Az emberiség elleni bűnt éppen Görögországban valósították meg, amikor nevezett szervezetek - azaz IMF/EU - a hiánycsökkentés oltárán "ortodox" módon feláldoztak egy országot és annak jövőjét.
Őszintén. Te most cserélnél a görögökkel?
Az emberiség elleni bűnt éppen Görögországban valósították meg, amikor nevezett szervezetek - azaz IMF/EU - a hiánycsökkentés oltárán "ortodox" módon feláldoztak egy országot és annak jövőjét.
Őszintén. Te most cserélnél a görögökkel?
Te vagy tévedésben. Persze szó sem volt róla mert miután meglátták, hogy mi történik itt hazamenekültek az Imf képviselőivel együtt, és hideg vízzel borogatták a fejüket 2 napig, hogy magukhoz térjenek. :)
Mindkét intézkedés ügyében amit említesz vsz a Hágai Bíróságon emberiség elleni bűn kategóriában kellene ítéletet hozni , legenyhébb ítélet felnégyelés.
Akkor még egyszer: NEM, NEM ELÉG SEMMIRE AZ IMF RÉSZE. NEM, AZ EU-VAL SZÓ SEM VOLT HITELKERET HOSSZABBÍTÁSRÓL.
Magyarán szólva, teljes félreértésben vagy, most hogy mást ne mondjak, eleve szó sem volt SOHA olyan tárgyalásról, amely a régi hitel helyébe léphetne ANNAK LEJÁRATA ELŐTT. Ezt csak bedobták a liberálkommunista médiumok a köztudatba, aztán van, akinek a fejében ennyi ragadt meg.
Bárhol ahol az IMF/EU segítséget nyújtott és hasonló adósságparaméterekkel rendelkező ország, mint mi, ott nagyon durva gazdasági visszaesés van, mi a 1,5%-kal világbajnokok vagyunk hozzájuk képest. Tehát az IMF/EU megállapodás felülírta volna a 2/3-ad erejét és görög pályára állít minket.
Azon lehet vitatkozni, hogy lehetett volna-e jobban csinálni 2/3-dal, vagy nem. Például 2/3 nélkül esély sem lett volna a mnyp felszámolására, de még a bankadóra sem, amely intézkedések megmentették az országot az újabb államcsődtől és a végleges elszegényedéstől.
Dehogyis. Ekkora társadalmi támogatottsággal 2/3-al , minden azonnal törvény amit kigondolnak, nem a görög pályát kell becélozni hanem a svájcit.
Csak kevesebb ökörség kell , és tündérmese. Valóságról kell beszélni, szigorú gazdasági racionalitás alapján cselekedni aztán lesz tündérmese. :)
Illetve kellett volna. Mert ez már fele részben elvérzett a hülyeségcunamin.
Nem, hát persze hogy nem. Csak közben a görög pályára állítottad volna a gazdaságot az IMF/EU segítségével. Majd egyszer talán sikerül elmagyaráznod, hogy ez miért lett volna jó az országnak és a magyar állampolgároknak. Mert azt sejtem, hogy a bankoknak és a külföldi versenytársaknak miért lett volna jó.
Nem elég az? :) Az IMF-el EU-val valóban nehéz az egyéb piaci hitelek meghosszabbításáról tárgyalni amit nem ők adtak. Ez tény, nem is állítottam az ellenkezőjét. :) De ettől függetlenül amit írtam , hogy ha eu-imf-el megállapodtak volna 2010-ben akkor a korábbi lejárati ütemezés már nem lett volna gond.
Jó cikk. Köszönjük.
Kevés a tiszta hang, ha pedig meg is szólal, akkor a baloldalnak hazudott irányzat rásüti az összeesküvés elméletben hívő és az elmebeteg jelzőket.
A Kínai hitelminősítő első emberével ezt már nehezen lehet megtenni. Túl távoli, ráadásul Kína nem dőlt be a nyugati hazugságoknak és ezzel együtt vagy éppen ezért sikeres gazdasági nagyhatalommá vált. Respect.
Jó cikk :)
"Az országok a kialakult helyzetet a likviditás növelésével próbálják meg kezelni, de ez nemhogy gyengítené a válságot, csak súlyosbítja azt, ugyanis a már most is komolyan elszegényedett országok hitelállományát növeli, ami nagyon rossz az amúgy is súlyosan sérült világgazdaságnak."
Akkor még egyszer:
Ha megállapodunk az IMF-fel, akkor az IMF hitelét hosszabbíthattuk volna.
A többiről szó sem volt.
Úgy látom nem sok ment át abból amit írtam. :)
Nem baj ne csüggedj, majd Viktor megküzd az "ellenségekkel", az elmúlt 1 hétben nem látott egy szélmalmot sem, már szinte furcsa. :)
Csak magának köszönheti Viktor, hogy nagy lejáratok vannak 2013-ban. Meg kellett volna egyezni eu-imf-el 2010-ben. A helyzet amit átvesz is lehetett volna jobb ha együttműködik és nem kivonulgat, és utcai harcol 2010 előtt. Ja , hogy már akkor is szerette az országot tökönlőni? Ez sajnos nem egyéni szoc problémája hanem a miénk is.
De hát ő forradalmár. :) Jó pályára állítani az országot? Attól függ mit nevezünk jónak. :)
Röviden: Fosszuk ki a magyarokat, zsírosítsuk a bankokat. EZ mind? Nem túl sok.
AZ adósságra épített un. növekedés elméletet (mint az AT.hírekben bemutattam) már vezető közgazdászok is BUKOTTNAK ítélik. Vége, game over.
