Regisztráció Elfelejtett jelszó

Magyarország

Kormanyinfó

#836526 rbbj11 Előzmény: #836508

igaz :)

Ezen is látszik, mennyire nem érdekli valójában ez a téma. Felmondja a panel szövegeket, de annyira nulla érzelemmel, hogy még ilyet is elront

Kormanyinfó

#836509 banyaiz Előzmény: #836501

Kapott kemény kérdéseket , csak mind a kérdések mind a válaszok már a norma részévé váltak.

Tudod olyan ez ha minden nap az emberek egymást kaszabolnák az utcán szamurájkardokkal az is a norma része lenne. Teljesen hétköznapi kis eset azt látod miközben mész a boltba 3 embert feltrancsíroztak, és hazafelé pedig 4-et. Semmi különös nem lenne ebben ha ez mindennapos eset lenne. A norma ez lenne. Otthon meg se említenéd , hogy történt valami annyira hétköznapi lenne. :)

Pontosan ez van egy egy lerágott csontnál és arra adott kitérő válaszoknál. Mindennapi norma már. Maga az újságíró is úgy kérdezi meg olyan fásultsággal mintha éppen az időjárásról beszélgetne és már unná a dolgot, de valamiről muszáj csevegni.

Tudatos ezeknek az ügyeknek a bagatellizálása , 100x kérdezik 100x kitérő válasz, vagy fake news, vagy bevándorlópárti vagy hasonló sablon. 101 . alkalommal mivel következménye semmi nincs már mindenkinek hétköznapi. Máris a norma része. Persze ehhez kell az EU ne lépjen semmit, ahhoz pedig pontosan úgy kell belőnie Viktornak a dolgait ami még éppen csak a falig ment el, nem vált ki érdemi lépéseket. Ehhez van érzéke mert folyamatosan ezt játssza, hogy csak szájkarate legyen a következmény, és az utolsó lépésnél megáll az érdemi következmények előtt. Ezzel lassan az utolsó előtti lépés az már a norma. :) Ez teljesen tudatos a részéről vsz. Működik is .

Kormanyinfó

#836507 banyaiz Előzmény: #836503

Ez az O1G történet nagyon szomorú. Mikor Simicska először ezt a médiában lenyilatkozta azt gondoltam egyszeri hirtelen haragban egy beszólás. De mikor utána ezt folyamatosan napirenden tartotta mint eszköz az Orbán elleni politizálásban, újra és újra ezt elmondta, plakátokra festette stb, akkor arra gondoltam ez a csávó nem 100-as, vagy idegileg kikészült és azért csinálja. Megbolondult gondoltam mert vsz rettentő kínos volt ez .

Aztán a végén ez lesz az ellenzék jelszava, vagy nem is tudom szlogenje, és jelképpé válik. :)

Ez a szint , összecsap a gonosz Soros az O1G-vel. Az koronázná meg ezt a színvonalat ha Vajna forgatna róla egy Szabadság szerelmet, vagy egy Rambo 3-at, vagy Rambó 2-öt nem is tudom melyiket gyártotta , de mindegy is. :)


Kormanyinfó

#836503 Koffein Előzmény: #836501

attól, hogy nem kap kemény kérdést, nem jelenti azt, hogy nem tenné fel az újságíró, csak az elmúlt évek megtanították, hogy öncenzúrát alkalmazzon..

soros vs o1g kérdésnél látszott rajta, hogy elkapja az ideg, oszt csak kipréselt magából egy polkorrekt választ :)

Kormanyinfó

#836501 Bendeguz Előzmény: #836487

Nem látszott betegnek, és már kemény kérdéseket se kap, mindenki elvan ebben a rendszerben. 4ig miatt ez mindenképpen pozitív

Kormanyinfó

#836488 banyaiz Előzmény: #836470

Szóval nem nyűgözött le mert ha maga helyett az egyik droidot küldi el aki felmondja a leckét nagyjából ugyanezt hallottuk volna ami a csapból is folyik.

Ez a gazdasági mozgástér és azzal mit kezd része lehet érdekes a többi az sablon. Erről viszont nem tudtunk meg igazán semmit lózungokon kívül.

Kormanyinfó

#836487 rbbj11 Előzmény: #836470

semmi újat nem mondott és tipikus Fidesz kommunikáció volt Mit láttál benne korrektnek?!

Kormanyinfó

#836482 banyaiz Előzmény: #836470

A papírforma vsz. Minimalista stílus a kényes ügyekben. Kitérés , kifarolás, gyors lezárás kényesnek tűnő ügyekben, egy egy rövid semmitmondó válasszal.

A nélkülözhetetlen sláger téma migráció , migráció, bevándorlás, bevándorláspártiak ez mint alap és folyamatos hangsúlyozása. Minden válasz a kályhától indul, legyen bármi a téma alkalmazható, kevés csalódás éri ebben , kis kockázattal lehet használni ezt. :)

Illetve még a gazdaság jól áll , van egy gazdasági mozgástér ennek is a hangsúlyozása mint előnyös témának. Nyilván ez is egy pozitív kidomborítandó dolog. Ezért az örök első téma bevándorlás mellett helyett kapott. .)

