Regisztráció Elfelejtett jelszó

Európai Unió

Re: Az MKP kiállt Boldoghy Olivér mellett

#448750 Előzmény: #448148

"Netmaster: Ennyire érthetetlenül van megfogalmazva a szöveg?"

Nem, egyszerűen csak ennyire azt szeretnéd belőle kiolvasni, amit szeretnél.

Nincs ezzel semmi gond, csak nem akarod érteni, hogy én a SZLOVÁK nyelvtörvény védhetetlenségéről beszéltem, és arról, hogy nem lehet valakit ÖNKÉNYESEN megfosztani az állampolgárságától. Erre az esetre az, amit te idézel az indifferens, az ugyanis arra vonatkozik, hogy az EU MEGENGEDI olyan szabályozások fennmaradását, és létrehozását, amely az ALAPVETŐ EMBERI JOGOK NEM SÉRTÉSE MELLETT lehetővé teszi az állampolgárságról való LEMONDÁST, avagy, hogy egy adott állam deklarálhassa, hogy bizonyos állampolgári JOGSÉRTÉS, vagy az állammal szembehelyezkedés esetén valaki kicserélhesse az állampolgárságát.

"Ott van benne fehéren-feketén, milyen esetekben elfogadható olyan szabályozás, hogy valakinek az állampolgársága megszűnjön: pl. ha önkéntesen másik ország állampolgárságát felveszi."

Nem. Ez az értelmezés onnan fakad, hogy az Emberi jogok nyilatkozata szerint legalább egy állampolgárságnak kell lennie, tehát ÚGY nem lehet megfosztani senkit az állampolgárságától, hogy ne legyen egy sem. Ez azonban jogászkodás, hiszen az 1. pont teljesen egyértelműen fogalmaz, valójában ezt az EU csak kiterjesztette úgy, hogy elvi lehetőséget teremtsen az állampolgárság elvételére ABBAN az esetben, amelyben erre valamilyen okból az ALANY személyesen szolgáltat okot. Magyarán, arról szó sincs, hogy olyan jogszabályt lehessen hozni, amely származási alapon diszkriminál és minden egyéb indoklás nélkül vesz el állampolgárságot, ez ugyanis számos más paragrafusba is ütközne, példának okáért abba, hogy aki a magyar állampolgárságot is felveszi, az nem kívánja leadni a szlovákot - és mivel mindkét nép az Unióban van, és Szlovákia egyébként engedélyezi(!) a kettős állampolgárságot, így ez a törvény tarthatatlan. Erről egyébként már most hirtelen tárgyalni is akarnak, mert érzik vesztüket.

"Ez nem tekinthető önkényesnek, mivel az illető maga nyilvánítja ki, hogy másik ország állampolgára kíván lenni. Erővel nem vesznek el semmit, az eddigi kettős állampolgárok azok is maradnak."

Pontosan ettől jogszerűtlen a szabályozás. Amennyiben ugyanis egy ország TILTJA a kettős állampolgárságot, akkor MINDENKITŐL meg kell azt vonnia, amennyiben engedi, akkor nem fenyegetheti a szlovák állampolgárság elveszítésével azt, aki a MAGYAR állampolgárságot kívánja felvenni - különösen akkor, ha azoknak, akik EDDIG vették fel, azoktól nem veszik el. Ez a jogszabály egy egyszerű nonszensz, védhetetlen.

"Ironikus az, hogy ha az ország automatikusan megadta volna az állampolgárságot, kérvényezés nélkül, az nem járhat a korábbi állampolgárság elvesztésével."

Ez nem irónikus, pontosan ebből következik az, hogy a hivatkozott jogszabály elfogadhatatlan.

"Nézzünk európai példát. Németországhoz mit szólsz? (nem EU vagy svájci állampolgárság megszerzése esetén)"

Mi az, hogy mit szólok? Fekete-fehéren le van vezetve, hogy jelen eset értelmezhetetlen, mert eleve nem lehet Európai ország esetében elvenni az állampolgárságot. Az, hogy valaki idegen ország (zsidók megint kivételek) hadseregében teljesít szolgálatot, er, izé, khm... szóval az önmagában kimeríti a hazaráulás fogalmát, amely esetében nem is igazán értem problémádat.

"Kicsit tanulmányozd még a szöveget."

