Regisztráció Elfelejtett jelszó

HUF fórum

Re: Ki mit szól ehhez?

#629102 Előzmény: #629098

Ezért írtam az egyebekben változatlan feltételeket - a QE teljes megszűntetése ugyanis nagyon sok mindent rajzolna át a világban. Ez ügyben érdemes megfigyelni, hogy már csak a gondolatra is erősen tolják feljebb a dollárhozamokat:

http://www.portfolio.hu/deviza_kotveny/akk/ugrottak_a_dollar_hozamok.185042.html

"Pénteken az amerikai kötvényhozamok futamidőtől függően mérsékelt emelkedést mutattak, így például a 10 éves hozam 9 bázisponttal 2,16%-ra emelkedett zárásra. Ez a május 31-i zárószint beállítását jelentette, amely egyébként 13 hónapja a legmagasabbnak számított. "

Ha ez feljebb kerül, akkor értelemszerűen fognak feljebb kerülni a térségi hozamgörbék is, így a magyar is - azonban éppen az a lényeg, hogy ez már szinte immunis lesz a forint árfolyamára, és mostantól nem a HUF árfolyama fogja a hozamszintet befolyásolni, hanem a térségi hozamszint.

Ennek megfelelően én úgy vélem, hogy már igazából csak abban van a játék, hogy a forint túlerősödöttségéből leadva közelítsünk a LJBK-hoz, de ennek sincs sok értelme 330 fölött, mert a +1% körüli reálhozamszintet még egy ideig tartani kell.

Most nyilván senki sem tudná felrajzolni ennek a pontos diagramát, azonban én úgy vélem, hogy - ahogy már korábban írtam - a forint árfolyama egyszerűen adódni fog ezentúl a jegybanki politikából, azaz ha a PLN-nel együtt mozdul ki a 300-330 sávból a 330-360 irányába akkor semmit sem fogunk tenni ennek ellenében, ha pedig benn tud maradni a 300-330 sávban, akkor le fogjuk faragni a teljesen felesleges és semmivel sem indokolható kamatfelárat.

Tekintettel pedig arra, hogy a vállalatok éppen most váltják ki a devizahiteleiket, a lakosságnak pedig immár unlimited rendelkezésre áll az árfolyamgát, immár érv sincs tovább amellett, hogy egy Magyarországra nézve káros árfolyamot tartsunk fenn horror összegekért.

Szvsz a középtávú (pár éves) cél a PJBK+1%, ami reális a jelen gazdaságpolitika mellett, a hozamszint annyi, amennyi, a forint árfolyama pedig hasonlóképpen lesz annyi, amennyi.

Addig pedig, amig ilyen szépen együtt tudunk mozogni:

http://stooq.com/q/?s=eurhuf&d=20130605&c=1y&t=c&a=ln&b=0&r=eurpln

addig szerintem nincs is értelme másban gondolkodni.

Az állampapír hozamok kapcsán pedig arra érdemes gondolni, hogy ahogy az Imperial Monetary Forces konzorcium országkifosztó devizahitelezését kivezetjük a rendszerből, úgy csökken le a finanszírozási igényünk MENNYISÉGE, ami értelemszerűen egyrészről a maradék MINŐSÉGI javulását jelenti, másrészről értelemszerűen mind a minőség, mind a mennyiség csökkenése miatt a kamatszint csökkenését is eredményezi.

MINDEZEK eredője pedig teljesen egyértelműen a lengyel jegybank kamatszintjének és annak mozgáságnak Copy+Paste lemásolával lesz egyenértékű, amelynek folyományaképpen többé-kevésbé semmiféle értekezésre nem lesz szükség a HUF-fal, mint a térségi devizáktól eltérően üzemelő pénznemmel kapcsolatban.

Az infláció már megfelel a lengyelnek, a növekedés is körülbelül azonos, a kamatszint is mehet le, amiből az következik, hogy semmi ok nincs arra, hogy az EUR számottevően erősödjön a forinthoz képest.

Én nem hiszem a fentiek alapján, hogy a devizahitel kitettség már beleszólna ezekbe a folyamatokba, egyrészt azért, mert az számottevően csökken és méginkább csökkeni fog az idén, másrészt azért mert ezzel csak addig lehetett zsarolni az országot, amig az internáci terrorista tartotta a karmaiban az MNB-t. Most, hogy az MNB Magyarország érdekét szolgálja, már nem lehet ilyen jellegű fenyegetést alkalmazni, egyszerűen azért, mert nincs aki belülről tegye lehetővé az ország bedöntését. Nincs áruló, így nem éri meg a forint ellen spekulálni.

