Regisztráció Elfelejtett jelszó

Nagyvilág

Re: nincs cím

#718036 tozsdenyul Előzmény: #718034

újság címlapnak mi köze van a sajtószabadsághoz? nem tudom, érintőlegesen sem találkozik nyilván a két dolog :)

alapjaiban nem rendültem meg a leírt gondolatoktól, legfeljebb elhűltem, hogy ennyi ostobaságot, te alapokat megrendítőnek tartasz :)

-a kritika miért ne lenne szabad? épp most írtál ide egy kritikát, legalábbis annak kísérletét. Máris az első mondatban önellentmondásba bukott, ezért tekintsük inkább kísérletnek, esetleg karikatúrának :)

-újabb szép nagy hülyeség, azért mert elfogadok valamit, még lelkesednem nem kell érte.

leírtad, hogy azért kellene a legjobban lelkesednem, amit a legjobban útálok? gratula a logikádhoz

-a liberalizmus nem jelent korlátlanságot, az az anarchia

alapvető és gyakori hiba a kettő keverése, kár hogy nem sikerül megérteni azt, amit kritizálsz, de legalább értetlenül is szabad kritizálnod, igaz? :)

-lásd korábbi pont, azért mert elfogadom, lelkesedni még nem kell, egyébként meg senki és semmi nem hibátlan, egy eszme sem, és követői sem

-az utolsó meg egy nehezen értelmezhető bullshit

----

személyes véleményem pedig, azon túl, hogy az én számomra ártatlan áldozatok vannak csupán, mert a vélemény kritikájába nem fér bele a forrásának legyilkolása, más ártatlanabbaké meg még úgyse, nekem nem fér a fejembe az áldozatok hibáztatása, de el kell fogadjam, az emberek egy részénél a gondolkodási séma ez.

Részvétem minden áldozatnak.

Ugyanakkor minden vicc alapja a karikatúra, a kifigurázás. A túlzás, a sarkítás.

Vannak jó és kevésbé jól sikerült viccek. Vannak sértőre sikerült viccek.

És? A viccet ezért még nem szeretném betiltani, és azt sem szeretném, ha más mondaná meg, hogy mi lehet vicces és mi nem.

Felnőtt gondolkodó lény vagyok, majd én eldöntöm, és azt olvasom ami nekem vicces. Aki meg mást olvas az olvassa azt.

Persze én a rövidszoknyát sem akarom betiltani, azért hogy ne essek kísértésbe, jaj, mert tudom kezelni a szexualitás kérdését is.

Érdekes látni ezt a kacskaringós kört amit a magyar társadalom leírt az elmúlt 25 év alatt.

Félni kezdtünk a szabadságtól, amit előtte annyira akartunk, mert ahhoz fel kéne nőni is, na meg önálló lénynek kellene lenni ...

majd egyszer lesz rá igény megint, most úgy tűnik hogy egyre kevésbé.

Ennyiben bizony nagyon is a szabadságról szól most ami Párizsban történt, és a szabadság kérdése sokszor lesz még aktuális, ahogy a Nyugat szép lassan feladja apránként.

Itthon meg?

Most jön az a világ, ahol nemi érésben megrekedt, humortalan alacsonyképességűek majd előírják, hogy mit írjál, mivel vicceljél, hogy öltözzél. Nem fogok lelkesedni érte, de ha ezt akarja a szintén gyermeki többség...nem ördögtől való, csak a személyes véleményem szerint visszalépés. Aztán egyszer hátha felnövünk majd mégis.

Addig meg maradhatunk gyerekek, hibáztathatunk mindig mást, mószerolgathatjuk egymást a viceházmesterek földjén, elvegetálgatunk majd szépen, már azok akik itt maradnak. Akik meg felnőttek értelmileg, azok egy része meg elhúzott a felnőttek földjére, ahol önállóan gondolkodhatnak, és ahol még érték a szólásszabadság (egy ideig még).

Re: nincs cím

#718034 birkanyiiroo Előzmény: #718031

"...sajtószabadság eszméjének lekicsinylését"

ne haragudj, de mi köze van a sajtószabadságnak pld. az ilyen címlappal megjelenő újságokhoz?

https://pbs.twimg.com/media/B6xEuQQIgAAo5e_.jpg

itt pedig 5 mondat, ami alapjaiban rendíti meg a szabadelvű eszmerendszer illúzióját:

"A szabad véleménynyilvánítás kritikája láthatólag nem tartozik bele a szabad véleménynyilvánítás körébe."

