Regisztráció Elfelejtett jelszó

Felhasználók hírei

meghosszabítják a 3. pillért

#654567 Dr. ursi

Az MNB 2013. április 4-én hirdette meg a növekedési hitelprogramot, amelynek III. pillére a kormánnyal és a hitelintézetekkel együttműködve az ország rövid külső adósságának, illetve a kéthetes kötvényállományának csökkentését, és ezen keresztül az MNB kamatkockázatának mérséklését tűzte ki célul - áll a jegybank közleményében A program keretében az MNB 8 futamidőn hirdetett a hazai hitelintézetek számára devizacsere ügyleteket, amellyel párhuzamosan a rövid külső adósság csökkentését várta el a Jegybank.

A monetáris tanács megállapította: kiemelkedően fontos a magas rövid külső adósságállomány csökkentése, amelyhez az MNB ezzel az eszközzel a hazai bankrendszer segítségére lehet. Az ezzel párhuzamosan csökkenő kéthetes kötvényállomány az MNB, és így a konszolidált államháztartás kamatkockázatát is csökkenti. Mindennek figyelembevételével a tanács a III. pilléréhez kötődő devizacsere-tenderek meghosszabbításáról döntött. A tendereket visszavonásig, illetve a 2,5 milliárd eurós korlát eléréséig minden futamidőn a korábban meghatározott elvek mentén hirdetik meg.

-

majd kapkodnak utána a bankok amikor kijön az átváltási csomag :o)

Re: nincs cím

#654376 Előzmény: #654358

Margaretta, baromira rácuppantál erre.

Parancsolj:

"1§ e) az állam tulajdonában lévő pénzügyi eszközök.

(2a)4 A (2) bekezdés e) pontja szerinti pénzügyi eszközökre e törvény hatálya kizárólag a 35. § (2a) bekezdés tekintetében terjed ki."

Magyarán szólva, az általad idézett törvény SEM terjed ki a költségvetésekre, mert azok ki vannak zárva. Ráadásul magad is láthatod, hogy a Nemzeti Vagyon kezelésével a törvény a:

Az MNV Zrt. feladatai, jogállása

vagyis a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt NEVESÍTI, amely köztudomásúan független a kormánytól és nyilvánvalóan nem áll a kormány felett, hogy a költségvetést ellenőrizze.

És ahogy már jeleztem neked, külön leírtam józan paraszti ésszel: A költségvetés csak megszerezhet tulajdont, de ahogy megszerzi az kikerül a tulajdonából (MOL):

"(2) A központi költségvetési szerv - ha törvény eltérően nem rendelkezik - önálló tulajdonjoggal nem rendelkezik, bármely dolog tulajdonjogát, gazdálkodó szervezet részesedését, vagy valamely vagyoni értékű jogot a Magyar Állam javára szerez meg."

Tehát BE beviheti a vagyont, de KI nem viheti onnan (csak 2/3-al).

És hát, ide is ez vagyon írva Margaretta:

"3. §10 (1)11 A rábízott állami vagyon felett az államot megillető tulajdonosi jogok és kötelezettségek összességét tulajdonosi joggyakorlóként:

a) ha törvény vagy miniszteri rendelet eltérően nem rendelkezik, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: MNV Zrt.),"

Vagyis ÉRTELEMSZERŰEN nem szól a kormányról, minisztériumokról, intézmények KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL a törvény.

Re: nincs cím

#654371 Előzmény: #654352

Prospero, attól, hogy valami nem a MOST definiált Nemzeti Vagyon része, az még nem jelenti azt, hogy az annak kezelésével megbízottak nem tartoznak elszámolással a nemzetnek.

Pont arról szólt az Alkotmánymódosítás, hogy a TULAJDON, a VAGYON ne tűnhessen el, az ne legyen elidegeníthető, felélhető -> tehát, hogy a költségvetéseket úgy kelljen összeállítani, hogy azok fedezzék a bevételekkel a kiadásokat.

Éppen ezért volt lényeges, hogy ezekhez a vagyonelemekhez a Parlament SE tudjon hozzányúlni 2/3 alatt, hiszen ez éppen annyit tesz, hogy nem lehet privatizálással költségvetési hiányt eltűntetni.

PONT ezért kellett különvenni a "VAGYONT" és a "MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGEKET".

