"Ugye kb. 10 év alatt lett 3000 milliárd adósságunk a MANYUPOK miatt, gondolom innen számoltad ki a 3-4500 milliárd további hiányt."
Nem, nem ezzel számoltam. Az ugyanis biztos, hogy 10 év alatt nem lett 3000 milliárd adósságunk emiatt, éppen az általad írottak miatt. Ennél jóval kevesebb volt az adósság amit generált. Éppen ezért én nem is ezzel számoltam, hanem azzal, hogy most ugyebár 300 milliárd kerül visszacsatornázásra éves szinten - ez 10 év alatt 3000 milliárd.
"feltételezzük, és nem számolunk a kamatlábak elszállásával- évi 5-7% kamatos kamat költsége."
Tudod mit? Számoljunk 6%-al, mivel most ennyit sem fizetünk, ne számoljunk EUR-ral kamatláb csökkentéssel, akkor a 3000 milliárdhoz adódik 180 milliárd. Ez még mindig "csak" 480 milliárd évente, amivel szemben a jelenlegi állapotok szerint 750 milliárd állna a 25% megtakarítással számolva. Namármost, ha csak a számokat nézzük, akkor már pusztán ebből látható, hogy a rendszer - ha már teljes egészében működik - akkor tiszta nyereséget termel éves szinten, a rendszer az átállás közben pedig legalábbis nullszalldós lenne. Ezzel nincs semmi gond, ezt mindenki tudja - ezért nem is bántotta senki ezt a rendszert egészen mostanáig. Ha ugyanis mindehhez hozzátesszük a demográfiát is, akkor akkor teljességgel nyilvánvaló lehet a számodra is, hogy húsz év múlva ezek a számok brutálisan meg fognak változni, méghozzá úgy, hogy lényegesen kevesebből kellene lényegesen többet kifizetni. Ez pedig annyit tesz, hogy a "lényegesen többet", legalábbis amennyire lehet, annyira le kell csökkenteni, mert különben kifizethetetlen pénzekről fogunk beszélni.
Vegyük ugyanis csak azt az esetet, hogy 5000 milliárdra kúszik fel a kifizetendő nyögdíj (iszonyat jószándékú becslés az állam szempontjából), ehhez képest viszont szinte alig lesz "megtakarítás", hiszen a BEFIZETÉSEK körülbelül ugyanannyit fognak kitenni (inflációval persze számolva), mint most, pusztán a csökkenő munkaképes lakossági befizetések miatt. Vagyis az olló brutálisan szét fog nyílni, és ez jelenti a finanszírozhatatlanságot. Namármost, ha csak az 5.000 milliárddal számolok, akkor a 25% 1.250 milliárd HUF, amely számnál már igen erőteljesen ordít az, hogy ehhez képest az addigra létrejövő 500 milliárd "megtakarítás", ami az államhoz folyik be és mondjuk a ~400 milliárd éves kamat IS KEVESEBB lenne, méghozzá nem kevéssel. Mondhatni a rendszer fenntarthatóvá válna. Van még egy apróság.
HA a nyögdíjra veszed fel a pénzt - akkor azt állandóan refinanszírozni kell, ráadásul költségvetési hiányt is okoz, és vagy lesz rá pénz, vagy nem. Ezzel szemben az az "államadósság", amely a nyögdíjak "fedezete", az valójában "el is felejthető", hiszen annak csak a hozamával kell számolni, de az semmiféle egyéb terhet nem jelent - azt nem kell sem visszafizetni, sem AZ ÁLLAMNAK refinanszírozni, hiszen elég azt törvénybe iktatni, hogy legalább ennyi állampapírt kell a nyögdíjpénztáraknak tartani, oszt csók. Vagyis, ilyen értelemben véve is csökkentette volna a kiszolgáltatottságot, mert BELFÖLDIVÉ konvertálta volna azt a KÜLFÖLDI adósságot, amit most éppen azért gyűjtünk, mert finanszírozzuk a finanszírozhatalan nyögdíjakat.
"Mindjárt látható hogy az amit majd megspórolunk soha nem hozta volna vissza a megnövekedett hitelek miatti kamatokat. "
Vagyis, nem egyszerűen visszahozta volna, hanem kitermelte volna magát, sőt, vissza is fizethette volna magát (ha ez a cél, de minek egyébként), és számottevően csökkentette volna a külföldtől függésünket egy egyébként fenntartható nyögdíjrendszer mellett. Ez az adósság ugyanis BELFÖLDI adósság, amit nagy ívben lesz*rank a befektetők, erre a legjobb példa éppen Olaszország, amelyek azért nem érdekes a gigantikus államadósságállománya, mert, na miért is? Azért, mert ott ennek a döntő többsége BELFÖLDI adósság, ami éppen ilyen jellegű JÖVŐBELI kiadások JELENBELI kimutatása. Ezért is nem baj az, hogy ott akkora az adósság. Mert az egy KÜLFÖLDINEK nem kockázat, hiszen az, hogy egy belföldi megkapja-e a pénzét, az őt nem érdekli.