...

"A tőrőlmetszett szabadelvűnek semmiért sem lenne szabad annyira lelkesednie, mint azért, ami szemléletétől különbözik; és minél inkább különbözik valami tőle, annál inkább lelkesednie kellene érte."

...

"A liberalizmus inkoherenciáját többek között az mutatja, hogy aki megpróbálná konzekvensen keresztülvinni, annak az antiliberalizmust is üdvözölnie kellene."

...

"A máskéntgondolkozás elkötelezett hívei nem minden máskéntgondolkozásnak, hanem csak egy bizonyos jellegű máskéntgondolkozásnak a hívei."

...

"Amennyire hatástalan küzdelmet folytat a liberalizmus a terrorizmussal szemben, éppen annyira hatékonyan küzd mindenféle magasrendűség ellen."

...

:)

Re: nincs cím

#718033 Kiss Zoltán Előzmény: #718024

Túl közeli még ez a tragikus esemény,ilyenkor az indulatok pro és kontra hamar elszabadulhatnak.Lehet egyetérteni,és lehet nem a szerkesztőség dolgozóinak a tevékenységével,de most csak a részvétnek van itt az ideje!

Re: nincs cím

#718032 tozsdenyul Előzmény: #718029

Egyébként meg évekkel ezelőtt megmondtam, rossz lesz megint zsidónak lenni.

Nem nehéz megjósolni a folyamatokat, az emberi természet ilyen, 70%-nál legalább, aki nem tudja meghaladni.

Rossz lesz nőnek is lenni, rossz lesz kritikusnak, úgy egyáltalán gondolkodónak lenni.

Fog majd hiányozni sokaknak a liberalizmus, amikor hiány lesz belőle.

Hogy hol tartunk ebben a folyamatban, az többek között a te szövegeiden is lemérhető.

Amúgy meg érik a fentiek mellett az arab-európai konfrontáció is.

Ennyit a folyamatokról, amiket látni akarsz.

Sokaknak lesz rossz, de ahogy számtalanszor már, a zsidóknak kivételes szerep jut majd megint, amikor a gyülölet keres célt magának.

Re: nincs cím

#718031 tozsdenyul Előzmény: #718030

Akkor nyilván mást értünk a kifejezés alatt, de ez a legkevesebb.

Nagyon sok ártatlan halt meg, akiknek semmi közük nem volt semmilyen célhoz.

Fuj, ezek a gusztustalan zsidók.

Az én részemről részvétem minden áldozatnak.

A gusztustalanságok tárgyalását, gyülölködést, sajtószabadság eszméjének lekicsinylését, az érte meghaltak nevében is meghagyom a gyász órájában azoknak, akiknek más gondolatuk nincsen.

Re: nincs cím

#718030 matgab Előzmény: #718027

amúgy meg nem válogatás nélkül volt, hanem igencsak célzottan... Ha válogatás nélkül lett volna, akkor nem tudtuk volna, hogy miért ölték meg őket..

Re: nincs cím

#718029 matgab Előzmény: #718027

Ha valaki nem tud vagy nem akar a folyamatok mögé látni, azzal nem tudok mit kezdeni...

Sajnos az emberek 70%-a nem szeret gondolkodni, pont ezt tudja a politika kihasználni.

Re: nincs cím

#718028 matgab Előzmény: #718024

oké, nincs az a rajz... De akkor miért nem lehet beszélgetni a holocaust megtörténtéről mondjuk nyilvánosan?

Nyilván mindenki a saját fegyvereivel harcol. Csak ugye akkor nem biztos hogy igazunk van, ha kinyilvánítjuk, hogy saját fegyvereink az etikusak és másoké nem az. Mert ugye kétségünk nem lehet affelől, hogy ha nem a szövetségesek nyernek a 2. világháborúban, vagy ha mondjuk egy pártatlan bíróság ítélkezik a háború után, akkor nemcsak a németeknél találtak volna mindenkit háborús bűnösnek, de a szőnyeg/atombombázások elrendelőit is, a polgári célpontokat tudatosan bombázó tiszteken át, a Katyni mészárlásig sok mindenkit. Vagy pl. az usa japá kisebbségét sokkal rosszabb körülmények között tartották fogva, mint a németek a sajátjukat 42-ig-43-ig, pedig az USA nem volt háborús övezet. A háborúban minden fél a saját eszközeivel küzd. a győztes végül etikátlannak minősíti a másikat és saját maga eszközeit etikusnak, vagy legalábbis nem firtatja...

