Én tudom, jó lenne úgy értelmezni a Bibliát, ahogy neked tetszik, de szerencsére pont ezért ilyen vastag, hogy az ilyen félremagyarázatok ne állják meg a helyüket.
Én tudom, jó lenne úgy értelmezni a Bibliát, ahogy neked tetszik, de szerencsére pont ezért ilyen vastag, hogy az ilyen félremagyarázatok ne állják meg a helyüket.
Hihetetlen vagy, akkor másik példa:
Lk 10,29
A törvénytanító azonban igazolni akarta önmagát, és megkérdezte: „De hát ki az én embertársam?”
Lk 10,30
Jézus így válaszolt: „Egy ember Jeruzsálembõl Jerikóba tartott. Útközben rablók kezére került. Azok levetkõztették, megverték, majd otthagyták õt félholtan.
Lk 10,31
Arra ment egy pap. Amikor meglátta az összevert embert, átment az út másik oldalára, és elment mellette.
Lk 10,32
Késõbb egy lévita közeledett ugyanazon az úton. Amikor meglátta a megvert embert, õ is átment az út másik oldalára, és elment.
Lk 10,33
Arra utazott egy samáriai férfi is. Amikor meglátta az embert, megsajnálta õt.
Lk 10,34
Odament hozzá, olajat és bort öntött a sebeire, és bekötözte õket. Ezután feltette õt a saját állatára, elvitte egy fogadóba és ott ápolta.
Lk 10,35
Másnap elõvett két ezüstpénzt. Odaadta a fogadósnak, és azt mondta: »Gondoskodj róla, és amit ezen kívül költesz rá, megfizetem, amikor visszajövök.«
Lk 10,36
„Mit gondoltok, a három közül melyik volt a kirabolt ember embertársa?”
Lk 10,37
A törvénytanító így válaszolt: „Az, aki segített rajta.” Erre Jézus azt mondta: „Menj, és cselekedj úgy, mint õ!”
Ezek keresztény közösségre keresztény emberre vonatkozó iránymutatások vagy nem? Arról szól, hogy a gyülekezetedben élő emberek esetében nem nézheted el cselekedetek nélkül, hogy a TESTVÉRED (Jak 2,15) hiányt szenvedne bármiben. Miért kell ezt kiterjeszteni az egész világra, mikor Jakab írása a keresztény gyülekezethez szól, hogy hogyan viselkedjenek keresztény testvéreikkel szemben?!
Látom, ez a bevándorlási téma sok embert megbolondít. A kereszténység nevében, és a kereszténység védelmében tesznek olyan dolgokat, hogy én szégyenlem magam miatta. Ezért idemásolom Jakab levelének 2. részéből egy pár sort. Akinek van füle a hallásra, hallja
Jak 2,12
Titeket a szabadság törvénye alapján fognak megítélni. Erre mindig emlékezzetek, ha mondtok, vagy tesztek valamit!
Jak 2,13
Ha valaki nem bánik irgalommal másokkal, õt is irgalmatlanul fogjak elítélni. Az irgalom azonban erõsebb, mint az ítéletet, és legyõzi azt.
Jak 2,14
Testvéreim, ha valaki azt mondja, hogy hisz, de ez a tetteibõl nem látszik meg, akkor annak az embernek a „hite” nem ér semmit! Vajon az ilyen „hit” által megmenekülhet-e?
Jak 2,15
Ha például egy testvérnek - akar férfinak, akar nõnek - nincs rendes ruhája, és nincs mit ennie,
Jak 2,16
akkor hiába mondjatok neki: „Isten veled, remélem, nem fogsz fázni, és lesz mit enned.” Ha nem adtok neki ruhát és ennivalót, ugyan mit érnek a szavak? Bizony, nem érnek semmit!
Korábban halt meg mint én születtem, ráadásul nem kértem rá. Tehát nem értem tette.
Ma sem szeretem mikor valaki táblákat tart és a nevemben beszél.. önjelölt képviselők.
Azért csinálom mert agyam van..és lehetőségem a döntésre.. nem kérheti számon ha ő hagyta benne a szoftverben.. ,)
Igazságos az lenne ha mindenki egyforma eséllyel és képességgel indulna..utána amit tesz ahhoz képest alakulna a sorsa.. na ez nagyon nem így van..