2013.08.29. Hírek Nos, …

#654367

2013.08.29. Hírek

Nos, a primitív átlátszóság jó példája libajnai, aki akkora hatalomvággyal rendelkezik, hogy már mindent annak rendel alá: Lásd, beáldozza az egész választási szövetséget másodhegedűsnek, csak az legyen a lényeg, hogy ő legyen a miniszterelnök jelölt. Hogy úgy mondjam, valójában viccnek is rossz volt ez az álszentsége, hiszen nyilvánvaló volt, hogy egy közvéleménykutatás őt fogja "nyertesként" kihozni - de arra, amit a tényleges eredmény hozott, arra még én sem számoltam. Mert megdöbbentő az eredmény!

http://inforadio.hu/hir/belfold/hir-581792

"A Nézőpont Intézet felmérése szerint a teljes népesség 12 százaléka Bajnai Gordont, 7 százaléka Mesterházy Attilát támogatja"

Gondolom, eddig semmi új nincs senkinek sem a számokkal kapcsolatosan. De most tessék leülni és megkapaszkodni:

"39 százalék viszont továbbra is Orbán Viktort szeretné kormányfőnek."

Hoppá!! Egyrészt a 39% simán 50%+1 egy parlamenti választáson, másrészt totálisan megdöbbentő a 7+12=19-hez képest, hogy a kettő közül "kevésbé utált" személyhez képest több mint háromszoros(!) Orbán támogatottsága, de a kettő együtt sem ér fel a feléig sem!

Magyarán szólva nem is az a kérdés, hogy van-e kormányváltó hangulat (mert nincs), hanem az, hogy van-e értelme baloldalon a polemizálásnak ezek után, de főleg ennek figyelembevételével, mert ez az igazán döbbenetes:

"míg a kormányváltást akarók körében 26 százalék választaná Bajnai Gordont, 16 százalék pedig Mesterházy Attilát."

Na erre tessenek szépen gombot varrni! Mert ez ugye annyit tesz, hogy a kormányváltásnak örülők BIZTOSAN NEM EZEKET AKARJÁK LÁTNI! A KETTŐ EGYÜTT sem éri el a kormányváltást vágyók FELÉNEK a támogatását sem! Magyarán szólva még ha tandemben indulnának, akkor sem kapnának többséget:

a kormányváltók között!!!!

Mindebből pedig ordít, amit oly sokszor hangsúlyoztam, AZ LEHET hogy az emberek nem szeretik az Orbán kormányt, DE GYŰLÖLIK ezeket. Vagyis az a paradox helyzet áll elő, hogy ha a kormányváltókra ezek fognak aspirálni, akkor a végén még több protest vote-ot gyűjt be az Orbán kormány a kormányváltó hangulatúak közül!

És a végére egy igazi érdekesség, egy kis csemege:

"Abban a kérdésben, hogy melyiküknek van nagyobb esélye legyőzni Orbán Viktort, kiegyenlítettebb eredmény született: a kormányváltást akarók 35 százaléka Bajnait, 30 százaléka Mesterházyt tartja esélyesebbnek."

Mert a 35% vs 30% már egyáltalán nem szignifikáns különbség, sőt mi több, egyáltalán nem meggyőző libajnai fölénye.

Szvsz ezen eredmények figyelembevételével teljes öngyilkosság lenne az MSZP részéről a libajnai vezette szövetség, mondhatni, jelenleg az összefogás senkinek sem az érdeke, de az egy különösen jó kérdés, hogy libajnai egyáltalán elindul-e a választásokon egy szemmel láthatóan nem labdába rúgó szervezet élén, hiszen az neki egyrészről nem üzlet, másrészt semmiféle érdeke nem fűződik hozzá, hogy egy, a sorban sokadik ellenzéki párt vezetőjeként, parlamenti képviselőként lemondjon a tisztségeiről, vállalkozásairól - az meg, hogy bohócként legyen pártelnök, az meg végképp nem jelent számára semmiféle hasznot, vagy lehetőséget, ebben a formációban biztosan eltűnne a politikai palettáról 2018-ra, már csak azért is, mert ahhoz, hogy ez ne így legyen, ahhoz akkora energiát kellene erre fordítania, amennyi neki nyilván nem üzlet és nem az érdeke.

Ő első akar lenni, nem pedig sokadik.

És még Orbánra mondogatják, hogy milyen hatalomvágyó. Hát most nézzétek meg azt, aki IGAZÁN hatalomvágyó.

