott béke lesz. Onnantól senki sem menekült és visszautasítható. Csak épp nem ez az érdek, sajna a zavarosban halászó hatalmi honfitársaknak sem. Kirabolják ami a térségben van (Récsöl!!!), a többi meg kb Tramplin múlik innentől…

A befogadásról és a sokszínűségről érdemes meghallgatni (főleg kb a 6. perctől), ez az ifj Trudeau (kanadai miniszterelnök) elég ütős :-) https://www.youtube.com/watch?v=ulDYH87K_VU

A vitátokat a betelepedési kötvényről nem volt időm/türelmem követni, de az biztos h a jutalékot a magyar adófizetők fizetik, olvassátok már el… pont ez a játék benne amit nyúltak. Kötvény + (magas) kamat: kincstár, jutalék: ez is, de másképp… nem a vásárló futja, dehogyis, mi mind. Épp az zajlik h több generációra nyúlják az országot, ti meg mind bólogattok h akinek nem tetszik menjen el a hazájából.

Kamatoknál fontos szempo…

#784163 prospero Előzmény: #784161

Kamatoknál fontos szempont, hogy úgy van ez, mint a tőzsdén. Elvileg "mindenki" tudja, hol van alja, hol van a teteje mikor kell venni, mikor kell eladni, aztán az üzletek megköttetnek valahol. Az elmúlt 5 évből azt hiszem minden forma kamatot fizettünk forintban és devizában (4-6%-ot a piacnak) és ebben a kőbe vésett 2% nem olyan rossz, tekintve, hogy a CDS most 1,3% bázispont körül van, ideális világban senkinek nem fizetnénk kamatot, de mindenki minket akarna finanszírozni.

"Ha pedig tisztán állami akkor az állam rakná zsebre a kezelésit is nem csak a hozamot takarítaná meg."

Erre írtam ktgek összehasonlítását, hogy ha a bevétel a miénk, akkor az irodák nyitásának költsége is a miénk. Ne becsüld alá, hogy mennyibe kerül az állami bürokrácia, ha erre kiépítenének egy hálózatot, államilag foglalkoztatott ügynökökkel. Arról nem beszélve, hogy egy kiépített adminisztrációs rendszert saját munkavállalókkal megszüntetni, kb. a lehetetlen kategória - nemcsak Fidesz, úgy általában minden kormány számára.

Eleve röhejes dolgot sik…

#784162 banyaiz Előzmény: #784160

Eleve röhejes dolgot sikerül még röhejesebbé tenni ezzel a hazaáruló vagy, te meg hazaáruló és még homoszexuális is sztorival.

Ami enyhén szórakoztató a számomra. :)

Új nemzeti egység 3 millióból is néhányan elgondolkodnak talán.

Na de gúnyolódás helyett komolyra fordítsam valahol tragédia Magyarország XXI. sz és az idegengyűlöletből a homoszexuális gyűlöletbe sikerül elnavigálni. Kettőt vegyíteni kemény munkával állami szinten.

Ha így folytatódik még lehet, hogy az Alkotmányba az kerül 2/3-al, hogy Vona homoszexuális. :) Már azon se lepődnék meg, ennyi ésszel még összejöhet. Aztán ha tagadja akkor Alkotmányt sért. Mondjuk nem is rossz lezárása a sztorinak az ívét nézve pont passzolna hozzá alacsony indítás után egyre mélyebbre.

"Ahogy a demokrácia egyre tökéletesebb lesz, az elnöki hivatal egyre közvetlenebbül azt fejezi ki, mi van az emberek lelkében. Egy fennkölt ideál felé haladunk. Eljön majd a nagyszerű és diadalmas nap, amikor a nép egyszerű gyermekei végre elérik, amire szívük vágyott, és a Fehérház lakója egy valódi gyenge elméjű lesz." H.L Mencken 1920. Trump kapcsán idézték de ide is passzol.

A megoldási kulcs egysze…

#784161 banyaiz Előzmény: #784159

A megoldási kulcs egyszerű az almát almával , körtét körtével hasonítani. Különválasztani a piaci részleteit attól ha tiszta államit hasonlítasz piacival. Ha a piacon 0 hozammal jegyzik akkor mi a gránitba vésett minimum hozamunkkal eltévedtünk egy kicsit. Ha pedig tisztán állami akkor az állam rakná zsebre a kezelésit is nem csak a hozamot takarítaná meg.

Látod Mihálynak is látszólag sok év kellett, hogy kibogozza. Illetve azt nem tudjuk sikerült e kibogoznia csak azt, hogy beszélt róla. Hatékonysága lenyűgöz.