Így van.. te érted is meghalt a kereszten... különben is, isten gondokozása és útja nem a Te/Mi gondolkozásunk és utunk.... sztem nem szerencsés dolog felelősségre vonni, h miért van ez így miért van ez úgy, mert ő is visszakérdezhetne... h miért csináltad, meg azt.... :)
a papok elég nagy vagyonon guggolnak.nem nagyon moccannak meg a szegényekre.
arról volt szó Jézus szenvedésével váltotta meg az emberek bűnét..ha jól rémlik..
Isten próbatétele lehet... Jézus is szenvedett mennyit a kereszten, tehát az Ő élete sem volt gondtalan... megalázták, leköpték, gúnyolták, üldözték és gyűlölték...
ok, nem tudtam... :)
Az tuti, h nem egyforma eséllyel indulnak az emberek, de, aki nagyobb eséllyel is indul, az később elzüllhet és ugyanígy , aki 0 eséllyel indul, az kitörhet... tehát az esély megvan rá mindenkinek... és mindenre, de hiába van meg az esély, ahhoz h kitörj nem mindenki tudja magától elővenni a képességeit... és ezért kell Isten, h majd ő segít :) én tapasztaltam már sokszor Őt... nem mondom h mindent megadott nekem,amit kértem tőle... gondolta az úgy se jó nekem, Isten senkinek sem akar rosszat, sőt... Isten maga a jóság és a szeretet :) És különben is , aki Őt követi, az nem feltétlen él nagy lábon, sőt épp ellenkezőleg... inkább a szegényebb réteg hisz benne, és nem azért mert az egyetlen menekülési útvonal a szegénységből, hanem mert a szegényebbekben még inkább van szeret és hit... és azok mindig jószívűbbek, mint egy tehetős... És Jézus is szegény volt... :) De ezt neked nagyon nehéz elmondani, h mi miért van, mert én sem tudom annyira, és te amúgy is hitetlen vagy és nem tudnék veled mit kezdeni.... :)
miért halnak meg és szenvednek kisgyerekek.. miért jut valakinek csak a szenvedés kínlódás..míg másoknak tenniük sem kell a jó életért.
Van akit nagyon várnak megszülessen mindent megtesznek..még is meghal ahogy megszületik..másokat nem akarnak..pöcegödörbe latrinába dobnak még is életben marad..
Ne gyere azzal mert küldetése van.. mert ilyen küldetése nem lehet senkinek..
Van egy rendező elv az életben..de nem biztos isteni..főleg nem jóságos isteni..
Ahol adott a gazdasági lehetőség normálisan és jól éljenek az emberek..ott is vannak aljas és deviáns egyének.
ha kiveszed az s-t és csak http lesz akkor simán megnyitható a link.
Miért lenne tiltott...és kik tiltanák.. egy idealizált világ képe.
Már a születésedkor igazságtalan az élet.. nem egyforma tarisznyával indulnak az emberek.. inkább zsákbamacska az a tarisznya..
Ez egy gyönyörű szép videó :) <3
Jézus TILTOTT tanításai ! - (Apokrifok, Biblia)
nem ismerjük a szellemvilágot.. nem tudom mit láttak... Sok megmagyarázhatatlan dolog van a világban..és a kollektiv akarat is sokmindenre képes.
Magyarországon erős a Mária kultusz.. gondolom más vallású országokban más jelenések vannak...
az ember több mint hús és vér..van benne egy energiakupac..amit nevezhetünk léleknek is..
Láttam egy videót amin egy pasit sziven szúrtak...látszott azonnal meghalt..pedig még el sem esett..
Melyik Isten meyik vallás a valódi? a valódi idézőjelben..mert mindegyik valódi..ha egy isten van akkor az melyik...miért ez a versengés.. miért nem egyértelmű?
A világban van egy rendező elv..egy hatalmas rend..minél többet tudsz róla annál inkább érzed...ez az a pont ahol a tudomány és a vallás összeér..mi ez isteni rend? vagy a természet ősi rendje?
A világban egy iszonyat káosz van.. mindig is volt de most az információáramlás korában méginkább.. nézd meg a hireket.. tüsszentett egy teve szaudiaknál..és kinában nagy eső van.. olaszoknál kitört a vezúv...megöltékkirabolták megkinozták..megerőszakolták.. stb stb.. mindez egy nap alatt.. (csak példák)
Ebben a káoszban az emberek keresik a stabil pontokat..ahol megnyugvás van.. ..ahol minden az aminek gondoljuk...mert elesettek és bizonytalanok...Bemész a templomba és jó ott..kizárod a zavaros külvilágot..van kihez fordulnod azt gondolod meghallgatnak...erőtad a hétköznapokra.
