Regisztráció Elfelejtett jelszó

OTP részvény fórum

Hiába, a stílussal soha …

#648513 gilgalad

Hiába, a stílussal soha nem volt baj ennél a brancsnál:

"Lázár különösen jó hangulatban hagyta el a sajtótájékoztatót, csapatával kifelé menet azon viccelődtek, hogy milyen ügyesen sikerült kiosztani Csányit. "Ezért biztos beperel", mondta végül egyik munkatársa, amin egyszerre nagyot nevetett mindegyikük, majd beszálltak a szolgálati autóba."

Re: nincs cím

#648458 Kissherceg Előzmény: #648454

detto:)

Lázár szólt:

A mai sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva Lázár János Csányi Sándor OTP-vezérnek is üzent. A bank első embere ugyanis legutóbb úgy fogalmazott, hogy Lázár János tehetséges politikus, a trafikügyet is jól intézte. Erre reagálva Lázár ma azt mondta: "Csányi Sándor az ország első számú uzsorása". Bárhogyan is páváskodik a devizahitelesek milliárdjai felett, megjegyzését kénytelen vagyok tudomásul venni, még ha engem tehetségtelen vagy ilyen olyan más jelzőkkel illet is - fűzte hozzá.

Később egy másik kérdésre válaszolva kijelentette: a kormány segíteni szeretne a devizahiteleseken és a cél egyértelmű, kivezetni ezt a terméket. Hangsúlyozta, hogy "a kormány tárgyalásos úton szeretné rendezni a kérdést a Bankszövetséggel". "Még akkor is, ha vannak olyan politikusok a kormánypártban, akik uzsorásokhoz hasonlítják a termékben részt vevő bankárokat" - utalt korábbi saját megjegyzésére.

Ebben a leszúrásban lezá…

#648149 Fornit

Ebben a leszúrásban lezártam a shortom.

Re: nincs cím

#647978 banyaiz Előzmény: #647974

Főleg most. Mióta leesett 4k alá olyan hangulatváltások vannak. Csak azóta 3x feljött 500-600-ra , kétszer közben visszaesett 200 környékére. 2-3 hét alatt, egy nagy pangásban nemzetközileg. :)

Szerintem is az 500-700 között vszínű jövő hét szerda záró gyors előtti napon. De hát azért mérget nem vennék rá. :)

Re: nincs cím

#647974 Csusza Előzmény: #647951

Én a 600 környékére (bővebben 500-700) tippeltem, hogy ott fogja várni a gyj-t, de hát ez nem az a papper, ami olyan nagyon kiszámítható... :-)

Re: nincs cím

#647959 banyaiz Előzmény: #647950

Megvehették volna Csányitól is majd 1%-ot amit piacra tett. Na az lett volna még szép a vezérigazgató eladja az államnak a részvényei egy jelentős részét.

Re: nincs cím

#647953 banyaiz Előzmény: #647950

Piaci vétel kategóriába az is belefér nem? Hacsak nem kapnak egy visszautasíthatatlan ajánlatot mint a volt mnyp tagok. Nem kapnak állami nyugdíjat ha nem adják a 10% otp tulajdont. Ez kétségbeesésbe kergetné őket, és rögtön bagóért odaadnák :)

Re: nincs cím

#647951 banyaiz Előzmény: #647923

Árfolyamilag most feljöttünk ide 200 napos környékére, gyors előtt 500-600 közé vártam. Van még jövő héten 3 ker nap előtte , talán talán ha minden úgy alakul akkor 700, vagy esetleg az 50 napos 770 körül mint plafon vsz.

Azt nem hiszem sajnos , hogy az 50 naposon itt a dev hiteles döntés előtt átmennénk, hacsak vmi nagy pozitív hírek nem jönnek a tárgyalásokról, vagy külföldön vmi nagyon komoly jó dolog nem történik.

50 napos csökkenni fog szeptemberre vszínű lejön 4500 környékére ahol most a 200 napos is van. Hol várjuk a döntést majd hát jó kérdés. 4000-5000 között bárhol lehet vsz szivárogtatásoktól függ , illetve Usában FED szeptemberben csökken a QE nem csökken komoly piaci mozgásokat okozhat. Aztán majd mi lesz a "mentésben" na az aztán végképp jó kérdés.

Re: nincs cím

#647950 wnprt Előzmény: #647934

Továbbá a főrészvényes Rahimkulov családot rá lehetne bírni arra, h adják el részvényeiket az államnak.

Re: nincs cím

#647941 banyaiz Előzmény: #647934

Ráadásul egy fundás "meggyengítés" esetén mi értelme tulajdonrészt szerezni benne? Az benne éppen a vonzó, hogy fundásan egy gyögyszem. Ha szétbarmolják előtte akkor boldogok lehetnek a tulajdonrésszel. :)

Szóval ez a takszövös móka amire gondolom a szemük felcsillanna, csak azok a fránya törvények ne lennének, magántulajdon védelme stb, ilyenkor biztos arról ábrándoznak Rákosi idejében nem kellett ilyenekkel szarakodni. :)

Re: nincs cím

#647934 banyaiz Előzmény: #647923

Az a szerencse ahhoz egy Otp-ben az állam komoly tulajdonrészt szerezzen:

1. Komolyan zsebbe kell nyúlni. Piacon vesznek 20%-ot semmi akadálya.

2. "olcsó" vételhez szét kell verni az árfolyamot, aminek komoly gazdasági hatásai is vannak. Lehet szavakkal is manipulálni rövid időre, de ahhoz olcsón sokat lehessen venni (persze kérdés mi az olcsó, szerintem most is az, de ez egy másik tészta) fundásan kell meggyengíteni aminek a gazdaság többi részében is van hatása nem kicsi.

3. Takszövös megoldás, törvényalkotással. Ennek egy szépséghibája van az Alkotmánytól , EU-ig mindennel ütközik. Persze ettől még mint elméleti lehetőség nem lehet kizárni. Lásd takszövöknél. Ennek is igen komoly következményei lennének.

Illetve van még egy utolsó olyan válság jön, hogy az Otp-t is meg kell menteni, és az állam cserébe tulajdonrészt kap. Na hát ez a térdre imához eset, ha már egy otp-t kell megmenteni akkor a gazdaság többi része kb már nem is létezik. Hacsak Csányi papának nem gurul el a gyógyszere és nem kezd mindenféle kockázatos banki manőverbe, ami eddig nem volt stílusa.