Re: Kritizálta a nácikat, Hitler kivégeztette

Mindkettőtöknek ajánlom Kedves Gyula: A budai vár szerepe az 1849. évi tavaszi hadjáratban c. cikkét alig 8 oldal, emészthető mennyiség :)

epa.oszk.hu/02100/02120/00029/pdf/ORSZ_BPTM_TBM_29_161.pdf

De a lustáknak kivonat - ezt írtam én is csak rövidebben :)

"Először is a támadás folytatásához szükséges megfelelő létszám és anyagi feltételek. A magyar fősereg pedig április végén egyikkel sem rendelkezett, ami már a 26-i komáromi csatában kiderült. De hogyan lehetséges ez? Hiszen alig egy hónapja még a támadáshoz megfelelő erővel rendelkezett a honvédsereg, s azóta csak győzelmeket aratott. Csakhogy ezek a győzelmek - bármilyen fényesek és lelkesítőek voltak - csupán részgyőzelmek voltak. Megrendítő erejű vereséget csak Nagysallónál mértek a császáriak tartalék hadtestére, amely nem tudta időben végrehajtani összpontosítását. Miután pedig a magyar hadműveletek fő irányából elkerült, ez a hadtest is rendeződni tudott. így a császári csapatok, ha megtépázva is, de azért harcképes seregtestekkel húzódtak Magyarország nyugati szegélyére, egyúttal összpontosultak is Pozsony központtal.

Az említett tartalék hadtest pedig pótolta azokat a veszteségeket, amelyek a vereségek következtében érték a hadsereg harcoló állományát. Csatlakozhatott a visszavonuló fősereghez egy másik jelentős erőt képviselő seregtest is, Simmunich altábornagy korábban Komáromot ostromló hadteste, sőt az ország megszállásához szétszórt különféle helyőrségek is, amelyek együttes létszáma már tekintélyes volt. Összességében a császári-királyi hadvezetés 54 443 katonáját és 237 lövegét tudta bevetni Pozsony térségében egy magyar támadás elhárítására. Görgei ellenben ennek csak alig a felét. A támadáshoz rendelkezésre álló I. és III. hadtest, valamint a VII. hadtest 2. hadosztálya április 25-én összesen 27 826 fő volt 107 löveggel, tehát a másnapi csata veszteségeit ez még nem is tartalmazta. Fel lehetett volna még a támadáshoz használni a komáromi vár­őrség egy részét is, továbbá bevonni a Kmety-hadosztályt, ez azonban a legmerészebb számítással is csak 10 000 fővel növelhette volna a létszámot. Ilyen hátránnyal (főleg a tüzérség terén) támadásnak indulni egyszerűen felelőtlenség lett volna.

És itt fel kell hívni a figyelmet a dolognak egy olyan vonatkozására is, amelyet az üldözés hiányát számon kérő botcsinálta stratégák számításon kívül hagynak. A császári hadvezetés elemi hibáit kihasználva (amelyre Weiden főparancsnoki kinevezése óta nem nagyon volt már példa) talán lehetséges lett volna az ellenfél teljes kiszorítása az oszágból, további részgyőzelmek aratása. De döntő vereséget mérni egy ilyen túlerővel rendelkező ellenfélre - még akár Bécs elfoglalásával is, amelyre pedig alig volt esély - lehetetlen. Ez esetben pedig hiábavaló a magyar előrenyomulás, mert csak saját magát fenyegeti vele, hiszen a túlerejű ellenséges seregtestek között, messze a saját utánpótlási bázisoktól, előbb-utóbb olyan helyzetbe kerülne, amely katasztrofális vereséget eredményezne. Egy meghatározott, reális cél nélküli előrenyomulás az igazi erőpazarlás. A magyar támadás további folytatásához el kellett érni legalább a létszámviszonyok kiegyenlítődését és az ellátási bázisok előrevonását. Mert a magyar győzelmeknek az is következménye volt, hogy a császári csapatokat visszavetette ellátási bázisukhoz, ugyanakkor a magyar utánpótlási vonalak nagyon megnyúltak. Amíg a császári hadvezetés támaszkodhatott a jóval fejlettebb ausztriai és nyugat-magyarországi közlekedési hálózatra (Pozsonyt és Sopront vasútvonal kapcsolta már a birodalom belső területeihez!), addig a magyar utánpótlás csak úttalan utakon araszolhatott a messzi Tiszántúlról Komárom felé. A legfontosabb magyar közlekedési csomópont - Buda a Lánchíddal, az egyetlen magyarországi állandó Duna-híddal - pedig ellenséges kézen volt.

Végül is a magyar hadvezetés elsősorban katonai szempontokat mérlegelve hozta meg a döntést Budavár ostroma mellett, amely egybevágott a politikai vezetés szándékaival is. Tulajdonképpen arról volt szó, hogy egy kényszerű hadműveleti szünetet (amíg az erősítések beérkezésére amúgy is várni kell) a lehető legcélszerűbben használjon fel a hadsereg. Nem a hadműveleti irány általános értelmű megváltoztatásáról volt szó, s nem adták fel a nyugati irányú későbbi előretörés gondolatát sem. Éppen ennek az offenzívának az előkészítése volt a szándék: megszüntetni egy veszélyes ellenséges támpontot a fősereg hátában, illetve biztosítani a legmegfelelőbb utánpótlási vonalat. Az már más kérdés, hogy az ostrom elhúzódásával értékes idő ment veszendőbe, és ez alatt a meglehetősen hosszú idő alatt sem jutott el érdemleges erősítés a fősereghez"

Az írásból az is kiderül, hogy nem is annyira az ágyúk késése, mint inkább az állások kiépítésének késlekedése volt a gond, egyszerűen nem volt jártas a frissen született honvédség az ostromműveletekben.