És mivel nem éri meg, ezért nem hiszem, hogy pusztán azért elszállna az árfolyam, hogy "megakadályozzák a kamatcsökkentést". A kamatcsökkentés útjába kizárólag a nemzetközi folyamatok állhatnak, de egészen pontosan még csak nem is általánosságban, hanem csak azok, amelyek a lengyel adósságfinanszírozásra hatnak.

Szvsz a devizakitettséget el lehet felejteni a HUF árfolyam témában és valójában ha nem lettünk volna az internáci terroristáknak kiszolgáltatva, akkor eddig sem kellett volna ezzel foglakozni, ahogy ezt azt annak idején a: "Az EURO(pa) össeesküvés és… " topicban és az abban levő elemzésben levezettem.

Re: Ki mit szól ehhez?

#629098 lagwagoner Előzmény: #629032

"Végső soron már igen régóta a 300-330 közötti HUF/EUR árfolyamról írogatunk, hogy az lenne a fair, ahhoz képest pedig még bőven van tere a kamatcsökkenésnek is. Ha tudjuk tartani a 2% alatti inflációs rátát (márpedig tudjuk), akkor simán behúzható a 4% alatti jegybanki alapkamat a 300 alatti forinttal (ceteris paribus), de szerintem a lengyel jegybanki alapkamat +1% (magyar infláció +~2% reálhozam!) bizonyosan tartható lenne a 330 alatti sávban."

Nem biztos, hogy akkora tere van. Ha beigazolódnak a (önbeteljesítő) félelmek a QE-k visszafogása kapcsán (ugye valójában lényegtelen az, hogy ennek mekkora valós hatása van, a lényeg a pszichológiai okok keresése), nem hiszem, hogy pl. 320 HUF/EUR-nál tovább csökkentene (2014 tavaszáig), amíg ekkora dev.hitel kitettség van.

Re: Ki mit szól ehhez?

#629097 Előzmény: #629096

Ezt most nem mondod :)

Pont ezt néztem, de pont ide illik, hogy hogyan is képzelik ők a tőzsdézést :)

Már persze a kufár oldalról nézve :)

Re: Ki mit szól ehhez?

#629096 lagwagoner Előzmény: #629022

Már hogyne lenne! Ez esetben tudjuk, hogy egy túlértékelt eszközről/kosárról beszélünk, melybe beszállni szerencsejáték lenne. Természetesen befektetők(!) esetében. Fagyi pénzzel játszó "tőzsdések" számára valóban lényegtelen információ.

Re: Ki mit szól ehhez?

#629068 Ibiza Előzmény: #629055

gyártottunk de komik eladták az összes nagy céget..akik piacvédelemre vették és elsorvasztották..lásd cukorgyárak..dunaferr...étolajak..

MEV anno csúcstetcnikai alkatrészeket gyártott..hirtelen le is égett..

Re: Ki mit szól ehhez?

#629055 Boby. Előzmény: #629053

"a jelentős importhányad miatt azonnal megugrasztja az inflációt, a"

De miért is importálunk mi mindent?! Miért nem gyártunk?! 30 évvel ezelőtt még gyártottunk mindent....és most?!

Re: Ki mit szól ehhez?

#629053 xmann Előzmény: #629049

Az a baj, hogy pusztán attól, ha leértékeljük a forintot csak időleges előnyt érünk el, ui. a jelentős importhányad miatt azonnal megugrasztja az inflációt, ami meg béremelést okoz, tehát a vége az hogy 1-2 évig élvezi az exportőr a jobb versenyhelyzetet de utána meg a nagy béremelések miatt ugyanoda jut vissza, ahol volt, és lehet a devizát megint leértékelni. Nagyjából ezt a játékot játszották 20-30 éve az olaszok, ha emlékszik még valaki a lírára, meg sok Latam ország. A vége leggyakrabban kontrollálatlan infláció lesz. Szóval leértékeléssel versenyképességet teremteni nem feltétlenül jó.

Re: Ki mit szól ehhez?

#629049 Boby. Előzmény: #629040

Természetesen egy igazi magyar ipar, gazdaság kialakulását segítené a gyengébb forint, csak hát a másik oldalon ott vannak a devizában felvett hiteleink.

Re: nincs cím

#629048 Előzmény: #629047

OFF Pihenni? Szabin vagy? :) Na jó, maradjunk abban, hogy BEEP! :)

Re: nincs cím

#629047 banyaiz Előzmény: #629042

Lengyelek megítélése ugyanaz volt 2011 novemberében szerinted mint a miénk?

Románok mögött ott állt az Imf.

Ha megegyezünk megnyílt volna vszínű a lehetőség a csökkentésre.

