"Fidesz állítja. Parlamentben ezzel érveltek. "
Gondolom olvasták a nol.hu-n elérhető tulajdonosi indoklást:
"Fidesz állítja. Parlamentben ezzel érveltek. "
Gondolom olvasták a nol.hu-n elérhető tulajdonosi indoklást:
Nem kellene így működjön igaz, de sajnos számtalan példa és eset volt rá, hogy így vagy hasonlóan működnek a dolgok piaci vagy kapitalista körülmények között. Hajdú-Bét esete pl. amikor nem fizették ki a beszállítókat, de azért még az utolsó szállítmányokat is befogadták, tudva, hogy nem fognak fizetni.
Ki vitte csődközelbe? 2007-2009 között 1,1 milliárd forint veszteséget termelt. 2013-ban amikor átkerült a jelenlegi tulajdonoshoz 1,4 milliárd forint vesztesége volt. 2014-ben 482 milliárd volt a vesztesége. 2015-ben pedig nyereséges. Ki vitte csődközelbe a céget a haverok közül? Még igaz is lehetne a feltételezésed, hogy "piaci" alapon először csődközelbe viszik, aztán megveszik, ha nem 2007 óta termelt volna veszteséget a lap 2014-ig, 2015-ben pedig a "jelenlegi katasztrófális médiaviszonyok" között nem termelt volna nyereséget.
2 ajánlat verseng. Az egyik: népszabiért 1 eur. Masik oldalon ha 2 eur van, akkor lehet mondani, hogy tisztán üzleti döntést hozott a tulaj?
Ettől függetlenül: államnak mi alapján kell előírnia hogy az új tulaj tartsa meg az irányultságát, tulajdonos nem zárhatja be a lapot?
Ugyanaz a probléma, valakinek akinek számítani kellett volna, hogy a népszabadság ellenzéki maradjon, az a tulajdonos eladta a részesedését anno . Most meg óbégat. Nem kellett volna eladni a részesedést, ha számított nekik ez a lap. Vagy az adásvételnél kikötötték, hogy az idők végezetéig működnie kelljen a népszabadságnak?
ha azt mondod, hogy reggel felmásztál a padlásra és véletlenül megláttad, majd belelapoztál, akkor az nagyon ütős faktor hatás :-DDD
egy újságnál ez nem így működik, sőt még egy vállalkozásnál sem, hogy pénteken még minden okés, rihiröhi és szombatra, vagy akár hétfőre virradóra, minden munkavállalót kizársz az irodából.
megértem, hogy nem gazdaságos, ezt mindenki megérti, akkor minimum egy héttel azelőtt sajtóközlemény, hogy október 8-án jelenik meg utoljára, az emberek tudják, a munkavállalók tudják, ha időközben kell valakinek, az jelentkezzen oszt megveheti, ha nem, akkor ennyi volt... kb ez a módja... a többi bullshit... mivel úgy történ ahogy, a te verziód nem elfogadható, mivel nem volt sztori lezárás, hanem hirtelen gyilkolás, kaszabolás történt ebben az ügyben. félreértés ne essék, nem az újság megszüntetése, ami kiveri a biztosítékot, hanem a módja.
Majd ha ilyen "piaci" alapokon egy havernak megtetszik a céged és "piaci" alapokon először csődközelbe viszik aztán "megveszik". Minderről az m1-en lesz egy hír, hogy mindenkinek előnyös üzletet kötött Mészáros vagy akárki és erre helyesel az egész média mert zsebben van akkor ne gyere panaszkodni. :)
Most más aztán te. Ez ilyen . Nem a Népszabadság a lényeg hanem a módszer . Most éppen a média van soron.
mellesleg ott vannak a ballibsi újgazdagok..gyurcsóti.. leisztinger.. puch..körösi.. nem nekik kéne összedobni? vagy soros? ilyenkor mi van? van egy zsidó mondás a koporsón nincs zseb.. akkor nem valami értékesbe kéne fektetni..egy maradandóba egy drágakőbe? népszabit sorosnak.
amikor bezárták a cukorgyárakat amit a komcsijaitok eladtak a külföldieknek.. vagy az étolajcégeket..akkor nem volt annyira érdekes ez az egész igaz? Jövedelmezőség megtérülés..
amúgy nem bonyi..dobjátok össze.
Ami tisztázandó a tulajdonos piaci alapokon döntött e, vagy sem.