Annyi az egész sztori összekapcsolták a kellemest a hasznossal, és a kellemes irányába tolódott a dolog. Aminek az eredménye egy alapvetően jó ötlet gyakorlatban egy mutyizássá változott.


Látod: banyaiz kér egy k…

#784160 prospero Előzmény: #784157

Látod: banyaiz kér egy kávét, hátradől és bízik Lajos árfolyamemelkedésében. :-)!

Ez történik a baloldallal, ha megjelenik a troll DK, és ez történik a jobboldallal, ha megjelenik a troll Jobbik.


1 mrd euro, azért mégisc…

#784159 prospero Előzmény: #784154

1 mrd euro, azért mégiscsak 310 milliárd forint forrás 5 évre, ami az állam rendelkezésére állt, akkor is amikor piacon többért finanszíroztak minket. Jó nem annyira sok, de nem is kevés. (Szvsz, nem is annyira baj, hogy nem 100 milliárd euros nagyságrendről beszélgetünk, azért egy akkora igény katalizátorként hatott volna, és valszeg hamarabb végiggondolja a kormány a letelepedési kötvény ügyét. :-)!)

Szóval ilyen szempontból nem is értem a felvetésed, hogy jobban megéri-e kifizetni milliárdokat, mint az, ha évente nem kell fizetni milliárdokat, mivel ha szükség van forrásbevonásra a kamatot így is úgy is meg kell térítenie az államnak. Az, hogy a kötvénytulaj egy szerződés keretében ezt a hozamot átengedi az ügynöknek az nem az állam problémája kell legyen és nem a magyar adófizetők problémája. Az az ügyfél problémája.

"Viszonyíthatjuk ahhoz is, hogy mi lenne ha az állam működteti. De akkor számolj az egyéb díjakkal is ."

Ezt viszont most én nem értem.

"Aztán azt se felejtsük el, hogy elvileg az egyik meghatározott cél volt ebből minél több forrást bevonni . Érdekes logika , hogy kezdetektől a közvetítő lenyeli a hozamot az miért hatna a forrásbevonás növekedés irányába." A másik korlát mellett, amit viszont nem lehet beleírni a törvénybe: azért túl sokan ne jöjjenek.

Lemaradtam a meleg buli …

#784158 banyaiz Előzmény: #784156

Lemaradtam a meleg buli témáról.

Mi mindent hoz felszínre ez a gonosz migránsozás. Még sokáig tart ez a gonosz migráns kampány a végén Kocsis Vona és Rogán együtt mennek valami LMBTQ rendezvényre Orbán védnöksége alatt. Sok mindent gondoltam milyen marhaságokhoz vezethet ez a retardált gonosz migránsozás de oda nem, hogy mellékszálként terítékre kerül a nemi élet is ilyen összefüggésben . :)

Magasról rátekintek a folyamatra indult onnan parasztvakítás címszóval gonosz migránsozás eljutott oda, hogy ki a nagyobb hazaáruló és transzvesztita .

Magas az íve a dolognak az első perctől ,de a végkifejlete még színvonalasabbnak ígérkezik . :) Nemzet lángelméi mikor összejönnek. :)

Lajos árfolyama a mai napon is emelkedett ha hiszünk a piaci árazás racionalitásában, csak zárójelben mondom. :)

Mindent tönkretesz a job…

#784157 Csusza Előzmény: #784153

Mindent tönkretesz a jobbik, minden szépet és jót, amit pártunk és kormányunk adni akar nekünk, keményen dolgozó kisembereknek.
Szégyellheti is magát ez a jobbikos banda!

Nincs más hátra, a háttérben meg kell próbálni megvenni a baloldalról pár embert a szavazáshoz, a "nemzeti mínium" jegyében...

Igen, mert a fidesz mind…

#784156 Csusza Előzmény: #784153

Igen, mert a fidesz mindig is partnerként és szövetségesként tekintett a jobbikra, és úgy is viselkedett vele, nem fordult ellene, nem támadta, nem törekedett a felőrlésére, rendszeresen egyeztetett vele a nemzeti kérdésekről.

De ők mégis hálátlanok voltak, és gyurcsány felé fordultak, valószínűleg a két pártot is egyesíteni akarják.


Vonának pedig, amikor még melegbulikra járt, fletó volt a macája, és most, hogy Vonának már nem kell titkolóznia, közösen akarnak egy árva izraeli kisfiút örökbefogadni.

Azt hiszem, már mindent értek...

Mit számolt a MN mit ne…

#784155 banyaiz Előzmény: #784145

Mit számolt a MN mit nem számolt az egy dolog. :) Itt a 0-át kell maximum viszonyítani a kifizetett hozamhoz.

