Regisztráció Elfelejtett jelszó

Utazás

Re: Inspired by Iceland HD Video - Image film

#274296 Alex74 Előzmény: #274270

Tavaly csináltunk egy hosszú túrát, két - Spanyolországhoz tartozó - szigetet láttogattunk meg, a kettő között komppal utaztunk. Kompról le, totál tanácstalanság. Láttunk egy villamost, felugrottunk. Hm... Rettenetesen szép, tiszta, vezetőfülkében monitoron látja a sofőr a villamos melletti utat, sínek között fű.

Szerencsétlenkedtünk, hogy hol tudunk jegyet venni, amit meglátott egy helyi lakos, majd - ugyan jóindulatúan - de csúnyán lecseszett. Mi azt gondoltuk, hogy a villamoson tudunk jegyet venni, de ott ez nem szokás.

Majd megkérdezte hova megyünk - közös nyelv a spanyol volt, amit mi nem beszélünk - elkísért a buszvégállomásig, ott 10 perc bóklászás után elvitt egy büféhez és megvetetett velem egy bérletet. Kicsit szkeptikus voltam, mert nem nagyon tudtam mi az, féltem, hogy nem biztos, hogy értjük egymást, de ezzel a jeggyel 22 euró helyett 11-ért tudtunk utazni. A távolság ca. 80 km. Kettőnknek volt ennyi, itthon szerintem egy fél jegy kerül ennyibe. Amikor megköszöntem, nem fogadott el semmit, nagyon meleg volt, még egy sört sem.

Huszonpercet töltött velünk vadidegenként, rettentően jól esett.

Ezt a mentalitást a magyarok mikor fogják megtanulni? Nagyon kellene...

Írország szép lehet, ha vannak képek és valahogy megosztanád, örülnék. Hónap végén Svédországba utazunk, megpróbálok én is egy hasonló összefoglalót írni ha van rá igény

Re: Inspired by Iceland HD Video - Image film

#274275 matgab Előzmény: #274270

10) Aki szemetel, vagy kutyaszart hagy a közterületen, az 3000! EUR-ra büntethető!

Ja, lehet, hogy ezért nem volt koszos??

Közterületen való iszogatás Északíreknél 500 font!

Re: Inspired by Iceland HD Video - Image film

#274270 matgab Előzmény: #272114

Na gyerekek, szerencsésen visszatértünk!

Azt kell, hogy mondjam, hogy megint találtam egy olyan országot, ahol úgy érzem, hogy jobb élni, mint Magyarországon. No nem sok miatt, mert egy csomó dolog van itt, ami itt jobb,de...

Amit Írországban láttam és végtelenül tetszett nekem:

1) A legfontosabb benyomás, hogy az emberek hihetetlenül barátságosak és kedvesek! Ez abszolút nem kerülne pénzbe Mo-n sem! Mondták előre is, hogy kedvesek, de vmi egészen meglepő amit tapasztaltam a mogorva -búval aszott magyarok után. Pl. Állok a Wc piszoárja előtt és tök ismeretlen ember kezdett velem beszélgetni, hogy hogy tetszik a meccs, stb. stb. (Csak semmi buzulás...). Vagy megyek az autóval és parkolóhelyre vadászom, beállok egy helyre, de látom, hogy private parking. Épp állnék ki, erre odaszalad egy öregember, integet, hogy nyugodtan álljak ide, mert itt hétvégén lehet parkolni, nem zavar senkit, hogy private. Aztán mikor látta, hogy turisták vagyunk, akkor elmesélte, hogy mit érdemes megnézni a városkában... Vagy totál ismeretlen emberek sétálgatva az utcán rádköszönnek és őszínte érdeklődéssel kérdezik, hogy hogy vagy, mit csinálsz...Csak úgy, menet közben! Ténlyeg nagyon jófejek!

2) Jók a sörök, meg az almabor!

3) Egy átlag fizu (magyar vendégmunkásnak) 2500 EUR. 500 EUR-ért meg fullosan berendezett 2 szintes olyan lakást bérelsz, ami Magyarországon nincs is szinte a bérleti piacon (vagy csak 150-350 eft között)! Jó, hozzá kell tegyem, hogy Dublinban akár 2-szer ennyibe is kerülnek az ingatlanok, de ott a fizuk is magasabbak! A közértekben az árak azért érezhetően magasabbak, a vendéglőkben meg még inkább...