Egyébként, ahogy tegnap értekeztem erről is, újabban már van aktív külpolitikánk is:

http://inforadio.hu/hir/kulfold/hir-581934

"Magyarország megvárja, hogy az ENSZ vegyifegyver-szakértői milyen eredményre jutnak szíriai vizsgálódásuk után, valamint folyamatosan egyeztet a szövetségeseivel, és ezek függvényében alakítja ki álláspontját egy esetleges katonai akcióról - mondta Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője szerdán az MTI-nek."

Eddig persze lehetne szép, jó kis lózung is, de a következő szöveg csúcs:

"Kiemelte: a szövetségesekkel folytatott konzultáció egyik fontos állomása lesz az EU-tagállamok külügyminisztereinek informális találkozója szeptember 6-án és 7-én Vilniusban. Az eseményen részt vesz John Kerry amerikai külügyminiszter, Magyarországot pedig Martonyi János tárcavezető képviseli - közölte."

Vagyis, de facto felmondjuk a "kötelező szöveget", majd közöljük, hogy legalább egy hétig semmivel sem értünk egyet és semmiben sem veszünk részt! Na így kell ezt egy kis országnak csinálni. Udvariasan, de nagyon határozottan NEM-et mondani.

Egyebekben pedig, érdemes megnézni azt, hogy valójában mekkora pocsékolás ment a PIIGS-ben:

http://inforadio.hu/hir/gazdasag/hir-581869

"Naponta egy órával többet kell dolgozniuk ezentúl a közszféra alkalmazottainak a gazdasági válság sújtotta Portugáliában, miután a köztársasági elnök aláírta az erről rendelkező törvénymódosítást."

Namármost a napi egy óra ERREFELÉ nem is jelentene különösebben semmit. Node akkor nézzük meg, hogy ez mihez adódik hozzá:

"Anibal Cavaco Silva szerdán írta alá a közintézményekben munkaviszonyban állók heti munkaidejének meghosszabbításáról szóló, erősen vitatott jogszabályt, amely 35-ről 40-re emeli a munkahelyen kötelezően eltöltendő heti óraszámot."

Vagyis, napi 8(!!!) órára emelik a munkaidőt... nem véletlen volt annak a gumigyárnak a szitkozódása aki erről értekezett... és egyebekben már megint kik csinálják a palávert:

"A baloldali ellenzéki pártok alkotmányellenesnek ítélték és elutasították a törvénytervezetet. Az ellenzék úgy gondolja, hogy a kormányzat terve sérti azt az alapelvet, miszerint az elvégzett munkáért fizetés jár. Az új jogszabály alapján azonban a közszféra alkalmazottai nem várhatnak fizetésemelést a megnövekedett munkaidő miatt."

Azért értitek ezt a "nyomort"... szóval, nem csoda, hogy akkora bajban vannak amiben és immár csak az biztos, hogy amig nem lépnek oda a torkukra, hogy "dolgozzatok wazze", addig ez így is fog maradni.

2. §9 (1) A tulajdonosi …

#654358 Margaretta

2. §9 (1) A tulajdonosi joggyakorlás és a vagyongazdálkodás feladata: az állami vagyon rendeltetésének megfelelő - az állami feladatok ellátásához, a társadalmi szükségletek kielégítéséhez, valamint a Kormány gazdaságpolitikája megvalósításának elősegítéséhez szükséges, egységes elveken alapuló, önálló ágazatként megjelenő - hatékony, költségtakarékos, értékmegőrző, értéknövelő felhasználásának biztosítása (közvetlen felhasználás), illetve közvetett hasznosítása (beleértve a vagyoni kör változását eredményező értékesítést), valamint az állami vagyon gyarapítása (ideértve a vagyoni kör bővítését is).

(2) A központi költségvetési szerv - ha törvény eltérően nem rendelkezik - önálló tulajdonjoggal nem rendelkezik, bármely dolog tulajdonjogát, gazdálkodó szervezet részesedését, vagy valamely vagyoni értékű jogot a Magyar Állam javára szerez meg.

3. §10 (1)11 A rábízott állami vagyon felett az államot megillető tulajdonosi jogok és kötelezettségek összességét tulajdonosi joggyakorlóként:

a) ha törvény vagy miniszteri rendelet eltérően nem rendelkezik, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: MNV Zrt.),

b) törvényben kijelölt személy vagy

c) az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) által rendeletben kijelölt személy

gyakorolja.

