Regisztráció Elfelejtett jelszó

Magyarország

ez egy izé

#819130 Boby. Előzmény: #819118

"Érdekes az írás záró gondolata is:

Európa talán okosan tenné, ha folytatná az olyan nacionalista kormányok finanszírozását, mint a lengyel és a magyar, csak azért, hogy kiderüljön miként teljesítenek szomszédjaikhoz képest."

Ezt a felvetést meg nem is értem?! Ha egyszer valami olyan nagyon sikeres,akkor azt minek támogatni?!A Marshall-terv keretében 1948. és 1952. között jutottak európai országok támogatáshoz,amiből sikerült talpra állniuk.Nekünk,vagy a nálunk regnáló rezsimeknek hány évre lenne szüksége?!

Magyarok magyarok ellen

#819129 Kissherceg

Ahogy előző posztom végén jeleztem, az igazi rombolás ott domborodik ki és ott mutatkozik meg Magyarországon, hogy a magyarok mára szinte magától értetődően, évtizedes távlaton, kibékíthetetlenül több részre szakadtak és egymás ellen fordultak. Ma már nem ott tartunk, hogy a haza nem lehet ellenzékben (2002), nem ott tartunk, hogy van a magát polgárinak nevező oldal, és mindenki más, akiket utál, megvet és nem tart magyarnak, hanem mára van a Fidesz és tábora, és vannak a többiek. A többiek, akiket a fideszesek egyszerűen nem tartanak magyarnak. Ha létezne olyan, hogy őszinte közvélemény-kutatás, és ott léteznének tökös kérdések, akkor kiderülne, hogy több millió olyan magyar van, aki más magyarokat szó nélkül lelőne, bebörtönözne, és ezen a skálán található válogatott egyéb szörnyűségekkel illetne. Nem túlzás kijelenteni, hogy abból a típusból is százezres nagyságrend van, akinek ehhez elég lenne annyit mondani, hogy nem szeretem a fideszt, hogy ellenzéki vagyok, a többiről (cigány vagyok, meleg vagyok, zsidó vagyok) nem is beszélve. Az emberek rettegnek, tudatlanok, és agresszívak, méghozzá nem marginális kis létszámban. Nagy baj van, és nem lehet szó nélkül végignézni azt, ahogy a magyarok véglegesen egymás ellen fordulva habzó szájjal fröcsögnek egymásra, habzó szájjal őrjöngenek, és közben elmondják, hogy hallatlanul békétlen hely lett ez az ország, és ez kérem érthetetlen.


https://frontembermegmondja.blogspot.hu/2018/04/ma...

Szép öcsém, be nagy kár, hogy apád paraszt volt, s te is az maradtál

#819128 Kissherceg Előzmény: #819127

Vasárnap éjszaka óta próbál megnyugodni a normális ember, én is azért várok ezzel a poszttal napok óta, hogy leírhassam, most már az agyam, és nem a szívem írja ezeket a sorokat - de nem megy. Nem megy azért, mert éveket tettetek abba a projektbe, hogy felbasszátok az embert - sikerült. Éveket öltetek abba, hogy nyílt színi gyűlölet, indulat, őrjöngés legyen - ez egyszer legyen. Ez egyszer nem várok tovább, hogy higgadtabb legyek, nem várok tovább, hogy okos érveim legyenek a tombolás helyett, hanem akkor jöjjön vegyesen, ahogy azt belém neveltétek az elmúlt években.


