Páran reméljük, hogy így lesz. :-)
nincs tul egyszerű dolguk a mai vásárlóknak?azaz ennyire egyszerű lenne, semmi további csavar?ujra 700-800
Porszívózzák.
Mondjuk most jönne egy kis pitty putty november elején külföldön rá ez a felfordulás az állami pakk eladás miatt, még akár 1 percre a 200 napos alá is mehetne, vagy egy fél napra. :) Erősnek tűnik.
De az igazi tesztelése az amin már rég át kellett volna esni amcsi kamatemelés. Lehet átcsúszik jövő tavaszra.
Nem értem rá délelőtt, de voltak bent vételi ajánlataim. 2/3-a teljesült nyitóban, amit most el is adtam 5448 ért. DT-re jó volt
KBC:
Mire figyeljünk az OTP piacán?
Sikerült eladnia az államnak az összes általa birtokolt OTP részvényt, ráadásul az aukció során felkínált mennyiség kétszeresére is lett volna igény. A tranzakciót követően a részvény oldalirányú mozgására számítunk, alulról az 5200 forintos szint tűnik erős támasznak, felülről pedig 5500 forintnál azonosítunk egy gyengébb akadályt, majd 5700-5750 forintnál az erősebb ellenállásokat.
Sikeres volt az OTP tegnapi aukciója:
Az állam 5 százalékos részvénycsomagjának egészét sikerült eladni
5322 forintos volt a vételi átlagár, az ajánlati ársáv pedig értesülések szerint 5222-5950 forintos volt
Kétszeres volt a túljegyzés a papírokra
Az OTP árfolyama 5 százalékos eséssel nyitott, de délelőtt egészen 4 százalékos mínuszig sikerült visszakorrigálnia az 5450 forintos szintekig
Mi várható az aukciót követően?
Úgy gondoljuk, hogy a következő hetek oldalirányú mozgással telhetnek az OTP piacán. Az aukciós eljárásból ugyanis kiderült, hogy az alacsonyabb árszintek mellett jelentős lenne a kereslet a részvényekre, ami egyfajta alsó korlátot adhat az árfolyamnak. A trendszerű emelkedés elé viszont az gördíthet akadályt, hogy az aukcióban 5300 forint alatt vásárlók profitrealizálásba kezdhetnek.
Technikailag a napi grafikonon látható csökkenő háromszögre érdemes figyelni. 5269 forintnál a 200 napos mozgóátlag jelent fontos támaszt, a tavaszi nagy emelkedés előtt, márciusban is ezt tesztelte vissza a papír, és innen tudott felfele elrugaszkodni. A komolyabb támaszok azonban 5200 forintnál húzódnak, itt az elmúlt hónapokban több esetben is sikerült felfele fordulnia az árfolyamnak. Az aukció eredményei egyébként ráerősítenek erre a képre, 5200 forintnál, és alatta már ismét jelentősebb vételi érdeklődés mutatkozna a részvény piacán.
Az MACD eladási jelzése alapján van arra esély, hogy ismét lefele kanyarodik az árfolyam, tesztelve az alacsonyabb szinteket. Fontos persze azt is hozzátenni, hogy a mai mozgás, a nagy forgalommal történő emelkedés egyelőre csökkenti egy ilyen szcenáriónak a valószínűségét.
Az emelkedés sem lesz viszont könnyű. 5476 forintnál ugyanis az 50 napos mozgóátlag húzódik, nem sokkal feljebb, 5500-5520 forintnál pedig ellenállásokat lehet azonosítani. Nem ezek persze a legerősebb technikai szintek, de azért érdemes figyelni rájuk. A komolyabb ellenállást egyébként a csökkenő trendvonal jelenti, ahonnan már többször visszafordult a papír. Ez jelenleg az 5700-5750 forintos magasságban húzódik, ahol könnyen lehet, hogy az aukcióban bevásárló befektetők közül is többen profitrealizálásba kezdenének.
Az OTP napi grafikonja
Úgy gondoljuk egyébként, hogy az OTP részvényei a jelenlegi árszinteken nem mondhatók drágának, és látva a 6100 forint feletti átlagos célárakat, hosszabb távon lehet még tér az árfolyam emelkedése előtt. Ha az 5700-5750 forintos szinteket átlépné a papír, a 6000 forintos korábbi csúcs elérhető közelségbe kerülne, azt követően pedig 6400 forint jelenthetné a következő akadályt.
:)
olvass matgab topikba, további lelkes vásárlást :)))
képzeld amikor bejelentik, hogy még se vezetik ki... :)
Amióta idén tavasszal a banki cukiság vonal indulásra feltépték 3500-6 k azóta a 200 napost vissza se tesztelte. Ez azért valamit elmond a várakozásokról vsz. Augusztusban sem mikor a dax esett 3000 pontot, nem volt elég egy 200 napos visszateszthez.
Ez nem rossz.
Ha arról beszélünk mi lenne a jó pl ezen az aukción 6k-n egymás kezéből tépték volna ki többszörös túljegyzéssel. :) Ez lenne a kívánatos. De hát ettől odébb vagyunk.
vettem egy raklappal..kár, hogy későn ébredtem..250nél veszek még ha lemegy..650nél eladom.
Kattognak a stopok..
nem véletlen nem törte le 5200-at, ezért védték, hogy jó áron ki lehessen szállni...
Viszont ha tapogatóztak akkor a hír kiszivárgott volna vszínű. Lehet mindenki a Bét közelményből értesült , hogy holnap 5%-ra lehet licitálni.
Ha így volt akkor nem rossz ez, hogy piac így megvette vsz. Figyelembe véve a körülményeket Bét helyzete stb, úgy értve a nem rosszat.
Mennyire volt előkészítve a háttérben az lenne érdekes infó, és mennyit vehettek pici szereplők.
Mert egy alap azért nem a gyorsaságáról híres, meglátják a hírt mire eldöntik összeülnek megbeszélik kielemzik stb eltelik 2 hét. :) Na jó nem de azért előre piacot felmérni egy ilyen pakknál BÉT-en főleg amilyen forgalmak vannak utóbbi időben eléggé célszerűnek tűnik.
Nem tudom megcsinálták e.
Benne lehet ám az is, hogy alapok majd összeszedik a lehulló db-okat következő hetekben.
Főleg, hogy alapjába véve az állam elengedte a kezét. Innentől nincs kivételezés, csak Csányi bácsi az oligarka...
tegnap bárki vehetett, aki felívta brókerét. És vettek is a népek, ha jól tudom. Azért engem meglepett, hogy a partvonalon volt ennyi tőke, ami csak úgy felszívta ezt a papír mennyiséget. Valószínűleg az arbitrázst kereskedik le ilyenkor az alapok... Átlagár alapján ez derül ki. Pozitívum az volna, ha lenne 1% feletti tulajról bejelentés. Azért ezt a szintet szépen kitömték :)
Hát én személy szerint az gondoltam nagy vevők lesznek és nem nagyon engedik lejjebb az árat , nem gondoltam ilyen diszkontra.
Nem tudom mennyire volt ez az egész előkészítve eladó részéről, mennyire tapogatóztak előtte.
Arra gondoltam , hogy pici büfik nem is nagyon férnek oda az asztalhoz, le van osztva előre nagyoknak.
Ha csak úgy bedobták ezt az egészet és mindenki meglepődött rajta akkor nem olyan rossz.