(1a)12 Azon állami tulajdonban álló ingatlanok felett, amelyek egy része a Nemzeti Földalapba tartozik, a tulajdonosi jogokat a miniszter az agrárpolitikáért felelős miniszterrel közösen, a Nemzeti Földalapról szóló törvény, valamint annak végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározottak szerint gyakorolja.

(1b)13 Az Egészségbiztosítási Alap ellátási vagyona tekintetében a tulajdonosi jogokat az egészségbiztosításért felelős miniszter, a Nyugdíjbiztosítási Alap ellátási vagyona tekintetében a tulajdonosi jogokat a nyugdíjpolitikáért felelős miniszter gyakorolja.

(2)14 A miniszter e törvény felhatalmazása alapján - a 2. §-ban meghatározott célok hatékonyabb elérése érdekében, miniszteri rendeletben, az ott meghatározott állami vagyoni kör tekintetében, meghatározott időtartamra - e törvény keretei között, a joggyakorlás egyes szabályainak meghatározásával - az államot megillető tulajdonosi jogok és kötelezettségek összességének, illetve azok meghatározott részének gyakorlóját az Áht. szerinti központi költségvetési szervek, ezek intézménye, továbbá a 100%-ban állami tulajdonban álló gazdasági társaságok közül kijelölheti.

(3) Az állami vagyon meghatározott köre felett tulajdonosi jogokat és kötelezettségeket a (2) bekezdés alapján a Magyar Állam nevében gyakorló szervezet e tevékenységét a jelen törvény és a végrehajtási rendelete, valamint a (2) bekezdés szerinti miniszteri rendelet szabályai szerint végezheti.

(4) Az állami vagyon feletti - a 3. § (1)-(2) bekezdése szerinti - tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos tevékenységet az Állami Számvevőszék évente ellenőrzi.

4. §15 A miniszter az állam tulajdonában lévő vizek medrének használatáért fizetendő használati díj mértékét rendeletben állapítja meg.

5. § (1) Közérdekből nyilvános minden, az állami vagyonnal való gazdálkodásra és az azzal való rendelkezésre vonatkozó, közérdekű adatnak nem minősülő adat. Külön törvény az adat megismerhetőségét korlátozhatja.

(2) Az állami vagyonnal gazdálkodó vagy azzal rendelkező szerv vagy személy a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény szerinti közfeladatot ellátó szervnek vagy személynek minősül.

5/A. §16 Az e törvény anyagi és eljárási szabályainak megsértésével kötött szerződés semmis.

http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0700106.TV

Itt van a törvény az állami vagyonról, mint a nemzeti vagyon részéről.

Itt sem találtam olyat, hogy bármelyik kezelő, vagy felügyeleti szerv tulajdonában lenne.

Re: nincs cím

#654352 prospero Előzmény: #654339

Köszi, hogy elolvastad és kitetted ...gondoltam, hogy előbb utóbb valami kivétel lesz a törvényben és tessék ... nekem most ehhez nem volt erőm kikeresni... így most már tisztulhat a kép mindenki számára...

Jó érv volt az, hogy nemzeti vagyon és 2/3-hoz nem illik a feles többségű költségvetés...

De részben Margarettának és a többieknek is igaza van... hiszen nem szeretnénk ha értelmetlen kiadásokat fogadna el a parlament...az más kérdés, hogy ebben az esetben nyilván egyik zseb... másik zseb... államnál marad a kiadás nagy része...

Re: nincs cím

#654339 Előzmény: #654017

Egyezzünk ki a definíció esetén döntetlenben, viszont a lényeg szempontjából abban, hogy nekem van igazam - mert bár valóban elég faramuci a szabályozás:

http://net.jogtar.hu/jr/gen/getdoc2.cgi?docid=A1100196.TV

hiszen bár igaz, hogy ez a jogszabály Nemzeti Vagyonnak definiál mindent az 1§-ban, CSAKHOGY rögtön utána KI IS VESZI ebből a körből ezeket a tételeket:

"2. § E törvény hatálya nem terjed ki az alábbi, nemzeti vagyonba tartozó vagyonelemekre:

a) az államháztartás körébe tartozó szervek és személyek pénzvagyonára,

b) a követelésekre és a fizetési kötelezettségekre,

c) a társadalombiztosítás és az elkülönített állami pénzalapok pénzvagyonára"

vagyis ezek a tételek ténylegesen nem képezik a Nemzeti Vagyon részét, hiszen definíciószerűen vannak az alól nevesítetten kivéve.