Lehet, hogy furcsa lesz, de én szeretném megköszönni a vasárnapi választásokat. Szeretném megköszönni sok mindenkinek és sok mindenért, mert egy csomó dolgot, amit évek óta próbál több tízezer, százezer jóérzésű normális ember elmondani, megmagyarázni, megértetni, azt nem kell soha többé. Pl:

- Magyarországon nincs demokrácia. Pont. Leginkább azért nincs, mert ha van egyetlen dolog ebben az országban, amiben kormánypárti és ellenzéki egyetért, az az, hogy ez az ország Orbán Viktor országa, az ő egy személyi döntései irányítják ezt a helyet, ő a tulajdonosa, menedzsere, főnöke egy személyben mindennek. Nem akarom részletezni, mind tudjuk. Ahogy azt is, hogy ahol 1 ember a góré, ott per definíció nincs demokrácia. Hogy az mi, arról lehet most újra 4 évig nyenyegni, de nem demokrácia, az biztos. És azért nem kell erről vitázni, mert minden oldalon minden ember úgy ment el szavazni, hogy ezt pontosan tudta, sőt ezért ment el szavazni. Egyik ezt akarta még sokáig, másik ezt akarta befejezni. Úgyhogy köszi, erről akkor nincs több vita

- Magyarország nem európai értékrendű ország, hanem egy ún keleti típusú autokrácia. Lásd újra a fentieket. 4 éve másról sem szól ez az ország, mint hogy állítsuk meg Brüsszelt. Megállítottátok. Akkor ne gyere nekem holnap azzal, hogy szerinted mi fejlett nyugati ország vagyunk, meg hogy büszke európai vagy. Küldd a gyerekedet Voronyezsbe nyaralni, Novoszibirszkbe egyetemre, és a NER-ből kilopott pénzből vegyél házat a Krímben. Ne Ibizán lazulgassál hunyorogva a migráns kurvák között, baszod. Hanem menjél oda, ahová szavaztál.


Fentiek legkésőbb hétfő óta száraz tények, nincs róla többé mit vitázni, meg dumázgatni.

https://frontembermegmondja.blogspot.hu/2018/04/sz...

ez egy izé

#819127 Boby. Előzmény: #819118

Tagadhatatlan,hogy voltak olyan gazdaságpolitikai lépések,amik szükségesek és jók voltak,ugyanakkor sajnálatosan ezek haszna nem egy széles bázison lett szétterítve,hanem legfőképpen a klientúrát gazdagította.Gyakorlatilag 89.-től vállalkozóként élek.Nyugodtan mondhatom,hogy a globalizáció vesztesei közé tartozom,de ezen a helyzeten a fidesz nem,hogy nem segített, de még rontott is......és nyugodtan állíthatom,hogy sok ismerősöm is ugyanebben a cipőben jár.Leszakadásom,leszakadásunk most nagyobb,mint 2010.-ben....,és ez nem a világgazdasági folyamatok hatására történt, hanem a fidesz miatt.György László kijelentései számos ponton félrevezetőek,gyakorlatilag felmondja a kormánypropagandát. Chikán véleményét,sokkal közelebbinek,reálisabbnak érzem.

ez egy izé

#819118 TrendMan

Orbán Viktor véghez vitte azt, amiről Trump csak álmodozhat

Az Orbán-kormány gazdaságpolitikája az elmúlt években azt valósította meg, amit Donald Trump amerikai elnök már többször megígért: a globalizációi veszteseit kárpótolni, az alacsony jövedelműeket és a családokat segíteni kell - fogalmaz a Bloombergen megjelent véleménycikk. Az írás szerint néhány magyar intézkedés az Egyesült Államokban is megállná a helyét, ha a hatalmon lévő republikánus pártnak lenne bátorsága meglépni ezeket.

A magyar miniszterelnök sorra nyeri a választásokat unortodox gazdaságpolitikájának köszönhetően, amely a globalizáció áldozatait igyekszik előnyben részesíteni.

- ezzel a kijelentéssel kezdődik a Bloomberg újságírójának véleménycikke, amelynek középpontjában a 2010 óta érvényben lévő magyar gazdaságpolitikai irányvonal áll.


