Re: Kritizálta a nácikat, Hitler kivégeztette

Addig is egy újabb "nagyágyú" meglátásaiból, Szakály Ferenc: Virágkor és hanyatlás c. könyvéből:

"Az uralkodónak a török kérdésről vallott nézetei világosan állnak előttünk. Úgy vélte: az erőviszonyok a törökök javára módosultak, s nincs értelme tovább erőltetni a kis erőkkel végrehajtott balkáni offenzívákat. Azok ugyanis keresztény sikerek helyett az oszmánok önbizalmának növekedéséhez vezetnek, s súlyos helyzetbe hozzák a törökök útjába eső országokat, köztük első­sorban Magyarországot. Támadást tehát csak minden eddiginél széle­sebb körű keresztény összefogással, a korábbiaknál nagyobb és jobban felszerelt sereggel szabad indítani. Méghozzá a szárazföldön, hiszen a flottaakciók nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, s a törö­kök ereje a szárazföldi csapatukban rejlik. Kijelentette, hogy mindad­dig békés egymás mellett élésre törekszik a Portával, amíg megnyugtató nemzetközi garanciákat, jelentősebb katonai és pénzügyi támogatást nem kap. Ígéretekre nem hagyatkozik, s nem engedi magát beugratni előkészítetlen vállalkozásokba. Bár elutasító nyilatkozatai az országhatárokon belül és kívül egy­aránt visszatetszést keltettek, helyzetfelismerése minden ízében átgon­dolt és helytálló"

" Jól hangzó feltevés, hogy Mátyás azért erőltette az északi és a nyugati hódításokat, hogy ily módon kiegyenlítse a területi aránytalan­ságot, s a törökellenes fellépés céljából egyesítse a térség erőforrásait. Mióta az oszmánok megjelentek a Balkánon, minden környékbeli ural­kodóház a török fenyegetéssel indokolta a maga „tróngyűjtési” kísérle­teit. Az akkor még ép Magyarország semmivel sem tűnik alkalmatla­nabb bázisnak az erőegyesítési kísérletek számára, mint a körülbelül azonos fejlettségű, de széttagoltabb Lengyelország vagy a kicsiny, s nem kevésbé széttagolt Ausztria, ahonnan a Jagelló-, illetve a Habs­burg-házból való uralkodók eddig a magyar trónra kerültek. Sőt, a Magyarországról kiinduló egyesítési kísérlet bizonyos előnyökkel is járhatott, hiszen a magyarokat az állandó veszélyeztetettség eleve rá­kényszerítette arra, hogy az általuk irányított esetleges új hatalmi for­máció erőforrásait valóban a törökellenes harcban kamatoztassák.

A perszonálunió formájában megvalósult országegyesítések azon­ban nem sokat lendíthettek a törökellenes összefogás ügyén. Az egy­azon főt uraló, de belügyeiket önállóan intéző, saját törvényeik szerint élő országokat csak nagyritkán sikerült tényleges katonai és politikai akcióegységbe kovácsolni. A magasztos közcélok hangoztatása valójá­ban mindig a dinasztikus érdekek leplezésére szolgált. Ez alól Mátyás sem volt kivétel, olyannyira nem, hogy egyenest őt tekinthetjük a becsvágyó dinasztia-alapító prototípusának. A gőgösségig öntudatos, hatalomvágyó ifjút mérhetetlenül felbőszítette, hogy a környék régi dinasztiái „nevetséges, nem nemesi származású felkapaszkodottnak” minősítették, s a legdurvább formában utasították vissza közeledési (pl. leánykérési) kísérleteit is. Válaszul Mátyás kidolgoztatta azt az elméle­tet, miszerint a Hunyadiak a római Corvinusok leszármazottai, vagyis: előkelőbbek akár a Habsburgoknál, akár a Jagellóknál. S nyilván ő terjesztette azt is, hogy apja Zsigmond király törvénytelen fia lett volna. Ezek az összefüggések, s nem pedig egy törökellenes összefogás távlati célja magyarázzák Mátyás orientáció-váltását.

Azt, ami a legitimitás terén hibádzott, csak fegyverrel lehetett helyreütni. A magyar trónt 1458 után még sokáig megüresedettnek tekintő szomszéd dinasztiákat csakis ez kényszeríthette rá, hogy az új dinasztia jelentkezését és létezését tudomásul vegyék, azt elismerjék, s hogy magyarországi aspirációikról, legalábbis időlegesen, lemondja­nak. Mátyás Magyarországa csak a törökkel szemben számított gyen­gének – mint ahogy annak számított volna bármely más európai állam­alakulat is! –, szomszédainál tulajdonképpen erősebb volt."