Ennek megfelelően ezen tételek nem is a Nemzeti Vagyonnal szembeni elvárásnak megfelelően kezelendőek (vö 2/3-al módosíthatóság), függetlenül attól, hogy természetesen a nemzet vagyonÁT képezik ezek a tételek is.

Vagyis nem azt mondja ki a törvény, hogy ezek nem a részei a nemzet tulajdonának (miért is tenné) hanem azt mondja ki az egyszerűbb definíció érdekében, hogy "minden Nemzeti Vagyon KIVÉVE ezeket".

Azaz, hogy a téma elejére ugorjak, mert a lényeg azért ez:

De bizony, hogy a saját költségvetésével mindenki a sajátjaként rendelkezik, hiszen ez a feladata és a dolga, a törvény által biztosított joga és kötelessége.

A kormány feladata az ország költségvetését végrehajtani(!), de a kormány a SAJÁT költségkeretével saját hatáskörben járhat el, és sajátjaként rendelkezhet felette. Ahogy egyébként ugyanez igaz bármely - például - múzeum, minisztérium, vagy egyéb állami intézmény reprezentatív keretére is.

Miért pont a kormány lenne a kivétel ebből a szempontból, illetve hogy lehetne lopásról értekezni ebben a kérdésben?

és íme :o)

#654205 Dr. ursi

elfogadva a tolcsy-féle ciklus !

-

"A nem túl "acélos", 1,6-szeres lefedettség mellett az elfogadott ajánlatok hozama 3,91% és 4,00% között szóródott, amelyek mellett az átlaghozam 3,97%-os lett. Ez 3 bázisponttal alacsonyabb a tegnapi 12 hónapos másodpiaci referenciahozamnál és 4 bázisponttal marad el a két héttel ezelőtti kibocsátás átlaghozamától. "

-

ez azt jelenti, hogy mennek át hosszabb oldalra (lásd. lefedettség változik: a rövideknél csökken a hosszú aukcióknál nő) és teljesen elfogadják a folyamatos stabil kamatcsökkentést, méghozzá stabil forint mellett !!!

szuper ! csak így tovább ! hajrá magyarok ! hajrá Magyarország ! :o)

Re: nincs cím

#654141 Dr. ursi Előzmény: #654018

ilyen románoknál is volt már kétszer.

túlmagas kamatot kínálnak :o) eccerűen fix kamaton kell kínálni. inflációt levinni, csak rubelben adni és csak 2-3% reált akkor majd veszik.

Re: nincs cím

#654051 Előzmény: #654016

Mondom, hogy megtéveszt az, hogy a Nemzeti Vagyon nevesített vagyontárgyak listája, azaz akkor lenne a Nemzeti Vagyon része a költségvetés, ha ez KÜLÖN nevesítve lenne.

A Nemzeti Vagyon ugyanis egy VAGYONLELTÁR, amibe 2/3-al kerül be valami és 2/3-al kerülhet ki onnan valami. Ez ennyire egyszerű, nem kell ezt bonyolítani.

Re: nincs cím

#654017 prospero Előzmény: #654016

De az is lehet, hogy végül inkonzisztens lett a nemzeti vagyonról szóló törvény...a gazdasági tankönyvekkel...és a költségvetési törvénnyel szemben....Ez már csak úgy derülne ki, ha elolvasnám elejétől végéig... az összeset...

van ellentmondás az alaptörvényben máshol is... pl. fogantatástól fogva élet...alkotmányban... de törvényben ennek ellenére 12. hétig abortálható...

Re: nincs cím

#654016 prospero Előzmény: #653893

Nem kell megköszönni. Annyira nem egyszerű téma ez, mint első ránézésre látszik...Érdemes rajta filozofálni, ha az embernek sok ideje van...

Azért AT gondolatmenete is szöget ütött a fejembe... hogyha nemzeti vagyon rész... akkor hogyhogy nem 2/3 dönt a pénzeszközök felhasználásáról... Lehet a törvényben benne van a válasz... de én nem fogom most elolvasni a törvényt emiatt...

