Drasztikusan Szegényebbek a mai 25-35 évesek, mint a szüleik, ezért vásárolnak kevesebbet, mint a korábbi generációk tagjai ugyanebben az életkorban – írja a Qubita Deloitte legfrissebb nemzedéki vizsgálatának eredményei alapján.
Az Y-generáció tagjai azok, akik 1983 januárja és 1994 decembere közötti évtizedben születettek. Rájuk szokás angolul „millenials”-ként, azaz ezredfordulósokként hivatkozni. A róluk kialakult sztereotípia alapján pedig ez a korosztály az, amelynek saját rózsaszínje van, illetve amelyik odáig van az avokádós pirítósért.
Kasey Lobaugh, Bobby Stephens és Jeff Simpson, a Deloitte kutatásában abból a hipotézisből indultak ki, hogy ez az a generáció is, amelynek tagjai alapvetően változtattak a fiatal felnőtteket jellemző fogyasztási szokásokon.
A 42 ORSZÁG TÖBB MINT 13 EZER ÉRINTETTJÉNEK MEGKÉRDEZÉSÉVEL ELKÉSZÍTETT FELMÉRÉS EZT A FELVETÉST AZONBAN NEM TUDTA IGAZOLNI.
Ehelyett arra világított rá, hogy a mai harmincöt év alatti felnőttek lényegesen rosszabbul keresnek, mint a korábbi generációk fiataljai. A teljes munkaidőben dolgozó Y-férfiak átlagos reáljövedelme 18 százalékkal, illetve 27 százalékkal kisebb, mint az előző (X-), illetve a baby boom nemzedék tagjaié volt ugyanennyi idősen. A nőknél ez a különbség valamivel kisebb, 12 és 24 százalék. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor a lakhatási, az egészségügy és a oktatással kapcsolatos kiadásaik sokkal magasabbak.
A kutatás mindezek alapján arra jutott, hogy a huszon-harmicévesek nem azért vásárolnak kevesebbet, mert finnyásak vagy mert valamilyen ideológiai megfontolásból így döntöttek. Egyszerűen arról van szó, hogy rosszabbul élnek, így nem engedhetik meg maguknak, hogy a szüleik, vagy a nagyszüleik generációjához hasonlóan költsenek fiatal felnőttekként.
Az Y-generáció pénzügyi céljai között a felmérés szerint az utazás és a világ megismerése a legfontosabb 57 százalékkal, ezt követte a saját otthon vágya 49 százalékkal. A közösségre gyakorolt pozitív hatás (46 százalék) pedig fontosabbnak bizonyult a családalapításnál és a gyerekvállalásnál (39 százalék).
Csak 4 napra lélegezhettél fel:
"Nem kell reménytelenül elszomorodnia és byroni spleenbe hullnia annak,
aki beleszeretett a westerosi fantasyvilágba, a képzelt kontinens
mitológiájába, mert már készül is a folytatás, illetve előzménysorozat."
azután kapsz egy csipet a bőröd alá és megy automatikusan, nem csak úgy vezetsz a vakvilágban hanem beülsz az autódba felveszed utastársaidat majd szerelvénnyé rendeződve felhajtasz az autópályára. Ha jó vagy nyalhatsz vagy kapsz egy impulzust a boldogság ingerületedre.. 10 jópont után egy orgazmus impi..ha rossz akkor egy fájdalom impulzust..
Már felszállás előtt is utazhatsz -- a jövőben:
"Képzeld el, hogy nem kell parkolóhely-kereséssel bíbelődnöd minden nap, amikor a városba mész, mert egy alkalmazáson keresztül látod, hol vannak parkolóhelyek a környékeden. Vagy azt, hogy hogy nem kell külön jegyet venned a metróra, csak odaérinted a kártyád egy terminálhoz, mielőtt felszállsz és már utazhatsz is. Hamarosan mindez könnyen valósággá válhat, hiszen a Visa és az általuk támogatott startupok már dolgoznak e megoldásokon. Dublinban jártunk, ahol a kártyatársaság bemutatta legújabb városi mobilitási projektjeit."
Végre vége. A t...köm tele van már, hogy mindenhol erről írnak folyamatosan minden oldalon. Már várom a hétfőt, akkor már más lesz a legérdekesebb téma :-)
Az a baj, hogy nyuszi mentálisan egyre retardáltabb, amióta kezdi belátni, hogy itt az ő életében már nem fog választást nyerni a baloldal... Viszont, még így is annyi sok szép emlék fűzi az országhoz, ami 70 éven keresztül a ballibbencseket olyan jól tartotta, hogy el sem szívesen hagyná... Meg hát ott kint már meg sem tudna élni talán hivatásos balliberalizmusából... Ezért nincs hova mennie. Kilátástalan a jövő és mindenhol barnákat lát és nácikat masírozni és a tünete egyre erősödik. Ez egy pavlovi reflex lehet nála, ha régen nácikat jelentett, akkor mindig extra lóvét kapott. Most , hogy egyre szarabb már az anyagi helyzete és az elméje is kicsit már megbomlott, már mindenkit és mindenhol feljelentene, hátha utal neki valaki valamit, vagy legalább meghívja egy adag Munkás cigarettára...