Nagyjából amivel azonosulni tudtam az egész bullshitben az a megjegyzés mikor az ország megosztottságáról kérdezték , hogy ebben nem érez e felelősséget . Erre a válasz felnőtt emberek döntései hogyan reagálnak a politikára.

Ezzel olyan szempontból egyetértek felnőtt emberek gyerekmesékre miket reagálnak az valahol őket is minősíti. :) Annyi kiegészítéssel , hogy azért egy ország vezetőjének a tömegek bármennyire életkor szerint felnőttek van némi manipulációs mozgástere és felelőssége. Szóval még ez is a kitérő válaszok világa , de felcsillant benne egy kis őszinteség, hogy mennyire kell hülyének lenni ahhoz valaki komolyan vegye ezeket az uszító dolgokat :)

Nagyjából ezen kívül a többi ez a sablon kiszorítósdi játék, ne adj labdát az ellenfélnek, és minden másra ott a migráció , bevándorlás , bevándorláspárti.

Ja meg még a mozgása egy visszavonult atlétára emlékeztetett. :)

Kormanyinfó

#836470 Bendeguz

Semmi komment Orbán mai teljesítményéről? A nyilvánvaló hazugságain kívül szerintem korrekt volt, engem ez lepett meg.

"A kormány álláspontja: …

#836421 Boby.

"A kormány álláspontja: a magyar történelem folytatásának esélye a családokban van. További lépéseket várnak a választópolgárok a kormánytól, erre készül is a kormány.

"A program kidolgozása megkezdődött, február elején az értékelő előadásomban tudom majd ismertetni a nemzeti konzultáció alapján hozott új demográfiai intézkedéseket""

Gondolom megalakítják a Nemzeti Közhasznú Inszeminátor Hivatalt!Az alapszervezeti titkárok pedig jogot kapnak az első éjszakára.

Fehérítés

#836392 banyaiz Előzmény: #836342

Kis faluban viszont alkalmazottak tömege se kell egy egy ilyen boltba. 1-2 ember viszi nagyjából szerintem. Úgy tud valahogy működni még. Egy személyben pénztáros, takarító, pultos, és üzletvezető. :) Vagy valami hasonló. Ott biztos, hogy nehéz piac mert nagybevásárlást nem ott intézik és eleve kevesen laknak. Azok közül is sokan idősek akik már kevesebbet vásárolnak. Azért 1 falu 1 boltot csak elbír és egy kocsmát.

Fehérítés

#836391 banyaiz Előzmény: #836342

Ha tehetem mindig magyar terméket veszek, ha létezik abban a minőségben, és árufélében amit szeretnék venni. Pl nemrég nagyon jó bőr derékszíjakat vásároltam , marhabőr, magyar termék, megkérték az árát de szerintem amíg élek ha 100 évig is azok övek lesznek. :) Igaz ez nem Coopban történt. :)

Coopok nagyon jó elhelyezkedésűek ez az előnyük vsz. A régi Áfész boltok ezek leginkább ha jól sejtem. Pl nálunk úgy néz ki ez az élelmiszerbolt téma a város szélén nagyjából egy rakáson vannak ezek a bódék , konténeráruházak tesco, lidl és penny .

Coopok pedig olyan részeken is a városban a lakóövezetekben ahol nem volt hely egy egy ilyen "nagyáruháznak" .

Árban viszont mintha drágább lenne a Coop mint sok versenytárs.

Magyar termékek - Coop témában vsz azért nem tudnak ebből igazán profitálni mert minden élelmiszerlánc árul magyar termékeket is. Mindenhol kapsz Tolle sajtot, mizo tejet stb. Ezek a coopos saját márkás termékek olyan mély nyomot nem hagytak bennem, hogy emlékezetes volt a fogyasztásuk, bár rosszat se tudok mondani róluk . De olyan emlékezetes eseményt se, hogy valamelyiket fogyasztottam és az nagyon extra volt és azóta mindig veszem. :)

Kis falvakban lehetnek bajban leginkább vsz ahol még üzemel a régi Áfész bolt és laknak 1000-en a településen . Szinte mindenki máshol dolgozik ott bevásárol esetleg ha nagybevásárlást tart. A múltkor jártam nagyszüleim falujában és azt kellett tapasztalnom kora délután nincs nyitva a bolt és a kocsma. A falu központjában van/volt mindkettő egymás mellett . Gondolom abban az időpontban ritka a vásárló.

Majd ha beindul a falura költözés akkor belendülnek ezek. :) Csak azt kell kiböjtölniük évek/évtizedek /évszázadok kérdése fatalista hozzáállásra van szükségük addig.