A cikk először röviden sorra veszi, hogy mi történt Magyarországon 2010 óta. Orbán Viktor keze alatt sikerült megzabolázni a nagy költségvetési hiányt, visszafizetni az IMF-nek és az EU-nak a korábban felvett hiteleket, jelentősen csökkentve ezzel az államadósságon belüli devizaarányt. Annak érdekében, hogy ez kivitelezhető legyen, államosították a magánnyugdíjpénztárakat, egykulcsos szja-rendszert vezettek be (az adóelkerülés csökkentése érdekében), 27%-ra emelték az áfakulcsot, illetve ágazati különadókat vetettek ki több szektorra is. Emellett több piaci tulajdonú cég államosításra került, majd később a miniszterelnök szövetségeseinek érdekszférájában landolt.

A cikk ezt követően megszólaltatja György Lászlót, a kormányközeli Századvég Gazdaságkutató intézet vezető közgazdászát, aki röviden úgy összegzi az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját, hogy az a társadalmi igazságtalanságok csökkentésére fókuszált. Erre nagy szükség volt, 1995 és 2010 között ugyanis 52%-ról 44%-ra esett a munkajövedelem teljes nemzeti jövedelmen belüli aránya, ami a szakértő szerint azt bizonyítja, hogy a nagy multinacionális vállalatok visszaéltek pozíciójukkal és sokkal kevesebb adó fizettek, mint a hazai kkv-k.

A jövedelemadó-csökkentést, illetve a többgyerekes családoknak adott adókedvezmények fedezetét az ágazati különadók, illetve az államadósság kamatterheinek csökkenése jelentették. A kormány politikájának köszönhetően a reálbérek 7 év alatt 36%-kal növekedtek. Ehhez jöttek még az olyan szociális programok, mint az ingyen tankönyvek és ebéd az iskolások számára, amely szintén plusz jövedelmet jelentett a családoknak. Összességében 2011 óta a magyar kormány a GDP 3%-ának megfelelő összeget csoportosított át a tőketulajdonosoktól a munkabérből élők részére.

Ezen felül a gazdaság ciklikus fellendülésének, illetve a kormány foglalkoztatáspolitikájának köszönhetően jelentősen csökkent a munkanélküliség a legszegényebb vidéki területeken is, ami szintén a munkabérből élők malmára hajtotta a vizet.

A cikk szerzője a fentiek alapján felteszi György Lászlónak a kérdést, hogy nem lát-e ellentmondást az Orbán-kormány meglehetősen baloldali újraelosztási politikája, illetve egyértelműen jobboldali irányultsága között.

Ez nem egy balos, hanem egy kapitalista, egyensúlykereső politika. Nem akarunk feltétel nélkül pénzt adni a szegényeknek, azt akarjuk, hogy mindenki dolgozhasson, ezért cserébe pedig tisztes bért kapjon.

- fogalmazott a Századvég vezető közgazdásza.


Ezzel pedig el is ér a cikk egy fontos megállapításhoz. A szerző szerint Orbán Viktor és kormánya pontosan azt valósította meg, amit Donald Trump amerikai elnök megígért: a globalizáció vesztesein, különösen az alacsony jövedelműeken kell segíteni.

Az írás ugyanakkor megszólaltatja a másik oldalt is, név szerint Chikán Attilát, aki a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjaként, továbbá egyetemi tanárként a hazai gazdasági élet egyik nagy becsben álló tagja. Chikán még az 1990-es évek végén az első Orbán-kormányban dolgozott gazdasági miniszterként, mára azonban erősen kormánykritikussá vált.

Chikán több pontos sem ért egyet a jelenlegi kormány gazdaságpolitikájával. A magánnyugdíjpénztárak államosításával bár sikerült rendbe tenni a költségvetést, kérdés, hogy a ma 50 év körüli korosztály mennyi nyugdíjat fog majd kapni. Emellett felrója a kormánynak az oktatás és egészségügy elhanyagolását, a munkaerő-piaci sikertörténet árnyoldalait, a magyarok tömeges kivándorlását, illetve a kormányközeli gazdasági szereplők előnyben részesítését. Bár a reálbérek valóban dinamikusan nőttek az elmúlt két évben, ha 2010 óta nézzük a folyamatokat, akkor közel sem olyan kiugró ez a trend a régióban. Arról nem is beszélve, hogy a magyar növekedési sztori sem volt kiemelkedő térségi viszonylatban, még úgy sem, hogy mi vagyunk az EU-s források legnagyobb haszonélvezői.