Re: nincs cím

#718027 tozsdenyul Előzmény: #718013

Szélsőséges arabok ölnek válogatás nélkül, ergo gusztustalanok ezek a zsidók...

Egyre inkább egyszerüsödik a gondolatmenet az idő előrehaladtával.

Re: nincs cím

#718024 Kiss Zoltán Előzmény: #718013

A meghalt rendőrök hozzátartozóinak a temetésén remélhetőleg majd nem lökik az idétlen "sajtószabadság védelme"érdekében haltak meg dumát,az is igaz,hogy szerintem nincs az a gúnyolódó kép, amely valakit is feljogosíthatna arra,hogy egy másik ember életét elvegye!

Re: nincs cím

#718019 Ibiza Előzmény: #718013

a világ mételye a kettős mérce....szakadár arabok tartják magukat antiarabnak, isten kiválasztottjának..a túlerősödött majmok akarják megmondani kinek mit kell tennie..de ő maguk nem ezt teszik..és persze erre csak az erőszak és az elnyomás a válaszuk..a bigottság a felkentség fanatizál..elhomályosítja az agyat.. miközben saját bigottságuk alapját képező "szent" törvényeiket sem tartják be..pl a ne ölj

Re: nincs cím

#718013 matgab Előzmény: #717992

Szerintem ez az egész már megint izrael balhéja volt.

Izrael körül mostanában kezdett fogyni a levegő a külpolitikában egyre inkább elismerték a palesztínok követeléseit és egyre inkább elítélték az izrael által alkalmazott állami terrort.

Ezért a zs kézben lévő média egyre inkább provokálta az arab szélsőséges szervezeteket, bízva abban, hogy ők ezért válaszcsapást alkalmaznak és ezzel az egész eu-i véleményátformálódást meg lehet torpedózni. A nyugati emberek újra el fogják hinni azt a média által terjesztett eszmét, hogy az arabok nem is emberek, hanem véres szájú ördögök, akikkel nem lehet együtt élni , ezeket valóban táborokban kell elzárni.

Próbálna csak valaki holocaust-ot gúnyoló rajzokat készíteni! Egyből lecsuknák, ellehetetlenítenék gazdaságilag, még az adott állam adóhatósága is rájuk szállna. Nem kell messze menni , elég csak a kurucinfo vegzálását nézni, pedig ők nem is csinálnak mást csak híreket hoznak le. Még ki sem parodizálják a zsidók nagy szenvedéseit!

És innentől fogva az is mindegy, hogy valóban az arabok követték-e el ezt a támadást, vagy mondjuk a moszad által kiképzett és finanszírozott terroristák, vagy akár maga a moszad a tényleg, hogy kinek állt érdekében az egész....

Gusztustalanok...

Re: nincs cím

#718005 TrendMan Előzmény: #717990

Na várjál!

És Coulibaly nem a Debrecenben focizott?

Félre a tréfával, ez amolyan világ iszlám terroristái egyesüljetek.

Re: nincs cím

#717992 Ibiza Előzmény: #717986

amikor israel lebombáz palesztin iskolákat, 25-30 gyereket megölnek akkor nincs ekkora nagy gyász.

" Interjú a terroristák…

#717990 birkanyiiroo

"

Interjú a terroristákkal, az al-Kaidának és az Iszlám Államnak is köze van a merényletekhez

A BFM-TV péntek este interjúkat közölt, amelyket a terroristákkal készítettek a haláluk előtt, írta a Figaro. Chérif Kouachi azt mondta, hogy a jemeni al-Kaida küldte, és Anwar al-Awlaki finanszírozta a merényletet (őt 2011-ben egy amerikai drón ölte meg). Coulibaly azt mondta, hogy az Iszlám Államtól kapta az utasításokat. Habár nem egy szervezet tagjai voltak, Coulibaly azt mondta, hogy folyamatos kapcsolatban volt a Kouachi fivérekkel: "Igen, összehangoltuk a lépéseinket".

A Figaro szerint azért fenntartásokkal kell kezelni ezeket az információkat.

"

???? mi a szar ez? elképesztő! ...

erről beszéltem..addig p…

#717986 Ibiza

erről beszéltem..addig pofátlankodnak a zsidók amig ki nem adják a parancsot minden országban vágjanak le mint malacot 10-20 széparcút.

most meg visitanak..