"A betelefonálók között azonban volt egy olyan ember is, aki nem értett egyet az előtte szólókkal. Mihály onnan indította gondolatmenetét, hogy fiatalkorában, a '70-es évek diktatórikus Magyarországán sokat hallgatta az Amerika Hangja rádiót, és most déjà vu érzése van. Mihály és a műsorvezető között a következő beszélgetés zajlott le (bár kissé nehezíti az olvasást, jeleztük, ha a műsorvezető megpróbált a férfi szavába vágni):
Mihály: Vártuk, hogy véget érjen a szocializmus, vártuk, hogy szabad világ legyen, vártuk, hogy valaha Európához tartozhassunk, a Nyugathoz tartozhassunk. Akkor az Amerika Hangja rádió azt mondta, hogy rendkívül fontos a jogállamiság megléte, aminek eleme, hogy független legyen a bíróság, legyen független a törvényhozói szerv és a végrehajtó szerv. És a negyedik pedig, hogy legyen független a sajtó. Legyen szabad a sajtó. Most önök úgy tették fel a kérdést, hogy az ellenzék képes volt Magyarország ellen dolgozni Brüsszelben. Már a megközelítés is borzalom. (A műsorvezető megpróbál közbevágni.) Tizenhét évesen az Amerika Hangját kellett hallgatnom, és most ismét olyan világban élünk, hogyha szabad sajtót akarok hallgatni, akkor vagy az interneten tájékozódom (a műsorvezető megpróbál közbevágni), vagy pedig valamelyik nyugati sajtóterméket olvasom. Borzalom, tessék elhinni nekem…
Műsorvezető: Tehát, Gábor, nem értem. Egyrészt…
Mihály: Én Mihály vagyok.
Műsorvezető: Bocsánat, Mihály, elnézést. Szóval Mihály, én azt gondolom, hogyha nem lenne szabad ez a sajtó, mármint, hogy konkrétan nyilván a Kossuth Rádióra gondol, akkor ön nem nagyon tudná itt elmondani a véleményét. Egy.
Mihály: De uram, amikor így teszik fel a kérdést az én adómból fizetett rádióban…
Műsorvezető: Mondom egy. Tiszteljen meg, legyen szíves! (Mihály még mondja.) Jó, akkor halkítsuk le Mihályt, jó? Kicsit halkítsuk le Mihályt, jó? Köszönöm szépen. (Mihályt teljesen lehalkították, lenémították.) Tehát, egy: ha nem lenne szabad a sajtó, ön nem tudná ezt elmondani. Kettő: én nagyon szívesen beszélek önnek olyan időkről, amikor bizonyos emberek a lábukat nem tehették be bizonyos médiumokhoz, mert egyszerűen listán szerepeltek a nevek, és nem nagyon fogadták volna őket szeretettel… Most akkor hívjuk vissza Mihályt!
Itt visszahangosították Mihályt, aki azóta is mondta, amit szeretett volna.
Mihály: …ezt szeretném elmondani a Kossuth Rádióban…
Műsorvezető: Itt van még, Mihály?
Mihály: Igen, itt vagyok.
Műsorvezető: No, de egyébként az ellenzéki tevékenységgel egyetért?
Mihály (nevet):Az ellenzék lehetne százszor vérmesebb, és már régen utcára kellene vinnie az embereket.
Műsorvezető (szintén nevetve):Na, hát akkor innen folytassuk a hírek után!
Mihály: Mert… (Mihályt lekeverik.)
Műsorvezető: Köszönöm, hogy hívott bennünket, Mihály! Én azt gondolom, hogy a szabad sajtó kérdésében most nem kell vitába szállnunk.
Ezután hírek következtek, de Mihályt már nem kapcsolták vissza."
blob:
A járvány végéig ezt olvasgatja OV, ha nem vakítja el a nagy csillogás:
Mesterséges intelligencia elemzi az adatokat és gondolom összeveti a jövedelmekkel.
Terjedni fog a kp fizetés.
Amúgy kb 3-4 éve tesztelik a rendszert és láttak is dolgokat de nem használhatták fel.
lesz adat dögivel
"Április elsejétől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) minden számla
adatait megkapja az online számlarendszeren keresztül, azaz nemcsak a
cégek közötti számlák információi érkeznek meg a hatósághoz, hanem
azoknak a számláknak az adatai is, amelyeket a lakosság, vagyis a
különféle magánszemélyek vásárlásairól, ügyleteiről állítanak ki a
vállalkozások - mondta a Magyar Nemzetnek Izer Norbert adóügyi államtitkár."
Nem tudtam, hogy ezekre a programokra bojtos sapkában kell járni:
https://telex.hu/kulfold/2021/03/24/szajer-video-p...
Nem úgy néz ki, mint a magas szőke férfi felemás cipőben kerékpáros haverja ???
(1 percnél)
https://alapblog.hu/legyen-okos-allam/
Fekete-Győr András bohócot csinál magából – Schiffer András a Mandinernek | Mandiner
ez a fekete egy kis homokos egy macska jános. (Kocsis M óta tudjuk lehet ilyet mondani politikusról.)
bezzeg németország, a szabadság, a liberalizmus, a demokrácia, Merkel földjén, milyen kedvesek a rendőrök, paprikaspray, gumibot...
https://telex.hu/kulfold/2021/03/20/kassel-nemetor...
magyarországon a nagy diktatúrában, csak a szervezőket büntették...
jééé Bojár is előkerült? :D
mindig a választások környékén lép ki a bunkeréből és osztja az észt... legutóbb azt vizionálta, hogy 2020ra lerohanjuk a szomszédainkat, mert Orbán vissza akarja foglalni a trianon által elvett területeket... mormogta úton útfélen, fegyver ropogás, fegyver ropogás... semmi nem jött be, amit mondott...
inkább hallgatna, vagy ha ki is nyitja a pofikáját, akkor ne politikáról, hanem üzleti meglátásairól szónokoljon, hogy most mit tesz, a fiatal vállalkozók generációiért, miként segíti, mit lehetne javítai stb stb...
Bojár Gábor: Orbánnak nyűg az EU, "a foci és várba költözés érdekli" | 24.hu
szép sorban bejelentkeznek.. én is én is..:DD
tényleg ez a harc a végső..