Úgy látszik a magyaros fifika itt nem játszik.
Szerintem simán a politika eszköze a foci.
Kiváncsi vagyok Dárdai Pálból lesz-e még szövetségi kapitány?
Abban mindenképpen igaza volt, hogy minden siker záloga a bombabiztos védekezés.
Úgy látszik a magyaros fifika itt nem játszik.
Szerintem simán a politika eszköze a foci.
Kiváncsi vagyok Dárdai Pálból lesz-e még szövetségi kapitány?
Abban mindenképpen igaza volt, hogy minden siker záloga a bombabiztos védekezés.
Azért volt már ilyen bőven még selejtezőből is. Legfeljebb nem tudunk róla, hiszen valszeg a világ többi része sem tudja, hogy a magyarokhoz képest egy ekkora formában lévő csatárunk van.
Elég mondjuk a mostani sorozatban a svédeket nézni Gyökeressel. Más kérdés, hogy a svédeknek az NL szereplés mentőövet dobott.
Ha okos emberek ülnének a szövetségben, akkor az NL-ből már az előző körben kiestünk volna és akkor a mostani - VB előtti NL-ben - lett volna esélyünk az NL B diviziójában akár csoportelsőségre is. Így meg szívattuk magunkat a németekkel, meg a hollandokkal.
Persze nekem nem ez a szakmám, de az MLSZ átgondolhatta volna. Most B ligások leszünk. Lehet érdemes lenne kiesnünk a C ligába az EB előtt, hogy utána egy jó C ligás szerepléssel biztosítsuk magunknak legalább az EB pótselejtezőt. Meg gyűjtenénk az EB előtt a koeficienseket is. Aztán feljutunk a B ligába és onnan megint gyorsan kiejtjük magunkat, hogy a következő VB-re már megint a C ligából szerezzünk lehetőséget .
Na, megvan a 2030-as MLSZ stratégia!
Szerintem ilyen még a világtörténelemben nem volt, hogy egy ilyen top formában lévő befejezőcsatárral egy csapat csont nélkül kiesik.
Tényleg ez egy hungarikum.
Az a román meccs később volt, sztem a 2014- es vb selejtező volt.
Szerintem itt Mr. Rossi nemcsak egy hibát csinált.
A végső hiba az valóban az volt , hogy az amúgy egész meccsen zseniálisan játszó Nego-t lecserélte és behozta az amúgy egyáltalán nem válogatott szintű - de valamiért egyfolytában agyon propagált Mocsit. Mocsi , amikor ehhez a nevenincs török csapathoz igazolt, már akkor sorra jelentek meg a cikkek róla, hogy "úú, magángépet küldött érte a csapat" és"úúú egyből már elkezdett ott játszani és hogy hogy nem válogatott még mindig"... Szerintem valakik ugyanolyan erősen nyomják , mint Bollát és Gazdagot pár éve, akik szintén nem válogatott szintű játékosok.
Meg becserélte Redzic-et is. Gyakorlatilag 2 újoncot. Ezek az emberek nem vették fel a meccs ritmusát, Mocsi a gól előtt kétszer is hibázott, először a csapattársak még ki tudták segíteni, de másodszor egyértelműen lemaradt Parrotról (aki végigjátszotta a meccset, míg Mocsi friss játékos volt, csak lassú.
De a hibák nem itt kezdődtek. Egyrészt Bolla behozatala 75. percben (!) - aki már az örmény meccseken is fájdalmasan gyenge volt, Lukács sokkal többet csinált sokkal rövidebb idő alatt (vagy az VB selejtező sorozatról elmondható, hogy Bolla kritikán aluli játékos , szinte fáj nézni, hogy mit csinál).
De előtte a Styles Ökrös behozatala Lukács és Scafer helyére hiba volt. Mármint a szerkezeti változás. Mert addig a játék az volt, hogy Szobo hátulról szervezte a játékot és az elől lévő középpályások (Lukács, Tóth, Sallai) mindig megjátszhatóak voltak és a védők+ Szobo megjátszásával magunknál tartottuk a labdát, laposan járattuk magabiztosan.