Az meg, hogy elveszel az emberektől 400 milliárdot(!), majd azt hiszed, hogy erre hitelt fognak felvenni, akkor egyszerűen nem lehet komolyan venni. Ahhoz, hogy hitelt vegyenek fel, pont még ennyit kellene náluk hagyni, hogy ESETLEG hitelt vegyenek fel.
Egyebekben, ha még kevesebb pénz marad a lakosságnál, akkor megzuhan a kiskereskedelmtől kezdve minden, vagyis még nagyobb recessziót csinálsz, de ez a kisebbik baj, a nagyobbik az, hogy képes vagy azt állítani, hogy majd a nagyobb hitelezésből felfutás lesz, MIKÖZBEN nyilvánvaló, hogy már most is túl van hitelezve a lakosság, azaz erre nem lehetne építeni, tehát ha még jobban kizsigereled, akkor EL KELLENE VENNI hitellehetőséget, amellett, hogy már indulhatna is az újabb megszorítás a recesszió miatti növekvő GDP arányos költségvetési hiány miatt.
az ucca embere már most is elégedett magában.
kezd el-elmosolyodni, hogy ez is jó nekem, az is jó nekem.
persze a villanyoson még a szája azt mondja orbán a hibás mindenért.
de belül már változás van.
s ez a lényeg.
kicsinyhitűek !
a többség nem fával fűt.
ha meg igen azok többsége lopja az erdőből.
amúgy is.
itt a közművekről van szó.
a fa nem idetartozik.
az pont az h mindenkinek nem lehet eccerre jó.
-
amúgy viki pár hónapja bekérette az energiásoktól hogyan is számolják ki a lakossági gázárat ... nem véletlenül.
gondolom ott jött rá áttanuélmányozva (persze mondjuk én szóltam előtte :o) hogy kukantson már rá egy gáz csártra linkeltem si egyet jó pár éveset és a magyra gáz ár alakulását és a forint árfolyamot dollár) hogy itt valami brutál hasznok lefölözése megy valamelyik szinten.
abba a gázárba elmondom neked - bár azt nem tom mellyik szint a nagy lefölözö - de az orosz vételi árhoz képest 10szeres ! TÍZSZERES az értéksesítési ár lak felé.
van benne tér mégha vezeték és egyéb karb és szolg fenntart stb is ugye kell, tehát nem lehet vételi ár plusz kis árréssel adni hiszen el kell juttani afogyasztókhoz.
3 a magyar igazság, negyedik a ráadás. Félek egyszer még vissza tudnak jönni valamilyen trükkel.
Nekem nem tetszik ez a rezsi csökkentés, 1 évig kibírjuk, utána 20%-os emelést szabadítasz az emberekre? Ha a szolgáltatók lenyelik a veszteséget, akkor munkahelyeket fognak megszüntetni. Ez nagyon rossz.
Akik fával tüzelnek, azokról el van feledkezve. Nem igazságos.
Kíváncsi vagyok, az ucca embere ezt hogyan fogja megélni.
nem hagyjuk :o)
aki értelmes ember nem lép megint ugyanabba a gödörbe.
eccer ezt már bemutatták szocik, hogy kell felélni a jövőt, hogy kell az 50% adósságot 88-ra tenni hogy kell 10% hiányokkal túlzott def elj 10 évre hogy kell devizában elsorvazstani a népet az önkorit az vállalatot az egész országot.
az emberek nem hülyék.
eccer hittek nekik 2002-ben
2006-ban csak úgy nyertek h nem hozták nyilv a költségvetést sem! az ország állapotáról hazudtak.
tudjuk mi lett belőle
ennek köszönnhető a 2/3-os győzelem is
tulképp a szoclibek mocskos lopásuknak hazugságaiknak köszönheti a fidesz a kétharmadot.
szóval az emberek nem hülyék.
amikor kezdődik az éppen jóélet 2013 vége 2014 eleje
eszükbe jut majd wazz ezek tényleg csök a gázt.
**** szocik amint odakerülnek visszaemelik.
ezt gondolja magába az ucca embere.
szóval nyugi van.
pöröghetnek foroghatnak a 4/5 garantálva van.
"Viszont ebbe a 2013-14-be hacsak a világban egy hatalmas öröm nem tör ki bele fog törni a bicskája."
Mondjuk ez a periódus így is volt kitalálva az ellenzék által, hogy a magas refinanszírozási igény csúcsa 2013 legyen - választás előtti év -, illetve, hogy ne maradjon semmilyen mozgástér a következő kormány számára. Ami egyszerűen zseniális húzás volt a részükről, szépen aláaknázták minden oldalról a 2010-2014 közötti időszakot, minden elismerést megérdemelnek, akár a devizaadósság, akár a magas államadósság, akár a magas költségvetési hiányt nézem, amit le kellett építeni, akár a fedezetlenül beépített adócsökkentéseket stb, stb. 2014 után lesz szép a jövő Magyarország számára, hiszen 3% alatti a hiány, Orbán zömében 30 éves kötvényeket bocsátott ki, devizaadósság szépen leépítésre került, államadósság csökkenő pályán van, szerény növekedési kilátások 2014-ig, de utána jöhet egy szép fellendülés különösen a visszafogott beruházások pótlása miatt is.
Orbánnak megint sikerülni fog jó pályára állítani az országot, pont ugyanúgy, mint 98-2002 között.
Kár, hogy lehet, ennek gyümölcsét azok fogják felélni, akik a bajt Magyarországra hozták.