Re: nincs cím

#653892 Dr. ursi Előzmény: #653658

ez igaz.

de akkor is nonszensz piszlicsáré dolgokon akaszt be eu.

vajon tényleg nem politikai alapon ?!

http://www.portfolio.hu…

#653658

http://www.portfolio.hu/gazdasag/szankcionalhat_minket_brusszel_mekkora_a_tet.4.188362.html

Nos, tisztul a kép azzal kapcsolatban, amit korábban Spade felvetett és azóta már mások is írtak róla: A letiltott kifizetések valójában marginálisak a teljes pályázott összeggel kapcsolatban, és nem arról van szó - illetve valójában soha nem volt arról szó(!) - hogy ezeket a pénzeket elveszíthetjük, hanem csak arról van szó, hogy egy részét nem fogadja el az EU a kifizetéseknek, vagyis a többit kifizetik, amit pedig nem azt újra meg lehet pályázni.

És bár a cikkben nincs benne, de ez valójában azért nem annyira kellemes dolog, hiszen ez annyit tesz, hogy a már odaígért pénzeket a kormánynak ki kell fizetnie (tehát rossz hatással lesz a folyó fizetési mérlegre ha nem a tartalékból rendezik a cehhet), de ha más célra kihelyezi ugyanezt az összeget, akkor később jöhet a megtakarítás a kiadás helyett.

Vagyis valójában egyáltalán nem akkora ez a problémakör sem, mint ahogy tálalva lett eredetileg.

Re: nincs cím

#653277 Dr. ursi Előzmény: #653226

ez amit írtál az mszpről és mesterháziról igaz.

mszp csak így élhet túl.

és lehet később esélyes.

ehhez kell most a libásokkal dékásokkal az elhatárolódás.

plusz a leszerepelt pártembereik eltávolítása.

akkor felnőhet a párt és mesti is 2018ra már.

és ennek még én is örülnék, mert lenne értelme haszna az ország számára.

ha viszont ezeket nem lépi meg ahogy írod akkor kampec.

2013.08.27 Hírek Kicsit…

#653226

2013.08.27 Hírek

Kicsit érdekes az EU, meg az összes bürokratája, hogy ezt meg lehet tenni Görögországban:

http://inforadio.hu/hir/gazdasag/hir-580929

"A görög pénzügyminisztérium jelentése szerint Görögországban az idegenforgalommal foglalkozó cégek majdnem fele adót csal, és szabálytalanul működik." [...] " Szantorinin az ellenőrzött helyek 96,4 százalékánál, Evia szigetén 85 százalékánál, Rodoszon 80 százalékánál találtak problémát. Volt olyan kisebb sziget, ahol egyetlen ellenőrzött hely se működött teljesen szabályosan."

Mondjuk ilyen "környezetben" már érthető, hogy miért nincs éhséglázadás, miért nem omlik össze az ország - hiszen valójában még csak nem is arról van szó, hogy mindenki adót csal, hanem arról, hogy egyszerűen nem fizetnek adót. Talán valamit tenni kellene ez ügyben és nem segélycsomagokon filozófálni.

Ha viszont már segély, akkor egy érdekes hazai hír a segélyekkel kapcsolatban:

http://inforadio.hu/hir/belfold/hir-581376

"Egységes nyilvántartásban foglalja össze a kormány az egyes rászorulóknak kifizetett segélyek összegét."

Most tekintsünk el attól, hogy "hurrá", meg attól, hogy "végre", merthát ezek tényleg jogos jelzők lennének, de engem inkább egy olyan számadat lepett meg, ami szintén ezen cikkben található meg:

"Jelenleg 960 ezren kapnak valamilyen szociális és gyermekvédelmi pénzbeli vagy természetbeni segítséget az államtól, évente összesen mintegy 130 milliárd forint értékben."

Mert ez valójában bagatell tétel az ország méretéhez képest, vagyis a segílyezés önmagában semmiféle problémát nem okoz, ráadásul ha családra bontjuk le, akkor nagyjából havi 10.000 HUF-ról lehet értekezni. Mondjuk az teljesen nyilvánvaló, hogy a közmunka miatt csökkent ekkorára ez az összeg, hiszen az már nem segíly, hanem munkabér, de akkor is figyelemreméltó, hogy mennyire megszűnt probléma lenni a segílyezés. Illetve, figyelemreméltó az, hogy ebből bizonyosan nem élne meg a cigányság, még alacsony életszívonalon sem, tehát úgy vélem, ezt a kérdést le lehetne venni a napirendről.