Ajánlom figyelmedbe EURÓPÁT, amelyet KÜLÖN kiemeltem hozzászólásomban, azaz az, hogy EURÓPÁBAN (Unio) hol láttál ilyet :) S lőn, nem láttál, megint árnyékra vetültél, mert nincs ilyen szabályozás.

Re: Az MKP kiállt Boldoghy Olivér mellett

#448749 Előzmény: #448148

"Netmaster: Ennyire érthetetlenül van megfogalmazva a szöveg?"

Nem, egyszerűen csak ennyire azt szeretnéd belőle kiolvasni, amit szeretnél.

Nincs ezzel semmi gond, csak nem akarod érteni, hogy én a SZLOVÁK nyelvtörvény védhetetlenségéről beszéltem, és arról, hogy nem lehet valakit ÖNKÉNYESEN megfosztani az állampolgárságától. Erre az esetre az, amit te idézel az indifferens, az ugyanis arra vonatkozik, hogy az EU MEGENGEDI olyan szabályozások fennmaradását, és létrehozását, amely az ALAPVETŐ EMBERI JOGOK NEM SÉRTÉSE MELLETT lehetővé teszi az állampolgárságról való LEMONDÁST, avagy, hogy egy adott állam deklarálhassa, hogy bizonyos állampolgári JOGSÉRTÉS, vagy az állammal szembehelyezkedés esetén valaki kicserélhesse az állampolgárságát.

"Ott van benne fehéren-feketén, milyen esetekben elfogadható olyan szabályozás, hogy valakinek az állampolgársága megszűnjön: pl. ha önkéntesen másik ország állampolgárságát felveszi."

Nem. Ez az értelmezés onnan fakad, hogy az Emberi jogok nyilatkozata szerint legalább egy állampolgárságnak kell lennie, tehát ÚGY nem lehet megfosztani senkit az állampolgárságától, hogy ne legyen egy sem. Ez azonban jogászkodás, hiszen az 1. pont teljesen egyértelműen fogalmaz, valójában ezt az EU csak kiterjesztette úgy, hogy elvi lehetőséget teremtsen az állampolgárság elvételére ABBAN az esetben, amelyben erre valamilyen okból az ALANY személyesen szolgáltat okot. Magyarán, arról szó sincs, hogy olyan jogszabályt lehessen hozni, amely származási alapon diszkriminál és minden egyéb indoklás nélkül vesz el állampolgárságot, ez ugyanis számos más paragrafusba is ütközne, példának okáért abba, hogy aki a magyar állampolgárságot is felveszi, az nem kívánja leadni a szlovákot - és mivel mindkét nép az Unióban van, és Szlovákia egyébként engedélyezi(!) a kettős állampolgárságot, így ez a törvény tarthatatlan. Erről egyébként már most hirtelen tárgyalni is akarnak, mert érzik vesztüket.

"Ez nem tekinthető önkényesnek, mivel az illető maga nyilvánítja ki, hogy másik ország állampolgára kíván lenni. Erővel nem vesznek el semmit, az eddigi kettős állampolgárok azok is maradnak."

Pontosan ettől jogszerűtlen a szabályozás. Amennyiben ugyanis egy ország TILTJA a kettős állampolgárságot, akkor MINDENKITŐL meg kell azt vonnia, amennyiben engedi, akkor nem fenyegetheti a szlovák állampolgárság elveszítésével azt, aki a MAGYAR állampolgárságot kívánja felvenni - különösen akkor, ha azoknak, akik EDDIG vették fel, azoktól nem veszik el. Ez a jogszabály egy egyszerű nonszensz, védhetetlen.

"Ironikus az, hogy ha az ország automatikusan megadta volna az állampolgárságot, kérvényezés nélkül, az nem járhat a korábbi állampolgárság elvesztésével."

Ez nem irónikus, pontosan ebből következik az, hogy a hivatkozott jogszabály elfogadhatatlan.

"Nézzünk európai példát. Németországhoz mit szólsz? (nem EU vagy svájci állampolgárság megszerzése esetén)"

Mi az, hogy mit szólok? Fekete-fehéren le van vezetve, hogy jelen eset értelmezhetetlen, mert eleve nem lehet Európai ország esetében elvenni az állampolgárságot. Az, hogy valaki idegen ország (zsidók megint kivételek) hadseregében teljesít szolgálatot, er, izé, khm... szóval az önmagában kimeríti a hazaráulás fogalmát, amely esetében nem is igazán értem problémádat.