A véleménycikk írója az utolsó gondolat kapcsán megemlíti, hogy Budapesten töltött ideje alatt több közgazdásszal is találkozott, akik mind egyet értettek abban, hogy Magyarország GDP-je a következő években 3-4% között bővülhet, ha nem lesz fennakadás az EU-s források lehívásában.

Érdekes az írás záró gondolata is:

Európa talán okosan tenné, ha folytatná az olyan nacionalista kormányok finanszírozását, mint a lengyel és a magyar, csak azért, hogy kiderüljön miként teljesítenek szomszédjaikhoz képest. Egészen addig, amíg ezek a kormányok nem követnek el súlyos gazdaságpolitikai és költségvetési malőröket. Talán Trumpnak is lenne mit tanulnia az Orbán-kormánytól: néhány intézkedése akár az Egyesült Államokban is működhetne, ha a hatalmon lévő republikánus pártnak lenne bátorsága meglépni ezeket.

re

#819103 tozsdenyul Előzmény: #819102

"Mi az az intellektuális vagy bármilyen más terület ahol egy mezei politikus fölé nő "

A gátlástalanság.

Még a mezei politikusoknál is vannak bizonyos határok, még ha nagyon alacsony is a léc.

re

#819102 banyaiz Előzmény: #819015

A magyar történelem igen tanulságos és bővelkedik mindenben Spade. Az is jó ebben ilyen történelmünk van, hogy történelmi távlatokból láthatjuk a következményeket is.

Amik szintén nem mentesek a tanulságoktól.

Orbán kapcsán ami nem vitatható nagyon ambiciózus figura. Mert amit rendszerváltás óta mint utat bejárt szerintem nincs még egy politikus aki már rég le mondott volna. Vagy önszántából , vagy a párttársai kényszerítették volna rá.

Ami nekem így messziről rejtélyes, hogy a párttársai miért tolerálják ezt a hozzáállását. Mert így messziről elég hétköznapi figurának tűnik. Kivéve ezt a hihetetlen hatalomvágyat és ambíciót. Ez önmagában ehhez elég legyen amit végrehajtott. Nem tudom hová tenni ezt a személyi kultuszt amivel felnéznek rá a pártban. Egy annyira 12 egy tucat figura. Szorgalom persze csodákra képes. Csak nem látom mi az benne amiért ő a fidesznek ilyen vitathatatlan vezetője. Mi az az intellektuális vagy bármilyen más terület ahol egy mezei politikus fölé nő .

De azért erre nem lehet legyinteni nem véletlen az biztos ez így alakult.

https://index.hu/belfold…

#819101 banyaiz

https://index.hu/belfold/2018/04/12/elcsuklo_hango...

Ez a lista minek kellett a választás után? Ez aztán a konszolidáció, szerénység , önmérséklet és egyebek. Nehéz erről a Soros drogról leállni , de azért ez már mindennek a legalja.

Chikán néhányszor kritikát fogalmazott meg nyilvánosan. Listázzák. Jó emlékeket idéz ez a listázósdi a magyar történelemből.

Ennyi barmot , aki kiadta az utasítást erre, és aki végrehajtotta. Egy ilyen felszított közhangulatban ilyen listákat közzé tenni. Ehhez talál embert aki a nevét adja hozzá mint újság főszerkesztője, és újságíró. De súlyos.

Olyan nem is burkolt üzenete van kussoljál mert elér a kezünk, és megnézheted magad. Egy nem is burkolt fenyegetés egy ilyen hatalmi pozícióból.

