Nem értek a hullámaidhoz, de ez gondolom nem újdonság… A
hócipőm tele van a nyomdaipari vállalkozókkal, de mint megrögzött
TA hívő, igazából azt kell mondjam, hogy túl kell rajta lépni –
pszichésen is és egyáltalán minden szempontból… A fibo és a
TA alapjai működnek mindenhol – a természetben is, dacára
annak, amit az emberiség művel vele… Na már most, kiesett az
ékből – sőt vissza is tesztelte… Ott az a zászló, amit te is
kiszúrtál, amiből szintén letört… Ott a rés, amit nem
sikerült felfele betölteni – ez legyen az első az esésben. Van
egy bitang erős támaszunk 10250 környékén, DE kellene egy
második rés, viszonylag gyorsan, mert nem hiszem, hogy innen irány
a pince – tul gyors lenne és túl korai, szerintem lesz még itt
meglepke… Szóval én azt várom, hogy a garfikonon kék sávban,
ki fog alakulni egy második rés… A zöld mezőket persze
bejárjuk, hogy ne legyen nyitva hagyott a felfeléhez és persze ne
legyen sziget sem – ha lesz akkor az a nagy macicsapda része lehet
– persze szvsz. Aztán az alsóbb zöld mezőnél ott fogunk megint
p@csölni, mert jó kis támasz, plusz célár a zászlónak, ezért
ott kell csak majd venni – addigra majd minden majdnem visszatér a
rendes kerékvágásba, de jön egy Trampli twitter és betöltjük a
az alsó zöld sávot is és lesz nagy happy meg boldogság, hogy itt
aztán akkor most tényleg venni kell mindent! Na ekkor jöhet a
harmadik, a kimerülési rés az esésnek, és onnan fogunk majd, a
fene tudja meddig feljönni – talán 10820, hogy betöltsük az
esések réseit – persze hogy azt majd milyen formában, az most
kiszámolhatatlan számomra. Majd amikor már mindenki elhitte, hogy
minden rendben, emberek dolgoznak, gyárak termelnek, egyszer csak
jön a meglepke, hogy kínálat van, de kereslet qrvára nincs… Na
majd akkor jön a pince…. Hogy ez mennyire számozható számodra,
nem tudom, hogy egyáltalán számozható-e azt sem :) Én jelenleg
kvázi rövidtáv trédelek, annyira, hogy a napon belülről majd
csak ezután térek át a napon túlra, ha a fenti elképzelésem
elkezd valóságban körvonalazódni…. HA nem akkor maradok
daytrader – kiöregedtem belőle, nem nagyon szeretném…
Szép estét, és
kíváncsian várom a grafikonjaid!
https://invst.ly/qpabl