Regisztráció Elfelejtett jelszó

Budapest

Nem vagyok robbantási sz…

#866432 TrendMan Előzmény: #866428

Nem vagyok robbantási szakértő, de épp tegnap adta elő egy karanténos ismerősöm per telefon, hogy a WTC összedőlése nem is úgy történt, ahogy, hanem ott is sus-mus-volt.

Mert, ilyen nagy épületnek külső és belső héja is van és a belső az mindenképpen bírja a robbanást és az égést is.

És ha már összedől, akkor nem egy helyben teszi.

Szerintem egy épület viszont nem egy fa, hogy egy tömbben dőljön le valamelyik irányban.

Mennyi halat fogtam ott …

#866430 Tapasz

Mennyi halat fogtam ott a zsilipnél. Apámmal sokat jártam ide horgászni a 70-es evek végétől a 90-es évek közepéig. Emlékszem, hogy amikor a 24 villamos végállomásánál leszálltunk, a hot dog 9 ft volt. Onnan gyalogoltunk a zsilipig.

a World Trade Center még…

#866428 matgab Előzmény: #866426

a World Trade Center még ennél is sokkal szabályosabban rogyott össze, pedig az jóval magasabb épület volt. Persze abszolút hihető, hogy egy oldalirányú behatás következtében, ahol a hő miatt meggyengülő tartószerkezet miatt összeomló épület nem bármerre eldőlve omlik össze, hanem pont ugyanígy, ahogy ez az irányítottan robbantott épület.

1 éve szerencsétlenkedik…

#866386 walex

1 éve szerencsétlenkedik Budapest élén.

"Rengeteget" fejlődött a főváros (vissza). Azért ez remek ízelítő azoknak, akik már elfelejtették a pártalanul "sikeres" Demszky korszakot.

fizetés emelés

#866361 TrendMan Előzmény: #866327

Legalább tudjuk, hogy az élet mikortól tér vissza a rendes kerékvágásba.

Ez a farsangi idény kezdetén lép életbe ....

Zorro kalap - HeliumKing.hu

fizetés emelés

#866327 Koffein

Vicces gyerek ez a Karigeri :)

"Amióta Karácsony Gergely több mint egy éve átvette Budapest irányítását, jó pár fővárosi cég élén történt személyi változás. A januári kinevezések után novemberben következett újabb vezetőváltási hullám.

Budapest gazdája mindezek mellett sem maradt tétlen. A legutóbbi fővárosi közgyűlés megemelte a városi felügyelet alatt álló nagyobb cégek vezetőinek és bizottsági tagjainak javadalmazását, kihasználva a vírushelyzetből adódó különleges jogrendet. A kiosztható prémiumok korábban 15%-ra csökkentett arányát ráadásul újból 40%-ra növelte. Ezekkel a lépésekkel tehát elsöpörte Tarlós 2010-től bevezetett szigorú bérpolitikáját.

A városvezetés most mintha fitogtatni akarná a kormány előtt, hogy ő is képes megfizetni a felelős pozíciókat – az igazgatók bérezését ugyanis a hasonló funkciókat ellátó állami cégek vezetői fizetésének arányában határozta meg. A BKK új vezetője, Walter Katalin például a MÁV-vezérigazgató keresetének (ami havi 5 millió forint) akár 80%-át is kézhez kaphatja. Ezenkívül a BKV, a Vagyonkezelő Központ, az Enviroduna, a Budapest Brand vagy a Budapest Film vezetői is szép összeget tehetnek zsebre (szintén a megfelelő állami céges bérek akár 80%-át).

Októberben a főpolgármester még úgy nyilatkozott, hogy „minden drámai túlzás nélkül az életünkért küzdünk”. A mostani lépés nyilván sehogy nem illeszthető be a kormányzati elvonások és megszorítások miatt amúgy is több sebből vérző fővárosi költségvetésbe. Az egyszerű polgár fanyar mosollyal konstatálhatja a főpolgármesteri hivatal sajtóirodájának magyarázatát, miszerint ez egy elvi keretrendszer: mindenkit megnyugtattak, hogy fizetésemelés most nem lesz, tekintettel a járványhelyzetre. És akkor jöjjön a csattanó: a rendelet csak jövő év február 1-jén lép érvénybe..."

https://www.instagram.com/p/CIkYM3JqVHg/

ismét az autósok fizetik a számlát

#864094 Koffein

persze, cserébe semmit nem kapnak...

"Karácsony megjegyezte, hogy a járvány hatására egyre több európai város vezetőjében merült fel a közösségi közlekedés ingyenessé tétele. Budapesten a bérletek és jegyek árát szeretnék csökkenteni, de ez dugódíj nélkül elképzelhetetlen."

https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/budapest-karac...

Fizetős parkolás

#863689 TrendMan Előzmény: #863681

"Ha nagy sebességgel zúznak, a szemből érkező jó eséllyel már az utca túlsó végén kővé válik az ijedségtől, tehát elengedi őket. Innen egyenesen következik, hogy azóta nem 50-90-nel, hanem 60-110-zel, sikító motorokkal döngölnek az utcánkban a külváros felől jövő, gyakorlottabb autósok, szinte repülnek a fekvőrendőrön, remegnek a házak egy-egy nagyobb SUV alatt. Kész time attack-versenypálya lett előttünk... A harmincas korlátozásban..."

Fizetős parkolás

#863688 KawaBazsy Előzmény: #863681

Jah. Monnyuk nekem is felmegy az agyvizem, ha vki elém áll. Bár én aztán bármikor ki tudok állni, max be kell kapcsolnom a terepváltót..

-- Mad Scientist in Anker Köz --- Hejjj!

#863669 Fornit Előzmény: #863666

Az a sűlt karfiol humusszal úgy néz ki, mintha valami kajamaradék lenne csak a tányéron.

-- pesti városi szleng anno -- et futuro ...

#863306 TrendMan Előzmény: #863278

Míg az előző hsz.-ban jellemzett szleng szótár és annak szavai jól visszadják Budapest előző történelmi korszakának hangulatát, azon gondolkodtunk - én és egy ismerősöm - hogy vajon mely szleng szavak adhatják majd vissza a jelenkor hagulatát a jövőkor számára???

Végül arra jutottunk, hogy a következő fordulat szépen jellemzi korunkat:

-- 'tehát, hogy így' --


idén a bulika elmaradt

#862885 Koffein

Habár ez meg is látszódik a kocsmák, vendéglők forgalmán...

Amúgy egész jó a videó az utolsó 2-3 percet leszámítva... nagy a kontraszt a videó előzménye és a két seggrészeg újságíró mondandója közt...