Nehéz a piaci alapokat belelátni ebbe. Kb annyira nehéz mint a fradi kidobóemberek megjelenését a népszavazási kezdeményezésnél, hogy pont eszükbe jutott, hogy beadjanak egy népszavazási kezdeményezést éppen aznap mikor az mszp-s is be akarta adni. :) Vannak ilyen véletlenek a "piacon".
Fidesz állítja. Parlamentben ezzel érveltek. Sőt első pillanattól a médiában ezt nyomatták. Mint a jó diák aki felkészült a várható balhéra a válasszal. Csak pont ez a gyanús hiszen mi közük van nekik ehhez ha ez piaci folyamat? Pont ez rögtön gyanús , hogy gazdasági folyamatokkal érvelnek. Honnan tudják , hogy a tulaj nem bolondult e meg és cselekszik saját érdekei ellen, vagy bármi egyéb. Eleve ez a válasz részükről belekeverve azt mszp miért adta el stb erősíti azt a gyanút, hogy a háttérben benne van a kezük a bezárásban.
Ha eljátszották volna a meglepődöttet őket is meglepetés érte ezzel a lépéssel és majd tájékozódnak az is nehezen hihető lett volna, de logikus a meséjük szempontjából.
nézzetek már ki a fejetekből.. ha valami olyan van ami nektek nem jó akkor a zorbán.. elég nevetséges és gyerekes..
nyomjátok a f@szságokat a betanult dumákat.. a médiából olyan iszonyat kormány- és magyarellenesség van ész megáll..akkor mi van? miről beszélsz.. vagy csak mond aztán ki a f@szt érdekel..ha meg komolyan mondod akkor gondok vannak.
egy nagyorrú ( melléknév, lásd kopasz) tiltakozik vagy sikongat valami ellen vannak hárman..ott van 6-8 média képviselő..50-60 emberrel.. élő adásban nyomja a pacekodba a baját.. közben ovis barátaiddal nyomjátok itt a diktatúra..vége a sajtószabadságnak.. valamelyik nemet fel kellene venni ... le kellene szállni a golyóitoknak végre..és kicsit használni a fejeket.
Jó hogy nem állami támogatás az ellenzéknek nem? nem 2 forinttért dolgoznak ezek a majmok.. volt olyan taxival jött le maki150km-re. nem számítanak a költségek?
ezt a szennylapot a rendszerváltáskor ki kellett volna ciánozni..
nyílván nem u.az a csapat..de akkor csináljanak maguknak olyat amilyet akarnak.. Én is magam csináltam a vállalkozásom..
fidesz állította hogy gazdasági okok miatt lett bezárva? Link? Én 5 milliárdos veszteségről olvasok ami kb. az egyetlen tény a történetben, + mkb jelzálog + az 1 euros versenyajánlat ami tényként kezelhető.
mondom állítólag. Találgatások vannak 2013 óta, mióta az osztrák ipse kezébe kerültek ezek a lapok.
Péntek óta én még nem találkoztam, fidesz közleménnyel az ügyben. Német szilárdét nem olvastam.
Mint liberális, piac iránt elkötelezett embert kérdezlek. Az államnak kötelezni kell az új tulajdonost a veszteséget termelő lap és politikai irányultságának fenntartására, vagy működhetnek a piac törvényei: annak adja el a régi tulaj, akinek akarja és az új tulajdonos azt csinál amit akar a tulajdonával?
Mert ha kötelezhető, és ezt is várod el, akkor valami baj van.
Ez tény már, hogy Mészáros veszi meg ? Hát akkor miről beszélünk. :) Ja, hogy állítólag ő veszi meg.
Mondom , hogy felismerem a vaddisznó csapáját az erdőben járva. :)
Ha tényleg Mészáros veszi meg akkor 2 legyet egy csapásra kinyírni népszabit, és mellette rakás médiumot megszerezni.
Előre bekészítve a panel szövegek, hogy gazdasági okok stb stb miért szállt ki az mszp és a többi. Még a látszat fordulatokra se adnak, hogy akkor beszélünk a tulajjal, vagy majd ő választ ad ha akar stb.
De egyébként nem hiszem ennyire direkt módon ő venné meg , majd mint az mkb-t olyan cég aminek a tényleges tulajai lenyomozhatatlanok ki tett bele pénzt.
Kapitalista történetben vsz semmiképpen nem érdeke az új tulajnak a népszabi kinyírása ilyen módon. Réginek sem. Viszont ha ezt ellentételezik a régi tulajnak mint szolgálatot a piszkos munkát elvégezte akkor már érthető a hozzáállása.
