Úgy nézi a hölgyet, mint holmi árucikket.
mostanában olvastam, főleg az egyetemek a ménes és mezőgazdasági alapítványok vannak, vannak tehetséges fiatalok meg jövőkutató alapítványok is. Mol is jelentős részt vállal ebből és ki vannak stafirungozva ezek az alapítványok, ne feledjük a nyugdíjalapos részvényeket, gondolom ezeket is benyomják, pl anno Corvinusnál olvastam MOL részvényt is raktak bele a tarisznyába.
és hogy haveri kutyák vannak az alapítványokban? Miért karigerinél kik vannak a csupornál. Alap dolog bizalmi embereket rakunk poziba nem békétlenkedő rebelliseket.
Visszaéltek vele? Inkább azt mondanám, hogy nem szabályozták megfelelően és az emberek éltek a lehetőséggel, mert legálisan lehetett kevesebb adót fizetni.
Amúgy azt gondolnám inkább, hogy igazságtalan az, hogy a KATAs vállalkozók ilyen kevés fizetett adóval megúszhatják. Igen, lehet azt mondani, hogy így az eddig totál feketén dolgozó emberek (sportoló, fodrász, taxis, szerelők, masszőrök) is fizetnek legalább egy kis adót, de akkor is igazságtalannak gondolom.
Persze, hogy élt a lehetőséggel az informatikus, a könyvelő, a filmes stábtag is... És persze mindenki kevesebbet fizetett, kivéve az alkalmazottak, akiket szivatnak továbbra is. Most legalább már a cég által fizetett pénz kb 57%-át megkapják az alkalmazottak, ami jóval magasabb, mint pl. a 2000-es évek eleji kb. 33%, de azért még mindig elég kevés.
Átfogó nyugdíjrendszert kellene minél előbb bevezetni, minimál alapnyugdíjjal (létminimumnak megfelelő) és nyugdíj plafonnal (átlagbér). Alapnyugdíj felett csak az kapna nyugdíjat, akinek a gyermeke nyugdíj járulékot fizet (mondjuk annak az összegnek 60-70%-át)
rémisztő lehet látni, egyes politikai arcoknak, hogy egykoron nagyhatalmú politikus, ilyen helyzetbe került...
https://www.vg.hu/kozelet/kozeleti-hirek/a-nyugdij...
visszaéltek vele. Munkaviszony helyett számlázási visszonyt hoztak létre (mert ez nem vállalkozás volt), ezért korlátozták.
nocsak, 11ker, dk-s polgármester alatt az ingatlanmutyi tovább folytatódik...
Mondjuk aki ezt a KATA-s 3 milliós szabályt kitalálta , annak minden nap kihúznék egy katétert érzéstelenítés nélkül felfújt állapotban a farkán keresztül...
Mert mit gondoltak, hogy majd az ezek a megrendelők azok fogják szépen és befizetik a 40%-os adót a régi vállalkozói díjak után? Vagy, hogy majd a vállalkozók fognak lemondani a díjuk 2X%-áról?
Áhh, a magyar ember nem ilyen! Mit csinálnak? elkezdenek keresztbe hosszába mindenki mindenhova számlázni, továbbszámlázni, beiktatni különböző alvállalkozókat, akik majd 5-10%-ot nyúlnak le maximum, nem 40-et!
Viszont emiatt meg lehet 3-4 szer annyi szerződést írni, annyi felé utalni stb stb. A kérdés csak az, hogy egyszerre van mondjuk négy szerződés negyed akkora összegekről, vagy egymás után számlázza a teljes összeget a 4 különböző cég!?
Eszem faszom abba a hülyébe, aki azt gondolta, hogy nem így lesz!
Vagy töröljék el a KATÁ-t a büdös francba vagy mondják azt, hogy csak akkor lehet alkalmazni, ha évi max 100e-t számlázol egy cégnek, vagy mondják azt, hogy csak magánszemélyek részére kiállított számlák után lehet KATA-s jövedelmet szerezni.
