Regisztráció Elfelejtett jelszó

Nagyvilág

Benford tv

#864921 Koffein Előzmény: #864913

nem mondanám butának, hisz milliárdjai vannak, úgy gondolom, ha annyira sötét volna, mint ahogy mutatja már rég kisemmizték volna..

ahogy én látom, óriási egóval megáldott üzletember, aki erővel intézi az ügyeit, s a politikában is ezt az irányt képviselte...ettől függetlenül, egy idióta, aki beleragadt ebbe a valóságshow szerepbe, mert ez hoz neki sikert, elismerést...

még anno 2016 körül olvastam, hogy a forbes-ot többször beperelte, mert szerinte a listán kevesebb vagyont tüntettek fel, mint amennyi valójában van, így akarják lekicsinyíteni... ilyen szempontból vicc az ürge :)

ezzel kapcsolatba, még beszéltük is anno, valamelyik topikba, hogy direkt hozhatták be Trumpot, hogy minden előnytelen szerződést mondjon fel, csináljon zűrzavart, majd jön a következő elnök, aki újratárgyal mindent, usának is jó, a másik félnek is jó, winwin, csak az usának jobb, mert új szerződések születnek...


Trump

#864920 Ibiza Előzmény: #864915

csökkentette az adókat, a külföldön lévő készpénzekre adót vetett ki, hogy visszavigye a multik tőkéjét és a gyártásokat az usába.
próbálta kiszorítani a mexikói illegális munkavállalókat, hogy az amerikaiak keressenek.
Törekedett a kereskedelmi egyensúlyra vagy legalább is az olló csökkentésére.
Próbálta ellehetetleníteni usa riválisait, húzni az időt a technológiai hátrány behozásáig (5g) (kínaiakat, Eut ) és a gazdasági vezető szerepet sem akarta kiadni a kezéből, kína ezt az idén átvehette volna az elsőséget és eu is felzárkózott volna. Ha kínának meglenne a legújabb IC gyártási technológiája akkor nem engedett volna usának. A kütyüik processzorainak a zöme usában készül bérmunkában.
Próbált keresztbe tenni az orosz gáznak, hogy a drága palagázát rákényszerítse a partnereire.
Németek legfontosabb partnerei hirtelen az oroszok és az irániak lettek, dőlt a pénz, embargókat kényszerített ki.
Változik a világ folyamatosan változnak a befolyási övezetek, usa már nem akar a világ csendőre lenni, csak a számára fontos övezetekre koncentrál. Következmények nélkül felrúgtak megállapodásokat, szerződéseket, anyagilag megzsaroltak világszervezetek.
De ha megnézed ezek egy irányba mutatnak „America First”

Igen ugatnak szabadságról, szabadpiacról de látjuk mi a való.
Van egy mondás, hova ül egy 2mázsás gorilla..ahova akar. usa
Nekem egyik amerikai elnök sem volt szimpatikus már akiket élőben láttam. nixon, carter, reagen bush obamaki trump. most ez a sunyi nyálgép...
tetszett anno 2008ban. jött a nagyember shortos gyurka mondta csak és kizárólag a piacgazdaság ami fejlődést nyújt, nem sokkal később ő ugatott a legjobban az usa kormánynak kötelessége megmenteni a bankokat.. :DD elég szánalmas volt.

Trump

#864915 prfecó Előzmény: #864898

Egy végtelenül egoista , végletekig hazug ember. Ripacs , elit ellenesség miatt nyert, egy végtelenül ostoba Hillary ellen.

Viszont négy év alatt csak rombolni tudott , végzete egy elbaltazott egészségügyi járvány helyzet elrontsa a miatt teljesedett be

-- valami bűzlik Pennsylvániában ?? --

#864914 KawaBazsy Előzmény: #864866

Megkérdeztem egy statisztikust, itt a válasza:


"megnéztem pl a Chicago adatokat, baromság...

(a nagyobb variáció azért volt a Trumpnál, mert nagyon kevesen szavaztak rá, míg a Bidennél eléggé sokan, és a szavazó körzetek eléggé hasonló méretűek).

tehát a 600 fős szavazó körzetnél a Biden adatai 4-500 között mozogtak tehát, az első számjegy főleg a 4-5 közül került ki, míg Trumpé 10-99 között volt, tehát szép egyenletes eloszlást mutat a keződszámjegyek, de az, hogy Bidennek nincsenek 1-gyel kezdődő eredményei pontosan semmit visszaélést nem jelent...

(a kezdőszámjegyek eloszlását vizsgálják, de ez azonnal bukik, ha nagyjából azonos méretű körzetek vannak, és elég stabil eredmények vannak a nagyobbnál...)"

Benford tv

#864898 Ibiza Előzmény: #864873

Sajátságos a stílusa sajátságos elveket vallott. Szerintem okosabb volt mint amit mutatott mint anno Hruscsov.
Usa érdekében próbálta koncentrálni a forrásokat csökkenteni a nemzetközi költségeket és próbálta egyensúly felé terelni a kereskedelmi mérlegeket.
Más kérdés milyen módszerekkel és milyen stílusban. Tény trumpi egy bohóc de biden egy mézesmázos nyálgép aki a háttérhatalom és az új liberálnácizmus embere.

