Itthon sajna szarul keres az Eü részleg, remélem ez is változni fog. De nézzétek csak meg nyugaton, ott egész más a bérek fekvése ebben a szektorban, a többihez képest is.
Itthon sajna szarul keres az Eü részleg, remélem ez is változni fog. De nézzétek csak meg nyugaton, ott egész más a bérek fekvése ebben a szektorban, a többihez képest is.
Sztem te nem látsz tisztán. Ki mondta, hogy csak diplomásként lehet jól keresni?? Ez is vmi hülye beakadás egy csomó embernél.. Nekem van diplomám IS, meg pár szakmám IS, s minddel tudtam jól keresni eddigi életemben.
szabadalmaztatnod kellene ezt a spanyolviaszt, ezek szerint csak akarni kell, meg tenni, és nincs többé bérprobléma, az egész ország kétszer annyit keres másnap, mint korábban
Épp az ellentétre próbáltam kihegyezni:
Ha valaki valamit hivatástudatból csinál, akkor az olyan, mintha isten egy csókot lehelt volna a homlokára:-) Isteni áldás, ennél csak egy gyönyörű szimfónia ad nagyobb harmoniát.
Mégis, az állatorvosok többsége hivatásból csinálja és remekül megél belőle, míg a nővérek többsége a te elmondásod szerint is hivatásból csinálja és mégis alíg vegetál el belőle.
Ergo bebizonyosodott, hogy a megélhetés szerencse kérdése, hiszen Isten kinek ezt kinek azt a hivatást adta küldetésül ... és én nyertem a vitát:-)
Igaz, részben.
Azt ne felejtsük el, hogy mi befizetjük az adónk ránk eső részét. Az hogy az állam nem tiszteli a nővéreket, a doktorokat, azt nem feltétlenül kéne behozni. Mert én megértem őket és minden tiszteletem az övéké, mert én nem tudnám azt csinálni, amit ők nap, mint nap csinálnak a magyar egészségügyben. Volt szerencsém bő egy hónapja egy ismerőssel a sürgősségin ülni jó pár órát, minden tiszteletem az övéké.
Az állatorvos megkéri a pénzt a szolgáltatásért, ha társul egy kis üzleti érzék, akkor nem kicsit, hanem nagyon jól meglehet élni belőle.
Építőiparba aki ért a melóhoz, az a válság alatt kiment és nem feltétlenül jön vissza. Nem csak a pénz miatt, hanem inkább a politika miatt, nem tetszik, hogy kelet fele fordul az ország. Habár pénz itt is volna most már.
Bocs, hogy beléd kötök, de ez cimkézés:
A probléma egy részét kiveszed az egyenletből, hogy ne zavarja az összképet.
Ha a nővér hivatásból dolgozik, vesszen éhen?
És az állatorvos is vesszen éhen, mert az is hivatás?
És, ha kivész a hivatástudat - mert mondjuk már mind kihaltak - akkor kihal a szakma?
Javítás alatt mindent: Meg kell javítani a tetőt, de nincs szakmunkás.
Meg kell javítani az órát, de meghalt az órás, a liftszerelő és alíg van villanyszerelő. Aki meg van, az ugatja a szakmát meg csak Olaszországból tud alkatrészt hozni, ami divatos, de hibás etc.
Nővér kérdés szerintem hivatás, hogy valaki már gyerek kora óta az akar lenni. Az más kérdés, hogy nincsenek megbecsülve, ezért belefásulnak, az egyik fele kimegy, aki marad meg megkeményedik...
Javítás alatt mit értesz? :) elromlott a kávéfőzőm, elvittem szervizbe, azt mondják munkadíjjal együtt 30k. De inkább azt javasolják, hogy vegyek újat, porszívó, tv, rádió, óra ugyanez... fogyasztói társadalom, olcsóbb újat venni, mint javítani :)
Szemét téma, eljön az idő, amikor csak egy sofőr kell, vagy még az sem.
Úgy gondolom, ha valaki azt csinálja, amit akar, amit szeret, mindent belead, képzi magát, akkor hosszú távon anyagi haszna is lesz. Nemtől függetlenül.
Persze vannak szakmák, ahol nehezebben lehet építkezni.
Mint láthatod én nem teljesen:
Van, ami kis méretekben működhet, társadalmi méretekben meg a visszájára fordul.
Leegyszerűsítve látod a valóságot!
Melyik társadalom tud munkás kéz nélkül is működni?
