Regisztráció Elfelejtett jelszó

dax

olvas0 Előzmény: #858975

Nem értek a hullámaidhoz, de ez gondolom nem újdonság… A hócipőm tele van a nyomdaipari vállalkozókkal, de mint megrögzött TA hívő, igazából azt kell mondjam, hogy túl kell rajta lépni – pszichésen is és egyáltalán minden szempontból… A fibo és a TA alapjai működnek mindenhol – a természetben is, dacára annak, amit az emberiség művel vele… Na már most, kiesett az ékből – sőt vissza is tesztelte… Ott az a zászló, amit te is kiszúrtál, amiből szintén letört… Ott a rés, amit nem sikerült felfele betölteni – ez legyen az első az esésben. Van egy bitang erős támaszunk 10250 környékén, DE kellene egy második rés, viszonylag gyorsan, mert nem hiszem, hogy innen irány a pince – tul gyors lenne és túl korai, szerintem lesz még itt meglepke… Szóval én azt várom, hogy a garfikonon kék sávban, ki fog alakulni egy második rés… A zöld mezőket persze bejárjuk, hogy ne legyen nyitva hagyott a felfeléhez és persze ne legyen sziget sem – ha lesz akkor az a nagy macicsapda része lehet – persze szvsz. Aztán az alsóbb zöld mezőnél ott fogunk megint p@csölni, mert jó kis támasz, plusz célár a zászlónak, ezért ott kell csak majd venni – addigra majd minden majdnem visszatér a rendes kerékvágásba, de jön egy Trampli twitter és betöltjük a az alsó zöld sávot is és lesz nagy happy meg boldogság, hogy itt aztán akkor most tényleg venni kell mindent! Na ekkor jöhet a harmadik, a kimerülési rés az esésnek, és onnan fogunk majd, a fene tudja meddig feljönni – talán 10820, hogy betöltsük az esések réseit – persze hogy azt majd milyen formában, az most kiszámolhatatlan számomra. Majd amikor már mindenki elhitte, hogy minden rendben, emberek dolgoznak, gyárak termelnek, egyszer csak jön a meglepke, hogy kínálat van, de kereslet qrvára nincs… Na majd akkor jön a pince…. Hogy ez mennyire számozható számodra, nem tudom, hogy egyáltalán számozható-e azt sem :) Én jelenleg kvázi rövidtáv trédelek, annyira, hogy a napon belülről majd csak ezután térek át a napon túlra, ha a fenti elképzelésem elkezd valóságban körvonalazódni…. HA nem akkor maradok daytrader – kiöregedtem belőle, nem nagyon szeretném…

Szép estét, és kíváncsian várom a grafikonjaid!

https://invst.ly/qpabl