Át kellett neveznem a li…

#864897 Ibiza Előzmény: #864835

Át kellett neveznem a liberálbolsevikokat liberálnácikra.
Miért

voltak liberálbolsevikok? mert a liberális eszmére rátelepedtek, semmi

közük a liberalizmushoz annak az alapjait sem ismerik el, szélsőbalos

eszméket vallanak és szocialista a felépítményük. Szocialista mert

kollektívista a gondolkodásuk, ők a kiválasztottak ők tudják mi a jó

neked, tudják te is ezt akarod de félsz, gyáva vagy és meg vagy

félemlítve a nemzeti kormányok által, ők érted is harcolnak mondják,

kéretlenül és felhatalmazás nélkül .
A bolsevikok a kommunista

elveket vakon követők voltak semmiféle kritikát nem fogalmaztak meg és

nem is tűrtek el. A bolsevikok egyben radikálisok is, erőszakkal

terrorral terjesztik a kórt és partizán akciókat terrorakciókat

szerveznek.

Miért lettek liberálnácik?
Félelmetes zsigeri gyűlölet van bennük másokkal szemben, felsőbbrendűnek érzik magukat. (nem úgy néznek ki)
A nacácizmus az nemzetszocialista( alapból

kollektívista), ez is szocialista, szocialista mint a kommunista elv és

mint ez a mostani liberálbal/radikális baloldal ahogy usában nevezik

ezeket.
A nemzet rész itt nem a valódi nemzetet jelenti hanem az

elvbarátok nemzetközi közösségét, ők is faji és elvi alapon rendeződnek.

Hitlerszerűen világhatalomra törnek, a totális hatalom a céljuk.
Nincs demokratikus felhatalmazásuk, senki nem kérte fel őket erre.
Rátelepednek a demokratikus felépítményekre, zsarolással korrupcióval lefizetik a tisztviselőket, rárepülnek a joghézagokra.
Nem érdekli őket a demokrácia, ahol nincsenek hatalmon ott békétlenkedés lázitás, obstrukció, akadályozni összeszarozni mindent.
Csak az a jó amit ők mondanak és akarnak, minden más az fasizmus, hazugság és dohos régi világszemlélet.

Korszerű módszerekkel dolgoznak, kihasználják a közösségi oldalak adta befolyásolási lehetőségeket, jól választják meg a hívószavakat. Modern, szabad, értelmes és értelmiségi ember vagy ha velük tartasz, nem vagy homofób és csúnya fasiszta, emberséges és humanista csak velük lehetsz a dolgod csak annyi azt mondod amit a szádba adnak. Nem viselik a kérdéseket a kritikus gondolkodást, azonnal rád repül a mémhadsereg ha meginogsz vagy nem szajkózod a jelszavakat.
Minden társadalmi megegyezést, tiszteletet, hagyományt, nemzeti érzést támadnak.
Ennek a mozgalomnak egy ága a sorosizmus, soros nyitott társadalom című agymenése.
Nem pontosan értem a célját, hiszen a papírok nélküli siserehad csak terheli a társadalmakat mint gazdaságilag mind személyes érdekekben, szabadságérzésben. 10% alatti a munkavállalásuk zömében nem a hiányszakmában dolgoznak, seftelnek kisboltokban dolgoznak, értelme? Főleg mivel családegyesítés címen még hoznak magukkal 4-8embert akik nem aktívak szintén terhelik a szociális ellátórendszert. Ezek az idegenek ráadásul nem akarnak beilleszkedni egyik társadalomba sem, nem fogadják el az adott ország törvényeit szabályait. Soros zsidó származású, ha ezeket a szélsőséges muszlimokat betelepítik akkor várható ezek ősi ellenségének a zsidóknak a támadása. Ez is cél lenne?
Ha az elmaradott országokból eljönnek az aktív emberek akikkel fejlődhetne egy ország akkor ott mi lesz? vagy ez a cél?

Ha megvalósulna beteg világuk akkor nemek nélküli embermassza dolgozik majd nekik, ha jól viselkedsz nyalhatsz vagy kapsz egy boldogság impulzust a csipedtől.

Benford tv

#864868 TrendMan Előzmény: #864867

Simán kinézem a hamburger-evő kisgömböc amerikaiakból, hogy olyan átlátszó módon próbálnak csalni, ami ezzel a viszonylag egyszerű módszerrel is lebuktatható.

igen, ez most nagyon sze…

#864835 Koffein Előzmény: #864833

igen, ez most nagyon szem előtt van..aki figyel, annak a szemét kiszúrja.. érdekes a riporterek, meg az eu-s politikusok nem repülnek rá a témára..

akinek szeme van láthatj…

#864833 Ibiza

akinek szeme van láthatja mi zajlik a világban. Két virus terjed a covid és a liberálnácizmus.
Ne legyen kétségetek mindent leradiroznak.
Láthatóak a módszerek usában az egész euban és a világban.

Nem érdekli őket a demokrácia, ahol nincsenek hatalmon ott békétlenkedés lázitás, obstrukció, akadályozni összeszarozni mindent.
Csak az a jó amit ők mondanak és akarnak, minden más az fasizmus, hazugság és dohos régi világszemlálet.
Nemek nélküli embermassza dolgozik majd nekik, ha jól viselkedsz nyalhatsz.