Bezzeg a Ryanair
vagy EasyJet
Wizz Air: Erős forgalmi adatokat közölt májusra
vonatkozóan a Wizz Air, összesen 5,66 millió utas utazott a légitársaság
gépeivel májusban, ami 10,3 százalékos éves növekedésnek felel meg. Az
elérhető utaskapacitás is hasonló ütemben növekedett, de emellett a
kihasználtsági ráta is kisebb mértékben javulni tudott, 91 százalékról
91,2 százalékra. A Wizz Air egyébként csütörtök reggel, piacnyitás előtt
teszi közzé éves eredményeit.
A társaság elmondása szerint olyan csalók jelentek meg az online, akik a társaság nevével visszaélve azt állítják, hogy a Wizz Air a 21. születésnapja alkalmából ingyen utazásra feljogosító kártyákat kezdett árusítani. Kiemelik, hogy az ilyen típusú hirdetések a közösségi médiában is terjednek, ráadásul a posztok alatt megjelentek olyan mesterséges intelligenciával generált kommentek, amelyek alátámasztják a hirdetés valódiságát. Ezek viszont csak arra szolgálnak, hogy még jobban összezavarják a felhasználókat. Olyan generált képek is megjelentek ezek között, amelyeken az állítólagos kártya szerepel. A légitársaság azonban tagadja, hogy ilyet árusítanának:
A Wizz Air ezúton hívja fel a figyelmet, hogy semmilyen kártyát nem értékesít, amellyel ingyen lehet utazni. A születésnap alkalmából kedvezményes jegyvásárlásra volt lehetőség, de ez az akció már véget ért. A Wizz Air arra kéri az utasokat, hogy legyenek körültekintőek, és csak a légitársaság hivatalos csatornáin keresztül tájékozódjanak az akciókról
- zárják a közleményt.
Pont most láttam én is. Ezzel kb. forradalmat csinálnak, mert eddig csak a nagy cégek csináltak LR járatokat amiknek az árát kartellben meghatározták. Így azért ez okozhat kellemetlenséget Lufi, AirFrance, Delta stb-nek...
20 felett nagyon smakkolna :))
.....
Új gép a parkolóban: https://www.portfolio.hu/gazdasag/20250520/fontos-...
"A321 XLR ... 8700 kilométert repülhetnek, miközben kisebb zajkibocsátás mellett 30 százalékkal kevesebbet fogyasztanak, mint a versenytársak korábbi gépei."
Valaki öntögeti és sávban tartja. Remélhetőleg el fog fogyni és akkor felengedik szépek 20-25-ös rangebe.
Látszik, hogy várnak valamire a spekik.. ha véletlenül jót jelent, akkor irány réstöltés, ha nem, akkor ismét jöhet a bealázás...
https://invst.ly/1am3dy
Azt mondják, hogy esik usa fele az utazás... reméljük, hogy ez wizz számain is meglátszódik, többet repkednek eu-n belül wizz-el... meglátjuk na...
Doni és Zeli csörte összetörte az optimizmust...
https://invst.ly/19ai84
Ne kiabáljuk el, de kitört a sávból. Első célár 20 környéke utána mehet a 25-30-as rangebe.
Reméljük is, bár chart alapján úgy néz ki valami nagy hal átsúlyoz és 15 környékén adta egészen 12-ig. Utána megint felengedte és újra, ha ezzel leáll akkor elindulhatunk felfelé, addig csak sávozás. :\
Csakis pozitívan...
"Határozott tervünk van az ukrajnai újraindulásra, mert szerintem ez bármelyik pillanatban megtörténhet. Amint bejelentik a tűzszünetet, akkor megvizsgálnánk az újraindulást."
"...mintegy 20 százalékos kapacitásnövekedésre számít Váradi József a 2025-ös pénzügyi évben"
Pont szerdán ültem bele Én is 1 láthatóbb összeggel. Bárcsak minden befektetésem így futna... :\ Nekem a range 2 éves távon 20-25 font körül van reálisan.
Wizz Air: Közel 18 százalékot emelkedett tegnap a Wizz Air részvénye, így újra a 15 fontos sávtetőig emelkedett vissza az árfolyam. Kedvező hír még a Wizz Air kapcsán, hogy ma reggel az HSBC elemzője 11,5 fontról 19 fontra módosította a részvényre vonatkozó célárát, valamint vételre minősítette fel ajánlását.
Béke hírére elkezdték tépni... 15,2 környékén várnék egy kis pihit, építsen egy kis bázist, ahonnan eltud rugaszkodni, de ha gondolkodás nélkül betöltetik vele a rést, akkor azt se bánom...
https://bet.hu/newkibdata/129194075/Concorde%20%C3...
...WIZZ AIR 12 HÓNAPOS CÉLÁR: 22,1 GBP (változatlan) AJÁNLÁS: VÉTEL (változatlan) Nehezen birkózik meg a növekvő költségekkel a Wizz Air menedzsmentje...
Szóval az iparági környezet jó de a menedzsment ...