"Kicsit tanulmányozd még a szöveget."

Ajánlom figyelmedbe EURÓPÁT, amelyet KÜLÖN kiemeltem hozzászólásomban, azaz az, hogy EURÓPÁBAN (Unio) hol láttál ilyet :) S lőn, nem láttál, megint árnyékra vetültél, mert nincs ilyen szabályozás.

Re: Az MKP kiállt Boldoghy Olivér mellett

#448148 Netmaster Előzmény: #448120

Ennyire érthetetlenül van megfogalmazva a szöveg? Ott van benne fehéren-feketén, milyen esetekben elfogadható olyan szabályozás, hogy valakinek az állampolgársága megszűnjön: pl. ha önkéntesen másik ország állampolgárságát felveszi. Ez nem tekinthető önkényesnek, mivel az illető maga nyilvánítja ki, hogy másik ország állampolgára kíván lenni. Erővel nem vesznek el semmit, az eddigi kettős állampolgárok azok is maradnak.

Mélységesen nem érdekel az a csetepaté, ami folyik a két ország között. Ha mindkét kormány azzal szórakozik, hogy saját belügynek állítja be, és ebből normális párbeszéd híján patthelyzetbe kerülnek. Majd szépen elkezdenek egymással beszélni, és megoldják a helyzetet, vagy így marad. Ironikus az, hogy ha az ország automatikusan megadta volna az állampolgárságot, kérvényezés nélkül, az nem járhat a korábbi állampolgárság elvesztésével.

Nézzünk európai példát. Németországhoz mit szólsz? (nem EU vagy svájci állampolgárság megszerzése esetén)

http://en.wikipedia.org/wiki/German_nationality_law#Loss_of_German_citizenship

Kicsit tanulmányozd még a szöveget.

Re: Az MKP kiállt Boldoghy Olivér mellett

#448120 Előzmény: #448105

"Ahogy szokás mondani, amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten."

Mert, mit is írtam? Azt írtam, hogy magyarázni akarod a védhetetlent, azt, hogy a szlovákok a magyarokra mutogatnak. Ez mitől "Adjon Isten"? A magyarok törpénetesen semmi mást sem csináltak, csak azt, hogy KÖNNYÍTETTEK az állampolgárság megadásán, de egyebekben semmi más nem változott, magyarán, eddig éppenhogy VOLT olyan szlovák és magyar is, aki kettős állampolgár volt és ezzel semmi gond nem volt EDDIG. Vagyis, van olyan, akitől most erővel elvesznek valamit, ami eddig jog szerint megillette, és ez önmagában kimeríti az önkényességet, különösen az általad citált "angróban elvétel" tilalmát. A szlovák törvény sem józan észileg, sem jogilag, sem bármely általad citált nyilatkozat alapján nem védhető, ugyanis az állampolgárság önkényes megvonásával fenyegeti azt, aki a MAGYAR állampolgárságot felveszi. Ugyanis nyilván elfelejted, hogy számtalan szlovák cseh állampolgár is (értelemszerűen egyébként), és azok KIVÉTELT képeznek a törvény hatálya alól. Ez pedig már a származási alap tilalmát is kimeríti, tehát nem tudom továbbra sem, hogy mit szeretnél védeni, és úgy egyáltalán nem értem, hogy miért a szlovákok jogszerűtlenségét akarod a magyarokkal szemben védeni.

"Amúgy miből gondolod, hogy egy jóval később született európa tanácsi egyezmény ellentétes lenne az ENSZ alapokmányával?"

Az, hogy ki és mit hogyan értelmez, az fel sem merült addig, amig ez a szlovák törvény meg nem született. Azóta megy a műsor, csak éppen mindenki(!) arra várt, hogy legyen egy precedens, amit bíróság elé lehet citálni. Végre megtörtént, származási alapon diszkriminálva, önkényesen elvették valakinek az állampolgárságát, indulhat a per. Egyébiránt az, hogy a szövegezést a szlovákok kicsavarták, az éppen azt jelenti, hogy az EU-s jogszabály tévesen is értelmezhető, de ebben egy EU bíróság secc/perc alatt vág rendet, ha oda kerül a sor. Biztosan tudod, de már azon is megy a paláver, hogy vajon az emberi jogok nyilatkozata miért férfi és nő kapcsolatának írja le a házasságot... ezek a fogalmak változnak, de az alapvetések nem. És abban kifejezetten egyértelmű az Emberi jogok nyilatkozata, mert az áll minden európai törvények felett és végső soron mind abból kerül levezetésre.

