Régebbi téma, de még járt rajta kicsit az agyam, ez a macika által idézett cikk nem hagyott nyugodni:
http://www.investor.hu/news/elemzesek/20130530-bejott-az-opus-kotvenyek-megvasarlasa-az-otp-bennfenteseknek.html
"Idén számos OTP bennfentes vásárolt OTP-részvényre átváltható OPUS nevezetű kötvényt. A vásárlók között pedig a bank elnök-vezérigazgatója, dr. Csányi Sándor és felesége is megtalálható. Ők ketten több mint 820 millió forintnyi nem realizált nyereséget értek el, míg a többiek több mint 90 millió forintot. Ami még szebbé teszi a történetet, hogy ezt a mutatványt 4 hónap leforgása alatt mutatták be."
Azért lássuk be, hogy egészen más ilyen nagyságrendben játszani a tőzsdén, hiszen ezek a pénzek már dollárban is figyelemreméltóak. És ugye, nem kicsit más úgy tőzsdézni, hogy "veszünk még egy kastélyt", vagy ha nem, akkor sem történik semmi.
És ahogy írod, nekik ez még így is aprópénz.
Viszont ez azt a közismert vélelmet maximálisan megerősíti, hogy pénzt csak pénzzel lehet keresni.