Regisztráció Elfelejtett jelszó

OTP részvény fórum

teljes pakk eladva

#750059 Kissherceg

"A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. befektetési szolgáltató bevonásával, tőzsdei aukció keretében értékesítette az állami tulajdonú OTP részvénycsomagot a nyilvántartási értéket közel 10 milliárd forinttal meghaladó áron. A tranzakció több mint 14 millió részvényt érintett. A lezajlott értékesítésnek köszönhetően jelentős bevétellel bővül az állami költségvetés.

A Kormány döntése alapján az MNV Zrt. a 2015. évi költségvetés bevételi előirányzatainak teljesítése érdekében, befektetési szolgáltató közreműködésével, tőzsdei aukció keretében értékesítette az állami tulajdonban lévő több mint 14 millió OTP részvényt.

Az aukció a Budapesti Értéktőzsde által szabályozott módon, az irányadó jogszabályoknak és szabályzatoknak megfelelően ment végbe, a tranzakció pénzügyileg sikeresnek bizonyult.

Az értékesítésből származó bevétel az Országgyűlés által elfogadott 2015-ös költségvetési törvényben foglaltaknak megfelelően a Beruházási Alapba folyik be, azt a szigorú vagyonpolitikai alapelvek betartásával a közvagyon gyarapítására, beruházásokra és fejlesztésekre fordítják majd."

Re: nincs cím

#750052 banyaiz Előzmény: #750049

Attól függ milyen kezekbe került. Lehet Otp odaállt 5300-ra 10 milla db-al aukciózzunk gyerekek betámasztották, vmilyen szint alá ne kerülhessen aztán amit kapnak.

Lehet egész más történt. Kik a vevők milyen célokkal.

De az vszínű , hogy eséssel kezdünk . Talán olyan 5500 környéke lehet majd érdekes.

Re: nincs cím

#750050 banyaiz Előzmény: #750047

Gondolom 5222-ig volt annyi vételi ami lefedte 14 millió db-ot.

Érdekes kereskedés várható holnap. Viszont ez a többáras ez kemény játék kicsit vakrepülés jellegű. Beállsz 5200-re nem kaptál 5500-on kaptál de kaphattál volna 300-al olcsóbban is.

Otp mennyit vehetett az érdekelne még .

Re: nincs cím

#750047 Kissherceg Előzmény: #750046

a forgalmazás is érdekes, ha nem fogadták el az 5222 alatti ajánlatokat, akkor miért kell ezt kiemelni? Azt írják elfogyott a teljes pakk, úgy kellene írni inkább, hogy nekik már nem jutott...

Re: nincs cím

#750046 banyaiz Előzmény: #750043

Nekem is ezt küldték most brókercégtől legalacsonyabb 5222. Legmagasabbról nem küldtek infót, átlagról se. Azt írták meg nem erősített hírek szerint.

Azért tréfás ez a többáras aukció. Mindenki azon az áron amit ajánlott.

Re: nincs cím

#750044 Kissherceg Előzmény: #750043

5950-re vajon 10 darabbal álltak be? :) kíváncsi lennék a valódi átlag árra, nem arra, amit bejelentenek. Rahim mondjuk már itt higithatott ha akart

Re: nincs cím

#750043 Kissherceg Előzmény: #750042

A VG információi szerint 5322 forintos átlagáron kelt el az állam öt százalékos OTP részvénycsomagja.

Az úgynevezett többáras aukció keretében lebonyolított eladás során minden vásárló azon az áron kapja meg a részvényeket, amit megajánlott. A legmagasabb árszint 5950 forint, a legalacsonyabb 5222 forint volt, vagyis az 5222 alatti vételi ajánlatokat nem fogadták el.

Re: nincs cím

#750042 hosszhuszár Előzmény: #750037

és pont a napokban fogadtak el egy javaslatot a közbeszerzésekkel kapcsolatban, ami azt mondja, nem csak az árat kell nézni a pályázatoknál, nem áll össze a kép? állítólag vállalkoztál....????

Re: nincs cím

#750041 hosszhuszár Előzmény: #750037

jaaj, okoska, lehet venni pl téglát 40 ft árt is, és 80 ft ért is. :)

Ne kelljen már elmagyaráznom, állítólag vállakoztál..

Re: nincs cím

#750040 Kissherceg Előzmény: #750038

meglepő, hogy semelyik papírban nem volt nagyobb beleadás, ezért nem a piaci szereplők veszik majd meg a pakkot...

Szerintem meg a legnagyo…

#750038 Lenthor

Szerintem meg a legnagyobb baj (ezért adnak földet, OTP-t), hogy a Templeton nagy tempóban viszi ki a pénzét és valószínű, hogy megzakkant a költségvetés és a fizetőképesség.

Lehet, hogy a lyukakat kell foltozni, nehogy megint a "nagyfőnök" azzal dicsekedjen a szakkollégiumban, hogy megint 4 órára voltunk az államcsődtől. (érdekes a Magyarország jól teljesít szlogen közepette elfelejtették akkor tájékoztatni az állampolgárokat, hogy most majdnem rosszul teljesítettünk)

Re: nincs cím

#750037 Ibiza Előzmény: #750033

lájkokat gyüjtesz.. állitólag vállalkoztál..biztos ki lehet fizetni a felét zsebbe..és még meg is csinálod.

Re: nincs cím

#750034 banyaiz Előzmény: #750033

Nyitott vagyok pedig . Nincs eleve rossz koncepcióm csak hát a szememnek hinnem kell. .)

Felvázolja, hogy állami földek + Otp (szerintem egyik se cseng rosszul nem az a befektetés aminél sose látja többet pénzt az állam) szóval ezeknél felvázolja mi olyan dologra kell ami sokkal hasznosabb az országnak, pont ez a pénzösszeg hiányzik hozzá, áldásom rá. :)

De hát ilyen magyarázatok minden konkrétum nélkül.

Re: nincs cím

#750033 hosszhuszár Előzmény: #750031

ez sem más mint egy 40 mrd os projekt...

80 ból 40 et, úgy , hogy 40 zsebekbe... ennyire egyszerű...