nincs mit mondjál(nekem), nincs már ilyen hozzáállásra mentség
A rendelkezésre álló információk mellett már nincs
Itt már csak haza van, vagy nyílt hazaárulás
De azért ilyen irreleváns marhaságnál régebben jobb is ment
Hát nyuszi a mogyorónyi agyaddal hazaárulózol itt meg fasisztázol, hát elárulom neked h a fasiszták mögött is a mézönok álltak warburg és baruch pénzek nélkül hitler soha nem juthatott volna hatalomra ahogy lenin és trockiíj se. Az általában és konkrétan is nulla töri tudásodhoz (ahogy rákocziról is úgy beszélsz h lövésed sincs mi történt akkor) így hozzá adtam egy csipetnyit talán mert hatalmas nennyiségű könyvhalmazton kéne átrágnod magad h derengeni kezdjen a fény az agyadban
Konkrét bizonyíték esete osztrák hazaárulásról és Viktor hazaárulásáról
Amit persze minimális intelligencia (nem te) eddig is felismert és tudott
És akkor te "mézön" és migránssimogatók
Persze, migránssimogatók, mondod
Miközben Viktor megvétózta a frontexet, megvétózta a tartsuk afrikában a migriket, megvétózta a tartsuk ázsiában a migriket, megvétózta volna a török megállapodást is, bebuszoztatott 500 ezer migrit az Eu-ba, és százezer migrit magyarországba (felüknek mindjárt állampolgárságot is adott hozzá)
Mondanám, hogy olyan buta vagy mint egy tök, de ez sajnos nem igaz.
Te tudod mindezt, csak ha a fasiszta hazaárulók csinálják azt (még többet is) mint a mézönök, az nagyon oké.
Nincs miröl beszélni tovább (A viták ideje lejárt)
Szar hazaárulók mind egy szálig, aki erre mézönözik, az is.
És tudom, hogy lenne aki vitatná, hogy te inkább hülye vagy mint szélsöséges, annak ajánlom szakmailag tekinteni meg a vonatkozó hajlamokat...
Nincs mentség. Hazaárulásra sincs, hát még az eu elárulására a valódi migránssimogatással.
Itt tart az ország.
Itt tartasz te.
Hazaárulásnak tapsolsz. Migránssimogatásnak tapsolsz. Mert barnában rendben van.
Röhej, hogy egy simicskába több tisztesség szorult, mint az ország felébe.
Siralmas.
Ausztriában még a család is kitagadja ezeket, nemhogy a kormány azonnal bukott.
Mézön bazmeg, az.
Nyuszi már rég tudni szeretném h neked fizetnek ezért vagy csak magadtól vagy ennyire buta
ijesztö hogy mennyire hülye (és erkölcstelen) lettél a fél országgal együtt
Sztem az ügy teljesen triviális, a migri simogató mézönök vannak mögötte. Az időzítés zseniális a koalíciós partnert kompromittálták, a hülye kurz meg lépre ment kiiratta szeptemberre a választást és meg akarta kaparintani a belügy posztot is, erre a szabadság párt bontotta a koalíciót lemondott az összes miniszterük és jöttek a szociáldemokraták akik erre bizalmatlansági indítványt nyujtanak be , buktatják Kurzot majd szakértői kormányt alakíttatnak. A szakértői kormány per definitionem mézön kormány mindenkor pl Károlyi lemondása után jött a szakértő Kun Béla és hóhértársai szakértő kormánya. Sakk matt helyzet. De miért is jó ez pont most? A szakértői kormányfő majd az EU tanácsban az eu választások után megszavazza, legkésőbb szeptember táján a kiérlelt mézönös (juncker utód) jelöltet (egy akadékoskodóval kevesebb), mert a választások után az új osztrák kormány max oktoberre állhat fel akárki is lesz az és addigra már megvan a juncker utód. Másrészről fogadok h a nyáron a szakértők majd akár több százezer új migrit is behoznak de a több tízezer borítékolható és mint a német szocdemektől tudjuk minden egyes plusz migri aranyat ér
már egy ideje, semmi nem történik véletlenül a világban. Lehet összeesküvés elméletnek nevezni de van egy uralkodó réteg aki ellenőrzi a dolgokat birtokában van a javaknak forrásoknak eszközöknek.
És valóban az EP választásokra derül ki egy 2017es ügy. Az amatőrizmusuk félelmetes vagy szándékos. Egy idegennel nem beszélek ilyen kötetlenül egy olyan dologról ami a vesztemet okozza, ezért vannak a kijáró emberek az összekötők. Ha javasolnak egy helyszínt az utolsó pillanatban megváltoztatom, ez a minimum.. és akkor a profi cuccok nagy részét nem tudják használni. A módszerváltáskor 90ben azt hitték a titkosszolgálatok emberei, nem lesz munkájuk, több lett mint volt. Csak belegondolsz az utóbbi időben milyen jó minőségű felvételek kerültek elő különböző politikusokról nálunk.
Nekem az a benyomásom, hogy az FDP igért valakinek valamit, amit nem vagy nem úgy tartott be, ahogy szó volt róla.
Nem biztos, hogy annak és azt, ami a sztoriból lejön.
Az igazán érdekes vonatkozás viszont az, hogy mennyire másként reagál a nagyérdemű ott és itt egy hasonló helyzetben.
Továbbá az is érdekelne, hogy vesznek videóra egy ilyet?
Nyiltan? Sutyiban? Inkognitóban?