"Ráadásul olyan módszerről van szó, amit nem egyedül Szlovákia alkalmaz, hanem jópár európai ország."

Azt, hogy "elveszíti" az állampolgárságát? Biztosan így van, ha te mondod, de mondanál is erre egy példát? Amely nem engedi a KETTŐS állampolgárságot? Hol van ilyen? Ukrajna nem unios ország... semmilyen szempontból sem.

"Nyilvánvaló, hogy ha valaki saját akaratából megszerzi egy másik ország állampolgárságát, és az eredeti állampolgárságát az adott ország jogszabályai szerint elveszíti, az nem az állampolgárságtól való önkényes megfosztás."

Akkor az a jogszabály jogfosztás, ugyanis az önkényes megfosztás lényege az, hogy valakitől ERŐVEL elvesznek valamit, amibe nem egyezik bele és nem is szándékozik attól megválni és amit az Emberi jogok nyilatkozata véd.

A kettős állampolgárság nemhogy nem tiltott, hanem kifejezetten bevett gyakorlat Európában, ettől kezdve az a jogszabály, amely az elsődleges állampolgárság elveszítésével fenyegeti azt A szlovákiai MAGYART(!), aki másikat is fel akar venni, az nem felel meg az emberi jogok nyilatkozatának.

Noch dazu, még számos olyan magyar él Szlovákiában, aki egyszerre lehet alanyi jogon cseh, születésileg magyar, és most éppen szlovák állampolgár. Hogy gondolod, hogy ezek közül pont a magyart ne vehesse fel valaki?

Az, hogy eddig ebből nem volt balhé, az nem azt jelenti, hogy a szlovákoknak igaza van, hanem azt, hogy éppen most fogják majd ennek a precedensnek a nyomán az uniós szabályokat pontosítani az Alapvető Emberi Jogok chartája alapján és elmeszelni a szlovákokat.

Re: Az MKP kiállt Boldoghy Olivér mellett

#448105 Netmaster Előzmény: #447857

Ahogy szokás mondani, amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten.

Amúgy miből gondolod, hogy egy jóval később született európa tanácsi egyezmény ellentétes lenne az ENSZ alapokmányával? Nem figyeltek oda, és hopp, így sikerült? Ráadásul olyan módszerről van szó, amit nem egyedül Szlovákia alkalmaz, hanem jópár európai ország.

Nyilvánvaló, hogy ha valaki saját akaratából megszerzi egy másik ország állampolgárságát, és az eredeti állampolgárságát az adott ország jogszabályai szerint elveszíti, az nem az állampolgárságtól való önkényes megfosztás.

Re: Az MKP kiállt Boldoghy Olivér mellett

#447857 Előzmény: #447814

Valóban?

Lehet, hogy én nem tudok magyarul és angolul, de ettől én még nem kevereem össze szándékosan az EU egyik deklarációját; az "European Convention on Nationality"-t az általam beidézett ENSZ alapokmánnyal, a "The Universal Declaration of Human Rights"-tól, főleg, ha még néven is neveztem azt.

www.un.org/en/documents/udhr/

Ezt a dokumentumot pedig Szlovákia is aláírta, és elfogadta, amikor ENSZ taggá vált. És ennek kapcsán elfogadta azt, hogy ezeket az alapjogokat semmiféle módon nem korlátozza és nem kerüli meg.

Van még kérdésed, vagy csak a személyeskedés maradna?

Re: Az MKP kiállt Boldoghy Olivér mellett

#447814 Netmaster Előzmény: #447779

"1. A State Party may not provide in its internal law for the loss of its nationality ex lege or at the initiative of the State Party except in the following cases:

a. voluntary acquisition of another nationality;"

http://conventions.coe.int/Treaty/en/Treaties/Html/166.htm

Magyarázat:

"59. This sub-paragraph allows States Parties to provide for the loss of nationality when there is a voluntary acquisition of another nationality. The word “voluntary” indicates that there was an acquisition as a result of a person’s own free will and not an automatic one (ex lege)."

No comment, hogy nem tanultál meg rendesen magyarul, és nem tudod értelmezni az "önkényesen" szót.