Arról nem is szólva mivel rögtön elkérik a futamidő elején a 300 k eurót egy zéró kupon kötvénynél így a futamidő elején lenyelték a teljes hozamot nem a futamidő végén.

Magyarul nagyjából úgy néz ki a dolog bemegy a csóka letelepedésiért és levágják 90-100 k euró körüli összeggel az első pillanatban.

Mindennek a költségei kapcsán, elég elit termék ez, nem hinném minden utcasarkon kell árulni egy egy irodában. Bőven elég a megfelelő üzleti körökben elhinteni egy egy golfklubban , és teniszversenyen + néhány országos hirdetés + egy iroda néhány emberrel.

Felületes szemlélőnek úgy tűnhet a laza követelményekben a motiváció az volt ,hogy a haverok könnyen extra profitra tegyenek szert. :) Mert ha szigorítunk a követelményeken az ügyfelekkel szemben mindjárt nem annyira érné meg nekik az levágják őket 100 k euróval kezdésként.

Megérne egy komoly példa statuálást az ügy. Létezik nálunk olyan gittegylet ami korrupciós ügyekben illetékes akkor az ő hatáskörükbe tartozik az eset vsz. Sok egyébbel együtt.

A Gucci-nál kell elkezdeni felgöngyölíteni az ügyet. :) Ez a Tóni azért nem semmi gyerek. Komoly bizniszeket visz a háttérben. Önkormányzati ingatlanpanama, letelepedési, állami hirdetések piaca . Másodállásban pénztáros lehet a feladatköre , hogy ezt csak így nyíltan nyomatja.

Jobban megéri kifizetni …

#784154 banyaiz Előzmény: #784143

Jobban megéri kifizetni évente mrd-okat mint az ha évente nem kell kifizetni mrd-okat?

Viszonyíthatjuk ahhoz is, hogy mi lenne ha az állam működteti. De akkor számolj az egyéb díjakkal is .

Úgy gondolom, hogy a 60 k euró /ügyfél egy összegben kezelési költség önmagában igen kecsegtető ezeknek a cégeknek. Ez az éves 1 mrd ft plusz amit a gáláns magyar állam biztosít nekik cégenként az a hab a tortán. Saccoltam csak ezt az összeget pontos adataim nincsenek a számításhoz. Mihálynak is évekig tartott kiszámolja mennyi az 1x1. :)

Ne felejtsük el azt se az állomány gyér összesen 1 mrd euró körül ami 0. Nyilván nagyobb összegnél több terhelné a költségvetést.

Aztán azt se felejtsük el, hogy elvileg az egyik meghatározott cél volt ebből minél több forrást bevonni . Érdekes logika , hogy kezdetektől a közvetítő lenyeli a hozamot az miért hatna a forrásbevonás növekedés irányába.

Elképzelem amint Varga Mihály éveken keresztül töri a fejét ezen a jelentős problémán. :) Bűnsegédként kattanna rajta is a bilincs ha komolyan játszanánk.


A jobbiknak sikerül szét…

#784153 prospero Előzmény: #784151

A jobbiknak sikerül szétverni azt a nemzeti minimumot, amiben "papíron" egyébként egyetért (alkotmánymódosítás vs. letelepedési kötvény). Ugyanaz a Jobbik a jobboldalnak, mint a DK és Gyurcsány Ferenc a baloldalnak, csak pepitában.

Én se nagyon reménykedem…

#784151 Csusza Előzmény: #784125

Én se nagyon reménykedem, bár ha majd kijön a hivatalos fidesz vélemény, akkor azt azonnal olvashatjuk itt is, sokszor ismételgetve.

Amúgy mintha még nem döntött volna OV, hogy a fidesz hogyan szavazzon, még csak odáig jutottak, hogy elkezdték Vonát gyurcsánnyal összemosni. Most ez folyik a "közmédia" minden csapjából. A buzi témát erre cserélték. Szánalmas módszerek. :-)

Kíváncsi vagyok, milyen magyarázattal fognak kibújni a jobbikos javaslat megszavazása alól.