De ha normálisan éldegél az ember egy 4 fős család 2000 EUR-ból kijön mindennel együtt. (tehát marad 2-3000 EUR, amit félre lehet tenni , havonta, átlag vendégmunkás fizuval).

4) Rengeteg fiatal van. A magyar viszonyokhoz képest szinte döbbenetes! 4-5-8 gyerekes családok a jellemzőek! Fiatal 18-22 éves csajok járnak már 1-2 gyerekkel az utcákon, és a papák is büszkén tolják a csemetéiket!

5) A csajok nem olyan Jégkirálynők, mint Mo-n! Olyan bulit csapnak, hogy leisszák a fiúkat is, igazi vagány fruskáknak látszanak...

6) A természet csodálatos Írországban! Minden burjánzóan zöld, látszik, hogy szeretik,

nincs eldobált szemét sem a kirándulóhelyeken, sem a városban

7) Nincsenek összefirkálva a falak! A házak 80%-a amúgy is olyan állapotban van, mintha az elmúlt 1 évben húzták volna fel! Nincsenek omló vakolatok! Látszik, hogy az írek a házaikat tudatosan vigyázzák, befektetésként kezelik, karbantartják.

8) Nagyon erős a közösségi szellem! A közterületek tiszták és szépek, amit nem a helyi FKF rt nyír, hanem kimennek az emberek és lenyírják együtt!

9) Nincs víz és csatornadíj- legalábbbis a magánszemélyeknek. Oké ez nem feltétlenül okos dolog, de ami Magyarországon a vizek országában van, az mégiscsak pofátlanság, hogy van ahol több, mint 1000 forint 1 m3 víz+csatorna!

-1) Rettentő sokat ehetnek, mert a nagy részük nem elég, hogy nem szép ember, hanem kifejezetten egészségtelenül túlsúlyosak, legalább a 90%-uk...Érdekes volt a repülőn a két nemzet asszonyait nézegetni! Egyrészről, a családközponti gondolkodású ruházkodásban kicsit egyszerűséghez ragaszkodó írek, gyerekekkel körülöttük, általában rendesen elhízva, vs. a csinos, láthatóan inkább csak magukkal foglalkozó, egész életükben kicsit egoistának tűnő magyar bombanőkkel szemben...

Hát nem tudnám eldönteni, hogy ki a boldogabb?!?

-2) Az is érdekes, hogy Írországban relatíve sok magyarral találkoztunk, akik kint élnek, családostúl, kint dolgoznak. Ez azért szomorú is egyben, hiszen ez azt jelenti, hogy a gyurcsányi "el lehet menni" bizony nem maradt a frázisok szintjén sajnos és valóban nagyon sok jóravaló vállalkozni akaró és tudó ember már elhagyta az országunkat...:((

Re: Néhány program

#272762 gentlemanus Előzmény: #272759

Jó, majd rakok be mindig egy-két infot. :)

Víz, Zene, Virág Fesztivál és Karády-nap Tatán az Esterházy-kastélyban

2010. június 25-27-én, az Öreg-tó partján még a 14.sz. végén épült – a török idõk után újjáépített - várkastély épületében Karády Katalin születésének századik évfordulója jegyében telik az idei Fesztivál.

Hagyományosan a kastély ad otthont a virágkötészeti remekmûvek bemutatójának, de e mellett a kastély vendégei megtekinthetik a Karády Katalin kedvenc használati és személyes tárgyaiból rendezett kiállítást is, és megnézhetik a 16. századi fegyvereket, kastélydíszeket is. A kastély ad otthont a Karády hasonmás énekesek elõadásának, valamit a híres színésznõ több filmjét is levetítik a látogatóknak.

Mûemlék moziban ismerkedhetnek az érdeklõdõk Karády filmjeivel,szerepivel és a régi magyar filmek világával. Levetítik a Makrancos hölgyet, az Ópiumkeringõt és a Halálos tavaszt is.

