én ma az SP500-on csodálkozom, hogy hír nélkül emelkedik reggel 9 óta elég erősen.
én ma az SP500-on csodálkozom, hogy hír nélkül emelkedik reggel 9 óta elég erősen.
Valóban mindkét irányt lehet így magyarázni, bár a jegybankok mérhetetlenül manipulatív beavatkozása nélkül az egyetlen realista irány az esés lenne.
Vérlázító, amit 2020. március óta a tőzsdén csinálnak, beleértve a DAX ma reggeli mozgását. Abnormális.
Minden irányba meg tudom magyarázni, hogy merre mehet a tőzsde.
A logikus a short lenne -bár lassan már ebben is kételkedem már lassan...
Szóval ha shortot várnék, akkor a vállalati jelentések, a növekvő covid esetszámok, ennek köszönhetően a lezárások, aminek gazdasági hatásai lesznek és a negyedéves jelentésekben brutál céltartalékokkal fognak számolni és az eredmények 50-80%-kal rosszabbak , mint tavaly ilyenkor. Az EU csúcs elhúzódik valós megállapodás nélkül zárul, jön lassan az elnökválasztás, ahol Biden majd lekaszálja a cégek kedvezményes adózását. A tőzsdék történelmi maximum árazáson vannak, mint 1929-ben, vagy 2000-ben, rekordon a munkanélküliség.
Ha meg long: akkor megállapodnak az EU csúcson megállapodás születik, a negyedéves eredmények még így is jobbak, mint amiket vártak, óriási pénzmennyiséget nyomtattak, a 2. hullám miatt már nem fognak olyan karantén hisztit csinálni, mint először, azért lehet látni, hogy minél több a teszt, annál több a betegségen szinte tünet nélkül átesett ember. Emiatt nem lesznek durva lezárások, a null körüli kamat miatt továbbra is extrém kereslet lesz a részvényekre, illetve ha esni kezdenénk, akkor a FED ismét nyomtatni kezd majd. Az USA elnökválasztás miatt végre megszabadul a világ ettől az idióta Trumptól és Biden programja fel fogja pörgetni a gazdaságot. A FED annyi pénzt nyomtattak, hogy a régi 20-as P/E a mostani 50-es ehhez kell majd hozzászokni és egyre több ember akar a munka /szerencsejáték/ sportfogadás helyett tőzsdézni. És csúcson van a munkanélküliség a piac hamarosan elkezdi felszívni a munkanélkülieket , főleg az USA-ban, ahol az nagyon rugalmas.
Jó reggelt! Sziasztok!
Köszönöm a chartokat Lenthor! EURUSD szép csúcson, segíti a részvényeket, ki gondolta, hogy a virus elterjedése, ATH közelébe teszi a piacokat, a jegybankok segítségével. Gyorsjelentések jönnek, a rosszul teljesítő szektorok a jelentéseire adott reakciót kell figyelni.
D1 emelkedő trendvonal tartja a daxot, rsi divergencia
https://www.tradingview.com/x/pFemcaeo/
Sziasztok, jó reggelt!
Lenthor, köszönjük a reggeli chartokat és értékelést.
Ettől függetlenül, ha tovább felfelé akar menni, akkor is ma lejöhet :
a 12.645-12.763 közötti sávba!

Sziasztok, jó reggelt!
A "bikák" még mindig közelebb vannak a felfelé kitöréshez, mint a "medvék" a letöréshez!

Olyan pozíciót sikerült felvennem, hogy kétféleképpen is nyerhetek:
1. Beesnek az indexek 3160 alá, anélkül, hogy kiütnék a shortjaimat 3240 körül
2. Szárnyalnak az indexek és mennek tovább fel 3240 fölött is tovább.
Egyedül úgy nem nyerek a felvett pozíción, ha kiütik a shortjaimat 3240-nél, majd beesnek.
Ezért ez a legvalószínűbb Elemzés M. kb. hétfő estig bezárólag.
Sziasztok, jó reggelt!
Lenthor, köszönjük a reggeli értékelést és chartot.
Szia Lenthor, jó reggelt!
Még nem néztem be ide és előtte néztem különböző idősíkokon a chartot és arra jutottam, hogyha ma ezt felhúznák 13000-ig akkor onnan bizony shortolni kell majd. Nincs már erő és nincs már vásárló/forgalom sem. Ennek bizony esnie kell már.
Sziasztok, jó reggelt!
Jelenleg kis semleges területen gondolkozik a DAX, hogy vajon felmenjen 13.000 fölé vagy 13.200-13.246 közé, vagy elég volt és induljunk végre lefelé.
A tegnapi gyertya már a gyengülő erőt mutatta, de a döglődő bika is tud egy utolsót rúgni.
Beteszem a szinteket, amire érdemes figyelni!

Szia Lenthor!
A mai nap nem volt túlságosan izgalmas. Mondjuk nem is nagyon követtem ma, a tegnapi nap miatt egy kicsit elegem lett a tőzsdéből.
Lehet, hogy a holnapi nap izgalmasabb lesz?
------------------------------------------------------------
Nem változott semmi! most is felmehet 13.200-13241-re!
4 órás

Ha lemegy, akkor fel fog menni, ha meg fel, akkor le,
A 3240 körüli ellenállás ki lesz ütve péntekre!
Sziasztok, jó reggelt!
Ma sem leszek, de ár a jövőhét is úgy néz ki hogy távol leszek a géptől.
Ha, 13.000 fölé néz akkor akkor valószínű, hogy felmegyünk 13.200-13.241-re.
De, már közelednie kell a fordulatnak és megkezdheti a nagy "C" hullám lefelé!
Talán péntek, vagy hétfő jó nap lenne hozzá! Ki kell várni amikor egyértelmű az esés mert lesz tér lefelé