Még a vöröscsillag elfogadható is lenne, mert azt egyaltalán nem csak kommunista jelképként használhatják.
Mellesleg ez is érdekes :
1. Az oroszokkal szövetkezünk már jó ideje.
2. A PM szerint is fasiszta orbán-kormán rendőrökkel védeti a sarló kalapácsos emlékművet
3. a sorosozós kampányt is egy zsidó (Arthur J. Finkelstein) találta ki
4. Az Orbán-kormány 2014-ben holokauszt megemlékezési sorozatot indíttott, aminek keretében ugyan erre (Szabadság-tér) a térre egy német megszállás áldozatai emlékművet állíttatott.
5. Az OCÖ jelentősen befojásol, mivel kormányközeli.
6. Orbán és Netanyahu találkozása 2017 Augusztusában, nagy "haveri" hangulatban.
7. Még sorolhatnám..
8. A PM biztos annyira liberális, ha ennyire nem akarja bántani a szovjet jelképekkel ellátott emlékműveket, mellesleg csak kitérő válaszokat ad, konkrétan nem fogalmaz meg semmit?
Azon is sokat gondolkodom, hogy a kommunizmus, ami ugye bár 100-120 millió áldozatot szedett, az miért elfogadottabb, mint egy olyan diktatúra, ami ennek az ötödét?
(viszont mielőtt még valaki félreértené nem vagyok Szálasista)