Horvátban Brac szigeten …

#272760 Hathor

Horvátban Brac szigeten eladna egy tengerparti újszerű, gyöngyszem appartmant a haverom.

45nm, amerikai konyhás nappali, 2háló, bútorozva, tengerre néző appartman, kerttel, terasszal, földszinti, 6lakásos appartman házban.

Majd berakom ingatlanba is..

Re: Néhány program

#272759 Hathor Előzmény: #272750

Juj de jó kis programok.

Pont most utazom el hétvégén, így ezek kimaradnak, bár nagyon jó programok.

Ha vannak ilyenek, máskor is jöhetnek.

Köszi

Néhány program

#272750 gentlemanus

P r og r a m o k

A hétvégétől beindulhat a tiszavirágzás a Tisza-tavon

A Tisza-tó egyik legkedveltebb látványossága a páratlan és egy évben csak egyszer tapasztalható tiszavirágzás, a kérészek násztánca. A korábbi hidegebb időjárás és a Tiszán levonuló árvíz miatt idén kicsit később, június végére várható a kérészek tánca a folyó felszínén. A lassú apadás és a víz felmelegedése egyaránt hozzájárul ahhoz, hogy idén nyáron robbanásszerű, burjánzó virágzásnak lehessünk szem- és fültanúi.

Nyári boros forgatag a Nyugat-Balatonnál

Július 8. és augusztus 22. között egymást váltják a borfesztiválok Keszthely, Vonyarcvashegy, Balatongyörök és Hévíz terein. A többnapos fesztiválokon a Nyugat-Balaton és Magyarország leghíresebb borait kóstolhatják végig a vendégek. A gasztronómia mellett táncos, zenés programok is lesznek, esténként bulik és bálok. Az eseményeket gyerekprogramok, népi mesterségek bemutatói, előadások színesítik.

Július 8-11: Gyenesdiási Bornapok

Július 15-18: XV. Balatongyöröki Borfesztivál

Július 21-25: XVIII. Vonyarci Boros Forgatag

július 28 – augusztus 1: XVIII. Balatoni Borcégér Keszthelyen

augusztus 6-8: VII. Györöki Bor-Dal Fesztivál

augusztus 19-22: XVI. Hévízi Országos Borfesztivál

III. Bor- és Csemegeszőlő Fesztivál Vonyarcvashegyen.

2010-től havonta kétszer 16:30 órakor történelmi sétákat indítanak Hévízen.

Karcagi Birkafőző Fesztivál

Június 25-27. között tizenkettedik alkalommal kerül sor Karcagon a hagyományos kunsági birkapörkölt főző versenyre, amelyet idén még érdekesebbé tesz, hogy ez az étel most felkerült a magyar Szellemi Kulturális Örökség jegyzékére. Szombaton a felnőttek, vasárnap a diákok mérik össze főzőtudásukat. Karcag testvérvárosai is küldöttséggel vesznek részt a több tízezer vendéget csábító rendezvényen, amelynek most a lengyelországi Krosno Odrzanskie lesz a díszvendége. Az érdeklődők tudományos konferencián ismerkedhetnek a kunsági hagyományokkal, de lesz kiállítás is, amelyen a réti pásztorkodás eszközeit, a nádkunyhót, a vasalót, a szamarat és a juhokat, az utóbbiaknak több fajtáját is meg lehet tekinteni több színes, érdekes szórakoztató műsor mellett.

Pál mester napok Lőcsén

A lőcsei Pál Mester Napok nemzetközi kulturális fesztivál július 1-31. között a kultúra minden fajtájával vonzzák az érdeklődőket. A rendezvénysorozat a világhírű szobrász, oltárkészítő és fafaragó művész emlékét idézi. Augusztusban az esemény része a Kárpáti Kézműves Vásár, amely a híres lőcsei vásárok időszakába viszi vissza a látogatókat, bemutatva a készülő és a már kész kézműves termékeket.

Dunai Mosás – Duna Fesztivál

Mohács, 2010. július 2-4.