Azt gondolom az egyházak hatalomszerzésre használják a vallást.. álságos dolgokat láthatsz ott..a vatikán hatalmas pénzekkel rendelkezik még sem ossza fel a vagyonát..
Sokféle vallás van.. önfejlesztő.mint pl a buddhizmus..ahol eszkéta is lehetsz és hedonista is..
Vagy kinyilatkoztató.. mint a keresztény vallások..igy volt és kész.. és állandó alázatra készet..állandó lelkiismeretfurdalást kelt benned..
Vagy a természetközeli emberek vallása..ahol mindenre van egy isten..vagy akár szent
Mindenkinek a saját útját kell járnia..azt az utat kell követnie ahol kiteljesedhet...ahol megtalálja a helyét.
A vallás benned van.. ahogy a buddhimus mondja
Szűz Mária jelenéseket mivel magyarázod ?
vagy az sem igaz ?
Ebben a formában, ahogyan ma teszik, semmi.
A mai elvárt imák (gyakorlati megvalósulás) a keresztény egyházi vezetők kénye-kedve szerint alakult és gyökeresedett meg. És nem látom, hogy lenne benne változás, amit nem értek, mert mint látszik, nem működik a dolog. Ha pedig nem működik, akkor minek csinálják.
Ugye, imának azt tartjuk, hogy beszélünk Istennel. Én legalábbis annak tartom. Jelenleg a beszélünk Istenhez a divat, senkit nem érdekel (persze nem szó szerint), hogy mit válaszol. Odamegyek, elmondom, ezt akarom, azt akarom, ezt add nekem, azt add nekem, és ennyi. Kíváncsi lennék, ha valakinek a gyereke csak ennyit és így beszélne az apjával, abból mi sülne ki?
Isten-ember kapcsolata nem így működik. Ez látható akár Ádám-Éva történetében, akár Jézus életében, amikor itt élt köztünk. Lehetett vele beszélgetni, és mindenkivel szóba állt. Mindenre volt válasza, senkit nem hagyott válasz nélkül.
ha lennének istenek nem lennének ekkora gonoszságok ekkora kegyetlenségek a világban.. egy kisgyerek mivel érdemli meg kinok kinjával haljon.
A vallások azok készen kapott világnéztek, erkölcsi és egészségügyi tanácsokkal.
A vallások alapja a félelem az ismeretlentől.a természet erejétől..a kiszámithatatlanságától...és késztetés arra elfogadd sorsod..hiszen elrendltetett.. és egy igérvényed van a halálod utána nirvánára.
Az igazi vallás a "pogány" vallás..amikor mindennek van istene..szentje a természetközeli emberek az éppen aktuálishoz fohászkodhatnak... ezt a vallást tűzzel-vassal elintézte a keresztény vallás... mert az már egy hatalmi lehetőséget látott ebben.
Mindegy mitől vagy jó..vagy mivel találod meg a lelki békéd.. ha ez a vallás akkor az is jó.
A keresztény vallás nevében gyilkoltak embereket csupán a vallásuk miatt.. miközben ott a ne ölj parancsolat.
A bigottság sajnos dúl a világban.. iszlámisták keresztények és a kisvallásosok gyilkolásszák egymást.. felkentségük teljes tudatában.
"De a Jóisten már tudja, hogy nem szabad meghallgatni az emberek imáit még egy percig sem, mert az emberek egyik fele tüzet-poklot kíván a másiknak" L.S.
Ostobaság...
Ha a gyereked azt kéri, hogy 3 évig csak csokitortát akar enni minden más étkezés helyett, akkor mikor szereted jobban? Ha teljesíted, vagy ha nem?
Ha valamit kérünk Istentől és sokáig kérjük, tehát kitartóan imádkozunk h azt amit szeretnénk, valóra váljon, akkor megadja nekünk ? Vagy ha Isten jónak látja, akkor megadja, ha meg nem látja értelmét, akkor nem adja meg nekünk ? mivel " legyen meg a te akaratod.... " De ha isten maga a jóság, és a szeretet akkor előbb utóbb biztos megadja amit kérünk tőle... pláne ha hiszünk benne... hm ? :)