Re: Az MKP kiállt Boldoghy Olivér mellett

#447779 Előzmény: #447769

Emberi jogok egyetemes nyilatkozata:

"15. cikk

(2) Senkit sem lehet állampolgárságától, sem állampolgársága megváltoztatásának jogától önkényesen

megfosztani."

No comment, hogy még magyarázni is próbálod a magyarázhatatlant és védhetetlent.

Re: Az MKP kiállt Boldoghy Olivér mellett

#447477 Előzmény: #447365

Nem értem, hogy ezzel mit akarsz mondani: Akarata ellenére fosztottak meg valakit állampolgárságától, és az, hogy ezt ítélet nélkül tették meg az éppen még felháborítóbbá és elfogadhatatlanná teszi az esetet - az pedig, hogy közben a magyar kormányra mutogatnak - az nonszensz.

Re: Az MKP kiállt Boldoghy Olivér mellett

#446397 Előzmény: #446317

Na ezzel kell az EU bizottságokhoz és bírósághoz menni, mert ott csont nélkül fogják kihirdetni, hogy ezt az ítéletet a Felvidéknek meg kell semmisíteni.

Civilek levele az RMDSZ-hez Verespatak védelméért

#446320 Netmaster

"A Magyar Természetvédők Szövetsége, a Greenpeace Magyarország Egyesület és a Védegylet által kezdeményezett, 67 szervezet által aláírt levélben a civil szervezetek emlékeztetnek arra, hogy választási ígéretében az RMDSZ ellenezte a verespataki ciános aranybánya beruházást, majd az európai parlamenti szavazás során támogatta a cianidos bányászat tilalmát. Az elmúlt hónapokban viszont a hírek arra utalnak, hogy az RMDSZ korrupciógyanús körülmények között megegyezett a verespataki beruházás mögött álló RMGC-vel és most már megfontolandónak tartja a verespataki, valamint a csertési aranybánya beruházások engedélyezését.

2011 nyarán a Kelemen Hunor által vezetett romániai kulturális minisztérium, a verespataki Kirnik-hegy kulturális védettségének feloldásával zöld utat adott Verespatak és környezete elpusztításának. Most egy másik RMDSZ-es tárcán, a környezetvédelmi minisztériumon múlik a beruházás megvalósulása. A levelet aláíró civil szervezetek szerint elfogadhatatlan bármilyen cianidos bányászat és Verespatak kulturális és természeti környezetének elpusztítása. Az RMGC milliói és egy 16 éves működésre tervezett bánya kedvéért nem áldozható fel a kétezer éves történelemmel bíró Verespatak. Akármilyen biztonságos technológiát is használnak, a beruházások végeztével csak ipari hulladék és szennyezett terület marad Verespatak és a környező négy hegy helyén, valamint Csertés környékén.

A civil szervezetek levelükben ezért azt kérik az RMDSZ elnökétől, hogy pártja ne árulja el korábbi ígéreteit, és ne engedélyezze a környezetromboló, cianidos aranybánya beruházásokat!"

http://greenfo.hu/hirek/2011/11/18/civilek-levele-az-rmdsz-hez-verespatak-vedelmeert

http://www.greenfo.hu/uploads/dokumentumtar/civilpeticioverespatak.pdf

Az MKP kiállt Boldoghy Olivér mellett

#446317 Netmaster

"A Magyar Koalíció Pártja (MKP) felháborítónak és sajnálatosnak tartja, hogy a szlovák belügyminisztérium megvonta Boldoghy Olivér révkomáromi vállalkozótól szlovák állampolgárságát, miután felvette a magyart - közölte Berényi József pártelnök."

http://index.hu/kulfold/2011/11/20/az_mkp_kiallt_boldoghy_oliver_mellett/

http://index.hu/kulfold/2011/11/19/elveszitette_szlovak_allampolgarsagat_a_magyar_miatt/

Így lett multimilliomos a halálra ítélt faluból

#446315 Netmaster

"Több mint háromszor annyi energiát termel, mint amennyit fogyaszt a dél-bajorországi Wildpoldsried. A falu tizennégy évvel ezelőtt, az elnéptelenedés szélén írta az első megújulóenergia-pályázatot, és jelenleg az országos hálózatba visszatáplált fölös áram évi négymillió euró nyereséget hoz az önkormányzatnak és a lakosságnak. Az elszántság mellett a kedvező törvények is segítik őket."

http://www.origo.hu/idojaras/20111118-napelem-biogaz-szelturbina-nemetorszag-multimilliomos-lett-a-zoldenergiabol-egy-nemet.html

A damaszkuszi úton

#442924 Netmaster

"Meglepően sok piros ruhás tüntető tért be a téren álló Santa Maria del Popolo templomba (a zászlókat nem vitték be). Érdekes véletlen, hogy itt látható Caravaggio egyik híres képe, a „Pál apostol megtérése a damaszkuszi úton”. Vajon meg tudja-e ismételni a kétezer évvel korábbi „pálfordulást” Berlusconi és az olasz gazdaságpolitika?