Már csak azért is, mert felesleges az indulatok szítása, hiszen elég csak körülnézni a világban, hogy valójában mennyira erőszakos is az mindenhol, akármerre nézünk, lásd:

http://inforadio.hu/hir/kulfold/hir-581222

"Álarcosok megrohanták egy német párt választási rendezvényének színpadát Brémában, földre taszítva a szónokot - írta vasárnap a Die Welt. [...] A rendőrök és a hallgatóság több tagja üldözőbe vette a rendzavarókat, és közülük hármat sikerült elfogni. A 22, 25 és 27 éves férfiak ellen közrend megzavarása miatt indult eljárás. A rendőrség feltételezi, hogy a támadók egy szélsőbaloldali csoporthoz tartoznak."

Bizony, bizony, a nagy békés, demokratikus jóléti Németországban valójában ekkora indulatok vannak a felszín alatt, és egyre inkább a felszínen. Pedig arrafelé a problémákból, az EU problémáiból valóban nem sok érezhető.

Ugyanakkor, nagyon figyelemreméltó az, hogy az Imperial Monetary Forces által megszállt "bezzeg Románia" valójában hogyan is áll, illetve, hogy hogyan is alakulnak a beruházások, nos barátaim, felebarátaim és ti többiek:

http://inforadio.hu/hir/belfold/hir-581493

"Az államfő szerint a szociálliberális (USL) kormány hatalomra kerülése óta több mint egy százalékkal nőtt a munkanélküliség, az év első felében pedig csaknem 20 százalékkal estek vissza a külföldi befektetések."

Hoppácska. A 20% azért már nem hibahatár, az már igencsak szignifikáns csökkenés, helyesebben szólva, meredek zuhanás. Node hogy lehetséges ez a bezzegrománoknál, akik milyen jól csinálják a dolgaikat, hogy az Imperial Monetary Forcesre bízták magukat? Valójában minden csak egyre rosszabb és nemhogy egyre rosszabb, hanem egyre drámaibb, de különösen a magyar tényadatokkal összehasonlítva.

És akkor most arról a hurráoptimizmusról még nem is értekeztem, amit már év elején előre jeleztem: Lassan ideje a TÚLZOTT lelkesedést visszafogni, mert azoknak nehéz megfelelni, lásd:

http://inforadio.hu/hir/gazdasag/hir-581134

"Minden eddigi várakozást meghaladó növekedési lendületet ad a magyar gazdaságnak jövőre az erősödő fogyasztói bizalom - idézi a Portfolio.hu hírportál a Bank of America Merrill Lynch elemzését. Raffaella Tenconi, a cég londoni közgazdásza legfrissebb elemzésében az erősödő fogyasztói bizalomra alapozva jövőre már 2,6 százalékos gazdasági növekedést vár az általa jelzett idei 0,4 százalék után."

Azért ne rohanjunk ennyire előre, de az azért figyelemreméltó, hogy a "beszakad az ország, tönkremegy, baromi nagy recesszióhoz" képest immár a növekedés mértékén licitálnak egymásra az elemzőházak. Alakul ez, alakul :) Node persze nincs ebben semmi csoda akkor, amikor például:

http://inforadio.hu/hir/gazdasag/hir-581204

"Rekordot dönthet az idegenforgalom az idén - véli Miniszterelnökség fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára.

Csepreghy Nándor tájékoztatása úgy látja: a turizmus kilábalt a válságból, miután az előrejelzés szerint az idén, a tavalyi rekordot is 8 százalékkal meghaladó mértékben, az év végéig 23-24 millió vendégéjszakát töltenek el a szálláshelyeken az idelátogató külföldi és hazai vendégek."

És ha végre kiárazódik a forint felár a rendszerből, akkor lesz ez még sokkal több is, az pedig sokkal több pénz, emelkedő színvonal és MUNKAHELY HEGYEKET jelent, illetve jelez előre :) Szóval, szép sorban jönnek a jó hírek ahhoz képest, hogy milyen világot élünk, oszt ezt még pluszban feldobja az internáci marxista terroristák legújabb miniszterelnöki haknija:

http://inforadio.hu/hir/belfold/hir-580969

"Elképzelésük szerint a miniszterelnök-jelöltről a demokratikus ellenzéki és a bizonytalan szavazók döntenének. Egy kéthetes kampány után két-három, közösen megbízott közvélemény-kutató cég elvégezne egy nagymintás vizsgálatot, és ennek végeredménye alapján dőlne el, hogy az Együtt-PM vagy az MSZP vezetője legyen a jelölt."

