JJBOY!
Remélem tovább! :D
Ha már válság kirobbanásakor 245öt alatt volt, akkkor válság után legyen már még lejjebb ,-)
Tudod.. arany..
Tudod.. Bux..
yo8
JJBOY!
Remélem tovább! :D
Ha már válság kirobbanásakor 245öt alatt volt, akkkor válság után legyen már még lejjebb ,-)
Tudod.. arany..
Tudod.. Bux..
yo8
gondoltam, hogy így látod. én inkább nem mondok semmit
Dehogynincs.
Az összefüggés az, hogy az alacsonyabb kamatkörnyezetben elhiszik, hogy az ország fizetőképes, tehát nem félnek tőle, vagyis hozzák ide a pénzt a bóvli besorolás ellenére is (vö amikor menekítették, pedig még nem voltunk bóvli). Ergo, teljesen kiszámítható minden, hiszen előre jeleztem, "a forint meglepően stabil lesz és erősödni fog a következő kamatdöntés előtt", mert ennek így kell lennie, mert ez a normális, orthodox közgazdaságtan.
A legszebb pedig az lesz az egészben, hogy amikor megy tovább lefelé az alapkamat, az sem fogja a forintot érdekelni - köszöni szépen nagyjából ezen a szinten fog tartózkodni.
TERMÉSZETESEN amikor lemegyünk a "megoszokott" status quo alá a kamatszintben, akkor meg fog indulni vissza a forint, de mivel ez legkorábban 3.xx% esetében várható, most pedig "újra itt a nyár", jön be a deviza, ezért szvsz ceteris paribus nem lesznek nagy csodák az elkövetkező időszakban és szép stabil árfolyamot fogunk látni marginális elmozdulásokkal, amiben már az 1%(!)-nyi napon belüli elmozdulásra is fel fogjuk kapni a fejünket, mert annyira szokatlan lesz.
nekem teljesen mindegy, mert 50-100 eur között költök havonta, havonta max.2. alkalommal megyek csak át....nincs mit vennem sem ott, sem itt...
pont azért nem jó! Egyre kevesebbet kapok magyar oldalon az eurós bevételeimért!
te meg nem tudod megérteni, hogy a globális likviditásbőség + lezuhant fejlett hozamok + régiós trendek hatása az egész, és semmi köze a magyar vezetőkhöz.
Már nincs kedvem magyarázgatni, ezért sem írok.
Neked miért nem jó? Ráadásul osztrák határnál laksz.
4,75 után, ápr végén még 300 fölött is volt...már nincs összefüggés...
Kettőnevenötig...remélem....
azért az szép h a forint itt van 286 alatt 4,5-es kamatnál ... van aki ezt csak 7,5-essel tudta elérni ...
neked az miért is jó? importőr vagy? még 9 perc is bejelent a kuszaszemű patkány...
A három fekete varjú, meg elliott, meg fordított fülescsésze...! ,-)
na 285ös célárunk megvan!
Újra kell tervezni innen.
Remélem megy tovább az erősödés.. :D
sose jönnek be a sorminták. Mire sorminta lesz és mindenki észreveszi, addigra mindig megszakad, tapasztalat. Rengetegszer átéltem már, hogy mire kialakult egy sávozás is "sormintával", mire beléptem, mert egyértelmű lett, nagyon kis idővel utána, megszakadt.
A sorminta funda alapjai is teljesen megváltoztak, ez is alátámasztja, hogy ne folytatódjon.
Csak néhány fundás változás: teljesen új nemzetközi kamatlábszintek, rendhagyó 2/3-os többség itthon (ami borzalmasan rossz hírű külföldön), rekord alacsony kamatláb itthon, rekord alacsony fogyasztás rekord alacsony inflációval itthon (második az elsőből következik) stb.
Ami korábban érvényes volt, most a legkevésbé sem lehet rá számítani, tehát legkevésbé se épp most kell számítani a történelem ismétlődésére...
Ráadásul euró a kereszt fontos és bizonytalanabb tagja, mint valaha. Pont ezért én eurhuf-ban nem is foglalok állást, csak usdhuf-ban.
egyelőre én sem gondolkodom a huf elleni longok bővítésén....ezektől a geczyktől bármi kitelik, és fogalmam sincs hol az alja...
én is remélem, de úgy tűnik egyelőre, pár órát se fog élni ez a longom :S
jelenleg ez történik :o)
"ha hiszünk a sormintákban, h azok ismétlődnek ugye, akkor nézzük meg eme csártot, s máris megláthatjuk h 4,5-5 éves minta van benne.
http://stooq.com/q/?s=eurhuf&c=10y&t=c&a=lg&b=0
most az a rész jön h 2013 év végére (esetleg már ősszel) nagyon be fog erősödni a forint.
245 (240) elérhető.
1. még nincs is nyár, őláne nem turistaszezon
2. már 15 ft-ot erősödtünk számottevő korrekció nélkül
teljes partvonal...
majd átnézem a forintot....