De azzal , hogy az egyébként lassú Ökrös és az amúgy ügyes Styles bejött és Szobo feljebb ment, gyakorlatilag feladtuk a labdatartásunkat és arra álltunk be, hogy az írek felívelik a labdát és majd a 2 védekező középpályás majd megakadályozza a támadásokat.
Ráadásul mivel előtte 70 percig Szobo nemcsak hátul volt, de gyakran ő támadta le a kapust is elfáradt. A Liverpoolban ő is szalad, de a többiek is majdnem ugyanazt a futás teljesítményt nyújtják, ezért ott nem fárad el annyira mint a magyar válogatott meccsén, ahol ő fut - de hiába, mert a többiek nem tudják lezárni a területeket a presszing alatt.
És ez a két tényező oda vezetett, hogy a 2. kapott gól előtt Orbán először közbelépett (kilépett a védő falból), a kiguruló labdát nem volt középső középpályás aki összeszedte volna (hiszen Ökrös és Styles túl mélyen védekeztek és nem a pálya közepén voltak és megzavarni sem tudták a felívelő játékost. Varga ért oda egyedül zavarni, de őt a 2 ír kijátszotta.
És Parrot mellett meg Szoboszlai állt a támadás során, aki egyszerűen nem követte a beinduló Parrotot. Szalai figyelmét megosztotta egy lesen belógó ír játékos, míg Kerkez az ír szélsőt figyelte. Ez koncentrációs problémavolt Szobo részéről. Ez pedig annak volt köszönhető, hogy már fáradt volt és a két másik középpályás meg túl mélyen védekezett, de annyira meg nem , hogy Szobo melletti ember védelmét át tudták volna venni.
Visszafele menve, amikor még 2-1-nél Szobot kiugratta zseniálisan Sallai , akkor is látszott, hogy Szobo nem ugyanolyan robbanékony és fejben is fáradt, rosszul is fejezte e a támadást (az ír kapus védeni tudta a lövését), valamint pár perccel korábban, amikor Szobo a szélén (Schafer-rel való összjáték után ) befűzött két ír védőt és laposan középre gurított, ott is rossz megoldást választott, mert középen 3 ember között csak 1 magyar volt. Ha egyenesen visszagurítja a labdát ott meg Sallai és egy másik magyar érkezett. Ez mind koncentrációs probléma, ami a fáradtságra vezethető vissza, ami annak köszönhető, hogy Rossi nem fogta vissza Szoboszlait, aki nem osztotta be az erejét okosabban. De ezt Rossinak látnia kellett volna, főleg úgy, hogy ez az egész selejtező sorozatra jellemző volt.
Ezért volt az, hogy a gyengébbnek (amúgy egyáltalán nem gyengébb, sőt inkább nálunk erősebb) tartott írek ellen is 5 gólt kaptunk és a Portugálok ellen is megkaptuk az ötösünket, de még az is csak szerencse volt, hogy az örmények ellen nem kaptunk gólt a 2. félidőkben! Még evidensebben látszik ez, ha a magyar csapat második félidőinek utolsó 20-25 percét nézzük! Az írek elleni kinti meccs a 90+ percben kapott gól, Portugálok ellen 86. percben kapott gól, az örmények elleni kinti nagyon gyenge 2. félidő és az írek elleni 2 gól a 80. perc után.
Nem hiszem el, hogy ezt nem látja senki Rossi környezetében.
Mi akkor játszottunk a legjobban a Rossi korszak alatt, amikor védekeztünk és 1-2 gyors ellentámadásból gólt, gólokat tudtunk szerezni.
Egyrészt a csapatunkban max 8 olyan játékos van, aki hozza a nemzetközi szintet, a szükséges 18-20 helyett, másrészt fizikailag ez a 8 játékos nem bírja, mert amikor az ellenfél a 60-70. percben még tud minőségi cserékkel operálni, akkor mi már csak Mocsikat meg Bollákat (Dárdaikat) , vagy Ötvösöket tudunk behozni. Ha meg nem hozunk be senkit, akkor az ellenfél friss játékosai ledominálják a mi minőségibb játékosainkat.