Hogy mindezt nyomatékosítsák, azaz azt, hogy LIBAJNAIT AKARJÁK MINISZTERLNÖKNEK MINDEN ÁRON immár feladták az összes többi követelésüket, mert csak az a lényeg, hogy az internáci marxista terroristák hű kiszolgálója legyen a minisztertanács elnöke:

"Bajnai Gordon, hozzátéve: ennek érdekében elfogadják Mesterházy Attilának, a szocialisták elnök-frakcióvezetőjének pénteken ismertetett, a 106 egyéni körzet felosztására vonatkozó javaslatát, és ezt minden további alkudozás nélkül tárgyalási alapnak tekintik."

Azért értitek ugye? Röviden szólva tiszta undormány az egész bagázs, de úgy önmagában nevetséges és szánalmas az az elképzelés, hogy miután elismerik, hogy 2/3-1/3 arányban alsó hangon erősebb az MSZP, ezek után van pofájuk a miniszterelnökséget kövelteni, illetve olyan feltételrendszert állítani, amiben biztosan libajnai lenne a jelölt. Egyszerűen elképesztő a csinovnyikok ezen kaparása a hatalomért, hiszen itt már teljesen nyilvánvaló, hogy sem programjuk nincs, sem elképzelésük, csak az, hogy újra betegyék a miniszterelnöki székbe a magyargyűlölő libajnait, hogy tönkretegye az országot.

Az egész ügyben valójában az a figyelemreméltó, hogy valójában mennyire nem akarják ezt az MSZP-ben. Még a végén meglépik az egyetlen jó lépést, amit ebben a helyzetben tehetnek és amivel szavazókat nyerhetnek: Feldobják azt, hogy ilyen áron nem kell szövetség, és hogy libajnai ne az ő nyakukon akarjon felmászni a miniszterelnöki székbe.

Ez egészen frappáns lenne, hiszen ezzel a módszerrel tisztességesen veszíthetnének a következő választáson (ez érdem, nem lebecsülés!), akár még össze is szedhetik magukat a következő választásra, és azzal, hogy [így írom] Mesterházy ezzel felnőne politikusnak, azzal egészen hosszú politikai karriert építhetne ki magának és stabilizálhatná az MSZP-t. Merthogy ugye abban mindenki biztos lehet, hogy libajnai mint marginális ellenzéki politikus nem járna be a Parlamentbe (nem üzlet! Tessék csak gondolkodni Fidesz+KDNP, Jobbik, MSZP, ez mind nagyobb párt lenne, mint a Soros féle párt), vagyis totálisan eltűnne a süllyesztőben, a megalázó vereség után.

Egyszerűen ha az MSZP felismeri, hogy libajnai esete az, hogy győzelem vagy halál, akkor rájöhetnek arra, hogy nekik nem érdekük emellé felsorakozni, SŐT vele szemben meghatározva magukat akár még szavazatokat is tudnának szerezni. Mondhatni, igen érdekes fordulatot vehet az ügy akkor, ha most karakán módra szembehelyezkednek a DK-val és a libásokkal, mert abból akár lehet is valami, hiszen a DK szavazóit biztosan elviszik egyéniben, pártlistán pedig nem tőlük vennének el szavazókat.

Szóval, sok minden ki fog derülni rövid időn belül, de az bizonyos, hogy - ha ez szándékos - akkor mostanra Mesterházy sakk-mattot adott libajnainak, csak ezt még libajnai nem fogja fel. Ha pedig ebből jót húz az MSZP, akkor még arra is esély van, hogy visszairatkozzon a kultúrpártok listájára, amennyiben végre lecseréli a burány, kovács, lendvai, szanyi és hasonszőrű múmiákat, illetve kompletten szalonképtelen és teljesen lejáratott politikusokat valami másra.

Ha ezt Mesterházy felfogja és megcsinálja, az érdekes lehet a jövőre nézve.

Ha nem, és csak sz@rházi marad, akkor meg temethető en block az egész internáci marxista terrorista oldal, egyszerűen azért, mert szétmarják egymást mára választások előtt is.