Egy olyan világ, ahol csupa okos diplomás ember él, hogyan tartja fenn magát, ha a kétkezi dolgokat senki nem végzi el?
Ki lesz nővér a kórházakban?
Ki viszi el a szemetet?
Ki javítja meg a kisebb-nagyobb dolgokat?
Azt hiszem Széchényi ezen elfelejtett gondolkodni vagy akkor őrült meg, amikor eszébe jutott ez a szempont.
Nem tudom. Gondolom aki ezt (is) tűzte ki célul, s tett érte.
hm, és vajon az emberek (vagy nök) mekkora hányada "keres jól"?
Így igaz. Nyugodtan építhet egy csaj karriert először, mint a feleségem, kereshet jól, aztán mehet szülni.
Azzal érvelt, hogy albérletet is fizetniük kell és az elviszi az egyikük fizetését. Vagy az albérlet kerül sokba vagy a lakáshitel kerül sokbaés ha vki még el is veszti az állását gyerek mellett, akkor tényleg szoros lesz.
Mondjuk egész más a 'leányzó fekvése' diplomás fizu esetén és betanított munkás fizu esetén.
Meg, ha a szülők tudnak segíteni meg ha nem etc. etc.
Kva hosszú video, nincs időm, s kedvem végig nézni, írja le, gyorsan olvasok.. Amit belenéztem, az alapján a csajnak pl kvára nincs igaza, h ha egy nő gyereket vállal, akkor azonnal ki van szolgáltatva anyagilag. Itthon, ha vmi jó, akkor az az, h simán 2 évet is otthon lehet az anya, s az első fél évben még több lóvét kap, mint a fizuja, utána meg egy maximalizált összeget, de megélhetésre az is elég.
Na!
Hát elindult egy párbeszéd!
Ez mégiscsak több, mint a semmi.
A nőcinek is igaza van 80 %-ban és a bloggernek is abban, hogy női oldalról van egy irritáltság, amit igazán nem könnyű beazonosítani, hogy honnan ered.
Orbánék meg olyan hard eszközökkel akarnak machinálni ebben a porcelánboltban, amivel több árút törnek össze, mint amennyi eredeményt fel tudnak mutatni.
Azokat a társadalmi kérdéseket, amelyeket soft eszközökkel lehet befolyásolni, egy konzervatív kalapács politika nem tud jór írányítani. Ezeket többnyire liberális 'gondoskodó' eszközökkel jobban elő lehet mozdítani.
Ugyanakkor, ha a Fidesz rendszere egy Szingapúr mintájú gazdaságpolitikai rendszert próbál létrehozni, nem látni, hogy ezek a liberális problémakezelési módok hol kapnának létjogosultságot?
A tőke mindenek felett: Lehet, hogy a gazdaság virágozni fog, de a létbiztonság nem.
témát próbálja kivesézni ez az influencer nőci.
Ez a cikk csapta ki nála a biztosítékot: http://gyorfiandras.blog.hu/2018/05/01/15_ok_amier...
amire reagál
majd reagál a blog író is
csakhogy kerek legyen a sztori
Ez elég kaotikusnak tűnik. A követeléskezelő, aki megvette a bedőlt hitelt, a megvett banki tartozást követelheti késedelmi kamatokkal növelve. Ennek minden forintját le kell tudnia vezetni miből származik mint követelés.
Ha élettársával közösen vették fel a hitelt és megszűnt az élettársi kapcsolat onnantól külön kasszán vannak. Nyilván a bank/ követeléskezelő mindkettőjük jövedelméből , bankszámlájáról megpróbálja inkasszálni az összeget. Ha csak egyiküknek van jövedelme, vagy a számlán pénze akkor tőle. Aztán a volt élettárstól kell neki "behajtania" a lóvét amit helyette kifizetett . Ez egy per, persze ha nincs a nevén semmi, és jövedelme sincs akkor bukta van hiába nyeri meg a pert.
Ez kb olyan sztori amikor karambol olyannal akinek nincs kötelezője és egy lopott autót vezetett és ráadásul el is szaladt a helyszínről. Ez kellemes szitu lehet. Itt viszont önként vállalta azt hitelt vesz fel ezzel az adóstárssal aki később nem bizonyult túl jó adósnak, élettársnak stb. :) Tanulságos kis történet, de az vsz komolytalan, hogy nem tud elszámolni a végrehajtó, vagy a követeléskezelő azzal mit miért követel. Vagy ha mégis így van akkor az az egyszerűbben megoldható része a sztorinak.