Sajnos ez a selejtező sorozat könnyen hozható lett volna, ha Írországban nem ilyen részrehajló a bíró és Sallai nem veszíti el a fejét, ha itthon a Portugálok ellen nem adjuk el a 85. percben könnyelműen a labdát, vagy ha itthon az írek ellen nem követünk el ilyen taktikai hibákat. (Vagy ha a Portugálok lettek volna szívesek nem kikapni az írektől, de valahogy a Portugálok mindig a magyarokat leginkább sújtó eredményt hozzák, már az EB-n is azért estünk ki, mert kikaptak Georgiától - ami azért már akkor is röhej volt).
Azért is sajnálatos ez (és az EB-s) az eredmény, mert Vargában már nincs benne még 3 év. És Varga hihetetlenül jó csatár ahhoz képest amit az elmúlt 30 -40 évben megszoktunk. Későn fedezte fel őt a magyar futball magának (Parrot ugye még csak 23 éves) és pont ilyen 2 szerencsétlen módon elveszített sorozat után nem lesz képes bizonyítani többre hivatottságát.
De a fiatalok is ismét elveszítenek egy hatalmas lehetőséget és emiatt a kudarc miatt Tóth Alex vagy Gruber karrierje sem úgy fog alakulni, ahogy alakulhatott volna, ha kijutunk a VB-re és sikeresen szerepel ott a válogatott.
Nagyon sajnálom az érintetteket, elsősorban Rossit, Szoboszlait, Vargát.
Viszont továbbra is áll, hogy tétmérkőzésen nem tudunk legyőzni komoly csapatot, előnyből sem.
Volt egy kísértetiesen hasonló mérkőzés Egervári kapitánysága alatt (talán 2009 vagy 2010?), amikor hazai pályán kellett volna legyőznünk a románokat és a 89. percben vezettünk 2:1-re.
Na Egervári akkor lecserélte Dzsudzsákot időhúzási elgondolásból és a vége 2:2 lett és nem jutottunk ki.
Némileg nyomasztó, amikor az ember úgy érzi, hogy előre tudja, hogy mi fog történni és tényleg az történik.
Ma már van néhány játékos, aki szerencsés genetikának és tudatos táplálozásának, életmódjának köszönhetően ki tudja tolni a karrierjét. De a férfiak fizikuma 28-30 éves korukban van a topon. A kapusoknak az a szerencséje, hogy nem kell a játékhoz annyi erőnlét , de a reflexek talán kevésbé látványosan kopnak. De nem véletlen , hogy Dibusz izomzata is most sérült meg és nem 22-25 évesen. Ilyenkor (30+) az izmok robbanékonysága már elkezd romlani, a sérülésekből vagy nagy megterhelésből történő regenerálódás ideje egyre hosszabb lesz.
Azért 34 évesen még nem szenved időskori gyengeségben az ember, különösen egy kapus ilyenkor kerül a legjobb formába.
Külön téma lehetne, hogy a Bayern hogyan gyengélkedett Neuer nélkül, mióta felépült, azóta meg ismét szárnyalnak.
Hány éves is Neuer?
Igen, szerintem az íreknek sokkal erősebb képviselete van a labdarúgás nemzetközi testületeiben, mint nekünk, simán benne van, hogy a véletlen többször a kezükre játszik.
Eddig ezt nem is néztem így, de ha mind a három hazai meccsükön az 52. percben kiállítottak valakit ellenük, ez így nem kerek.
Az aktuális helyzetet és az írek játékstílusát szem előtt tartva kellene egy jó taktika, remélem Rossi és a csapat elég dörzsölt ahhoz, hogy ezt megtalálja és végre is hajtsa.
Szerintem Dibusznak már nincs baja, csak annyi, hogy egy időskori sérülésből már nem jön vissza top formába az ember.