2015-ös magyar nemzet ci…

#784145 prospero Előzmény: #784140

2015-ös magyar nemzet cikk szerint 0,2% a "prémiumhozam". A kettő stimmel, csak van előtte egy nulla.

tehát akkor tisztázzuk, …

#784143 prospero Előzmény: #784140

tehát akkor tisztázzuk, hogy az alternatív ktgről beszélgetünk, mint elsüllyedt költség illetve bevétel. Ez 5 év alatt véleményed szerint 25-30 milliárd. Évente 5-6 milliárd. Csakhogy akkor úgy lenne fair, ha ezzel szembe a működés alternatív ktgeit beállítanád. Akk irodanyitás az adott országokban, bérleti díjak, oda munkavállalók felvétele (egy része külföldi állampolgár, és azoknak munkabér fizetés), ezen túl ügynökök felvétele továbbra is, marketing költségek, egyéb működési ktgek stb. Ez felszorozva irodák számával. Mondjuk Kínában hány városban nyitsz mennnyi irodát az 1 milliárd fős potenciális piacnak. Megint ott tartunk, hogy-valszeg még így is jobban megéri ez a konstrukció az adófizetőknek, mintha az állam közvetlenül forgalmazná, negatív hozammal.

1,5%-al kisebb hozammal …

#784140 banyaiz Előzmény: #784134

1,5%-al kisebb hozammal adtuk mint a másodpiaci hozamok egészen addig míg a hozamok nem kezdtek tartani a 0-hoz akkor gránitba véstük 2 vagy 2,5% a minimum hozam letelepedésinél. Vagy módosítottuk ezt a gránitba vésett dolgot más %-ra valami ilyen fennforgásra emlékszem.

Ami gyakorlatilag egy prémium kategória . Szerintem a pemák se lehet sokkal több. Pmák infla+3 Pemákot nem tudom nem néztem mostanában de nem hiszem sokkal több lenne mint a letelepedési. Ehhez pedig egy letelepedést is adunk. Ügyfél pedig kezdetektől 0 hozammal jegyzi a közvetítőnél. De mi azért csengetjük a szép összegeket rá . :)

Akármekkora jóindulattal szemlélném ez a tudatos csalás kategóriája. Ennyire balfasz módon másképp nem lehet összerakni egy ilyen konstrukciót vsz.

Nem beszélve arról, hogy kezdetekben most naptári évre nem tudom mikor indítottuk a letelepedésit de akkor vsz még 4-5%-os devizakötvény hozamok is lehettek.

Szóval hagyjuk. :) Lényeg a lényeg gondos gazdája volt/van ennek a dolognak. Pedig maga az ötlet jó , csak hát az ördög a részletekben van.

Szépen elsumákoltak ezzel évekig, és akkor most gyorsan felülvizsgáljuk. Ehhez tényleg arc kell.

De nem értem miért véded ezt így amikor védhetetlen. Te is keresed a kihívásokat .

Ezekkel a játékszabályok…

#784138 banyaiz Előzmény: #784134

Ezekkel a játékszabályokkal vsz negatív hozammal lejegyeznék. Gyakorlatilag le is jegyzik hiszen kipengetnek ennek a cégnek akit itt reklámoztam 60 k eurót mint ügyintézési költség, vagy kezelési költség . Az tőkére vetítve 20% a futamidő kezdetén.

Amennyi erre ráment az kb a fradi stadion ára. Végül is ami megéri az megéri. :)

Aztán jön Varga Misi és teljes komolysággal előadást tart a pénzügyekről, hogy ő felülvizsgálta, gratulálok neki.

Te most vizsgáztatsz eng…

#784135 banyaiz Előzmény: #784133

Te most vizsgáztatsz engem? :)

Nyilván amikor indították magasabb hozamok voltak a piacon, aztán gyorsan lecsökkent ahogy lecsitult ez a pávatánc, görög banzáj stb történet és cdsünk normalizálódott. Jelenleg 0 közelében vannak a hozamok 5 évre is . Amikor kezdődött még 3 fölött lehetett , most meg sacc/kb bőven 2%alatt van.

De az ügyfél 0 hozammal lejegyzi a kezdetektől fogva. Persze mert nem kérünk még egy magyar lakcímet se utána, laza az egész konstrukció. Miközben az állam pengeti a cégeknek a 2,5%-ot vagy mennyit most.

Ráadásul törvénybe foglalták tavaly , hogy mennyi a minimális hozama ennek , hát azt meg minek? :) Garantálják a profitot a haveroknak?

Megmagyarázhatatlan dolgok.

Nagyjából ezen buktunk ha 1 mrd euró körüli az állomány 25-35 mrd Ft között. Egy jó stadion összejött volna belőle.

Nem beszélve arról, hogy a laza feltételek miatt esetleg még be se jelentkezik itt egy lakcímre, nemhogy venne egy házat vagy beruházna másba.



0,2% többlethozamot gara…

#784134 prospero Előzmény: #784133

0,2% többlethozamot garantál mint a másodpiaci hozam. 300.000 eur-ra vetítve ez 600 eur "veszteség" a magyar államnak. Nem nagyon látom a 10 milliárdokat éves szinten.