Fehérítés

#836354 Tapasz Előzmény: #836350

Itt pesten vannak ún. Csocsaj pékségek. Az egyik tulajt (asszem albán) szoktam látni, vadi új Mercedes coupe SUV-ja van (mint az X6-os). A melósok mind minimálbérért melóznak, havonta cserélődnek.

Mondjuk igaz, ha bemész, olyan mint ha a Mónika Show-ban lennél :-)

Fehérítés

#836352 Spade Előzmény: #836338

Bobynak sok igazsága van, de persze koffeinnek is. Először is a kiszolgálás minőségét kellene ugrásszerűen növelni. Ez különben nem olyan bonyolult, a bérezést hozzá kell kötni a minőséghez. Prémium ha a vendégek visszatérnek, lehet a szolgáltatást lepontoztatni a vendégekkel kérdőíveken ott lászik a probléma, sőt lehet erre telefonos appot gyártani/gyártatni ha nincs ilyen az se olyan qrva nagy költség és aki véleményez az kap 5% vásárlási engedményt vagy kupont. Szal ez simán megoldható

Abban teljesen igaza van Bobbynak h magyar árút kellene venni össznemzeti szinten. A finneknél olyan savanyú almát árulnak h a diszno is arrébb lökné a gyönyörű jó ízű magyar meg ott rohad meg nyirségben a fa alatt a finnek meg mégis a hazait veszik. Mo-n nincs egy kibaszott párt se aki támogatna egy ilyen országos szintű mozgalmat vagy összefogást az ellenzék még rosszabb mint a fidesz de ők se, talán majd toroczkaiék. A kisebb falvakban simán lehet h nem jön ki a minimálbár. Na de lehet egy csomó értéknövelt szolgáltatást kínálni. Lehet a bolt pick pack point vagy mi a tököm ami oda vonza a zembereket, lehet egy kisebb web áruház ami alig kerül valamibe és ezzel akár összekötni h lehet a neten bevásárolni amit kiszállít a bolt főleg kisebb helyen ez viszonylag könnyen megoldható nem úgy mint Bp-en h mire megjárja a user az 5. emeletet addig rákerül a kocsira vagy 4 kerékbilincs. Ilyen szolgáltatásokkal verhetetlen lehetne a környezetében a bolt.

Rengeteg lehetőség van ma a zinformációs korszakban amit ki lehet/kell használni, nem siránkozni faszt verni aztán megint siránkozni meg szidni a magyarok qrva anyját

Fehérítés

#836350 rbbj11 Előzmény: #836338

Gunyolodhatsz, de amelyik vállalkozó ebben a gazdasági porgesben nem tudja kigazdalkodni a béreket, az hazudik. Nem akarja. Hozzászokott, hogy alkalmazottak hugyert-sz.rert dolgoznak neki, és ingyen túlóra munkáért is kezet csokolnak. Most az ellenkező irányba billent át teljesen a mérleg, és a profitbol nem akarnak annyit odaadni. Főleg az ilyen szemét kisker boltok, ahol köztudottan mindig a legalacsonyabbak voltak a bérek

Fehérítés

#836345 Boby. Előzmény: #836342

Nyaranta,mecseki vagy éppen mátrai túráim során azt figyeltem meg,hogy a szittya hordák sem a hazai szállásokat,vendéglőket preferálják,hanem elviszik a pénzüket inkább Erdélybe.Ott élnek az ősmagyarok...,akik itthon élnek,azok csak tótok,svábok,tirpákok stb.

Fehérítés

#836344 Koffein Előzmény: #836338

attól, hogy magyar, még szar lehet :D

elmondok egy sztorit, sok sok évig egy cba volt a ház sarkába, majd bezárt. nem csoda, mert penészes szalámit árultak, száraz kiflit, a kiszolgálás szar, még a vásárló kért elnézést, hogy vásárolt. majd helyette nyílt egy coop, már nem cba-s termékek, hanem coop.os, a személyzet más, de a kiszolgálás ugyanolyan szar. egy pár alkalom után az ember kedve is elment bemenni. rányitott kb 500méterrel odébb egy reál bolt, minőségibb cuccok, kiszolgálás sokkal jobb, termékek közt nem látni penészes árut, az eladó segít, ha kérdés van, a pénztáros vicces. mindig sor van.

tanulság, hiába magyar, ha szar a kiszolgálás, szar a termék, szar a franchise szerződés és csak a kurva pénzt veszik ki belőle. nem állítom, hogy minden coop, cba bolt szar, mert biztos van olyan, ahol normálisan űzik a szakmát, de nagyon sok magyar hálózat tulajdonosa, dolgozója azt érzékelteti, hogy ő tesz szívességet a vásárlónak és nem fordítva... a vásárlók nap mint nap szavaznak a pénzükkel... és néha a munkavállaló is szavaz és elmegy máshova dolgozni, majd jönnek a cikkek, hogy nincs munkavállaló... tetszettek volna dolgozni a bolton, megharcolni a vásárlókért, nemcsak a plakátokon, meg az adwordsbe, hanem bent a boltba is...