Mi azt az utat választottuk, hogy gyorsan enyhül a feszkó a piacokon kihúzzuk Imf nélkül is. Ez és még néhány okosság okozott meleg pillanatokat. Végülis bejött kihúztuk nélkülük.

Viszont egész más a szitu 2011-ben amikor ez egy álom volt, és más 2013-ra mikor ez úgy tűnik bejött.

Olyan ez tudod mintha azt mondanám neked, hogy Otp profitja duplázódik egész más, hogy erről álmodozom, és egész más mikor a lóvé már a páncélban van a banknál. Pihenjünk mert hosszú még a hét. :)

Best of....

#629046 rbbj11

"Mondhatni bizonyított tény, hogy a 400-as EUR/HUF nem volt más, mint közönséges rémhírkeltés, riogatás, amit maga a magyargyűlölő csinovnyik ületett a fejekbe, hiszen szemmel látható, hogy nemhogy ez nem következetett be, hanem egyenesen az látható, hogy jóval alacsonyabb kamatszint mellett is erősödni tudott a forint árfolyama az uszítás időszakához képest." - vö. rossz környezetben

Ehhez képest feltételezett bullos környezetben jóslat:

7344 2013.05.22 07:07 Dr. ursi (Tisztelt Tag) forintocska

utána viszont egy gyors fél-háromnegyedéves gyengülő szakasz jön megint (2014 május-nyár).

350 közelébe, vagyis új csúcsra.

Dr. ursi (Tisztelt Tag) Re: nincs cím

Címzett: @xmann

és 350-nél szintén vissztérünk rá.

itt is fenntartva mondjuk h 346 lesz csak :o)))

a lényeg asszem érthető.

Na akkor ki is riogat 350-es árfolyammal? De volt AT-től 400 feletti riogatás is a bull közepén, másik topikban.

Ezek után mi is a kérdés?:

7295 2013.05.16 14:52 [__AT__] (Tisztelt Tag) Re: nincs cím

Címzett: @Dr. ursi

OFF

Ebből is látszik, hogy ÁLLATHURKA vagyok :)

Igen, valóban látszik. :)

Re: nincs cím

#629045 Boby. Előzmény: #629036

" ezért kellett azt hazudni, hogy trágyálunk"

Így van! Trágyáltok. Neked például ömlik a trágya a szádból. Nálad ez biztos valamilyen szexuális frusztráltság következménye.

Re: nincs cím

#629042 Előzmény: #629038

2011 novemberében az EKB, a románok is kamatot csökkentettek, a lengyelek pedig tartották a kamatszintet.

Szerinted mi indokolta a magyar kamatemelést abban az egyébként kedvező bel- és külgazdasági környezetben Magyarországon?

A népbutításról meg annyit, hogy elsősorban a spekulánsok ették meg a süket dumát ;)

Re: Ki mit szól ehhez?

#629040 Boby. Előzmény: #629031

"A kérdés az, hogy attól hogy 6524 pont a book value a Dowban, attól félre van-e árazva a Dow"

A félreárazás akkor jön létre, ha a 6524 ponttól nagyobb mértékben le vagy fel, eltér az árfolyam.Ez az eltérés szinte folyamatosan jelen van, de azért vannak, akik ezt is figyelembe véve nyitnak pozíciókat.

"ez a 290-300 közötti szint ahol most vagyunk, tök jó. Nő az exportunk, akkor nagyon nem lehetünk versenyképtelenek,"

Amíg 300-as eurónál megéri a szomszédos, eurós országokban vásárolnom- pláne a fejlettebben is -, addig azt gondolom, hogy a forint egy picit túlértékelt.Az exporttal kapcsolatban pedig az a véleményem, hogy mivel az exportunk nagy részét multik adják, akiknél a legnagyobb forint alapú hozzáadott értékünk a munkabér ezért ebben a szegmensben "szinte" mindegy is, hogy mennyi a forint, mert ezek többségében devizában számolnak.

Re: nincs cím

#629038 banyaiz Előzmény: #629036

Politikai okokból ezek az emberek összehordtak hetet havat. Népbutításból jeles.

Akkoriban olyan volt a helyzet kötvénypiacokon , hogy több mint célszerű lett volna egy Imf mögöttünk áll. Erre mi 19-re lapot húztunk és nyomtuk a pávatáncot, megspékelve egy Tolcsyval aki hát ha megszólalt az a térdre imához kategória.

Ebben az időszakban Simor hogyan csökkentette volna a kamatot? Ki akarsz fárasztani már hétfő reggel? :)

Re: nincs cím

#629036 Előzmény: #629035

"hogy kérnénk egy kis lét."

EZ NEM IGAZ!

