forró piték a nap hősei lettek
leküzdte az eddigi ellenállást, de én egy ideje nem kereskedem gázzal, sem a szektorral, így érdemben nem tudok hozzászólni
89,1-en vettem is egy csomagot, bízom a KBC-s elemzőkben!
Mi a vélemény erről?
KBC RADAR:
Az amerikai energiaszektor képviselői jó formában vannak, legalábbis erről árulkodik a szektort követő ETF is, amely 2008 óta nem látott magasságba emelkedett pénteken. A palaolaj és a palagáz okozta fellendülést akarjuk elsősorban meglovagolni az XLE ETF-en keresztül.
Stratégia: XLE ETF-et vásárlunk 89-89,5 dollár közötti szinten, a 94,2 dolláros szintet megcélozva. A stop-loss megbízásunkat 87,5 dollárra tesszük, így még a 89,5 dolláros beszálló esetén is 2,3-as hozam-kockázat arány érhető el.
NUS pusztuljon... AVH, CALL, HPQ hozzák, amit várhattunk tőlük
Mai forró piték: FNMA, AMPE, VIPS!
DB isszép sztem TA alapon, én többet látok benne, mint Vivendiben
A Vivendi nem tudta megnyerni a 2016-2020-as időszakra a francia focibajnokság közvetítésére vonatkozó jogot. A részvényt a bejelentés nem hatja meg túlságosan, ugyanis 0,3 százalékos pluszban jár a papír, a nyitáskor összeszedett mínuszait már délelőtt ledolgozta.
sose volt drága nekik a saját embereik élete, II. vh-ban sem, ott más az emberélet értéke...
:)
tőlem is egy kis hétvégi színes: http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/2013/11/25/az_eltitkolt_csernobil
Így éjszakásban jól jönnek az ilyen linkek. :D Szerencsére nem szakadunk bele a dolgokba itt, de nincs lehetőség szerelni az oldalt, mert korlátozva vagyok...
Holnap begyorsítom azért dolgat, mert jó látni, hogy van lehetőség kereskedésre még mindig.
Hallgassátok élőben az Ultra Miamit! Most épp Alesso tolja a house muzsikát. Elég jó! Jövőre én is ott leszek :)
Kellemes meglepetéssel szolgált a Raiffeisen ma publikált negyedik negyedéves gyorsjelentése, hiszen abban a fontosabb sorokon az elemzői várakozások feletti teljesítményt mutatott fel a bank. Mivel a javasolt osztalék (javasolt: 1,02 EUR, várt: 0,75 EUR) is jóval a piaci várakozások feletti, minden adottnak tűnik, hogy a cég ma erős teljesítménnyel zárjon.
staples támasz működni látszik, elindulhatna rést tölteni: az min. 13 target lenne, stop 10.8, hozam/kocka 4:1
mux és arany nekem továbbra is sötét ló, avh-ra 17-es visszatesztben rástartolnék, ha nem lenne minden dodóm lekötve (gazprom, nus, hp stb) :(
Most itthon vagyok de fent maradt a másik gépen a cuccom. :\
Ha minden igaz vasárnap már lehet majd cégeket hozzáadni az adatbázishoz. Pár dolgon finomítani kell majd meg még létrehozni.
De írok majd e-mailt, hogy mi hogy áll konkrétan.
RC-nek meg fogok írni, hogy mikor számíthatok az USA piaci lehetőségek megnyílására.
Aviancáról (AVH) még technikailag annyit, hogy ami miatt belevettem, az bejött. Árbocszalagot épített, abból kitört. Kb. 21 dollár pár hónap alatt meglehet, az innen 25% körül volna. A hírek pedig arról szólnak, hogy nagyon alul-értékelt a cég. Na ha kész volna Dávid oldala, tuti benyomnék oda egy azonnali vételi ajánlást :)
MUX: naposon 61,8%-os Fibo támasztja, indikátorok épp vételbe akarnak billenni. Még nincs megerősítve. A lefelé mutató éket 2,44-nél áttörte, ha ezt jól látom, akkor ezzel az eséssel csak az emelkedő trendet erősítette meg. Nagyot mehet! Arany dettó: indikátorok a mélyben, 50-es FIbo támasztja. Alakul egy beszálló!