Mindenki számára egy ilyen nem is burkolt megfélemlítésnek egy újabb szintje. Nem tudom mi a rosszabb tudja mit csinál, vagy ha nem tudja . :) Talán csak Schmidt Mariskának egy magánakciója Figyelőnél mint annak idején Dózsa László ügyben végrehajtott ámokfutása. Nem tudom , de akárhogy is mindenféle módon minimum el kellene határolódni tőle . Ami hát nem könnyű ilyen Sorosozás után. Ha pedig erre a legfelső szintről kapott utasítást akkor teljes elmebaj.

kell a karakter

#819040 Koffein

http://hvg.hu/gazdasag/20180411_Simicska_gazdagon_...

a cikk író, arra próbál utalni, hogy az újabb győzelem után, talán elszámoltatják simicskát :D

kérdem én, ha a gyurcsányt nem számoltatták el, akkor simicskát mi alapon? ha simicskát elszámoltatják, az precedens értékű és a ferit is el kell, aki az ellensúly. na meg ha kiderül, hogy a simicskánál lejtett a pálya, akkor mészárosnál is.. tehát, érdeklődés hiányába elmarad...

re

#819039 rbbj11 Előzmény: #819032

Teljesen téves megközelités, hogy btc long éveken át veszélyes lett volna....gyakorlatilag nulláról 20.000-ig ugy ment, hogy ha vki közép/hosszú távon fektetett bele, akkor nagyon idiotának kellett ahhoz lenni, hogy tudjon rajta bukni. Hiába a vola, amit emlegetsz. Aki 500-on vette, mit számított neki a 3000-röl felezés?! Aki 4500-on vette (pedig az mär baromi rövid trade volt) 7500-5000 kör mit számitott neki??

Aki igazán hosszúra vette, annak mind 1000 alattrol volt....nulla kockázat. Még most is happy, 500-as beker most hawai dizsi, szóval fogalmam nincs, minek kevered tulipánhagymát hosszú távú btc bukóval....

re

#819038 rbbj11 Előzmény: #819030

Wow, ez szerintem is végre tartalmas tözsde hsz volt, köszönjük! Nekem viszonylag új felismerésem, amivel Ricsi már évekkel ezelött is traktált, és a szakirodalom jó része évszázada esküszik rá, hogy a stop csak ellenség lehet. Ezért inkább azt mondanám, a töke 20%-a a jó megoldás, de nem kevesebb. A túlzott diverzifikáció is az eredményesség ellensége.

re

#819037 rbbj11 Előzmény: #819029

kriptokban eeg jól láttam elöre, brutális pozikat írtam meg elöre, meg is dicsértek abban a topikban: ilyen volt a btc long 1000-10.000 és az eth/btc long 0,04-röl 0,10-ig.

re

#819035 tozsdenyul Előzmény: #819032

örülök, hogy végre sikerült valami komolyabban vehetö tözsdei dolgot írnod, nyugodtan lehet többször is

Mármint, nem az elsö kötöszó után lezárni, meg azután is lezárni, hanem ilyen mélységig legalább

Ha ilyen felfogásban használod a maltert, mindjárt van benne több értelem, mint ezeréves világösszeesküvésekben.

re

#819032 Spade Előzmény: #819031

Ez egyáltalán nem volt hosszú trade. Az még nem setup h gondolok valamit h mit gondolnak valamiről a tudjukkik. Akkor leíreom h tényleg megértsd egyáltalán nem shortoltam a tetejéről és nem is zártam az alján.

A setup dec 21-én a gs bejelenti h kereskedni fog az ügyfelek érdekében a bitcoinnal. A trigger amikor nem ütött ezután új csúcsot 14k körül, a zárás pedig amikor nem ütött új aljat 6600 körül.

Nem kell minden tradet megfogni elég a jövedelmezőket, lehetett volna longolni is de ahhoz más ker (automatikus) rendszer kell és a nagy volatilitás és a tulipánhagyma effektus miatt nagyon veszélyes egy bejelentés és 3 másodperc alatt bebuktál mindent. A fundamentum (a tudjukkik) ahhoz kell h biztosan tudd h a fasz jó oldalán állsz

És tényleg lezátam.