Az olaszok számára a „deus ex machina” meredeken emelkedő kamatok formájában jelentkezik, ami egy idő után a 100 % feletti olasz államadósság finanszírozását jelentősen megnehezíti. Mi lesz a megoldás?

Egyre világosabban kirajzolódik számomra, hogy lesz olcsó ECB pénz, de ez még sem lesz ingyen. Az alacsony kamatozású nyomtatott pénzhez nagy tömegben ugyanis csak olyan országok fognak hozzájutni, akik behajtják a fejüket a jövőben létrejövő, szuverén fiskális politikát megszüntető transznacionális európai költségvetési intézmény járomába. Aki ezt nem teszi meg, az pedig belefullad a saját adósságába. Így végül megvalósul egy másik olasz politikus 2001. évi víziója:

“I am sure the Euro will oblige us to introduce a new set of economic policy instruments. It is politically impossible to propose that now. But some day there will be a crisis and new instruments will be created.” - Romano Prodi, EU Commission President, December 2001.

Caravaggio: Pál apostol megtérése a damaszkuszi úton"

http://www.privatvagyonkezeles.hu/alapblog/25-nyugdijas/631-a-damaszkuszi-uton

Róna Péter: Németország anyukája, Európa mostohája

#442916 Netmaster

"De a leszakadók oldaláról nézve a lenyűgöző német példa mélységesen téves, az erkölcsi fölényeskedés pedig a német Übermensch visszaköszönése. Lehet, hogy a latin államkapitalista, dirigista paradigma felett elszállt az idő, de a német versenyképesség nem a jellemüknek, hanem az EU és az euró szerkezetének tulajdonítható. Németország óriási belföldi piaccal, kiemelkedő tőkeellátottsággal, világszintű technológiával és erős intézményes berendezkedéssel lépett be az euróövezetbe. Az ebből fakadó versenyelőnyt az euró és az EU szabályozási gépezete bebetonozta, elzárva a többiek előtt a felzárkózás lehetőségét. Az évek folyamán a versenyképes Németország számára a közös valuta egyre inkább alulértékeltté, a leszakadók számára pedig túlértékeltté vált, tovább növelve a versenyképességi különbözetet. Mára az ún. equilibrium árfolyam-különbözet az IMF számítási módszere alapján mintegy 26%, amit már semmiféle megszorítócsomag sem képes kiküszöbölni, mint ahogy a görög megszorítások is csak rontották a helyzetet. Egy ekkora különbséget csak leértékeléssel lehetne korrigálni, de azt a közös valuta kiiktatta, a német követelésre a Frankfurtba telepített Európai Központi Bank monetáris politikája pedig rendre a német gazdaság igényeihez alkalmazkodott. Brüsszel ráadásul olyan szabályozásokkal sújtotta az unió egészét, amiket a fejtett tagországok gazdaságai erőfeszítés nélkül teljesíteni tudtak, miközben a többiek – a hasonló fejlettség hiányában – megroppantak a kitermelhetetlen feltételek alatt, hogy aztán át is adják piacaikat a fejlettebbeknek. (Ilyenek például az élelmiszer-ipari beruházásokra vonatkozó szabályok, amelyek tőkeköltségét csak nagy volumenű termelés esetében lehet fedezni. Az energiaipar, ahol a szabályok szintén felemelték a beruházások tőkeigényét, vagy a tömegközlekedés eszközeivel is hasonló a helyzet.)

Ilyen körülmények között a versenyképességi különbözet csak nőhetett. Szöges ellentétben közgazdászaink szinte egybehangzó érvelésével, az euró bevezetése nemcsak hogy nem nyújtott védelmet a spekulatív támadásokkal szemben a fejletlenebbek számára, hanem azzal, hogy megfosztotta őket a versenyhátrány kiküszöböléséhez szükséges monetáris eszközöktől, éppen belőlük faragta a spekuláció számára legvonzóbb áldozatokat. Nem a jellem hiánya, hanem az euró szerkezete magyarázza azt az 1100 milliárd eurós külkereskedelmi többletet, amit Németország felhalmozott a többi tagállammal szemben az euró bevezetése óta. A német többlet értelemszerűen a többiek hiánya, amit finanszírozni kell, ami aztán az eladósodáshoz vezet.