Július első hétvégéjén több napos, nagyszabású rendezvény kerül lebonyolításra Mohács városában: a mohácsi népi és nemzetiségi hagyományokat felelevenítő „Pranje” horvát kulturális és gasztronómiai találkozó, a Duna-menti védett területeket összefogó hálózat, a DanubeParks égisze alatt megvalósuló, nemzetközi Duna Fesztivál. A rendezvény első napján, (július 2. péntek) 16.00 órakor Kölkeden a Fehér Gólya Múzeumban mutatják be a „Duna Hangjai” Sound Map of the Danube hanginstallációt. 17:00 órakor iállítás megnyitó Mohácson a Kanizsai Dorottya Múzeumban nyílik Teppert Ferenc „Élet a Duna mentén” című fotókiállítása.

Július 3-án, szombaton 10.00 órakor a mohácsi Sokac-révnél kezdődik a „Népek kavalkádja”, melyen tizenkét Duna-menti védett terület mutatkozik be. A résztveő országok: Németország, Ausztria, Szlovákia, Magyarország, Horvátország, Szerbia, Románia, Bulgária. A közönség információkat gyűjthet a Duna-menti védett területekről, lesz gyermek játszóház, különféle környezeti nevelési foglalkozások, kézműveskedés, otthoni ízek kóstolója, kézműves termékek bemutatója és gyermek táncház. 14.00 órakor indul a népviseletes felvonulás a Sokac Körből a Sokac Révig, ahol a felállított nagysátorban 15.00 órakor kezdőik az ünnepi megnyitó, köszöntőkkel, az Eötvös utcai óvoda horvát csoportjának műsorával, a Šokadija együttes fellépésével. A DUNAI MOSÁS bemutatója 15.30-kor veszi kezdetét a folyóparton, majd folytatódik az ünnepi műsor a Sokac-révnél. Fellépnek: a Sokac Kör Gyermek Néptánccsoportja, a Šokadija Népzenei Együttes, a Zora Nemzetiségi Néptánc Együttes, a Petrierci Néptánccsoport, a Dubosevica Néptánc Együttes, és a Pélmonostor Néptánc Együttes. 18.30-kor „Duna-menti ízek” címmel ételkostoló lesz a Duna-menti országok gasztronómiai különlegességeiből. A napot 20.00 órától hajnalig tartó bál zárja a nagysátorban.

Július 4-én vasárnap 10.00 13:00 óráig folytatódik a Sokac-révnél a „Népek kavalkádja” a szombati programelemekkel.

Re: Inspired by Iceland HD Video - Image film

#272117 Alex74 Előzmény: #272038

mennék guinness gyárba

és még...

...lehet máshova nem is :o))

Re: Inspired by Iceland HD Video - Image film

#272114 matgab Előzmény: #272112

már ha addig nem megy arra valami vulkánfelhő!

Be kéne shortoljam addig is a légitársaságot zicher das zicher alapon a faktorra alapozva.

Re: Inspired by Iceland HD Video - Image film

#272112 Robag Előzmény: #272038

Ha szerencséd lesz, egyik nap dél körül kifoghatod az idei ír nyarat. :)

Re: Inspired by Iceland HD Video - Image film

#272038 matgab Előzmény: #270332

Holnapután elutazok Írországba egy pár napra.

Van valakinek valami ötlete, hogy mi az amit mindenképpen érdemes megnézni?

Esetleg autóbérlés 70 EUR alatt/4 nap?

Cavan város szállással.

(Jók voltak ezek a shortok ma) :)

Inspired by Iceland HD Video - Image film

#270265 gentlemanus

Tetszik ez az új izlandi turisztikai image film:

Re: Horvátországi nyaraló keresés

#267067 Alex74 Előzmény: #266769

persze, ezért is írtam, hogy Nektek nem biztos, hogy jó

Re: Horvátországi nyaraló keresés

#267012 Fornit Előzmény: #267010

:))))))

Matgab: Ja, akkor asszonycsere.

Hathor: Már megcsináltam Balatonon, de ott is üvöltött végig.

:-D

Re: Horvátországi nyaraló keresés

#267010 Hathor Előzmény: #266843

Már megcsináltam Balatonon, de ott is üvöltött végig :)

Ott ültek a parton, én meg teli kocsival rohangáltam 40fokban, de persze találtam is, de kellett járkálnom egy kis időt.

Most még két másik nőt is meg kéne győznöm :)