Vagy emeljék meg a KATA adójának összegét (amúgy is röhej, hogy a limit az emelkedik, de a tételes összeg változatlan)...
hahahaha, köszi h betetted :). Szal a tasz fújja a habot sori bá elit kommandója :) mindent értek sori bá szerette volna rátenni a kezét a MOL, meg az otp richter pakkokra hogy aztán majd lenyulja a cégeket ahogy az a banánköztársaságokiban szokás, ahogy már a 90-es években is akarta. Igaza van ez nekem is fájna. Jujj b+ ez de geci dolog volt már, mingyá elsírom rajta magam, de fáj már ez. De azért a legjobb h van képe hozzá a faszinak h mély államról beszéljen, soros embere, mikor nemrég csalták el mély államként egy egész amcsi választást, tokkal vonóval és má többen is beismerték, és soros mint igazi demokrata az antifákat pénzeli, akik szétverik kb 100 dodo napidíjért az amcsi nagyvárosokat előre bekészített téglákkal, mint igazi demokrata mozgalom, hát ehhez tényleg pofa kell :)
Mnb és a kormány. És visznek bele vagyonelemeket. Lásd Corvinus.
kik a kurátorok? ki teszi be a pénzt az alapítványba? :)
kb 1000emberrel vagyok kapcsolatban. Most aki akar az dolgozhat. 200-400e között kereshetnek az alacsonyan képzettek is. Minden rokonom elégedett. Targoncás, szakmunkás villanyszerelő, festő, kőműves, mérnökök..
Ami érdekes ennek ellenére a kormányt szidják. :) tiszta dedó.
Pályáztak pénzekre és kaptak, ablakok, kazán, lakásfelújítás, gyerekepénzek..
alapítvány lényege vannak kurátorok akik döntenek, 6-10ember.
Alapítványi formában pénzt is kaphatnak pl egyetemek.
Vannak emberek, akik felemelik a hangjukat, de azokat háttérbe rakják. Az hogy a fidesz szavazók miért nem kérik számon a lopást, azt arra lehet visszavezetni, hogy ebbe szocializálódtunk.. inkább a kedvenc csapatunk lopjon, mint az ellenfél... ha most kéne szavazni, nem tudnék senkire leszavazni, talán a kutyákra, ha ott lesznek a rajtvonalnál..
Ezekkel az érvekkel egyetértek, lehetett volna másként is csinálni. A szocik után, az oktatást ugyanúgy züllesztették lefele, mint ahogy sok egyéb területet...ha oktatáson nem lefele csavarták volna a potmétert, hanem felfele, akkor jobb poziban lenne az ország, csak akkor több racionálisan gondolkodó ember lenne, ami a kormány számára nem feltétlenül jó...
Mire tapintottál rá ? én az oltopontos kérdésedre válaszoltam itt, ha elolvasod még1x akkor láthatod, semmt nem írtam az oltáselőtti tesztről mert arra már a covid topicban válaszoltam. Ugyhogy nem magyaráztam semmit erről itt abban megegyezhetünk ugye ?Ha nem tömegközlekedéssel akkor mivel mennek arrafelé ? Ha autoval ott még kisebb a távolság, ha te vezeted és így egyedül vagy akkor meg gratulálok mert ha kis russzul lét jön rád az oltás után vezetéskor ami benne van a pakliban akkor olyan balesetet okouzhatsz h az egész falu a csodájára jár majd.Ha bringával motorral ott is lehet szép csattanás
A többire:
- A funda egyetem a világon 34. ilyen kaliberű egyetem nincs a németeknél franciáknál,osztrákoknál sem. Sztem nagyon jó h idejöttek ők a csúcson vannak, Ha majd egyszer látod Shanghajt láthatod h egész eu lófaszba sincs hozzájuk képest.
- vadászkiállítás faszom tudja miért van , de a vadászat vadgazdálkodás nagyon fontos terület.
- és ami a nagy baj tényszerüen nem igaz dolgokat írsz pl.
A magyar gazdaság utolérte és megelőzte a szlovákot /hvg
mögöttünk vannak lengyel,szlovák,románia,lettország görög,bulgária
Szlovákia 2010-ben 20%-kal volt előttünk