Az azért durva, hogy az írek mindhárom hazai meccsük harmadát emberelőnyben játszották. A magyar meccsen egyértelműen nyomott nekik a bíró. De CR sem szokott ok nélkül ilyeneket csinálni. Valszeg hagyták, hogy folyamatosan alattomosan fúrják faragják és mikor elpattant neki a cérna, akkor őt kiállították. Valami hasonló történt az örmény meccsen is.
Amúgy lehet, hogy nem véletlen ez, hiszen amerikában, ahol a következő VB lesz, igen jelentős ír kisebbség van. Tehát a nézettség érdekében a FIFA-nak elég erős érdeke, hogy az írek kint legyenek a VB-n.
Azért most még az is lehet, hogy az örmények - akik egyáltalán nem hitehagyottak- lehet, hogy Portugália ellen felpörögnek és az írekhez hasonló játékot produkálva egy kontrával elkapják a Portugálokat és ha mi nyernénk az írek ellen, akkor még akár egyenes ágon is kijuthatunk.
De azért a valószínű a pótselejtező. Szerintem - ha nem csalják el a bírók és megússzuk az első 15 percet kapott gól nélkül - akkor az íreknek, ahogy egyre többet kell kockáztatnia be fogunk találni. És onnan az írek nagyon nyomni fognak, de egy gyors ellentámadásból újabb gólt/gólokat szerezhetünk. Akár úgy is kijuthatunk a VB-re, ha az örmények sikeresen védekezve kiharcolnak egy döntetlent a portugálok ellen és mi 4 góllal verjük az íreket...
Szóval nagy meccs lesz, remélem a haai közönség támogatásával és egy semleges bíróval be fogjuk húzni a második helyet.
Most persze nagyon kár a hazai portugál meccsért meg az íreknél hagyott 2 pontért, mert azokkal már elsők (vagy biztos msáodikak lennénk).
Ezek a portugálok mindig keresztbe tesznek nekünk (EB-n sem verték meg Örményországot, emiatt estünk ki).
Nyögvenyelős győzelem után egy hősi eposzra lesz szükség az írek ellen, ahol különösen Dibusz miatt aggódom: Remélem az egészsége rendbe jött annyira, hogy nem gyengélkedik majd a kifutásoknál és öklözéseknél, mert erre szükség lesz.
Azt írja az újság, hogy az örmények hitehagyottak a mieink meg erőtől duzzadók:
https://index.hu/sport/futball/2025/11/13/ormenyor...
Reméljük ezt utólag is el lehet majd mondani és ez nem csupán pszichés hadviselés.
Az (esetleges) továbbiakról én korábban azt olvastam, hogy két ki-ki mérkőzésen keresztül lehet elméletben kijutni még a vb-re, az elsőt egy talán gyengébb dél-szláv válogatott ellen kellene megvívni és a második körben jöhetne egy nagyon erős csapat, mint pl. az olaszok.
Nem tudom ez a levezetés a függő eredmények fényében időközben változott-e.
Észtország mindenkinek nagyon barátságos ellenfél szokott lenne, nem fogadnék rájuk, a norvégok meg most bitang erősek.
Dibusz miatt kicsit aggódom, hogy tényleg egészséges-e, az ír meccs is nem kis részben azon ment el, hogy gyenge volt a kifutásoknál/öklözéseknél.
Kíváncsi vagyok a VB selejtező 2 utolsó meccsére.
Az örmények elleni meccstől félek jobban, bár elvileg az a gyengébb képességű csapat.
Milyen egyszerű lett volna az írek ellen normálisan védekezni és nem előrerúgdosni a labdát, amikor tízen voltunk... Már továbbjutottunk volna , sőt a Portugálokkal küzdenénk az 1. helyért.
Mondjuk ha az olaszokat kapnánk a playoff második körében az nagy szívás lenne! Tehát VB-re való kijutási lehetőségünk leginkább az észteken múlik. (Mert ha ők megverik Norvégiát, akkor nem az olaszok ellenében kellene kijutni a VB-re.).