Nem kértünk lét, hanem addig ment a nemzetközi terrorizmus, amig azt nem mondtuk, hogy "trágyálunk" velük. Ugyanakkor már akkor is jeleztük, hogy NEM KÉRÜNK PÉNZT, az Imperial Monetary Forces meg azt, hogy "védőhálót nem ad, csak uzsorát".

Ennyi. Le kellett ereszteni a gőzt a terroristák eszköztárából, ezért kellett azt hazudni, hogy trágyálunk, de ez már akkor is nyilvánvaló volt mindenkinek, én is azt írogattam, hogy felesleges, nincs rá szükségünk, csak muszáj, mert rákényszeríti a nemzetközi terrorista helytartó a kormányt erre.

Gondolom emlékszel rá? :)

Re: nincs cím

#629035 banyaiz Előzmény: #628995

Tudod ez a tőzsde egy olyan érdekes dolog, hogy 2011 novembere, vagy 2012 novembere egy teljesen más világ. Pedig csak egy év telt el. :)

2011 novemberében volt egy baromi parás világhangulat, erre rátett egy lapáttal (sok más egyéb habzó szájú dolog mellett) az IMF-el történő bal****kodás (máshogy nem tudom nevezni)

Ha még emlékszel akkoriban történt az, hogy egyik nap még az Imf ellen szabtuk a gazd polunkat, rá három napra jeleztük , hogy kérnénk egy kis lét.

Az ilyesmiket a piac nem nagyon díjazza, kissé nehéz olyankor kamatot csökkenteni. Akkori adóemelések infla hatásáról nem is szólva.

Re: Ki mit szól ehhez?

#629032 Előzmény: #629006

Mondjuk az is érdekes, hogy mennyire megváltozott a helyzetkép azóta, amióta pórázra lett fogva a nemzetközi terrorista és hogy mennyire stabilizálódott a helyzet az elátvolítása óta.

Végső soron már igen régóta a 300-330 közötti HUF/EUR árfolyamról írogatunk, hogy az lenne a fair, ahhoz képest pedig még bőven van tere a kamatcsökkenésnek is. Ha tudjuk tartani a 2% alatti inflációs rátát (márpedig tudjuk), akkor simán behúzható a 4% alatti jegybanki alapkamat a 300 alatti forinttal (ceteris paribus), de szerintem a lengyel jegybanki alapkamat +1% (magyar infláció +~2% reálhozam!) bizonyosan tartható lenne a 330 alatti sávban.

Ugyanakkor szerintem lassan eljutunk oda, hogy kamatcsökkentés terén leginkább erre érdemes majd odafigyelni, azaz valójában nem a forint árfolyama, hanem a LJBK fogja meghatározni a magyar kamatpályát, hiszen az inflációs pályánk már ugyanaz.

Egyszóval, szerintem (ceteris paribus!) nagy változás nem várható, csak annyi, hogy beállunk LJBK+1% +/-0,25%-ra és tartósan ezt a szintet célozzuk meg, mert akkor körülbelül 100% az esélye annak, hogy a HUF és a PLN teljesen együtt fog mozogni, azaz a forint árfolyama semmiféle beavatkozást nem tesz szükségessé - amely egyebekben ismét abba az irányba mutat, hogy a jegybanki devizatartalék szintje tovább csökkenthető a megfelelő szintre, ami ismét csak ezen LJBK+1% +/-0,25% képlet megerősítését jelentheti.

Ha pedig a folyamatok továbbra is így alakulnak (lengyelek nem virgonckodnak, nálunk nem lesz vörös terror a következő választások után), akkor a fenti képet inkább az MJBK=LJBK +/-0,5% képlettel lesz leírható, és ennek alapján én úgy érzem, hogy érdemes lenne ez ügyben a magyar és a lengyel jegybanki politikát jobban összehangolni.

Re: Ki mit szól ehhez?

#629031 xmann Előzmény: #629026

A kérdés az, hogy attól hogy 6524 pont a book value a Dowban, attól félre van-e árazva a Dow. és ugyanaz a kérdés a forintban. Attól, hogy inflációs különbség alapon 399-nek kéne lennie, félre van-e árazva?

szerintem nem, ez a 290-300 közötti szint ahol most vagyunk, tök jó. Nő az exportunk, akkor nagyon nem lehetünk versenyképtelenek, és inflációt sem csinál. Szerintem a 399 hülyeség lenne, a 300 pont jó. Nem is nagyon hiszem hogy ettől a centrumtól jelentősen eltérne, kivéve ha Mató bekattan

Re: nincs cím

#629027 Boby. Előzmény: #628995

Te voltál, meg a félpénzes haverod akik hetekkel ezelőtt 400-500-as eurót jósoltatok.