Németország csak addig volt az európai egység osztatlan híve, amíg szüksége volt a többiek türelmére, hogy konszolidálhassa az újraegyesüléssel adódó, illetve a rendszerváltó országokban kibontakozó lehetőségeket; s csak addig, amíg nem szerezte meg piacaik ellenőrzését, amíg nem alakította át ezen országok nemzetgazdaságát az olcsó bérmunkát és az olcsó bérmunkán keresztül a német versenyképességet biztosító háttérré; ameddig nem tett szert arra a gazdasági Lebensraumra, ami túlsúlyát bebetonozta. (Idetartozik például az élelmiszeripar – lásd Dr. Oetker esetét –, a háztartási cikkek, a kiskereskedelem, az áruházláncok. A magyar nagyüzemek bezárásával – Ikarus, győri vagongyár, Mirelit és a hűtőházak, MOM stb. – a képzett munkaerő a multikhoz ment, így a honi ipar képzett munkaerő nélkül maradt. A magasabb béreket a multik a magyar kormánytól kialkudott – nemritkán, mint pl. a kecskeméti Daimler-gyár esetében politikai nyomással kieszközölt – támogatásokból és kedvezményekből fedezték.)

Mára a felzárkózás a periférián, ha valamelyest eltérő mértékben is, mindenki számára leállt. Néhány ország, mint pl. Szlovákia, még képes a növekedésre, ami azonban náluk is a három év alatt megduplázódott eladósodással jár, az eladósodás pedig a versenyképesség csorbulásának megbízható mércéje. (Ők most ott járnak, mint mi 2006-2007-ben, amikor 1 forint magyar növekedés 20 forint adósságnövekedéssel járt.)

A megoldás kulcsát – az euró intézményes szerkezetének, ezen belül az Európai Központi Banknak az átalakítását – Merkel asszony lesöpörte, szembeszállva Sarkozy, Cameron, Obama, az IMF és a jelenlevők túlnyomó többségével. Bár az erényre épített német paradigma érdeme kétségtelen, a felzárkózás még a legerényesebb viselkedés esetében is ellehetetlenül (lásd Spanyolország esetét), ha nincs lehetőség az egyensúlyából kibillent árfolyam helyrehozatalára, bármi legyen a kibillenés okozója. A kiküszöbölést az EKB hatáskörének a többiek által javasolt kibővítése szolgálta volna. Ezt is lesöpörte Merkel, egyrészt, mert nem biztos, hogy a javasolt bővítés a várt eredménnyel járna, másrészt, mert a cél már nem az euró vagy az unió egységének megőrzése, hanem Németország vezető, nagyhatalmi szerepének konszolidálása. A monetáris eszközök alkalmazása a félrebillent egyensúlyból fakadó következmények enyhítésére nem célravezető, mert az nem a német Bundestag vagy kancellár, hanem az EKB döntésétől függne. Mivel ez tényleges vagyonátcsoportosítást jelenthetne a németek hozzájárulása, tehát az általuk szabott feltételek teljesítése nélkül, a megoldás a német alkotmánybíróság döntésének szellemében elfogadhatatlan. A lisszaboni szerződés szerint 2014-től a tagállamok népességének 65%-a minden tagországra kötelező érvényű döntést hozhat, ami a valamikori D Mark-terület, a mai mag számára vétójogot biztosít. Az újdonsült német lelkesedés a fiskális unió iránt tehát érthető. A periféria vagy elfogadja a német vezetést, beleértve majd az egész unió költségvetésének meghatározását, vagy kilép. Ezt meg is mondták a görögöknek Cannes-ban, ahol most kiderült, hogy Európa összeolvasztása egy erős kéz dominanciája nélkül csak hiú ábránd volt. Az még kérdés, hogy az egyre erősebb német kéz milyen ellenállást hív ki, de az már nem, hogy Európa egységének álmából fel kell ébrednünk."

http://nol.hu/lap/forum/20111110-otthon_anyuka__mashol_mostoha