"Az EU meg helyesen jár el, amikor ezeket azt mondja, hogy ezeket a kötelezettségeket ki kell mutatni, mert effektíve ezek fínanszírozására az állam hiteleket vesz fel még ha a jövőben van is egy bizonytalan összegű megtakarítás."
Az EU egy balf*sz, hiszen ezekre az állam pont semmiféle hitelt nem vett fel, hanem egyszerűen számlapénzt csinált. Hogy ez honnan tudható? Hát onnan, hogy amikor ezt einstandolta, és "elégette", akkor nem történt az égvilágon semmi sem, hiszen valójában csak az egyik zsebéből a másikba tette a pénzt, avagy kiütötte a + -t a - -al, oszt csók. Magyarán éppen az a baj, hogy MOST NINCSENEK kimutatva a jövőbeli kötelezettségek, hiszen azt MAJD CSAK akkor fogjuk kimutatni. Éppenhogy az a bizonytalanság, hogy miből lesz majd 10-20 év múlva nyögdíj, nem az, hogy most hogy lehetne rendben a költségvetés. Most nincs vele gond, "könnyen" megoldhatóak a gondok, de ha most POTOM 25%-al többet kellene nyögdíjra kifizetni, már meg is borulnánk, de úgy, hogy azt se tudnánk, hogy lehet talpraállni.
"Noha az egész MANYUP nem erre ment ki, nem erre találták ki, hanem arra, hogy a pénzügyi szféra a mindenkori összes nyugdíjjárulék kb. felét lenyúlja, úgy, hogy közben nem szolgáltat szinte semmit, csak nyilvántart és nem cizellált befektetési tevékenységet végez."
Jól hangzó demagógia, amiben csak annyi az igazság, hogy természetesen lóf*szt sem osztottak vissza a népnek, de mint már legelső ilyen jellegű témámban kifejtettem - ez soha nem volt cél.
Egyébként, amennyiben nem értesz egyet ezzel, annyiban igazán szívesen olvasnám véleményed arról, hogy és akkor most mi fog történni 12-25 év múlva, amikor a befizetett nyögdíjjárulék értelemszerű csökkenést fog mutatni, ugyanakkor "hirtelen" nyugdíjba megy úgy 5-600.000 jelenleg dolgozó ember. Hogy fogjuk akkor megoldani az ő többletnyögdíjukat, különösen annak figyelembevételével, hogy azt úgy kellene kifizetni, hogy ők addig a befizetői oldalon voltak, majd egyszercsak azonnal a kifizetőire kerülnek?
Mert ha ezt le tudod vezetni, akkor készségesen elismerem, hogy a manyup nettó pénzlenyúlás volt - amely egyébként az elmúlt tizenix évben senkit sem zavart. Addig azt én is elismerem, hogy ahogy ez ment, az nem volt piskóta, de jelenleg nem arról értekeztünk, hogy mekkora bűnbandák művelték ezt a szakmát, és hogy mit kellene velük csinálni, hanem arról, hogy az állam vs. nyugdíj vs. Manyupnak volt-e értelme, és hogy az EU mekkora balf*sz volt. Ez utóbbit egyébként szépen lassan már arrafelé is elismerik, tehát nem értem felhördülésed arról, hogy "dejszen jól mondták". Dehogy mondták. Sz*rtak belénk.
Nem mellesleg, azért gondolkodj el egy picit... tegyük fel, hogy igazad van, és ez az egész rendszer csak kamu pénzpumpa, ami semmire sem jó és semmit sem ér és most az EU ezért mondta, hogy pusztuljon.
Akkor nem ugrik be neked kapásból az a kérdés, hogy "na de eddig hol volt ez a [hős] védelmező EU, amely nem engedi az ilyen trükközéseket?" Mondhatni, hol volt ez az EU, amikor odamentünk a pénzért, amikor tényleg bajba kerülhettünk VOLNA a pénzpiacokon, akkor miért nem mondta, hogy LE VELE?
Azért mert barmok. Idióta, bürokrata, semmire sem jó, túlfizetett beképzelt dilettáns gyülekezet. Sóhivatal. Azért.