De még az is lehet, hogy feljebb kerülünk egy kalappal, ha mindkét meccset megnyerjük, mert a wales -lengyel-magyar közül az egyik első kalapos lesz.
Dehogynem, a mennyei megyeiben nekünk is volt anno ilyen meccsünk, amikor még itthon is volt hó! :-)
Érdekes, ahogy Sallait védőként játszatják a Galataseray-ban.
kb teljességgel alkalmatlan rá, mindig próbál felfutni és jobbhátvédként is kapura lőni, többnyire nincs is a helyén és más próbál besegíteni, ha ő az utolsó ember, akkor is egy fineszes csellel próbálja tisztára játszani magát ahelyett, hogy előrebikázná.
Érdekes a koncepció, nagy a kihívás, meglepő dolgokat látni.
fociban azért a testet másképp szoktuk értelmezni, mint biológiai értelemben.
Hiszen a test test elleni küzdelem, vagy a testtel játékba hozott labda, testéről pattanó labda alatt az ember törzsét szoktuk érteni, nem a végtagokat is magában foglaló biológiai értelmezésű testet.
Tehát egy lábról kézre pattanó (ahogy te is írod, nem testrészről testrészre pattanó) labda esetében iganis 11-est kellett volna ítélni sztem és a magyarok ellen rendre be is fújják az ilyeneket.
Ha szó szerint értjük , akkor a fejen pattogtatott labdába, ha röplabdás mozdulattal beleütne a védő, az sem lenne 11-es? Szóval ha még van is ilyen szabály, hogy testről kézre pattanó labda, az is max olyan jelentéssel bírhat, hogy egy beívelés, vagy rúgás, ami megpattan a védő törzsén (amit nagyon nem tud irányítani, vagy kitérni) és a kezére pattan, az nem szabálytalan. De hogy saját maga rúgja a saját kezére, az ne legyen szabálytalan ,az nekem nem értelmezhető.
Vagy ha igen, akkor csak a Puhl Sanyis kontextusban, hogy nem a kéz kereste a labdát, de akkor Nego kezezése sem az volt.
De itt volt ez az eset is az EB-n:
https://m4sport.hu/kulfoldi-foci/cikk/2024/09/24/a...
Ha ez valójában 11-es kellett volna , hogy legyen- ami még akkor is jogosnak tűnik, ha nem szándékos- akkor Nego is jogosan az volt. De akkor a portugál játékos vétlen kezezése is az kellett volna , hogy legyen.
Nem lett az. Reméljük nem lesz sorsdöntő, hiszen a Portugáloknak akkor is 9 pontjuk lett volna, a magyaroknak 7.
De ha a Portugálok botlanának az írekkel vagy örményekkel szemben, akkor lehet, hogy mi jutottunk volna ki egyenes ágon. Vagy lehet, hogy mi akár hibázhatnánk is az örmények és írek ellen is és akkor is második helyen maradnánk.
Képek vannak benne.
Feltételezem, hogy a nemzeti szövetségek kapták csak meg a videó bejátszásokat.
Azokkal a pdf már túl nagy méretű lenne.
Én úgy értem a tizenegyest, hogy ebben az esetben a saját testéről pattant a kezére a kaputól el irányban, Nego esetében pedig Ronaldo lövésébe ért bele közvetlenül Nego a kezével kapu irányban és onnan pattant tovább.
Nem állítom, hogy ez teljesen objektív, de így számomra érhető.
És igen, marad a kérdés, hogy egy közeli nagyon erős lövés esetén nem biztos, hogy hirtelen a védő tud úgy mozdulni, hogy elkerülje a kezét.
ezt nem is értem. Pdf-ben képek vannak nálam és nem videók.
A másik amikor a mostani Portugál meccsen a beadást követően úgy mentett a Portugál srác, hogy a lábáról a kezére pattant a labda és onnan hagyta el a játékteret, az értem, hogy szabály szerint most nem büntető, de ez kvázi ugyanúgy nem volt szándékos , mint Nego kezezése.