Nem okoskodás, teljesen igaz.
Ezt mondják úgy, hogy a mindkét fél részéről elvárható gondosság.
Nem okoskodás, teljesen igaz.
Ezt mondják úgy, hogy a mindkét fél részéről elvárható gondosság.
Valószínűleg okoskodásnak fog tűnni, de éjszaka ha sötét ruhába vagy, sötét kék, fekete, akkor utolsó pillanatba veszed észre, vagy van idő fékezni, kikerülni, vagy nincs, ha lenézel rádiót csavargatni, gps-t nyomkodni, vagy netalán unalmába telefont nyomkod, mert látja egyenesbe van, vagy ránéz a mellett ülőre, meg is történt a baj, ha nincs láthatósági mellény.. ha van láthatósági mellény, akkor időben észre lehet venni... életveszély, ahogy közlekednek egyesek, fekete ruhába településen kívül, láthatósági mellény minek? nulla fényvisszaverő szar a biciklin.. áááh...
A vezetés fontos, egy bizonyos másik módon fitten tartja az agyat, olyan mint egy nagy társasjáték, ahol követni kell bizonyos szabályokat, de ugyanakkor ad egy szabadság élményt is.
Másfelől, akik elütötték a bácsit, azoknak jók voltak a reflexei, aztán mire mentek vele ?
M0 volt azt hiszem. De 92 éves bácsi volt, az ilyen öregek egyszerűen már nem képesek belátni saját képességeik korlátait sem.
Anyám is 85 és vezet. És fel van háborodva, hogy a körzeti most egy másik hasonló korút elküldött hallásvizsgálatra, ahhoz hogy meghosszabbítsák a jogosítványát. Aki állítólag utána csak egy nagyon drága hallókészülék megvásárlása után kapta meg a hosszabbítást. Az fel sem merült bennük (öregekben), hogy ezek szerint a bácsi eddig félsüketen vezetett. Ami nem feltétlenül kell a vezetéshez, de azért néha nem árt veszélyhelyzetet elkerülni, ha hallja az ember, hogy közeledik valami a holt térben, vagy a nem belátható kereszteződésben.
Meg van róla anyám győződve, hogy ő jól vezet, elsőnek indul a lámpánál, de a reflexei helyzetfelmérése már messze nem ugyanolyan , mint régen volt. Mindenki csak száguldozik, ész nélkül előz stb stb. Én meg hülyét kapok, ha véletlen beülök mellé.
De nem lehet lebeszélni arról, hogy ne vezessen.
Olvastam, csak az éttermet nem tudom belőni, talán az annahegyi pihenőnél? de ott is van mindkét oldalon mol kút, meg talán meki is? csepeli pihenőnél is van mol kút... fel nem tudom fogni, hogy hol álltak meg és miért nem kapott vizet? a buszok ott állnak meg általában, ahol kiszolgálják a népet, van wc, tudnak venni kávét, colát, sört.. furi az egész... meg hogy autópályán át akar menni, egy épelméjű ember meg se próbál átmenni, 110es tábla végig mennek 130-140el is..
Ez a néhány napos eset, amikor a 92 éves bácsit elütötték valamelyik autópályán.
Milyen étterem? Hol történt? Ha jól rémlik végig mol kutak vannak a pihenőhelyeknél az M0-án, de lehet tévedek...
Ez milyen, hogy valaki egy étteremben vizet kér és nem kap:
"Az áldozat lánya szerint az apja csak egy palack vizet szeretett volna venni, ezért szállt le a buszról. De az étteremben nem kapott, és ezért azt gondolhatta, hogy a túloldalon tud venni, ezért mehetett át az úton."
micsoda???
https://public.flourish.studio/visualisation/13625...
Német, kínai és iráni hallgatóból volt a legtöbb tavaly a magyar egyetemeken és főiskolákon a külföldi hallgatók között.
Filemon Mihály a szaros kis fideszdöbrögi.
https://444.hu/2023/05/02/hangfelvetel-szmajli-mia...
Én akkor tennék mosolygós szmájlit, ha Ludas Matyi kikötözné a lombkoronasétányhoz, és egy szíjjal kiverné belőle, hogy hány millió is ment a zsebébe a 60-ból.