Nincs jobb ajánlat ha meg se hirdetik, hogy eladó akkor nehéz rá ajánlatot tenni. :)
Illetve még egy logikai bukfencre felhívnám a figyelmed. Ha nincs mutyi a történetben akkor honnan jön ez az érv azonnal , gazdasági okok miatt lett bezárva?
Ezt hogyan állíthatja a fidesz? Érkezik egy ellenzéki vád megkártyázták a bezárást. Normális reakció fogalmunk sincs mi történt semmi közünk hozzá felvesszük a kapcsolatot a tulajjal mert minket is nagyon érdekel mi történik egy országos napilappal.
Nem?
Véletlenül se már előre bekészítve a panel válasz gazdasági okai voltak a tulaj döntése stb. :) Nem kell egy Sherlocknak lenni máris szimatot fogjak valami bűzlik.
2012 óta van jelzálog rajta az mkbtól, 2007 óta veszteséges.
Nem követem banki témában szorosan az eseményeket -ejnyebejnye rám nézve.
Szóval a régi tulajnak van egy ajánlata a többi lapjára, a népszabira meg az új tulaj( állítólag Mészáros Lőrinc) nem tart igényt, bár csomagban veszi meg a többi lappal együtt. Most kérdezem: van jobb ajánlat az összes lapra/( nem tudunk róla )- ha pedig nincs, akkor egy tipikus újkommunista történettel állunk szemben, ahol az új tulajt kötelezni szeretnénk az ellenzéki hangvételű népszabadság fenntartására, vagy elfogadjuk, hogy piaci szabályok szerint a régi tulajnak megéri kiszállni a történetből úgy, hogy mkb is pénzéhez jut valszeg. Szóval kérdezem, hogy ez most egy kapitalista történet vagy egy kommunista. Mert ha kapitalista, akkor az új tulaj azt tesz a népszabival amit akar, ha kommunista, akkor pedig kötelezni kell az ellenzéki hangvétellel együtt a népszabadság fenntartására.
MKB már nem az adófizetőké. Jelzálogjog annyit jelent gondolom én ebben az esetben a tulaj hitelt kapott és ezért az eszközeire így népszabira is ment a jelzálogjog.
Gondolom az mkb-nak sem érdeke, hogy kiessen egy népszabadság a zálogtárgyak közül. Pontosabban nem lenne érdeke ha az mkb nem a haveroké lenne már. :)
Szóval a kígyó körbeér. Saját farkát harapja lassan. Érdekes lenne a bank véleménye a zálogtárgy ilyen módon történő kezeléséről. Ilyenkor egy bank általában nyugtalankodni szokott, hogy mégis mi a búbánat történik. Persze ez banktitok kategória nem a sajtóban üzenget elvileg róla.
Majd megnézzük hogyan alakul a dolog. Ebből nekem eddig az jön le a lap kinyírása a cél.
Még egy dolog érdekes lenne mikor kapott a tulaj az mkb-tól hitelt. Nem kell mondanom ugye miért. :)
nem semmi. Ez még abból az időből való, amikor félórás kötelező ideológiai továbbképzést tartottak belőle a dolgozó népnek a munkahelyeken? Vagy az a jogelődje volt, a szabad nép? :-)!
hát akkor várjuk meg mi lesz a történet vége, egyáltalán megszűnik-e a lap, vagy beáll-e mögé valaki, hogy ellenzéki újságírást csinálhasson, vagy a kormány megmenti-e, hogy ellenzéki újságírást csinálhasson...:-)!
A szerkesztőség tett egy 1 euros ajánlatot, az mkb banknak meg jelzálogjoga van a névre 5 milliárd forint értékben? Az mkb a magyar adófizetők tulajdonában van, a megmentéshez az kell, hogy az mkb lemondjon a jelzálogáról. 5 milliárd ft banki tartozás azért elég nyomós érv, bármilyen üzleti döntés meghozatala során, kivéve ha az a fixa ideád, hogy ellenzéki újságírást csinálj. :-)!
Felismerem a vaddisznó csapását akkor is ha nem láttam mikor arra ment. :)
Ki akarták csinálni és megkártyázták a háttérben a dolgot. Ennyi. A többi a maszlag. Ezt látom logikusnak . Egyetlen egy esetet kivéve ha a tulajdonos már erejének a végén járt és azonnali drasztikus döntés kellett. Erre adnék olyan 0,0001% esélyt kb.