Este hat, a nap már megy le, egyelőre nem kaptam napszúrást, és végre kezdődik a Jolly-koncert, ezt vártam már péntek óta, azt énekli, hogy csepereg az eső, nagyon jó, nagyon tetszik, együtt mozgok a dallammal, együtt mozgok a tömeggel, és csak jól érezzük magunkat, iszonyú jó, felszabadultak vagyunk, ki tudja, hányadik sört isszuk, senkit nem érdekel már, hogy ezen a háromnapos hétvégén is kettőt dolgoztunk, a fizetés egy szar, de ez mindegy, Jolly iszonyú jó, a dohányboltban csak 390 volt a sör, vettem négyet, nem hideg, de az mindegy, legalább söríze van, na ez az élet, majális van, kijöttünk a jó időbe, jól érezzük magunkat, ez volt a lényeg, ezt elértük, iszonyú jó, ez a nyár is nagy lesz!
Nem tudom mi alapján számolták, csak érdekességként linkeltem :)
A módszertanon itt nagyon sok múlik, ergo nem dicsekednék sokat ezzel az eredménnyel.
És ki gondolja komolyan, hogy Kelet-Afrikában 50-60 az átlagos IQ?
Gondolom senki, az iskolázottság alacsony, másképp 'élnek túl' az emberek, másképp okosak, vagy éppen buták, mint a nyugatias-országokban.
IQ-ba "még" ütjük a románokat..
Magyarország 18-ik helyezett, Románia 76-ik helyezés, osztrákok 25, szlovákok 34, horvátok 37...
Közmeghallgatás köz nélkül:
Bárkinek sikerülhet, akinek a felesége köztársasági elnök.. :)
Miután egy nersevik civilből öt hét alatt alezredes lesz, én már nem lepődök meg ilyen apróságon.
https://ellenszel.hu/2023/02/27/kitalalt-a-szakert...
Nem tudott alkalmazkondi, különutas elképzelések, az embernek nyista:
https://index.hu/belfold/2023/04/27/magyar-honveds...
Zorbán személyisége köszön vissza mindenből.
Igen, segíteni kellett volna neki.
Ez ami kulcspont nálam
"– November elején kaptam egy értesítést a kormányhivataltól arról, hogy a szomszéd feljelentett, de utána nem kerestek, nem kérdeztek. Így januárban, amikor már két hónap eltelt, örömmel vettem tudomásul, hogy ebből a piszlicsáré esetből nem csinálnak ügyet – mondta Breznay Klára, akit a német nő férje keresett fel aznap, hogy az egyik lova betévedt a birtokukra. – Egy karámban állt a lovam a németek két kancája mellett, valószínűleg a természet hajthatta oda a csődört. Végignéztem a karámot, semmilyen kárt nem láttam. Egy dolgot tudtak mutatni, hogy eldeformálódott az istállóajtó pipavasa, amikor be akarták vonszolni az istállóba a lovamat. Fel is ajánlottam nekik, hogy kikalapálom – emlékezett vissza."
és itt kellett volna a feljelentő kedvébe járni, amikor a ló átment a másik tanyára, hogy minden rendben van-e? okés? biztos? ez az első pillanat...
majd másodszor, amikor a feljelentésről kapott levelet, átmenni és tisztázni wtf van... lehet megtörtént, mi ezt nem tudjuk, ezért hiányosnak érzem a sztorit...
a másik érdekes pont, hogy amikor a hatóság emberei megérkeztek, nem segítséget kért, hanem elmenekül... akkor, és ott kellett volna harcba indulni, hogy ezt nem...
ennek nagyon nem így kellett volna történnie... igen, segíteni kellett volna neki... ma ő, holnap meg valaki más, és ez így nagyon nem jó..
Szerintem ez lenne a lényeg:
"Megbocsáthatatlan hiba volt Klára nénit állatkínzóként megbélyegezni. Segíteni kellett volna neki, ami nyilvánvalóan nehezebb út, mint eszetlenül, izomból harmadszor is leigázni. Éppen ezekben a nehéz döntési helyzetekben nem volna szabad mellőzni az emberséget mint emberi mivoltunk legfontosabb alkotóelemét"
De az egész magyar társadalom az alapján a logika alapján működik, hogy aki kikezdhető, azt ki kell kezdeni.
Aki gyenge, az nem kap segítséget, kihúzzák alóla végleg a talajt.
Szép világunk.